10*  Kapcsos Károly - Gyűrött lepedő

Halkan suttogtál,
A fülemet érintette ajkad,
Tudatomig jutottál,
S borzongás futott át rajtam,
Mindent megmutattál,
Ám a látvány néha csalfa,
Álmomba kutattál,
S arcom cirógatta melled halma.

Halkan suttogtál,
S felcsókoltad csukott szemem,
Illatodba burkoltál,
És mellkasomra kúszott kezed.
Eksztázisba juttattál,
Érintésed olyan, mint acél-selyem,
Ágyékomra suhantál,
S én kértem szállj, szállj velem.

Halkan suttogtam,
Várj meg, a kapu még nyitva,
S lábaidhoz hullottam,
Hulló könnyemet, kertednek adva.
Szemeid kutattam,
Fénylő mosolyod néztem lopva,
A gyönyörtől zokogtam,
Nem tarthat örökké, tudva tudtam.

Elhalón suttogtál,
Nem értettem, de éreztem szavad,
Hiába is karoltál,
A verítékes édes mámor szétszakadt.
Álmomban csókoltál,
S az ölelésünk nekem megmarad,
Akkor te ott voltál,
Képzelet volt s lelkem talán meghasadt.

11* Békési Anna - A bohóclány

Hát nem nyúltam mégsem érted,

ahogyan megígértem,

mert elfeledted, hogy kérted,

hogy álom-szavad is értem.

Mert vonult a cirkusz, sárban,

esőben, hóban vonták

muszáj-létezni évek

a foszló sátorponyvát.

Leláncolt vadak bőgtek,

ripacsok civakodtak,

kötéltáncosok hulltak,

bűvészek somolyogtak.

Dübörögtek az esték,

eltiporták a csönded,

szemedre csípős por szállt,

festve voltak a könnyek…?

De menned kellett, hívtak

világ-teremtő vágyak,

s én gyalog a keréknyomban

ballagtam teutánad.

Nappal őriztem álmod,

álmom éjed vigyázta:

éreztél, de nem láttál -

sohasem néztél hátra.

Isten képébe vágtam

földről kolduló létem,

érted bohóccá lettem,

nem értelek be mégsem.

Hosszan készült a maszkom,

megelőztek az évek…

Te némán állsz a fényben -

én nem mozdulok, csak nézlek.

Talán fellobban mégis

a rongyos sátorponyva,

s hitetlenné vált szívünk

elhamvad virradatra

12* Rajnai Lencsés Zsolt - Tehozzád

Még mindig benned görgetem időim.
A törékeny árnyakat, a foszló múltat,
és hamvadt emlékeimet hozzád igazítom.

Reggelente ifjú-félszeg szóként várlak,
s mikor nagyra nő bennem a "Te", tétován
csordul szívem hívó kényszered szavára.

Mint sóhajtó táj új hajnalok nyomán
föllélegzem ekkor, akár gyönge ág,
mit gazdátlan lét gyökérhez kulcsol.

És már látom: megannyi mosolyból
merülsz fel, s én, lényed hason-sorsú mása
falánk bozótként fölébed hajolok, hogy
értselek, emésszelek és szeresselek!

13* Tikász Judit - Vagy-e, vagy nem

Mikor a gobelin-szerű szavak
a fejemre ülnek és a szálak
egyenként megfojtanak,
akkor példás testamentumot
regélek a virrasztó tömegnek-
˝ugye tudjátok, hogy a szívem megszakadt?˝

Magtalan maradok, megöregszem.
Esti telefonokkal csonkítom magam,
mert a hajnali megújulásra törekszem
és baljós jelekből építem falam.

Kockára fagyok a kánikulában,
véredből még nem ittam sosem,
de a nyakad vonalát, nyári ruhában
magam elé képzelem, unos-untalan.

A cirpelés, valami bőszült tücsöktől
átviharzik a befülledt szobán
és a mennyezeten a ventillátor sem
tudja, hogy tegyen túl, önnön magán.

Csak berreg és forog, mint én az ágyban,
mert tudom, hogy benned megtaláltam
minden elképzelésem hasznos képletét…
˝csak a végzet, könyörgöm, ne Te légy!˝

A hangod… viasz nélküli gyertya, csak kanóc
én meg, a fáradhatatlan bohóc,
aki csak beissza, nyeldekli, s fuldokol, 
átlényegülök, remegek, ha szólsz…

14* Szabó Edit Irma- Érzés-óriás

Megláttál, s mintha

kovakővel csiholt szikra

lobbant volna lángra,

beléd hasított a szeretni

vágyás-várás álma.

Te égig érő,

szenvedélyes vulkán!

Lángnyelveid körbenyalogatják

kicsi, remegő testem,

miközben sziporkázva

ostromolsz, becézel,

hogy bocs, de BELÉD SZERETTEM,

igen, így nagybetűvel.

Rám vártál és csodálatos vagyok,

hogy aztán tovaszálljon

a színes álom,

a felszínes illúzió,

s maradjon az álomba

ágyazódott vágy,

a bolondulásig

reménybe vetett hit,

a menekülő lávafolyamból

megkövesedett találkozás.

15*  Siska Enikő - Ő és Én

Én:

Hova rejtselek el
magam s mások elől?
Növesszek koszorúd
köré töviseket,
vagy befalazzalak?

Hogy ne találjalak
sem én, se senki más.
A - hiány... s a - fáj...
sajog, kitéplek hát
nem bírlak már tovább.

Ő:

Most tudom, ezt érzed.
Ó, én sem akarom
de testedben lakom
mert nélkülem nincs lét,
szerelmes dobbanás.

Hagyd meg az életem.
Meghálálom neked,
boldog leszel velem
szerelemben égve,
dicsfényben ragyogva.

16* Szabó Erika - Gyűrött hajnal

Lám, itt gyűröm hajnalom. Sűrű pára
vad duhaja fojt, leheletem még takar,
kúsznék tested hágcsóján a mára,
a lét sikong, térddel imákat szaval.

Nyugtalan éjjel. Pókháló-vágy fon dús
kötelet nyöszörgőn, fájó-boldogan.
Szűz, hogy alszol. S én bűnöst hall, nyomorú
barbár illat csókjába fojtom magam.

Keselyű lennék, éhemet húsodból
szakítnám ölelve lüktetőn, mostból
tépett szárnyak zúgó gyönyöre bennem

tocsog, korgó inakban károg a kéj,
tűfogával harap át a szenvedély
s vérem, ajkam nedve párnámra cseppen.

17* Zettisch Viktória - Keserédes dal

Színtelen szivárvány árnyai közt láttalak,
míg igazgattad sérült szárnyaidat.
Szürke virágon ülve dúdoltál egy dalt,
mi elbájolt s mélyen felkavart.
Tükörfalon túlról folyton csak lestél felém,
míg dúdolva s nevetve egyre csak közeledtél.
Majd apró ujjaid ölelve fontad körém,
s elmerültél velem színtelen világod legmélyén.
Azóta folyton dúdolom azt a dalt,
míg láncaim vigyázva igazgatom sérült szárnyaidat.

18* Szécsényi Barbara - úgy foglak versbe

ideges játékaimmal nem keverlek

úgy foglak versbe

ahogy hinni mernek

szívek újszülöttjei

magzatot: hordalak

ereid szövöm kis kék erekbe

egyévalónk áramoltatom

válj oltalommá

nevelj fel jó szülődnek

az irgalom érje el kezünk

hányszor fontam gyönge ujjaim

halálgondolatra…

hiszed?

nem értem át

oknál több legyél

s úgy foglak versbe

mint utolsó kalászt

őriző kenyér

19* Fittné Szilvássy Ildikó - Fűszobor

Harmatból és fűből fonlak össze, zöldkövű alak.

Mohatest lesz majd gömbölyű vállad,

ízeid egy-egy nyírfaág, zafírból lesz a szád.

Térdeid ezüstös fűlabdák,

kulcscsontod öble könnyet gyűjtő kád.

És hogy tudjanak enni kezedből az állatok –

tenyeredből zöldillatú tálat formálok.

Arcod vízhullám lesz, ha megfogom,

úszó lapuleveleken fekszem majd hátadon.

Melled bolt lesz, fenyőleveles mennybolt, ég,

tarkód borostyánoszlopon nyugvó fedél.

Könyököd ringó hajód evezőlapátja,

sűrű avarba növő langyos lábfejed alatta.

Ezüsthálós harmatcseppekből lesz szemed, fogad,

- és még azt is tudom, testvéreid hogy hívjanak.

Könnyű páraágból fonok még fűzpántot csuklód köré,

melybe belefűzöm magamat, hogy melletted legyek örökké.