Poéták - A 25 döntős vers - II. rész
2010.06.30. 15:12
12* Körmendi Anna - Indulás előtt
A
türelem
határán
állsz
mégis
biza
kodva
mikor
közeleg
milyen
messze
lehet
követ
kező
se ő de
hasonlít
rá késik
lekésik
legköze
lebbit
hangosan
bemondják
tekingetsz
jobbra-
balra
kéklő
alakját
idézve
felcsigáz
távolban
csattog
fény
csíkok
feltépik
a pálya
szürke
burkát
kanyarban
kígyózó
mozgás
előtted
egye
nesen
megáll
eszed
be jut
egykori
intelem
kapasz
kodód
szavak
mögötti
kattogó
vigyázás
monda
tokba
rende
zett
szabály
áram
szedő
szikra
hullik a
hosszú
sípszóra
Citadella
expressz.
13* Tikász Judit - Csend, ketten
A Hold a hegyről cián-
kék tótükörbe néz,
hajad délutáni
színe, mint a méz
szálanként a
lelkembe ragad.
A lámpafénybe sorban
tucat bogár kemény
váza koppan,
a szúnyogháló, mint
a rosta, átszitálja majd
a szárnyas álmokat.
A kép megújult reggel -
a varázslat ágyékig hatolt,
az álarcos vágy az éjjel
a testembe tört és kirabolt.
Lábaimból kisimult a görcs,
a merev lépés már
a föld felett lebeg -
hajad emléke a falra vetül...
...fájón, mint egy üres képkeret
14* Bihari Péter - Az éjszaka
Méreg virágokat nevel a sötétben,
Foszforeszkáló fényük oly törékeny.
Káprázat és eufória, a lét ópiuma.
Kárhozat és végítélet delíriuma.
Lélek csalival holdfényes horgán,
A mindenség elveszett oltárán.
Elejti remegő lángban izzó áldozatát,
Az Ő szépséges ősi menyasszonyát.
Fények milliárdjai halhatatlan arcán,
A végtelen elfelejtett határán.
Lüktető reményvesztett ragyogás,
Fáradt angyali szárnycsattogás.
Suhan végig elveszetten rajta,
Szürke fátyolba rejtett ajka.
Súgja nekünk halkan folyton,
Fent, a viszont nem szeretett Holdon.
Dalában a fájdalom gyötrelmei,
Szemében az irgalom könnyei.
Halvány elátkozott csillagok lesznek,
Melyek fénye némán reszket.
Pirkadatkor otthona egy süket ének,
Melyben sohasem voltak fények.
Bíboralkonyat ébresztgeti halkan,
Elveszve végleg a zűrzavarban.
15* Sévó Katalin - Csiszolódásaink
van bennem
jól tudom
egy kis önző vér
én nem
tagadom
még belefér
pár őszinte szó
hát lógnak egy kicsit
én elismerem
de neked se áll mindig
na istenem
megereszkedik
a bőr, öregszem
mégis így a jó
mert te sem lettél
fiatalabb
s a nagy csendbe'
elengedtél
egy kismadarat
recsegve
{pedig az tényleg nem való}
16* Békési Anna - Odüsszeusz ébredése
Ó, Kalüpszó, ne kérdezd az álmom!
Álmodhat-é, ki nem vet, nem arat,
nem épít otthont, nem nevel fiakat?
Csak küzd
Ilion égő romjai
és Posszeidon szörnyei között,
a rettenetes időnek feszítve
napról-napra foszló vitorláit,
s feje fölött kioltották fároszaik' az istenek?
Öröklétet ígérő öledben
holtabb vagyok, mint bármely harcosom,
ki már a Stüx vizén hajózik,
s a Csend-szigetre száműzött szívem
nem felelhet: kitart-e a Vágy,
az egyetlen társ, ki visszasegít engem
szerelmes, szép Ithakámba?
17* Egyed Ágnes - Május
Ezüstöt villant a levél,
Pehely-szösszel kószál a szél,
Fák lombjában keringőt jár,
Nevetésed, cserebogár.
Láthatatlan pókfonálon
Hiányodból szövöm álmom,
Mint pamat a fűszálakon,
Fennakadva vágyaimon.
Ha az eső el is mossa,
Fájdalmasan megcsapdossa,
Talán vágyam elenyészik,
Napsugárral megelégszik.
18* Pál Gabriella - márciusi reggel
a fénynek csak a fonákja
lopódzik a reggelekbe,
bátortalan és matt.
nyári gumira vált
a telhetetlen képzelet,
vetítőbe fűzi máris
a margarétás réteket,
de megcsúszik és elakad
egy életteli torlaszon:
álmos kertek alól bújó
fogvacogtató panaszon.
így forgolódik egy-kettőt,
majd szerényebben adja,
szitáló csóvákon át
kék ibolyát nyílogat,
rád lenge inget akaszt,
míg kint meghányja-veti,
végül csak kiereszti
zöldjeit a tavasz.
19* György Emőke - Szavaid nyara
Tudom - az őszinte szó kell
De kimértséged, mint hideg
Kút mélye magába úgy nyel
Odalent szívem didereg….
Takaróznék lágy szavaknak
Palástjával fedném magam
Simulva selymes bókoknak
Közönyöd ingében fáztam…
Eddig - De azt nem hagyhatom,
Hogy lelkemet tél uralja
Úgy várom, feléd kitárom
Köszöntsön szavaid nyara…
20* Csécsei János - rád
még emlékszem a fojtott
éjszakákra, az árva
gyertyalángra, mikor még
vérben fürödtek a hajnalok
az életre, mintha még
érintetlen és ép lenne
(a hold tükörképét fodrokra
szaggató évekre) még emlékszem:
éjsötétembe fényt hányt a nap
belülről rágott míg vártalak
(ő is) keresett bennem mindhiába
elkerülhettük volna egymást
bárki mással, de megtagadhatatlanul
téged hozzám küldött az Úr
hogy beköltözz a szívembe
az elmúlással
még emlékszem milyen
a lélek egészben
és mi lesz belőle felszabdalva
és arra a hamuszürke arcra
ami a tükörben várt
még tisztán emlékszem
rád
21* Molnár József - Az ékszer
Az ékszert kézben tartva, nézegetni, bús'.
A lágy esőként lehulló tüzek,
Mint mély érzésben ragyogó szüzek,
Megremegtetik a búvó szívet, vadul.
Látszólag apró gyémánt, piciny, ejt rabul.
A hatalmas föld méhéből üzen,
Csilló rezgéseivel küld jelet;
Vágyod, kiváltanád, de mit adsz zálogul?
Talán a feltörő, szelíd vizet,
Vagy hegy gyomrára lelsz és ottan boldogan
Várod vörösen felizzó hited,
Mely elsöpör sivatagot és szomjasan
Felkavar zengőn lángoló szelet?:
Önmagad tüzes Egét adod, lázasan.
22* Kocsis Judit - A Keresztút
Vér csordul le a korhadt fán
Szöget vernek néma csendbe
középen megtört asszony áll
Vér hullik a szent kehelybe.
Bárhova ér e vörös csepp,
Tövises virágok fakadnak,
Gonoszságunk bűnjeléül
Vétkesek köpenyébe akadnak.
Megállj, vándor! Tisztességed
szólít most e keresztútnál!
Domboldalt taposson cipőd talpa,
S bőröd köveket szokjon,
Mikor térdre hullsz a kereszt előtt.
23* Dezső Márton - Holt költők
Lefordult róluk a csillagtalan éj,
mint szürke karók álltak meg a földben,
pedig virágzó sebektől gyötörten
is elmentek a legszörnyűbb szavakért.
Látják vajon a tébolyult madarat?
Vagy vakok lettek önmaguk leküzdve,
olyanok, mint a betegesen büszke
szándéktól végleg elszakadt akarat?
Hol van a rét, ahol leszúrva állnak
és gomba öleli őket feketén,
hol merednek a mindenségre bátrak,
melyik küllőt látják Göncöl szekerén? -
(Örök éjszakában hűvösek a sátrak,
eső dobol választ a ponyva tetején.)
24* Csillag Tamás – Éjszaka
A szegények álma olcsó.
Kiseprik a hold udvarát.
Nyelik a port a hullámos
tükrű, fényes pocsolyák.
Lépteim elnyeli az út,
a fák hazáig követnek.
Csillognak fénylő fejei
az égbe vert vasszögeknek.
25* Szécsényi Barbara -övék
soká nem merészkedsz: nem szabad
- lefejt a tiltás – kövér lakat
őrzi titkod
mint a nádderék oly nyűhetetlen
de megropogsz villanó tüzekben
- égni vagy
zöld búzatáblák éretlen szerelmét
csivogják varjaknak a fecskék
- övék a nyár
te földeden maradsz – magjaid
túlhajtanak fölötted – s ha nem vagy itt
se kár
|