|
Félek
Beri Róbert /Beró/ 2007.05.21. 14:22
"...ez a világ nem tűri a gyengéket..."
Félek, igen félek bevallani félelmeim, mert gyengeségnek tűnhet őszinteségem, nem pedig erénynek, és ez a világ nem tűri a gyengéket. Ám érző lény vagyok, és attól vagyok igazán az, ha átsuhan rajtam a bánat, az öröm, s olykor-olykor a félelem. Félhetek az ismeretlentől, de az mindig izgalmas, mivel megannyi meglepetést tartogat nekem. De milyen érdekes, a kíváncsiság legyőzi a félelmet. Én is győzni akarok, egyfolytában a sikerre éhezem, és úgy gondolom, ha a félelmen múlna, akkor kis szürke egér lennék egy panelházban, akinek kitekintést csak a televízió, a távolba látó készülék ad. Örökös küzdelmet folytatunk a félelemmel. De győznünk kell!
A szorongásból könnyen lehet félelem. Tinédzserként szorongunk, amikor szívünk választottjának feltesszük a kérdést: Járnál velem? És ha a válasz nemleges, akkor belopózik szívűnkbe az elutasítástól, a kudarctól való félelem, amely vigyorogva veszi át a hatalmat, ha nem űzzük ki gyorsan onnan.
Vannak, akik azért néznek bizonyos filmeket, mert fel akarják éleszteni, a bennük szunnyadó félelmet és élvezik, ha az a bizonyos jóleső borzongás végigfut összes porcikájukon. Ők azt is élvezik, ha egy moziban egymás mellett összezsúfolva látványosan és hangosan megijednek egy korántsem rémisztő jeleneten, megijesztve ezzel a mellettük ülőket is, tovább gerjesztve, terjesztve a feszültséget.
A riadalom, a pánik szintén jó partner a félelemnek. Gondoljunk csak a klasszikus példára, az 1985-ös Heysel Stadionbeli tömegszerencsétlenségre, amikor is a felhevült Liverpooli huligánok a szektoruk mellett elhelyezkedő békés, családos Juventus szurkolóra támadtak, akik félelmükben pánikba estek és agyontaposták egymást, míg sokuk a leomló téglafallal hullottak a mélybe. A félelem itt is nagy szerepet játszott.
Az erőszak és a félelem két jó barát. Emlékszem jómagam is féltem 1992-ben, amikor életem első Újpest – Ferencváros mérkőzése után a metróaluljáróban kitört a tömegverekedés és egy civil ruhás rendőr – akit éppen meg akart lincselni a tömeg – fegyvert rántott és belelőtt a tömegbe. Két embert talált el. Jómagam nem is láttam az esetet, csak a fegyver által kibocsátott aluljáró akusztikájától támogatott félelmetes dörrenésekre emlékszem, meg a pánikra
Futballhuligánként sokszor találkozom a félelemmel, ám míg fiatalabb koromban magam is éreztem, ma már csak akkor találkozom vele, ha mások arcán látom. A Fradi – Újpest találkozók alkalmával mindig tapintható a feszültség, s ha kimentünk portyázni a brigáddal Újpestre, akkor láttuk, hogy a félelem belopódzott az utcákra, terekre, hiszen a rendőrökön kívül senkit nem lehettet látni, az ott élők magukra zárták az ajtókat és még az ablakokon sem nagyon mertek kinézni.
Vannak, akik szeretnek félelemben, rettegésben tartani másokat. A gyilkosok sokszor kiélvezik hatalmukat áldozatukon, hiszen az félelmében cselekvésképtelenné válhat.
Mitől félnek az emberek? Sorolnék párat:
Félnek a kiszolgáltatottságtól, a betegségektől, az anyagi biztonság elvesztésétől, a csődtől egy nővel az ágyban, a magánytól, de legjobban a haláltól félnek.
Én nem félek a haláltól, talán azért nem, mivel hiszek a reinkarnációban. Halál és félelem. Véleményem szerint ez a legdurvább párosítás.
Ellenben félek a középszerűségtől. Sokkal jobban el tudom fogadni, ha valami nagyon jó, vagy, ha valami nagyon rossz, a kettő közötti átmenet engem taszít. Mindenből a legjobbat!! A középszerű, átlagos dolgok untatnak. Irtózom az unalmas emberektől, a szürkéktől!!! A végletek embere vagyok. Nem akarok beszürkülni, és nem akarok unalmas lenni. Kikészít az a szó, hogy snassz… Félek attól, hogy nem lesz mondandóm a világnak, ha üresnek érezném magam, vagy nem mozgatnának azok a vágyak, érzések, amelyekért érdemes élni.
Félek attól, hogy nem fogok örülni az esőnek, hogy nem szánok időt arra, hogy megcsodáljam a virágokat az utcán, vagy a fák ágai között átszűrődő fényt, vagy az esti csendben nem fogom érezni szükségét annak, hogy gitárommal kiüljek a parkba zenélni, vagy már nem szólal meg a bennem rejtőző poéta.
Ám mindezek mellett legjobban egy dologtól félek. Attól, hogy kedves édesanyám, aki mind a tíz gyermekét szeretetben felnevelte egy napon nem lesz vidám, nem fog bolondozni nekünk...
| |