|
A másik asszony - Szexualitás és erotika a művészetben rendezvény
2011.01.22. 19:46
A másik asszony
Jártában többször látja őt, ahogy szembe jön vele. Eleinte csak véletlenszerűen találkozik a tekintetük. Elegáns, de nem hivalkodó. Talán az áruházból jön, új ruhát vehetett. A mozdulata is oly könnyed és rendezett, ahogy a hátsó ülésre helyezi a becsomagolt kosztümöt. Karcsú vonalaiban, finom megjelenésében gyönyörködik, miközben a nő beszáll a kocsijába és elhajt. Érdekes, hogy mindig egyedül van. Az első nevetése: ez az emlék is felkavarja, kicsit megint közelebb kerül hozzá. Nem lehet türelmetlen, vagy figyelmetlen.
A virágcsokrot szemlátomást örömmel fogadja, ez az első közös estjük. A terasz gondozott dísznövényeit látja, ahogy a szél időnként meglibbenti a könnyű függönyt. Mindenütt rend van, az egyszerűségében megnyilvánuló rokonszenves életfelfogást sugallja az enteriőr. Ösztönösen a férfira, a társra utaló jeleket keresi. Egy hamutál, a mosdó pipere polcán hagyott borotva, vagy legalább még egy fogkefe. Ezek azonban hiányoznak a nő otthonából. El-elveszíti a beszélgetés fonalát, valahányszor vendéglátójára néz, aki épp a tüllszerűen áttetsző könnyű ruháját térde felett megigazítja. Ez nála természetes mozdulat, nem kihívóan teszi. (Agyában lüktet a vér, de nem meri megérinteni!)
Ez már a második randevújuk. Karon fogja, ahogy a pár lépcsőfokot megteszik. A ruhán át is érzékeli a test bizalmas melegét. Odakint rendületlenül esik az eső. Együtt élvezik Bach zenéjét. Elernyed. Nem, nem akar hibázni! Egymással szemben állnak, az esetlen búcsú pillanatában. Igyekszik, nagyon óvatosan közelít. A játékos, hosszú barna tincsek finom illata bódítja, szinte megvakul, ahogy megcsókolja a szép ívelésű nyakat.
Nem… nem szabad. Hallja a gyengéd elutasítást. Kétségek gyötrik, céltalanul kóborol az esőben. Észre sem veszi, hogy teljesen átázott a ruhája.
Elfoglalja magát, ezzel ő is időt nyer. Bár révült gondolataiban sokszor visszatér az önvád, mindig talál mentséget a maga számára. Számtalanszor végigéli magában a jelenetet. Azt mondja, hogy nem szabad. De azt nem, hogy nem lehet! Ebbe a mentőövbe kapaszkodik. És azután felemeli a telefonkagylót. Hangja rekedt, úgy érzi, hogy nem beszél elég világosan, pontosabban hetet-havat összehord. Most mindennél fontosabb, hogy újra lássa.
Nem… nem szabad! Hallja a suttogását a sok halasztott csók lélegzetvételében, de ez már csak a vad riadása a sűrű fenyves neszében. Szenvedélye és a nő vágyakozása két érzés, mely a szépség mohó látványában, a bőr melegének sugárzásában, a közeledés-érintés pillanataiban összekulcsolódik. Most, az időtlenségben a simogatások finomabbak, becézőbbek, csitítják a hullámzásokat. Fejét fektében oldalt billentve lehunyja szemét, arcvonása kislányosan elsimul. Ajkai kissé kinyílnak, megremegnek…
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
