Nyári hangulatok – Dobogós versek
2011.07.09. 16:14
Első helyezett:
Haász Irén
Nyári melegben
Erek medrében csörgedez lustán
szelíd partjai közt áramló vér.
Hintaágy bölcsőjében ér az éj,
ébren gondolkodtat lángtollú nyár.
Még forróság dől a légkatlanból,
s a pőre bőrökre gyöngypermet ül,
De lám, már enyhe szellő élénkül,
hűs viharok fenyítik északról.
Hová kéne gyűjteni hőséget,
hogy kapna télen minden rászorult?
Hogyan teremthetnének bőséget,
kikre az Élet pörölye borult?
Már forr az agy, de néma az Élet,
s a zúgó fejbe csak doboló vér tolul…
Második helyezett:
Fazekas Imre Pál
Ölelő nyár
neszeket bogoz az éjvéghez ért
kis vad rejtegető bokorvilág
eltűnő csillagok gyöngyeiért
cserébe hajnalpír kék szövi át
üde sugarával langy harmatát
fényszomjas virágok levelein
simul a csillogás fel a fákig
már minden ragyog itt körös-körül
lepkeszárnyon repült szemhatárig
hol a víztükrén még a pára ül
s mint sóhaj lebeg el időtlenül
az ébredő percek ereszein
ideér hozzám a reggeli szél
halkan sziszegve súg egy mondatot
lássam-érezzem a lelkemig ér
a természet ad mit csak adhatott
időben minden kis pillanatot
varázsözönével telítve el
és megszikrázva a víz üvegét
a néma fáknak is hangot adott
fénylő virág madár üzenetét
ezer vidám színben illatozott
daloknak adta át mit fokozott
e látvánnyal fűtött ölelő nyár
Harmadik helyezett:
Budai Zolka
Mindig este
Csak a párkányra borultam.
Egy életnyi terhet adva a könyöknek,
hogy így hallgassam, nyomorultan,
a falevelek mint zörögnek
s a kutyák e félhomályba esve
mint ugatnak s némulnak hirtelen.
Este van az utcán, mindig este
s mindig árnyék a szívemen.
Lázas lelkem folyton beteg,
cigaretta méri számban a fokát
s mint gyermek, aki reszketeg,
nyűgös, éjjeleket nyafog át.
Nem nyugszik semmi köröttem,
sűrű, nyomasztó lég lebeg,
fájdalmakat az örömben
szikráztatnak a fény-jelek
az égi, kopott műszerfalon.
Csak, ami nincs, az világít.
Minden más ama csillag-plafon
elszürkült, ócska hibáit
rejti, hogy senki se lássa.
Így bújócskázik az éjjel
s az időnek kattogása
egy egész embert kibélel.
Változok. Csöndben. Egészen.
Egyre apróbb ponttá válok.
Egyre erősebben érzem,
hogy szétmállanak az álmok,
a föld megfordul alattam
s itt dobban rajtam a hiány
minden még nagyon szokatlan
mellkasi rezonancián.
Különdíj:
Sütő Fanni
Szántód- Kőröshegy Vonatállomás
Vonatsíneken állok, mindig és tovább
Mosolygok és játszom a naiv ostobát.
Mindig van egy rímtelen sor és nem jön a vonat.
Izzad a törött ablak-szem, gyilkos nyár van.
Édesség helyett rozsda íze a számban.
Üres karjaimban ájultan hever a hőség.
Összefutunk következő életemben,
mint a párhuzamosok a végtelenben?
Láthatnád a síneket túl a horizonton...
Miért rejtegetjük a kínos vallomást,
hogy már sose hagyjuk el ezt az állomást?
Hová akarsz menni, ha nincs felsővezeték?
A vonat bizonytalan ideig késik.
|