Hosszú hónapok után idén először március 8-án – nőnapkor – tartottunk rendezvényt, amelynek témája a „megbocsátás” volt. Első hallásra talán nem tűnt annyira izgalmasnak a téma, azonban mint kiderült egy nagyon kemény és összetett fogalommal találtuk magunkat szemben.

A lelkes szervezésnek köszönhetően, az eső ellenére 14-en gyűltünk össze, amely a legideálisabb létszámok egyike – ezt már kitapasztaltuk az évek során. Örömmel fogadtuk, hogy a régi arcok mellett négy új érdeklődő is megjelent, akik közül kiemelném a Tiszavasváriból érkezett kedves tanárnőt! Emellett külön öröm volt újra sorainkban tudni Bayer Ferenc költőt, aki az előző este érkezett meg Ciprusról, kissé elfáradva, lebarnulva, de tele élményekkel. Jelen volt még a városi Ifjúságvédelmi Bizottság vezetője Kerékgyártóné Balázs Éva tanárnő valamint két önkormányzati képviselő Incze Mihály – köszönet neki a fotókért - és Papp Tibor.

Elsőként csoportunk tagja Horvát Attila gitártanár Roland Dyens, Tango en sky című művét adta elő. A felemelő gitármuzsika megadta az alaphangulatot. Fokozásképpen jómagam egy aznap délután írt nőnapi versemmel kedveskedtem a jelenlévő öt hölgynek, akik látható örömmel értékelték a gesztust.

Beri Róbert:

Asszonyok és lányok

Bársonyos gyengédség.

Testmeleg szeretet.

Felizzó szenvedély.

Lobbanó szerelem.

Mind ti vagytok nekünk!

Asszonyok és lányok,

gondolunk most rátok!

Adja az ég százszor

mindent, mire vágytok!

2008. március 8. 14 óra 30 perc

A vers után bele is vágtunk a nagy kalandba, megpróbáltuk kivesézni a megbocsátás témakörét.

A sort Jeles Erzsébet könyvtáros nyitotta meg, aki igyekezett átfogó képet vázolni. Egy nagyobb részben taglalta a témával kapcsolatos bibliai állásfoglalásokat.

„Legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott Krisztusban!”

Ennél a vallást érintő résznél később a jelenlévők közül Urgyán Tibor György tudott a legtöbbet hozzászólni.

Erzsike ismert emberektől is idézett, többek között Voltairetől, Bernie Siegel, Ancsel Éva, stb. Ezek közül Mark Twain gondolata volt a legérdekesebb, amelyen azóta sokszor elméláztam.

„A megbocsátás az az illat, melyet az ibolya hint arra a cipősarokra, amely eltapossa őt.”

Könyvtárosunk után Rehó János olvasta fel gondolatait az adott témakörben. Mondandója elején fontosnak tartotta kihangsúlyozni, nem vagyunk félistenek, akik soha nem tévednek, majd azt ecsetelte, hajlamosak vagyunk önmagunk hibáiért másokat okolni, amely teljességgel helytelen magatartás. Jani barátunk egész érdekes módon az erőszak felől közelítette meg a megbocsátás témakörét.

„Azt vettem észre, hogy az ember a saját hibáiért nagyon gyakran másokat okol ahelyett, hogy megvizsgálná a saját felelősségét az adott ügyben és ezzel együtt másokkal szemben erőszakot követ el.”

Írásában szólt még a bűnről, az emberek egymás iránti eltávolodásáról, s arról, hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni problémáinkat.

János után magamhoz ragadtam a szót és felolvastam írásom, amelynek a következő címet adtam, „Szerelmi és politikai bűnök, avagy van, amit meglehet, és van, amit nem lehet megbocsátani.”

Tőlem elvárhatóan először érzelmi oldalról közelítettem, s a vétkezésről szóltam, amely nélkül nincs megbocsátás, hiszen kell az előzmény, e két fogalom szorosan összefügg, ok és okozat. Említettem, hogy egy párkapcsolatban könnyedén előfordulhat, hogy a két említett foglommal sűrűn találkozik az ember, elég csak a hűtlenségre gondolunk.

„Egy párkapcsolatban megtörténhet, hogy az egyik fél megcsalja a másikat, s ezt mondjuk bűnbánón el is mondja partnerének, aki abban a pillanatban döntéshelyzetbe kerül. Ez pedig egy nagyon fontos momentum, mivel a megbocsátással feloldozást adhatunk megtévedt párunknak. Én úgy gondolom, minél nagyobb egy bűn annál erősebb jellemre és nemesebb lélekre vall, ha valaki mégis megtud bocsátani a másiknak.”

Írásom második részében csúnya politikai szemszögből "támadtam". A politikusok folyamatosan vétkeznek ellenünk, ugyanakkor négy évente elvárják tőlünk, hogy megbocsátást gyakoroljunk feléjük, feledve bűneik újra bizalmat szavazzunk nekik. Azt hiszem sokan meg is bocsátanak nekik.

A történelmi bűnök tekintetében, amikor egy egész nemzenek kollektíven kellene megbocsátani már sokkal nehezebb a helyzet. Itt az 1956-os forradalmat hoztam fel példának, amikor is a megszálló orosz csapatok kíméletlen erőszakkal fojtották el a magyarságban feltámadó szabadságvágyat, s az ezt követő megtorlás sokakban mély sebeket ejtett. Olyan sebeket, amelyek miatt nem hiszem, hogy valaha is lesz nemzeti megbocsátás. Ennél a résznél Wittner Mária egyik beszédéből idéztem, aki nő létére tevékenyen részt vett az akkori eseményekben, s akit először halálra majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek.

„Bocsássunk meg a mészárlásért, a sokévnyi kegyetlen megtorlásért? Felejtsük el, hogy arccal lefelé temették a magyart, hogy sokaknak csak az emigráció maradt? Felejtsük el a kínzások iszonyú borzalmait, a halálra ítéltek utolsó szavait? Bocsássunk meg, s majd ítél a történelem? Hát nem! Nem és nem!”

A kemény, de teljesen érthető mondatok felolvasása után a csoport jó másfél órán keresztül beszélgetett az elhangzottakról. Mindenkinek volt ilyen-olyan véleménye.

A rendezvény programja ezzel azonban még nem zárult le, hiszen örömmel fogadtuk, hogy Jeles Erzsébet az utóbbi időben meséket ír, s ezek közül egy a témához kapcsolódót fel is olvasott nekünk, majd én szavaltam el egy 1997-ben írt versem, amelyben megbocsátást kérek szívem kedvesétől.

A tervezett program lezárása után ismerkedés és közös borozás vette kezdetét. Úgy gondolom már nagyon régen volt ennyire összetett és remek hangulatú rendezvényünk, mindez pedig bizakodással tölt el a jövőre nézve, hiszen az Édentől Keletre Csoport idén ünnepli 10 éves működését, amelyet a vasváriból érkezett tanárnő elismerő meglepődöttséggel fogadott.

Következő rendezvényünket várhatóan április első hetében tartjuk.