A döntőbe jutott 20 vers - II. rész
2008.12.20. 02:15
"Vénuszi csoda" verspályázat - 2008
Presser Éva - Mea culpa
Sebzett ajkadról vér
csepeg bőrömre,
szemed aranylón kér,
legyek örökre
rabtartó gyilkosod.
Hiszed, hogy megkapod
az öröklétre
ébredők kegyét.
Hajad szerteszét
terül az ágyon;
félek, de kívánom
kegyetlen testedet,
melybe a rettenet
vájta szemfogát
és a bűn szagát
ontja magából.
Adva is harácsol -
nappalt és éjeket,
lelkekben kéjeleg
torztükör - arcod.
Nem adod a harcot,
ha veszve van sem,
jeled a Gonosz Szem
rózsás krétarajza.
Tűrnéd készakarva
azt is, hogy szeretlek…
de előbb temetlek
fanyar rózsák közé
és hajlataid fölé
szemfedő gyanánt
borul majd amaránt.
Szentirmai Mária Edit – Miskolc – Mintha
Mintha kezeiddel magam simogatom,
Minden rezdülésben lényed kutatom,
Idézem közös perc-boldogságunk,
Feledem kék-hideggé vált nászunk.
Érzem, ahogy mohón számba túrsz,
A bevált mozdulattal mellemhez nyúlsz,
Meredten kíván valód, szétfeszít a vágy,
Mégis kéjesen húzod, messze még az ágy,
Holló lány vagyok, húsodba vájok ma újra,
Atomjaid fröccsennek szerteszét a világba
Remeg testem, bennem lüktetsz mélyen,
Ívben hajlik, simul testünk tökéletesen,
S mikor megáll az élet egy pillanatra velünk,
Beteljesül torzult arcodban lopott szerelmünk,
Utolsó csókolt cseppjeid emelem számhoz,
S emeled szád magadévá tett barlangodhoz,
Nedveink buja utakon át gazdát cserélnek,
Fehér színt festve tiltott gyümölcsünknek,
Test lebeg a testen ernyedten Nihil szigetén,
Átfordulunk egymás világába telehold éjjelén.
THÖKÖLY VAJK - Szilágyzovány – Erdélyből - Én Zeusz, te Vénusz
Minden kitervelt pillanat, ami gyönyör, csak te vagy,
S így a Kánaán, mézédes lüktető pulzust kavar,
A szív untalan játéka vár, mit tested takar,
És a sóhaj, a hang, ami hív, és engem akar.
Ruháinkat a szél lebontotta, megrongálva,
Ott maradtunk, végtelen, védtelen érzelem,
És magányunk, hogy ne legyen kiégett katlan,
Öleltelek, te csókokkal büntettél és égtél velem.
Fényben úszunk a sötétben, mint hős felfedező,
Ki domborulatok között, örömökben gazdag,
S ott, hol az élet forrása lüktetve lő, duzzadó nő,
Táborozok addig, míg lehet, míg hagynak.
Csillag, tekints fel rám, te Zeuszért, én Vénuszért,
És uralkodjunk minden földön, mit test fed,
Úgy, hogy te légy az én uram és én a tied, úgy tárulj szét,
És legyen izzadt a talaj, amit befed a testnedv.
Elmerengve meredezek, kapaszkodok beléd,
Szemedben állva, mellmagasságban, nedves, nyálas szájjal,
Hol kopogtatok untalan, hogy engedj beljebb még,
Fejem vesztve és egy részem, táncolunk a Kamaszutrával.
Tóth Mária – Mezőcsát - Érzékek halma
Leengedi fátylát
a sötét szemű éjszaka.
Csillagporát szórja
az univerzum kapuja.
Csillagfények futnak
ablakom néma üvegén,
melyet megérintett
a narancsvörös gyertyafény.
Megvillan az estben
egy álmokat szövő varázs,
körbefonja lényem
az utat törő sóhajtás.
Kutató szemedbe
beköltözött a hívó vágy,
kérőn nézed testem
megrezdülő körvonalát.
Meglebben hajfürtöm,
meztelen vállamon pihen.
Törékeny alkatom
lágy, fehér selyem fedi el.
Suhanok az éjben,
kitárt karodba érkezek,
már megbabonázott
az álmodozó képzelet.
Illatod körbe leng
bársonyos bőrömön kószál,
izzó tüzem lobban,
melyet szenvedélyed táplál.
Sodor kívánásod
örvényként húzó vad árja,
a buja óhajod
titkon, epekedve várja.
Csókok halmát hagyod
alakom sok apró zugán.
Szád, mámortól ittas,
a nyakszirtemnél meg-megáll.
Ujjaid kutatnak
széles völgyeken, dombokon,
sebesen siklanak
forró, reszkető hajlaton.
A szívem zakatol
éji lüktető zenével,
heves ritmust alkot
a kéj kábult ütemével.
Duzzadó ereink
vad, féktelen táncot járnak,
a beteljesedő,
intő, megváltásra várnak.
Igéző barlangom
hintázik csípőm szurdokán,
a férfiasságod
kielégül a vágy fokán.
Indaölelésed
nyugtató írként körbezár,
belopódzik a csend
pillanataink ajtaján.
A köszönő hajnal
derűs sugara ránk talált,
boldog mosolyunkon
látta, e csodás éjszakát.
Lelkünk együtt szárnyalt
a világűrig meg sem állt,
szerelmünk románca
a végtelenbe, messze szállt.
Tóth Tibor –Debrecen - Szerelmes chanson, kedvesemhez
szigorú szemem szomorkásan szertenéz,
szám, szavak szórva szomorkásan szól,
szerelmesem szemét szerelmesen szemlélgetem,
szerelmesem szemérmeit szemérmesen leszeretem.
szorosabban simulok szorosan simuló testedhez,
magamhoz szorítom két szép nőies bájod,
számmal szemlélgetem remegő testedet
s szívembe szorítom szívembe szorult szívedet.
szép tested szőrtelen csúcsain
szívom felém szálló szüntelen illatod,
számmal szorítom szép szirmaid,
ajkammal ízlelem szerelmes csókjaid.
szép teste megfeszül alattam,
szerelmes szavai szüntelen szeretnek,
hosszabban szólnak szikrázó szavai
s szorítanak szívembe szorító combjai.
szigorú szemem szomorkásan szertenéz,
szám, szavakat már nem szór,
szerelmesem szemét szépen lezárta két szemem,
szeretek szorosan simulni hozzád, szerelmem.
Válóczy Szilvia - Vulva és völgy [18]
Blúzom alatt, dombjaim hegyén Izgalom bizsereg… A levegőben áramló vétség Annyira, de annyira hideg, S mégis forrón lüktet, Akár testemben a vér, Izzó lávaként csap fel csóktalanul.
Hámozott ruháim Szerte-szét ölelik a sötét teret, Egymagamban a kéj Szertelen vet meg ágyakat, Köröttem őrzött vágyakat Kerget kint a szél, Párnáim húznak maguk felé.
Vonaglik a csend, Áhított üres ölelések helyett Ujjaim indulnak selymes bőrömön, Most ez minden örömöm, A láz, mi fogva tart, S önző valóságában Gyönyörbe hív kíméletlenül.
Combjaim nyílnak az ég felé, A buja Hold is kívánva kér… Gyengéd mosolya ledér, Rám nevet, fényével betakar, Feszült mellemen lángja belém mar, Érintésétől fáklyává válok, Nem bírom tovább… Megadom magam.
Belsőmben lázadok, Akarva akarok mindent… Sikamlós ujjaim közt, csiklómra vetült Körkörös szerpentinjein ül Sikolyaimnak halk szava, Mint puhán érintett, vágyakba rejtett Ezernyi csodálatos kívánalom.
Csípőm emelem fel, s még feljebb, Ritmusként járom ágyas táncom, Ügyes kezeim utat parancsolnak, Játékom hüvelyembe mártom, Csodálattá folyt parázna bűnöm Kényeztet és szeretkezik, És én gátlástalanul élvezem.
Fenekem alatt a gyűrött paplan Lágyan simogat, Hátam közepétől zilálva tapogat, Szinte felfal, csókol, nyalogat… És süppedő, illatos valóságába tűröm Az andalító perceket… Mámorító oltalma szinte elnyel.
Forró lélekké olvad minden érintés, Belső pontomban robban, Az összehúzott mennybéli varázs, Kéjtől fűtött, nedves hovatartozás… S végül… Csendben alélok… Fáradt testemre bágyadt álom vetül.
|