|
Őszváró verspályázat - A 25 döntős vers II.
2010.10.01. 17:05
11* Lupsánné Kovács Eta - Késő ősz
Borús, jéghideg, fagyos most a lelkem,
mint dér lepte gaz, kopár üres telken
zsibbadt élet, amely lassan tovaszáll,
álmok, miket utolér a fagyhalál.
Néhány fa, még tartja súlyos levelét,
ködös könnyek rajta, fényes nehezék.
Halványszürke nyúlós, ködös, ég alatt
didereg az előtörő gondolat.
Ereszkedik az alkonynak homálya
levél mozdul, hol színe, hol fonákja.
Köd szitál a váltakozó levélre,
pók hálója kapaszkodik beléje.
Majd olvad lassan az őszi zúzmara,
tán' száll a szélben a remény dallama,
fagyott földből is előtör az élet,
dermedt lelkekben reménysugár ébred.
12* Pál Gabriella - Falevél szonett
Bőrödre préselődött barna remény-
a lélek ezzel is beéri és a nyár
foltokban hámló kérge már cseppet sem fáj.
A kevély nap tüze ábránd: szökevény.
Még sós cseppjeidben álmodsz hajnalban,
a dallam ismerős, a ritmus mégis más -
sóhaját gallyakban roppantó folytatás:
csendszáraz fohász, süppedő avarban.
Összesúrolódnak az ágak az éggel
élettelen határon fény és matt között-
kockás plédnek rejtekén beléd költözök,
s a szívemig érsz gyengéd elevenséggel,
mint az új messzeség pergő díszletei:
hamuszürke árnyú, színes levelei.
13. Bogdán Mária - Tűnődés
Tűnődve figyelem a fákat
az ablakon át,
ahogy a szél leveszi
róluk a ruhát,
meztelenségüket
megadóan tűrik,
vacogó ágaik közt
szemérmük tűnik.
Olcsó utcalányok,
tudják ők már régen,
hogy jó kuncsaft
a tavasz, felöltöztet szépen,
ez a strici szél
amit elvesz tőlük,
hogy lombhullatók csak
ez az egy bűnük...
14* Kéri László - Ősszel
Egy üvegen átsüt az őszi fény
Hidegebb lesz mint volt, idén
Köd üli meg a színes tájat
Rozsdaszín levelek borítják a fákat
A zöld fű megrázkódik kinn a réteken
Pár szirom fölöttük csendben átlibben
Száraz lila szőlőből darazsak majszolnak
Újonnan kelt szelek esőszagot hoznak
Kedvesen dereng az ezüst Nap az égen
Nem hoz már meleget a fázókra délben
Kövek között csermely csobog
Domboldalon cserjés lobog
Zimankó zizeg kopár hegytetőn
Hűvös lett a part, meg a kikötő
Kietlen harangszó kongva felkorog
Megfagytak fenn az őszi csillagok
15* Lukács Mária - Őszi harmat
Minden bokorról és ágról,
falon futó repkény szárról
a Nap csillagalakban szórja
lábam elé szitáló őszi harmatát.
Megszólított a pillanat
oly ritkán vettem észre,
gondolataimba merülve
ámulattal tekintettem az égre,
mert ébredni kezdett szívemben a dallam,
Te csak dúdolt velem halkan és
engedd tekintetem megpihenni arcodon
- ott azon a pici szegleten -
hol könnyeidet fojtod vissza szelíden,
és halld szívünk már együtt dobban, hisz
futó fényekre, szitáló harmatát
ránk csókolja az ég.
16* Ruzicska Éva - Őszi este
Pörgő zörgő falevelek
Esőben fürdő ködgyerekek.
Lassan gördül a végtelen,
Homokórán a sötétség lepereg.
Nyíló ajtó mögött tisztán lép be a bizonyosság,
kezében a nyár csontvázát hozza némán.
17* Zsefy Zsanett - csendes őszi kép
A nyár zsivaja lassan elül,
erdők párája finom neszre terül.
Dolgos napok után kopár a messzi kép,
a repcesárgát rég átfestette megannyi gép.
Szendergő fák köré avart hint már a szél,
köntösét pompázva teríti szerteszét.
A rezgő falevelek meleg-vörösre vágynak.
Nézd, hogy csókol az ősz új színt a tájba!
A szőlősorok ott, a domboldalon,
terelgetnek sok-sok ringó lányalakot.
Majd hogy elcsendesül minden!
Mint fáradt lélek,
- a föld is -
nyugalmat kér,
valahol itt, benn.
18* Tóth Erika - Nem siratom...
Én nem siratom már a nyarat.
Nincs mit, elszökött, elszaladt.
Forró csókja sokszor becsapott,
Nem kell, had' menjen, hagyom.
Az ősz másnak arany és bronz,
Zörrenő levél, kiszáradt toboz.
Nekem féktelen szenvedély,
Hűs, borzongató, mámoros éj.
Lehullott avarba simul a szél,
Látatlan testén pokoltüze ég.
Rásimul, szerelemével átöleli,
A múló idővel így szeretkezik.
Villám erek szántják az eget,
Égiek teste e dübörgő zivatar.
S mint a lélekben a szerelem,
Váratlan zúdul az őszi vihar.
19* Csipler Vanda - Búcsú
A hosszú csend előtt levetkőzök,
Ősz hajamat a szélnek adom,
Az édes múltat újraálmodni megyek el.
Eleven testem most bágyadtan ernyed
Az elnémult avar leple alatt,
Álomba ringó arcomat köd takarja el.
Talán visszajövök még, nem tudom,
Inasom, a halkan suhanó halál,
Pompát húz fel reám pizsamának.
S hogy szerettelek? Tiszta szívemből.
Rózsás arcod, lázvörös, izzó szerelmed
Kulcsra zárom az ég ezer szeme elől.
S hogy elmegyek, csak emlékem marad,
Búcsút énekel a magányos világ,
S reám gondol Vivaldi pálcája alatt.
20* Egyed Ágnes - Ősz
Hajadba csókol az ősz
aranylomb illatot,
Párállik lassan a völgy
ezernyi csillagot.
Merengő, bús pirkadat
szikrázó hálót fon,
Rézvörös-hűs pillanat
dermesztőn átoson.
Ezüst vizek sietnek
rozsdás hegyek mögé.
lágy harmatot hintenek
hálás mezők fölé.
S míg víg idők suhannak:
színei a nyárnak,
Mint kidőlt fák zuhannak
karcsú, nyúlánk árnyak.
21* Ujvári Lajos - Őszi séta
Lomha lábam az ősz nyomát járta.
Feslett kabátjából szerteszórta
Színes, illatos bélését,
Befoltozta az út testét.
Talán beteg volt a szegény pára,
Nyirkos leheletét csontom fájja.
Hold-anyám fakón rálegyint,
Borzongós este jön megint.
22* Békési Anna - Ősz
Vérfoltos avarból máglyát rak az Ősz,
dérnyirkos fürtje kőszemére hull
Keserű füsttel égnek ma a holtak:
Hűség és Bánat, öngyilkos szeretők.
Sovány kezével rőzsét tör az Ősz,
egymást ölelő gyermekek vén anyja
Meztelen szunnyadó nyárfa-tündérlányok
álma ködként ül a templomtornyon.
Meggörnyedt gerinccel elballag az Ősz,
üszkös csókok jelzik rossz lába nyomát
Kicsi, barna mókus odvában fölneszel
csukló, didergő sírására.
23* Fittné Szilvássy Ildikó - Őszi kert
Ősz illatú már a fák nevetése,
csak az alma héja tartja az időt,
medencénk ölében is meghűlt a víz,
szótlanul sárgulnak a dombtetők.
Gyökér rozsdásodik fáradt avarba,
lassan ringatni készül új életet,
egyenes derékkal körtáncot járnak
fölötte a ráncba csavart levelek.
Lefelé hajlik szomorúfűz fejed,
szelíd bölcsességű a kezed, simít.
Hallgat a szemed, öreg este fed,
kintről titkok ékköve világít.
24* Varga Nóra - Őszünk
Ismét fejet hajt a nyár,
az ősz elé tárva
diószín kapuit,
zizzenő éjeken,
mikor kandallók
lángölén lobban
a tétován pergő,
szélfútta, tekergő
avartól nedves hasáb.
Kora délutánt ír az idő,
s mégis, álmosító pernyéit
szuszogja már az este,
fahéj és forralt bor illata
dereng még ajkamon.
Várlak.
Közelgő lépted zaját
temeti szívem harangszava,
csendes remények lopódznak be veled,
a cipőd koppanása, ahogy leveszed,
csípős hideg érintése
bíborlik párás bőrödön.
Vállad arcom menedéke,
elmúlt őszök szövedéke
fonja át múltunk és jelenünk.
25* Kozma Ágnes - Őszváró
szikár nyarat hamvaszt
a vékony-csontú ősz
csillámló-aranyat
puhán libbenőt
egek fodrán száll
az ökörnyál-spirál
siratót búg fészkére
az árva rozsda-madár
a nap múló gyertyaláng
fénye földre csöppen
halálkeringőt jár
egy felhő-erkélyen
sírdogál a haraszt -
kotorja a szél
dióbél-vázakba'
reccsen a dér
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
