1*Kovácsné Szabó Ágnes - Mikor az ég felhője ringat
Mikor könnyeimet hordja a szél,
Hold kendője táncra kél.
Mikor karod nem ölel,
lomb dalnoka sem énekel.
Mikor a szavak némaságba bújnak,
köd dunnái a fákra hullnak.
Mikor vánkosok lengenek az erdő tetején,
ezernyi csónak kering a szívem tengerén.
Mikor a hullámok erősödnek
ujjhegyeid megérintenek.
Mikor a kezünk összeforr,
rét virága is dalol.
Mikor a testünk egybeolvad,
minket az ég felhője ringat
és hálamadár száll az égbe,
mert eggyé váltunk mindörökre!
2*- Zsiga Lajos -lángoló vérünk…
bőröd bársonyán
ezernyi csók
súgja a szerelem
lágy himnuszát,
érkező vihar
zászlóit tűzi arcodra,
míg az ujj tapogat
testre feszített
húrokon,
keresve a hangot
megadni
a dallamot.
hangolnak
a zenészek,
kezdődik az előadás.
a karmester pálcája
a magasba,
s ezernyi vonó
lendül, kitépve
a semmiből,
a legszebb melódiát.
halkan, mint
mikor a szél zúg,
épül egyre
erősebben, mint
testben a lélek,
mi szállni kíván.
bőrödhöz érve,
mint mágnes
taszít és vonz
- ne tiltakozz-!
mint gordonkán,
magasból
a mélybe,
futnak testeden
remegő ujjaim,
fellazítva a mindent,
a feszülő izmaid,
kiengednek,
mint tavasszal
a fagyos föld.
illatával korbácsolja
a vad ösztönt,
s egy pillanatra
a lét felkapja fejét,
s mint vad
a puszták közepén,
szoborrá merevedik
az ájult éj.
de a zene szól
a vad ritmus,
-scherzot’ még!
Rohanj tovább,
míg alagútba
nem érsz.
de ajkam
ajkadhoz ér,
s égünk
a máglya tüzén,
amit gyújtott,
lángoló vérünk
a szerelem
kínpadján,
hol elvérezve,
ájultan keressük
egymás kezét.
a pillanat
ránk talál,
egymásba olvadva
mint virág és
borostyán.
3* Szabóné Horvát Anna - Vágyakozás
Becéző szavakat suttogj még fülembe,
s néma ajkam csókkal válaszol.
Turbékolj, mint a szerelmes gerle,
s éden-lelkem lantmadárként táncol.
Simítson kezed, miként napfény az ágon,
hogy meghalljam vágyad sóhaját!
Csukódjon pillád, ahogy virág az árnyon!
Lüktető szíved vad moraját
halljam törtetőn, mint megáradó folyót,
ki eszét vesztve őrjöng, s rohan,
hogy csókjaival árassza a világot.
Utat tör ölelőn, s nem torpan…
Mellkasomban dobolva tombol a tavasz,
szívem egén szivárvány ível,
s lángoló pillantásunk – bár nem kamasz, -
mégis rőt lángra kapva tüzel…
Kéj-lázas testünk mohón egymásba perzsel.
Összeforr, s együtt szárnyal lelkünk.
Fényszikrákat hintő csillagokon lépdel,
s harmatot csillan lehunyt szemünk…
4* Lévai Krisztina - A szerelem magányos templomában
A szerelem magányos templomában,
Egyedül álldogáltam.
Holdezüstös éj, rólam mesél.
Szemem csillogó, tiszta,
Könnyeimet nem tarthatom vissza.
Fájó lelkemtől tüzelő szemem,
Vért hullajt, ez történik velem.
Végig folyik ajkamon,
Miközben jajgató szívemet hallgatom.
Szívem ég börtönbe zárva,
Meghalok szerelmemet várva.
De ő nem jön el,
Mert szeretetem nem kell.
Haldoklom, s érzi, valami baj van.
Fájó szívem nem dobban többé,
Hisz nem lehetett az övé.
Rossz érzése van, siet, hozzám szalad,
De mire odaér, szívem halott, hideg hamva marad.
Halott testem mellé letérdel,
S csak ennyit mond: Ne menj el!
Szemében fájdalom ül,
S a fájdalom könnyeket szül.
Fejét lehatja, s arcomat simítja.
Megcsókolja hideg ajkam,
Szíve összerándul, jajgat.
Rájött mennyire fontos volt nekem,
S ott maradt örökre velem.
Szíve nem dobbant többé,
Mert érezte, az én szívem az övé.
5* James Cryingman - Különleges reggel…
Kávégőzös reggelen, buja álmokkal itatott
kispárna hever kócos fejem alatt.
Arcomon gyűrött álmot hagyott
az éj, s döntött hanyatt,
mint halász a kifogott halat.
Mámoros, halvány mosoly kúszik
végig rajtam, mikor tudatra eszmél
bennem a tény, mely lágyan úszik
az álmok folyamán túl a bőrömig.
Különleges reggel ez, mely varázsos
felismerésként hatol el agyam mélyebb
bugyraiba, hol szerelmem parázsos
lángja lobban, egyre fényesebb
érzést karcolva szívembe.
Jó reggelt! Egy édes hang töri át
az éjszaka lágyan szőtt csendfalát,
s emeli ünneppé szürke életem elmúló
rosszkedvének új napját!
6* Bogdán Mária - Net-szerelem
Pajzán tavaszi éjszakákon,
Mikor a világra rátelepül az álom,
Egy kis esti fény ragyog,
A monitor előtt én vagyok,
Várok Rád Édesem,
Ujjaim dobolnak az asztalon,
Kinyújtózom kéjesen, az ágy hív
A ruhám lecsúszik, én hagyom,
Hadd omoljon le csak a földre,
Gyűrött ráncain remeg a vágy
Elindul az orgonaillatú égbe...
Vajon hány perc alatt ér el Hozzád?
Fogadod-e úgy ahogy szeretném,
Gyengéden, ahogy derekad ölelném,
S pengetnéd-e a húrokat,
Felhevült gitár-testemen?
Adnál-e rá csiklandós csókokat,
S megpihennél-e majd, lüktető keblemen?
Combjaim közt törne Rád a reggel,
Kívánnád-e, bár sohase kelj fel
Ebből a parázsló, tüzes álomból?
És itt vagy végre! Már villog a kijelző...
Csak örülünk egymásnak, némán
A mosolyod nézem, egy dobozba zárnám,
Hogy mindig velem legyen,
Úgy cirógatom a billentyűket, mintha
Itt lennél, mintha bőröd illata
Lenne a végzetem...