Fittné Szilvási Ildikó - Paks - versek
2011.04.02. 17:55
"a versek bűvöletében élek. Sugárzó fénygyűrűként állnak körülöttem és melegre ölelnek."
Fittné Szilvássy Ildikónak hívnak, 1973-ban születtem Budapesten. Jelenleg magyar-német szakos tanárként dolgozom Pakson, a Vak Bottyán Gimnáziumban. Van két szép fiam.
Szeretem a zenét és az irodalmat: kórusban énekelek és orgonálok, versmegzenésítőkkel szimpatizálok, sokat olvasok és néha írok is.
2007/2008 -ban jártam a Magyar Író Akadémia szépírói mesterkurzusára. Azóta szervezünk férjem fotóiból és a verseimből kiállításokat (Dunakömlőd, Paks, Dunapataj, Szekszárd). Örömmel és lelkesen tervezek zenés felolvasóesteket a verseimből. Eddigi estek: Lilaköd könyveskávézó, 2010. május, Paksi Református gyülekezeti terem, 2010. november.
Eddigi megjelenéseim: Mestereink nyomában 2008./I., Poet évkönyv 2008., Poet évkönyv 2009., Új ígéretek antológia 2 és 3 (Garbo kiadó), az idei könyvhétre megjelent Kézjegy 16 (Tolna megyei alkotók antológiája ) - (összesen 7 vers), ill. az alábbi linken egy megzenésített versem: http://www.youtube.com/watch?v=hCAOGAALb3o.
A következő oldalakon találhatók töredékek, fordítások:
Internetes pályázatokon rendszeresen részt veszek.
Amúgy a versek bűvöletében élek. Sugárzó fénygyűrűként állnak körülöttem és melegre ölelnek. Többet tudnak rólam, mint én magam. Költészettel foglalkozni – olvasni, tanítani, írni, fordítani – olyan mint a rokokó: bizonyosság arról, hogy a földön lenni ünnepély. Minden, amit írok, arra való, hogy újraolvassam, hogy így tudjam táplálni szívem várakozásait, hogy legyen miből élnem. Azt hiszem, az emlékek miatt.
Igaznak tartom az alábbi idézeteket:
„A természet azokba, akiket nagyra szán, többnyire egy hiányt, egy elégedetlenséget olt, hogy azzal viaskodva fejlődjenek. … Minden érték: szerzett.” (Kosztolányi Dezső)
„Boldog ember nem alkot.” (Márai Sándor)
Első kötetem 2012 nyarán, a Garbó kiadó gondozásában, Tündérszövet címmel jelent meg.
Őszi kert
Ősz-illatú már a fák nevetése,
csak az alma héja tartja az időt,
medencénk ölében is meghűlt a víz,
szótlanul sárgulnak a dombtetők.
Gyökér rozsdásodik fáradt avarba,
lassan ringatni készül új életet,
egyenes derékkal körtáncot járnak
fölötte a ráncba csavart levelek.
Lefelé hajlik szomorúfűz fejed,
szelíd bölcsességű a kezed, simít.
Hallgat a szemed, öreg este fed,
kintről titkok ékköve világít.
Fűszobor
Harmatból és fűből fonlak össze, zöldkövű alak.
Mohatest lesz majd gömbölyű vállad,
ízeid egy-egy nyírfaág, zafírból lesz a szád.
Térdeid ezüstös fűlabdák,
kulcscsontod öble könnyet gyűjtő kád.
És hogy tudjanak enni kezedből az állatok –
tenyeredből zöldillatú tálat formálok.
Arcod vízhullám lesz, ha megfogom,
úszó lapuleveleken fekszem majd hátadon.
Melled bolt lesz, fenyőleveles mennybolt, ég,
tarkód borostyánoszlopon nyugvó fedél.
Könyököd ringó hajód evezőlapátja,
sűrű avarba növő langyos lábfejed alatta.
Ezüsthálós harmatcseppekből lesz szemed, fogad,
-és még azt is tudom, testvéreid hogy hívjanak.
Könnyű páraágból fonok még fűzpántot csuklód köré,
melybe belefűzöm magamat, hogy melletted legyek örökké.
A festő álma
Anyagot álmodsz,
felületet, amire írsz.
Papírszövetet, álomvásznat,
mik ujjad nyomát hordják.
Mozdulatlanul írod a képét
gabonaföldnek,
kőpiramisnak.
Ráfektetsz
csónakot, csigát, csontos
magházú aszalt gyümölcsöt.
Ilyenkor
nem nézel fel,
nem is létezel.
|