Tél igája, hó varázsa - A 25 Döntős vers I.
2011.03.11. 01:07
Szepesi Zsuzsanna - Havazik a hegyekben
Hó szitálja fázó tájra
pihe-puha bársonyát,
ráteríti fenyőfákra
kristályból szőtt sátorát.
Vastag dunnát kap az orom,
csupasz szikla hósapkát,
lenge fátylat minden bokor,
míg hull a hó óraszám.
Apró pelyhek forgataga
kergetőzik, táncot jár,
s télnek fagya fogva tartja
kikeletig e csodát.
Pálné Lele Ilona - Kemény fagy
Ez a fagy olyan egy cudar állat,
ha száját vadul zárja,
létünk testének minden csontját
millió darabra rágja.
Villogó fogait csattogtatva
rabolja két kezünk bérét,
s mi alázatra hagyatkozva
viseljük kegyetlen kényét.
Néha vonyítunk, mint éhes farkas
a megdermedt világra,
s ég arcára terítve kínunk
várunk egy reménysugárra.
Jöjj már sugárzó tavaszi kékség,
hervaszd a jégnek virágát,
szívd magadba fagyos vérét,
könnyítsd a népnek igáját!
Maryam - Telesedő
Hosszú lombú fák, mint ártatlan szüzek
Földre hajolt, tiszta karcsú nádak
Szélmarokba futnak, fuvalomra várva
Rőt hajból fonják levélszőnyegüket.
Keringőre ívelt ágöleléssel
Kapaszkodnak egyre-másra össze
Föld-ragaszkodásuk egymáshoz kötve
Őrzi testük lánctalan szögeléssel.
Sír az égi dunna, hullja könnyeit
Arcukat mosdatja, rászipogja
Ősz bánatát, csillogja gyöngyeit.
Fagyos télelőt csalfán hívogat
Fakítja, dúlja smaragdzöldjeit
Kitakart bánat-fehéret csikorgat.
Bazsó Éva Andrea - Tél
Jeges fuvallat nyargal
az utcán végig.
Ezernyi hópehely borít
mindenre fehér lepelt.
A téli fagy, dér csipkét
lehel az ablakokra.
Mint jó piktor a vásznát,
a tájat ő így díszíti fel.
Fittné Szilvássy Ildikó - Rianás
Korcsolya éle reccsen a jégbe
télterítőn.
Hullik a porhó, tejhab az álma,
sziromtakaró.
Jég alatt nyíló rózsafa látszik –
csendbuborék.
Karcol a vágy is, mély tükröt próbál,
meghasad-e?
Csukva az arcom, tágul a páncél,
pattan a fagy.
Lélek a test is, hócseppek tánca
messze ragad.
Szmilkó Ákos - Karácsonyi hó esik
Karácsonyi hó esik, s belep szép, fehér huzattal,
A szél felkapja, s összegyűjt itt-ott egy kupaccal.
A hó friss, hideg, por, úgyhogy nem tapad,
De a gyermeki elszántság ettől nem apad.
Gyúrni hógolyóvá a kis kéz megpróbálja,
Nem zavarja, ha hideg keze, füle, lába.
Meleg sapka alól pici arca látszik,
Örül a sok hónak, s önfeledten játszik.
Régóta várta már, hogy végre itt legyen,
Hogy gyúrni lehessen, s csúszkálni a „jegen”.
Még egy röpke hét és itt a karácsony,
Van még mit díszíteni a sok mézeskalácson.
Mindenki másképpen várja az ünnepet,
Van, aki díszítget, így ad neki küllemet.
Van, aki a szívét készíti fel arra,
Hogy a sok melegséget oda mind berakja.
A karácsonyban szerintem az a rövid lényeg,
Érezd, az örömtől átszellemül lényed!
Az essen jól mindenkinek, hogy sok-sok szépet adsz,
Legyen az nagy ölelés, vagy épp egy hókupac.
Iványi Balázs - Téli szonett
Az ősz kinyúlt pulóverébe bújt
a téli szél, s a már divatja múlt
hevét levetve bujdokolt a nap
kopaszra vénült, téli fák alatt.
Az útra friss havat vetett a tél,
szárába szökve bújt elő a dér
a föld alól, s a téli szél, kinyúlt
pulóverét ledobva rám simult.
Vadul hajamba túrt a kis pimasz,
fülembe fújt egy jéghideg panaszt,
hogy soká lesz még tavasz veszettül.
De túl a jégbe mártott határon,
már itt bolyong az áldott karácsony,
a reménytelenségen keresztül.
Kishonthy Csilla - Int a tél
Küszöbömön ül a tél.
Haját fakóra színezte a dér,
Hátára görbét vont a fagy
Maga után sivárságot hagy.
Lassan-lassan feltápászkodik,
Jégbotjára támaszkodik,
Évszakok körútján tovább halad,
Tudja, elpusztul, ha marad.
Intő keze sűrű ködöt oszlat,
Nem vár, míg ráköszön a tavasz;
Napsugár fénye, szeretet melege,
Fél, hisz hamar végezne vele.
Bartha Miklósné - Téli pillanatok
Puha takaró a föld örömére,
Így csodálatos a tél köszönése.
Fehér paplannal borítja melegen,
Az elhagyatott vén játszótereket.
Feketerigó fürdőzik meg benne,
Könnyű szárnyán hópihe permet repked,
Fehér sapkát kötve pompás fejére,
De dalolás mégsem tolul nyelvére.
Hangtalanul élvezi a tél jöttét,
Ahogy a játszótér telepszik köré,
Csiklandósan csillogó télleplében,
Mint folyton csörgedező véredények,
Betöltődnek a fényes pillanatok,
Megszépíteni téli kirakatot.
Ládi Piroska - Tél igája, hó varázsa
Hóharmatos köpenyében
a felhőkből érkezve
a hó varázsa, szépsége
nyomot hagy a lelkekben
ahogy belepi a tájat
s felmelegíti szívem.
Mosolyt és boldogságot csal
a gyerekek arcára
ahogy a pihe hó száll
piros pozsgás arcukra
szaladnak a széllel bélelt
hófedte csodás tájon.
Fekete-fehér most a lét
s ködfátylat borít a tél
magamban őrzök némi fényt
majd újra kisüt a nap
s elolvad a hótakaró
majd a Nap is felébred
a csendes téli álmából.
Cseh Györgyi - Galagonyabokrok csontjain
Tó arcára fagy a sárga tél,
repedező ráncos sebek,
galagonyabokrok csontjain zenél
törékeny tündérkezed.
Ezüst ködruhát vált a táj,
bíbor almákon pókháló rezeg,
kút mélyéről a csillagos ég
meséket suttog neked.
Dérparipák nyála szitál,
lábnyomomba kobold költözik,
jégtűvel varr kicsiny ruhát
némán gyöngyözve széleit.
Menny tornácára gyűlnek áttetsző angyalok,
árva füveket fésül a szél,
Isten keze szirmokra bont egy csillagot
s az ég a földdel helyet cserél.
Tóth Tamás - Tisztán
Egy gyönyörű fehér gyertya ég,
mit egy pár fehér szempár néz,
egy pokolian fehér pillanatban,
egy fehér falú szoba közepén,
szívből megáldva,
őszinte tisztasággal.
A fehér szempár
egy valós szempár,
min át kinéz
egy fehér lélek.
Sodorva áll a fehér hó
kint a konyha ablakán,
a konyhában egy fehér asztal,
az asztalon egy fehér angyal
nézve lesi a fehér tájat,
s meglátja a kerti fákat.
A fákon fehéren áll a levél,
a levélen fagyva vár a fehér hó,
mely játékosan nézi a fehér nyájat,
melyek közt csak fehéret láthat,
melyek felnézve a fehér égre,
a fehér csillagokat érve
dalolják a fehér zenéket.
Majd miután elhallgat,
mit fehér ajakkal dúdoltak,
egy pillanatra átnéznek,
át a táj távolán,
hol a kis ház áll,
s melynek fehér szobáján,
hol még mindig ég a fehér gyertyaláng,
vígan alszik a szép szempár.
Besze Tímea - Tél igája, hó varázsa
Hulló apró gombolyagok
ha elkapod, felolvadok..
Rád borulok, betemetlek,
hideget, a meleg testnek.
Gyertyalángot, égő fákat,
lelkeket a nagyvilágnak,
szelencémből kiengedve
együtt repül minden este.
Táncot járva, keringőzve,
nyomot hagyok jégmeződbe.
Rabbá teszlek, foglyommá válsz
fagyvermedben magad voltál.
Ahány könnyed, annyi élet
minden pelyhem egy-egy éved,
minden apró mozdulattal
lelked dombján havat kavar.
Nézz hát körbe, amerre látsz
uralmamban boldog voltál.
Fehér éggel, fehér vággyal
fehér vérrel és világgal
hallgasd csak mit dúdolgatok:
hulló apró gombolyagok
ha elkapod, felolvadok,
két kezed közt belehalok.
|