Első helyezett:

Bájer Máté:

Kortárs

Valamikor mostanában történt,

Hogy egy nyirkos este

A múzsa egy költő ablakában

Állt, és ott belesve

Arany fényével ragyogta tele

A kopár kisszobát,

És az ihlet percek alatt,

A költőnek elnyűtt

Öreg tollába ragadt.

Mikor abban felgyűlt,

Mint fáról az almát más, úgy rázta

Lapra a szavakat.

Amit írt,

Feltépett

Ezer sírt.

Lelke Babitscsal játszott,

És látszott, hogy a költő

Balassival kötött

Vérző vad románcot.

Benne volt Kazinczy tüze,

Tóth Árpádnak szűzi rügye,

József Attilának árva

Szerelme, cseppnyi Adyval

Egy merész ódába zárva.

Amikor kész lett,

Fogta az egészet,

És minden nyelvi

Készlettel együtt,

Szépen rendbe szedve,

Egy igen ritka

Vaskos nagy tikkfa

Asztalra tette,

Ahol egy öltönyös,

Sűrűn tört magyarral

Unottan gagyogta,

Mit ér a magyar dal:

Máj frend! Ez jó!

Húszból tventi!

De az ilyen

Most nát trendi!

Disz iz tú mács,

Nehéz eset!

Vrájt mí könnyűt,

Érzelmeset!

Újra töltőtollat

Ragadott a költő.

Hol lant, hol hegedű

Csendült kedves szívéből árván.

S úgy jelentek meg a papíron

Bús és keserű szavak,

Mint az őszi záportól nedves

Lábnyomok a járdán.

Szerelemről szólt az ének,

Minden szava arzén,

Eklektikus méreg,

Melytől a szív lágyan elmereng.

A főnök arcán nem olvadt a

Fagyos kéreg mégsem,

A tar homlokán eldőlő ív

Nem rezdül, meg se reng:

Máj brádör, a versedet

Veri, veri szeretem,

Dehát manapság már

Nem kúl a szerelem.

Ez az izé… lávli ájrodalom…

Szorrí, disz iz for mí szívfájdalom

Nekem, de ez…

Iz veri old…

lejárt lemez!

Nekünk kell nyú stílus,

Fántásztis, egyszerű, tiszta!

Most menj! Mikor majd ilyet írsz,

Ha bírsz, akkor kom bek vissza!

A költő már nem szólt semmit.

Hallgatott az arcán a ránc.

Némán fogott egy kis cetlit,

Majd a tolla,

Mintha éppen robotolna,

Áttörte az értelem falát,

És a lapra felkarcolta

Korunknak egyetlen dalát:

A líra avitt,

undok fattyú,

hite gyenge,

lelke talmi.

Jól van világ,

Akkor Fák Jú!

Én meg megyek

éhenhalni!

Második helyezett:

Zsefy Zsanett:

voltál, leszel


voltál nekem
két pólus között a vonzás
virágbibére hulló harmatom
amplitúdóba zárt harangkongás
elmúlásból is éledő hajnalom

voltál nekem
szerencse, boldogság, alázat
falombot ringató őszi szél
télben szunnyadó barázdája tájnak
ölelős tavaszból rajzó méh'

voltál nekem
suttogó kertek virágos ágya
seholsincs világban
sehol sincs bűntudat
estike szőnyegén
suttogó árnyak
szavak, képek, sziklák
szelídség, indulat

vagy nekem
árvaság, szülém hiánya
tollam hegyére száradt gondolat
kavicsok között őrlődő büszkeségem
szótlanságba karcolt alkonyat

leszel tán
újra csepp a számon
hűsítő, édes, éltető
utolsó szó halotti imámban
de lehet csak sóhaj
ami még menthető

Harmadik helyezett:

Pál Gabriella:

magányon innen

az ég, mintha tenger volna

szürke habján gomolygatva

áztatja a fényeket

színük, élük sápadtra mossa

árnyéka nincs semminek

szél sem jár, s ahogy megül

betonján a szúrós hideg

mint egy baljós előérzet

hallgat az utca

egyenként fázzák a délutánt

hamis karók, a lámpaoszlopok

egy sánta macska megleli szagát

míg köröttük kujtorog

ürülékét sietősen kaparja

tovább biceg

szétterül a kirakat üvegén

majd párává szégyelli magát

a bolti meleg

tarka leveleit szétfoszlatta

maga elől bujkál az öröm

mintha minden araszolna

e színét vesztett vén időkörön

a presszóban az ablak mellett

ritkán szól a két öreg

vaskos, régi telekről

hátha elvész

s hogy örökké élni minek

a lány áttetszik a félhomályon

ősz színű, bolyhos sálban

innen kételyen és magányon 

vendég a kopott tájban

a fiú feltűnik, mint egy montázs

mosódott darabkái

rátalálnak alakjára

a lány mosolya 

mint akit szeretnek

átfolyik a délutánba

Különdíj:

Benyó Gergely /24 éves/

Bekszpész

elfolyni szimpatikus kerti széken

                                                               néha kell

körtelombok alatt

elhagyni színpadikus lényem

                                                               néha kell

még ha egy rész meg is marad 

Hold úszik éjvörös

                                                          bortengeren

ujjlenyomataimat a poháron most

                                                      tiédnek hiszem 

nem látsz ide

s nem vágysz ide-

bújni már pizsamában,

                                         kedvenc sorozatod után

táskás szemekkel

és nem vágysz hinni

újra HINNI

szemet hunyni

                                                s megpróbálni látni

hogy a Hold halad

s réved a Reggel – 

kezek remegő játékát okoztad

kopott diófa-asztalon

                                                      a toll porba hull 

aláhúzott kér???dő- s fel!!!kiáltójelek 

                                        (pöttöm pálcikaemberek)      

üvöltenek a vakító papíron 

az életsebesség volt más:

                                                              enyém séta

                                        tiéd tánc 

belülről most meghajtóim csendje öl

(nem látsz ide

s nem vágysz ide-

bújni már)

idillből lett nihil

                                                                         őröl 

most áramkörök futnak álmom fölött

(nem látsz ide

s nem vágysz ide-

bújni már)

rigó füttyent körtelombok

                                                                       között  

fejedben az emlékek csak üres mappák, rejtett fájlok

(nem látsz ide

s nem vágysz ide-

bújni már)

fájsz nekem, s talán Neked én is

                                                                         fájok – – 

hajnal előtt még felkelek

csillagot választok

s az égboltra klikkelek

összecsukom csendben kerti székem

                                                    kilépek a Rendszerből

s összecsuklom csendben 

az Ablakok leáll –  s vele

                                         a

                                             szív is

a szobában ébredő, nagy árnyak MAGÁNYA fogad

kislámpa pislákol

a Mindentudás-doboz alján…

                                                …

és sötét képkockáján túl,

elolvasatlan

                                                              ímélek tűhegyén

megcsillan lassan a                              

  H

                                                                A

                                                                   J

                                                                    N

                                                                      A

                                                                        L

                                                                          F

                                                                            É

                                                                              N

                                                                                Y  – –