Langyos nyári délután a Spinoza Színházban. Igazi meditáció egy fáradt, rohanó hét után, gondoltam. Csak semmi érzelmi kilengés, semmiféle asszociációja a dühnek, szeretetnek, netalán szerelemnek. Csak lebegés a jól összeszedett szavakon, mindenféle értelmezés nélkül. Ezt vártam. Nem jött be. Beléptem a színház  társalgó  részébe, azonnal beburkolt a kellemes otthonias légkör, a baráti hangulat. Amikor Beró kezdte felvezetni a délutánt, bemutatni a közreműködőket, már nyitott szívvel és lélekkel ültem ott. Minden a helyére került. Merényi Krisztián kérdései, Beró válaszai, amelyek annyira őszinték voltak, hogy szinte érzékelhető, tapintható volt teljes lénye. Semmi titkolózás, ott vetkőzött előttünk szavakról - szavakra, teljes pőrére. Hallgatva vereseit, melyeket Rudas Attila és Magyar Bálint interpretáltak, a lelke is látható lett.

„átizzom életem
forrásponton szenvedek
tehetetlen csúszdázom
kénszagú mélységekbe
önsanyargatón fércelem
naiv hitem lélek-kabátom
fegyelmezetten mantrázom
a kódolni kívántakat
s ha beverem fejem beverem újra
önigazolást keresve igazamra”

Nem csak a történések, szerelmek, bánatok, csalódások, hanem az ok-okozati összefüggések és a bejárt út is világos lett mindannyiunk előtt.
Ott állt egy sokoldalú ember; egy író, zeneszerző, marketinges, egy politikus. A múltból építkező és jövőt kereső, akarni tudó.

Nem bújhattunk a hatása elől. Ott volt ráadásnak zenéje, mely közvetítéséhez igazi társat talált Menyhért Judit énekes személyében. Zenei világát is a humánum hatotta át, mind dallamaiban, mind szövegében. Jobbak lettünk ezen a délután mindannyian, akik hallgattuk, és talán szebbek is. Lelkileg és gondolatilag gazdagabbak mindenképpen. A szabványos író-olvasó találkozások távolságtartása helyett beavatott részévé váltunk művészetének.
 

FOTÓK:
//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=18658107&gid=2798626