Néhány gondolat magamról: tősgyökeres győri vagyok. Ebben a szép kis barokk városban születtem 1970 tavaszán és jelenleg is itt élek a családommal. A Győri Tanítóképző Főiskolán diplomáztam.
Mióta megismerkedtem a betűkkel, azóta elválaszthatatlan barátság fűz a könyvekhez. Kedvenc szerzők: Ambrus Zoltán, Zilahy Lajos, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Passuth László, Móricz Zsigmond és még sokan mások... Tizenévesen Zola-őrült voltam, mára ez szelíd rajongássá csillapult.
Kedvenc költők (a teljesség igénye nélkül): József Attila, Ady minden mennyiségben:), Radnóti és Dsida.
Régebbi műveim nagyrészben megtörtént esetek és érzelmi ihletésűek, de az utóbbi időben született novelláimnál saját magam találtam ki a történeteket.
Pár internetes helyen publikálok rendszeresen: az Aranylanton, a 7toronyban és a Csillagszemeken lehet az írásaimat olvasni.
2009. karácsonyán a Búvópatak Irodalmi Folyóiratban megjelent Gréta című írásom, majd a mostani húsvéti lapban (2011. április) Az elítélt című novellám lesz olvasható. A Szilaj Csikó 2011. március 3-ai számában a Mese a daloskedvű vízimalomról című mesém kapott helyet. A Kláris irodalmi-kulturális folyóirat 2011. tavaszi számában Megszökött a Tél című versem szerepelt. Verseimet több országos antológiában is olvashatják az érdeklődők.
2010. nyarán a Fúzió Rádió Irka című irodalmi műsorának egyik meghívott vendége voltam. Az Irka Hangos Antológiában két prózám (Gréta, Aprószentek) és egy versem (Őszünk)lesz hallható.
Egy éve vagyok tagja a budapesti Édentől Északra művészeti csoportnak, valamint 2011. február vége óta a Győri Antológia Körnek, ahol az általuk kiírt pályázat egyik győztese voltam.
Az írás számomra létszükséglet, olyan, mint másnak a levegő. Szeretem a szép és érdekes kifejezéseket, hasonlatokat. Prózáimban, verseimben törekszem a tiszta lírai és egyedi szókapcsolatokra.
Esteledik
Fáradt lángolása lobban az estének;
fény-imáját mormolja a haldokló délután,
aranyglóriát fest a halk szavú ének
ott, a távolba néző bölcs hegyek lábainál.
A sötétlő ormokról visszaint a bús,
örök harangszó, s az éjjelre készülő álom,
s mikor a zsolozsmaszó messziről felzúg,
áhítatra hív a völgyben megbújó vén templom.
Gránitcsend
Ma a gránitcsendtől kértem a szavakat,
-az éjben papirosra hulló csillagok,-
velük rajzolom meg az elmúlt- arcokat,
halkan gördülnek le az elmálló sorok.
Vállamon ül az Időből szőtt alkonyat,
hívnak, messzi hívnak vén, kopott ikonok,
betűim árnyai repítik tollamat,
a sötét tintából emlékfelhőt vonok.
Emléksátor lett a sok dacos akarat,
be nem teljesedő konok gondolatok ,
hol sólyomszárny ölel örökszép napokat,
mire vágytak egykoron az ősmagyarok.
Ma a gránitcsendtől kértem a szavakat;
-mint ódon fejfában percegő hős-dalnok,-
hol boltíves homály fed mártírhantokat,
sírokban porladnak az évszázados álmok.
Mózes tanár úr
Mózes tanár úrnak birkagyapjúra emlékeztető, gyér fekete szakálla és ritkuló fekete haja volt. Ha beszélt ujjaival öntudatlanul le-, s felszántott a hitvány szakállban, jól meg-megcibálta, néha még fogatlan szájába is gyömöszölt néhány zsíros csimbókot.
Vizet és mosószappant tán sosem látott, meghatározhatatlan színű, legalább három számmal nagyobb, kopott bársonynadrágját ki tudja, mi tartotta meg öklömnyi fenekén, melyről úgy csüngött alá, mintha fejest akarna ugrani a padlóra. Mert Mózes tanár úr hosszú és sovány volt, mint a biológia szertárban időtlen álldogáló Samu, a csontváz.
Hanyagul, s rosszul öltözködött. Slampos ingei már akkor kimentek a divatból, amikor még Mózes tanár úr maga is hitvány nebulóként koptatta az iskolai padokat.
Beszédét érteni nem lehetett, mert a szakáll ki-és begyömöszkölése sok energiáját felemésztette, így csak valami makogásfélére futotta. Mondanom sem kell, hogy Mózes tanár úr biológia- és földrajzórái közutálatnak örvendtek a bohém ifjúság körében.
Mindezen külső rossz tulajdonságai ellenére Mózes tanár úr roppant önbizalommal szemlélte a körülette csordogáló életet. No de nem csak az életet szemlélte megátalkodott magabiztossággal, hanem a környezetében előforduló, kerekded formákkal megáldott női kolleginákat is. Teljesen bizonyos volt abban, hogy Jucika, a vénuszi idomokat magáénak tudható tornatanárnő csakis érte epekedhet. Haj, ahogy azokkal a remek, izmos combokkal reggelente megjelent a tanáriban! Persze az alig valamit takaró miniszoknya alól kivillanó formás lábak látványa a többi hímnemű munkatársat sem hagyta hidegen. Így aztán mikor Jucika rendesen, kissé elfúlva a nagy sietségtől, háromnegyed nyolc után fél perccel szinte beesett az ajtón, még a légyszárnyak összeverődését is meg lehetett hallani. Arca kipirult, ilyenkor még szebb volt. A futástól imádnivaló gödröcskék keletkeztek rajta, amitől a leghűségesebb, legpapucsabb férfinak is beindult a fantáziája. Dús, félhosszú sötétbarna haja kissé csapzottan tapadt hamvas bőréhez, s ahogy levegőért kapkodott gömbölyű, telt keblei fel, s alá ringatóztak a falatnyi top alatt. Bizonyítva azt, hogy Jucika igenis öntudatos nő és feminista, hiszen még a vak is láthatja, hogy nem hord melltartót… Mellesleg szólva Jucikának nem volt szüksége arra, hogy hatalmas kebleit kordába szorítsa.
Mózes tanár úr sem tudta soha levenni szemét az ingerlő látványról, aminek meg is lett a következménye: minden reggel púp nőtt a homlokán, mivel rendszeresen lefejelte az ajtófélfát. Kivéve a szombat-vasárnapot, mert ilyenkor nem volt tanítás.
Mózes tanár úr tehát hétvégenként regenerálódott: állott vizesborogatást tett a fejére, s míg a kanapén feküdt, félszemmel a harsány reklámokat figyelte a televízióban. A másik szemével a napi sajtót böngészte, s közben el-elábrándozott Jucika díjnyertes áramvonalairól.
Úgy látszott, minden a legnagyobb rendben halad az esküvő felé. A leendő ara is vetett néhanapján szánakozó, vagy netán lesújtó pillantást a reménybeli, ifjúnak éppen nem mondható vőlegény felé. Mózes tanár úr ezt bíztató kezdetnek gondolta, hiszen hogyan vetemedhetnék arra Jucika, hogy őt a híres-neves Szabó, alias Schneider Mózest kikosarazza?
Mózes tanár úr álmainak beteljesülését egyvalami zavarta csak. Balogh Flórián iskolaigazgató, s volt ökölvívó. Ez a jólmegtermett, izmos és sármos bika bizony letiporhatja durva patáival az ő kis tehénkéjéhez vezető ösvényt…
Amikor órái előtt Samuért ment a szertárba, előfordult, hogy rajtakapta őket, amint szerelmes szavakat suttogtak egymás fülébe.
Gyere, olvadj a mézembe – lehelte Jucika, s közben buja mozdulattal
lebbentette fel szinte semmi szoknyácskáját, mely alatt apró tanga bújt meg. Legalábbis Mózes tanár úr esküdni mert volna rá, hogy így volt.
Puha csókok és emésztő lángnyelvek csaptak össze, ahogy a két szerelmes elmerült egymásban. Még azt sem vették észre, amikor a csontvázat elvette a helyéről. Persze az is lehet, hogy nem volt a szertárban a jó öreg Samun és Mózes tanár úron kívül senki, csak a káprázat játszott vele. Mindenesetre Mózes tanár úr személyes sértésnek vette a történteket, ezért aztán bosszút forralt. Biztos volt benne, hogy nem az ártatlan lelkületű Jucika a hibás, mindenről kizárólag a gaz csábító, Balogh Flórián tehet.
Napok óta nem aludt, míg végül kitervelte, hogy egyetlen módon tud megszabadulni ellenlábasától, ha végérvényesen elteszi őt láb alól. Az elhatározás megvolt, ám a dolog mikéntjét még nem tudta. Feje kóválygott az átvirrasztott éjjelektől, szeme alatt maroknyi táskák lógtak. Lefogyott vagy öt kilót. A viharvert bársonynadrág még jobban ácsingózott a szutykos padló felé. Sejtette, hogyha kihívná párbajozni Flóriánt, szemtől szembe sansza sem lenne, hiszen a szerelmes izompacsirta úgy elverné őt, mint az a bizonyos italhordó a kocsihúzó lovát. Mellesleg még az egész iskola is rajta röhögne. Ezért úgy döntött, ami nem megy elölről, az menni fog hátulról. Orv-, azaz hátbatámadással.
Mindig is vonzódott a misztikus dolgokhoz, ezért muzulmán nőnek álcázta magát, s lefátyolozott arccal ment be az iskolától legtávolabb eső patikába patkánymérget venni.
A pincémben lenni patkány – selypegte szemlesütve a gyógyszerésznek, aki
riadtan hőkölt hátra, mert valljuk be, fátyol ide, vagy oda, de ilyen rusnya némberrel még az ötvenéves pályafutása alatt sem találkozott.
Amikor hazaért, olyan győzelmi mámor fogta el, hogy teljes hangerővel énekelni kezdett. Úgy érezte szárnyai nőttek, s karjaival először csak néhány, majd később sűrű repdeső mozdulatokat tett. Körbefutotta a szobát, kezével utánozva a madár szárnyalását. Mígnem a botfülű szomszéd megelégelte, s nemtetszésének ököllel adott hangot. A dörömbölés következtében a falakról sűrű vakolat hullott Mózes tanár úr fejére, aki megszeppenten hallgatott el.
Nehezen megszerzett kincsét egy kiürült kávésdobozba rejtette. Tudta, hogy Flórián a délelőtti órákban mindig elfogyaszt egy nagy csésze feketét, ezért erre alapozta gonosz tervét.
Hónapokig várt a megfelelő pillanatra, míg végül úgy érezte eljött az ő ideje. Flórián titkárnője szabadnapos volt, ezért senki sem figyelt a kávéfőzőre.
Most, most rakd bele! – bíztatta magát Mózes tanár úr. Így esett, hogy az
aznapi kávéba valahogy patkányméreg került, amit azután a női bájakra igen fogékony iskolaigazgató a kacéran nevetgélő Mucus Judit tornatanárnő csészéjébe töltött. Ő maga nem ivott, mert éppen előző nap járt az orvosánál, aki alaposan megvizsgálta, majd a magas vérnyomására való tekintettel eltiltotta a kávéfogyasztástól.
AJÁNLOM AZ OLDALT
