|
Poéták - A 25 döntős vers
2010.06.30. 15:15
1* Sánta Zsolt - úton s hazatérten
nem igazán látom az aszfaltot
pedig mélyre szántottam
repülés alatt
utcák s fövenyek porladtak
semmivé
gőzölgő tűzcsóváim alatt
fáradt a motor s tán penészes
hosszúra nyúlik az éj
kerekem mind rozsda foglya
és semmivé válik a kéj
ahogy feljebb emelkedem
csillagok öregurasan köszönnek
pár rigmust arcomba szórva
ünnepélyes festett köntösben
Holdanyó most békésen pihen
nem csüng alá halászó keze
lelkekre bársonyosan éhesen
kedves s derengő fénye
most körbeövez betakar
ahogy alatta szállok el
viharvert szavakkal
látom a kételyt
a szunnyadó arcokon
melyeket félig eltakar
az ablak ráncos fája
vaspóráz mi egybetartja
keretükbe belemarva
nyugtalan idők félelmeit
s csontvelős kísérteteit
nem alkuszom és nem harapok
csak békés éberségben
szunnyadok vasmadaram
ezüst bölcsőjében
felsír most minden
ahogy landolok
hallgatnak fent s lent
a békés angyalok
madár bóbiskol halkan
s távol felriadva kuvikk szól
elmerülve mélyen mind
az alantas vágyaktól
kérges tenyeremben arcom
s fázósan lesimítom
messze a széllel hallgat
fénybehulló álmokon
a vassorompó
szikrázó szemét most
könnytelen hályog fedi
s nézem ahogy az éjtakaró
csendesen ellepi
hazaértem
ölel a táj pedig
nem kértem
bakancsom mélyen
most süppedve
nyomokat hagy
s eliszkol velem messze
minden gondolat
ajtó nyílik távol
kérges nyomorult hangon
a távolságba veszve
a csendet hallgatom
Tézis mellé antitézis:
nemcsak fogra van protézis.
Nincs „Copyright Mindenható”;
minden testrész pótolható.
A műtétek joga vitás:
nincs még teljes legalitás,
kamarába tömörülve
talán előbb sikerülne.
A sebészet alternatív
válfajában oly kreatív
Oroszország itt is vezet:
nem kaptak még szabad kezet
minden megkért eljárásra,
de készek a nagy ugrásra:
elvégezni már most lehet
kísérleti műtéteket.
Hogy legyenek mintatesztek,
jó néhányat elvégeztek
egy sebészi próbabábun,
fakezűn és kacskalábún.
Bőre puha, mint a bársony,
belső tere túlnyomáson,
van rajta egy kaucsuk-lik:
ha megnyitják, összecsuklik.
Padlásán egy breszti háznak
víg sebészek plasztikáznak.
Nem kellenek poszterek, lám,
szájról szájra száll a reklám.
Sorban állnak órák hosszat,
most kedvére próbálkozhat,
kit az esély megrészegít:
lecseréli testrészeit.
Bekopog egy kétbalkezes,
korrekciós partnert keres.
Szól az orvos: „Itt találhat
duplajobbos cseretársat.
Pár kattintás után máris
párosít az adatbázis.
Valós lesz a szuper-álom,
ha jómagam operálom!”
Maruszjáról lapok írják:
leszívták a fele zsírját.
Maradt néhány korrekció,
vár még rá egy sor akció,
melyek bizony ráférnének,
s készülhetnek sztárfényképek:
csináltatott kisebb mellet,
két hét múlva topmodell lett.
Hajat kért egy kopasz testőr,
beültették gyökerestől;
simulékony koponyáját
mérsékelten proponálták.
Hajbozótja hasznot hozott:
libidója felfokozott,
s mindig van a mélynövésű
vagyonőrnél zselé, fésű.
Egy párizsi torony őre
fizet akár jó előre;
takaros kis summát mondott,
ha lenyesnek néhány fontot.
Rámegy bár az alapítvány,
de ha hátát lelapítván
kap hódító csodakülsőt,
hölgye már nem menekül, sőt!
Benézett egy skót atléta,
magas, sovány, mint a létra.
Megsúgta a személyzetnek:
ha lábába beültetnek
ugróizmot kenguruból,
érte szépen cseng a rubel.
De kizárás lett az ára:
erszény nőtt a mellkasára.
Egy belgrádi klarinétos
három tonna pralinét hoz:
lépést tartva modern trenddel,
sebészektől rögvest rendel
kezenként plusz három ujjat,
mert úgy cifrább szólót fújhat.
Tizenhat ujj van a szerben,
számol hexa számrendszerben.
Barátnőm is kerekebb lett:
kapott egy szép cserekeblet:
szép formájút, rugalmasat,
nem verdesi már a hasat.
Büszkén hordja őket Dása,
mélyebb lett a dekoltázsa,
s kacérkodva tudakolja:
”Hogy tetszik a duda, Kolja?”
Bevallhatom: vonzó látvány,
új külsővel ő is más lány,
csodát tett a két szép alma:
kétszeres az önbizalma.
A dologban egy zavar csak:
nincs esély, hogy lépést tartsak.
Bátorítva megtapogat:
nyílik már a hímtagozat!
3* Ábrahám István - Negyvenhárom…
A pilóta tudta, hogy történelmet ír.
Midőn az Enola Gay felemelkedett,
És nem gondolt véle, hogy ott lesz majd a sír,
Hol célpontra talál a rideg célkereszt.
Bűntudatot ölt a parancstól gyűrt ököl,
Az Arizona sorsa lelket nyugtatott,
S a vörösre festett Pearl Harbori öböl
Holtjai űztek, ha bosszúra szomjazott.
Mint vemhes bálna úszott a gép a légben,
Vajúdása foszlott a fellegek felett,
Míg a „kisfiú” némán szunnyadt méhében,
Testében őrizve a roppant végzetet.
Fentről a lenti táj csak mozaik ábra,
Lentről kékben sikló szürkécske pont a gép,
Fentről nem látható kit cipel a járda,
Lentről nem sejthető mennyi még a lét.
És megszülte végre iszonyatos terhét,
Negyvenhárom másodperc, amíg földet ért,
Mint esetlen zuhanta töredék percét,
Oly kevés maradhatott, mi még belefért.
Mennyit engedett negyvenhárom pillanat?
Bezárulhattak-e ölelni tárt karok?
Mennyi utat járt be az indult mozdulat,
S pontra találtak-e megkezdet mondatok?
Tán volt elég idő érezni fontosat,
S tettekre is feszült az izmokban erő,
Tán helyet követelt a dolgos akarat
És sóhajtásra is jutott levegő.
Negyvenhárom.
Ne aggódj anyám, este érkezem…
Negyven.
Ne piszkold össze kincsem a ruhád…
Harminc.
Maradj még kicsit drága kedvesem…
Húsz.
Jó reggelt néném, hol hagyta urát…
Tíz.
Jöjj fiam, itt a finom reggeli…
Öt.
Kenyeret jegy nélkül a pék nem ád…
-2-
Még sosem volt fény, a vég küszöbre lépett,
Ki látta, hihette reá szakadt a nap,
S koordináták közt rekedt megannyi lélek,
Párolgott semmibe egy pillanat alatt.
Megtette az ember és eltört a palack!
Új kor nyitánya e fény s az isteni szél,
Hol ma is csak becsült a veszteség adat,
Hol gammától szennyes test halált remélt.
Az ember megtette, hát eltört a palack,
S a kiszabadult szellem örökre szabad…
4* M. Fehérvári Judit - Fűnyírási Idillium
Aludnék.
Freudi mélyen
analizálnám a tegnapi napot
és nem kötnék bele barátom,
Jung ellenérveibe,
csak asszociálnék és
azonnal le is írnám a szavakat,
latenciaidőm a tudattalanban
új képekbe talán még
elmerül, s kósza misztikusan
himbálózik
legbelül…
Lehet olyan hat óra
vagy talán annyi sem
a horizont vízszint alatt lebeg.
Félálomban ér a döbbenet,
hogy vigécünk ismét
elveszítette időérzékét
vagy csak komplexusai a környék
apjává tették,
s libidója Oidipusért kiállt
és messze táncolnak a fák,
s velük Kosztolányi sem
az Üllői-útról dalol
és nincsen „kip-kop”,
csak itt köveznek
legbelül valahol…
Álmodnék.
Mézédes „Tengeróceán”
illat lengené be
hosszúra nőtt hajam
selymét és
exmetaforákat
karcolnék
a város homlokára…
Micsoda önfeledt játék
lehetne!
Ajándékul a Létért,
mi még nem törött
cserepe
testedény hitemnek…
Lehet olyan hat óra
vagy talán annyi sem
a horizont vízszint alatt lebeg…
Hüledezik a képzelet és a
párna szíve fülemen
takaróm a fejemen,
persona és árnyék
patológiás Selbst
forog egy tengelyen…
A zizegés szétmarcangol,
eloszt, s megfoszt
kompenzálni,
ébredésre tisztítja fel
szemem pilláit,
zúzalékos tekintetem
átütemezi,
szavatossági címkém
az Úr keze javítja
ím itt az apokalipszis
mind a négy lovasa,
midőn
„Befed ez a kék ég...”
5* Horváth Zoltán - Golgotán
Itt állok hát megmeredve.
Vérem kékké fagyott jég.
Átkarol most megremegve
a halált félő, élni még.
Keresztre feszült most a remény,
szenvedést tűrt itt az élet
romba dőlt a minden – erény.
Hitem ne hagyj el, most kérlek!
Elfelejtek lélegezni.
Két vállam közt ül a bánat.
Véres színű éles sikoly
hagyja el a csukott számat.
Itt állok – nézd – elfeledve
a szenvedésnek otthonán.
Hol kivérzett a Megváltó is:
Koponyahelyén, Golgotán.
6* Benyó Gergely - Miskolc
felfordult neonszemű betonpiramisok
peron-ponyvák alatt váró kék vonatok
súly és kor a megérkezés felett
miért vagyok itt? − nincs rá felelet
talán − álom elől menekülő sóhajom vezetett −
a Tiszai pályaudvar reggel-szürke magánya
cseppenként hull körém, és zár magába
távol, hol a gyárkémény-lélegzet megremeg
völgyek alatt földre pottyant építőkockák:
ólom panel-rengeteg
a villamos velem bágyadtan vánszorog
monoton kattogása miatt a színháznál leszállok
a Szinvát átölelő híd íve bronz-szobrok
közé vezet; a térre Boldogság
ömlik, s vidám gyereksereg −
de fenn, az Avason betűt koptat a kegyetlen Idő
az Elmúltak feldőlt obelixjein
s az Ég zavartan kevert kékjéből
fény félhomályba lép − lombok alá −
− megsüllyedt halmokon reményszín borostyán −
távol a Vasgyár komor kéménye
fájdalmat lehel az égkékbe
füst csókol csalóka tavaszt némán
Diósgyőr ázott házai fölött, s gesztenyesoron túl
négy kőtoronyból rám néző megkopott múlt −
alkonyodik −
a Bükkből halkan áthajlik
a fenyvesek csendje; lágy hófelhő-csókban
csak a didergés fűt − hegyek hűvös szele
szétfolyik lassan, s karjaiban
Miskolc
elszenderül −
7* Balogh Sándor - Elégia Másvalakihez
talált szavak sokasága
bízva, mégis reménytelen várja,
hogy Hozzád felérjen,
letörni a durva béklyót,
beszívni a szépet és jót,
az elfeketült fehérben.
hűvös, mégis lágy az este,
a fiatal ág kicsinyke teste
bágyadtan kortyolja az esőt,
ott van a Hold is,
ki erőtől friss
fényével nyugtatja az őt keresőt.
sötét van, és nincsenek
itt velem kincseket
érő szemednek lángjai,
mit jelentek Neked? nem tudom,
de talán, ha föl nem bukom,
fognak még rám világítani.
nem tudom, hogy lelkem jogosan félt,
nem tudom, hogy elhagynál-e egy másikért,
nem kérem, hogy szavaiddal töress szét,
csak az ajkadon ülve
lenézhessek a földre,
és hallgathassam szívednek halk zörejét...
8* Szabó Márton - Köztes állapot
kiszakadtam a mindenből
hirtelen egyén lettem
lassan rájöttem egyedül vagyok
felébredtem
s testvéreim ideát némák
bár a vágy a szépre itt ragadt
most kínoz a félelem hogy megmarad
érzem hogy felém nyúlnak
hiába
elérni többé nem tudnak
és rettegek hogy ideköt az élet
lassú gyilkos méreg
mitől a minden semmi lesz
és nem értem
az örök hogy nem lehet időtlen
már érzem
változom
valaki mássá ki nem én vagyok
megöli a szellemem
átformál és eltemet
már ellopta a testemet
egy pillanat
egy élet egyre megy
vágyom újra minden lenni
nem csak egyként tenni-venni
de ha esténként meglep az álom
s csendben átszököm a határon
újra mosolyogva látom
a világot olyannak amilyen
s fel-fellobban a remény
hogy valahol valakiben
ismét alakot ölt az én
s ha holnap megnyílik az ég
átkarol és hazavisz
hol megbékélve lehajthatom fejem
és az egészet mint hamis tévképzetet
tán örökre elfelejthetem
9* Iványi Balázs - Hajnal
Vörössé vált az est teste,
s amíg az ég arcát
a nap pirosra festette,
forogva járta lágy táncát
a fény, s az éj.
Komoran leste a fakó
föld, és a felhőkön szálló
nászuk fájó, és zord
legvégét merengve váró,
bús, öreg hold.
A nyirkos ködök fehér nyála
szétfolyt a rét hátán,
a bacsó bégető nyája
pihent, s a falu határán
fénylett a dér.
Rideg, méla volt a reggel.
Álmosan, és fáradt,
tűzben égő fény-szemekkel
nézte az útmenti fákat,
egy ébredő ház.
Kondulva hívtak a harangok,
és a lelkek legmélyén
félve megbúvó halk hangok,
hogy áldd, s a világ e végén
is imádd az Istent.
De a templomhoz vezető úton
nem látott senkit a hajnal,
csak egy vak Bartimeust
porban ülve, emelt karral
kiáltva:
Könyörülj Izráel királya!
10* Torday Teodóra Éva - Álom-álom
- Te mit játszol? -
kérdeztelek,
gyenge az erőst,
mikor megroppanni láttam
benned a Hőst...
- Csak fogd a kezemet-
kérted,
s lángolásom
áttörte
sötétségedet.
- Te mit játszol?-
kérdezd most tőlem,
s én eltáncolom neked
az életem...
Játszottam már
szüzet, tüzet...
Játszottam tölgyet, füvet...
Füveztem is!?
...ördög voltam, angyal is...
És jártam a Tó jegén,
félve a rianásokat,
szálltam,
és eljátszottam
zuhanásomat...
Álmodtam Holdat,
Csillagot,
játszottam,
hogy a Világ én vagyok!
Eljátszottam ifjúságomat,
nem számolva
a múló éveket...
eljátszottam
egy egész életet!
Most itt vagy velem,
álmodom...
Fogd meg a kezem!
Eljátszom még neked
álom-álmomat:
Mélységemet!
Magasságomat!
11* Ujvári Lajos - Dal
Dal vagyok egy kislány ajkán, tekeregve szállok,
Dalban élek, dalban halok, vajh hová találok?
Esti dalban, altatóban, álmok honát járom,
A reggeli napsugárban, fényvirág a párom.
Pacsirta sző fénypalástot énekével nékem,
Kakukk szava aranysújtás, vállaimon érzem.
Rigódalból virágcsokrot varázsol a dallam,
Ökörszemtől köves gyűrűt tolmácsol a szólam.
Galambbúgás puha nadrág, illik a lábamra,
Harkály kiált, vasfokossá válik a számomra.
Szajkó szóból derékszíj lesz, ő az erősségem,
Fülemüle kedves szava esti fényességem.
Dal vagyok egy kislány ajkán, kanyarogva szállok,
Dalban élek, dalban halok, bárhová eljárok.
Dalruhában, dalparipán, dalolom az álmom,
Dalos ajkú szép menyecske nótája a párom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
