Szászi Csongor - Balaton szelet

Kérek két nyalat

csokit a puncshoz,

tölcsérnyi nyarat

a füredi buszhoz.

Pedig kicsit minden

olyan becsapóka,

fentről nézve

a Balaton is tócsa.

Milyen otthonosan

ázunk a tóban,

pedig csak pár napra

jöttünk ide átutazóba.

Nagy pofon ma

nem érhet a sorstól,

jóízű mosolyokba

a szám is belekóstol.

Aztán a hold a stégre

lassan ledobja a fényét,

ma sem görbül a vége,

mégse várom a végét.

Közbe csapom a szelet,

úgy ütöm el az időt,

csöppnyi Balaton szelet

a cipőmre is kidőlt.

Tudom valahol itt él,

akire én vadászok,

ha még kérnél,

van cigi, van Ászok!

S majdan, ha horgom

magadban hordod,

szerintem, ott akkor,

csak én leszek boldog.

Úgy pislogsz rám,

én visszadoblak,

élj hát tovább

a hullámoknak!

S szákom, ha üres is,

számon nincsen bánom,

régóta csak az igazit,

tudom, az igazit várom.

Lukács Mária - Idill...a kertben
 

A kert felé vitt utam,
ráérősen ballagtam.
Egy vén kerítés hűs tövében,
csiga araszolt moha lepte útján
elbóbiskolva, hátán egy jázmin szirom,
édes altatót szuszogott.

Fényes az ég is, szívemet kéri
hold ruhája fél karéj, a tegnapi
dörgő jégszemek feloldódva
bokrok tövén ölelkeznek.

Egy kis bogár kapufélfán sütteti hasát,
nesztelen nyitom ajtaját
csodakertnek zárja kattan.
Belépek, fényét issza szám
és gondolatom egy katicával,
hét pettyes(tül), lelkestül megáll.
Ámulok, gömbölyödik a karalábé,
isteni ajándék zöld levelekkel.

Odébb méhecske apró fénykabátja
virág kelyhén időzik; nektárját issza ájultan,
és a természet rendje észrevétlen
ajkamra varázsol Valamit a Fény ízéből,
édes, mint a Nap érlelte cseresznye;
zöld száron futó szem-csoda!

Letelt az időm az óra szólít,
bezárom kertem kapuját
és lelkem fénykosarából,
szótlanul egy pár édes cseresznyét
ott hagyok magam után.

Budai Zolka - Mindig este

Csak a párkányra borultam.
Egy életnyi terhet adva a könyöknek,
hogy így hallgassam, nyomorultan,
a falevelek mint zörögnek
s a kutyák e félhomályba esve
mint ugatnak s némulnak hirtelen.
Este van az utcán, mindig este
s mindig árnyék a szívemen.

Lázas lelkem folyton beteg,
cigaretta méri számban a fokát
s mint gyermek, aki reszketeg,
nyűgös, éjjeleket nyafog át.
Nem nyugszik semmi köröttem,
sűrű, nyomasztó lég lebeg,
fájdalmakat az örömben
szikráztatnak a fény-jelek

az égi, kopott műszerfalon.
Csak, ami nincs, az világít.
Minden más ama csillag-plafon
elszürkült, ócska hibáit
rejti, hogy senki se lássa.
Így bújócskázik az éjjel
s az időnek kattogása
egy egész embert kibélel.

Változok. Csöndben. Egészen.
Egyre apróbb ponttá válok.
Egyre erősebben érzem,
hogy szétmállanak az álmok,
a föld megfordul alattam
s itt dobban rajtam a hiány
minden még nagyon szokatlan
mellkasi rezonancián

Fazekas Imre Pál - ölelő nyár

neszeket bogoz az éjvéghez ért

kis vad rejtegető bokorvilág

eltűnő csillagok gyöngyeiért

cserébe hajnalpír kék szövi át

üde sugarával langy harmatát

fényszomjas virágok levelein

simul a csillogás fel a fákig

már minden ragyog itt körös-körül

lepkeszárnyon repült szemhatárig

hol a víztükrén még a pára ül

s mint sóhaj lebeg el időtlenül

az ébredő percek ereszein

ideér hozzám a reggeli szél

halkan sziszegve súg egy mondatot

lássam-érezzem a lelkemig ér

a természet ad mit csak adhatott

időben minden kis pillanatot

varázsözönével telítve el

és megszikrázva a víz üvegét

a néma fáknak is hangot adott

fénylő virág madár üzenetét

ezer vidám színben illatozott

daloknak adta át mit fokozott

e látvánnyal fűtött ölelő nyár

Sütő Fanni – Szántód - Kőröshegy Vonatállomás

Vonatsíneken állok, mindig és tovább

Mosolygok és játszom a naiv ostobát.

Mindig van egy rímtelen sor és nem jön a vonat.

Izzad a törött ablak-szem, gyilkos nyár van.

Édesség helyett rozsda íze a számban.

Üres karjaimban ájultan hever a hőség.

Összefutunk következő életemben,

mint a párhuzamosok a végtelenben?

Láthatnád a síneket túl a horizonton...

Miért rejtegetjük a kínos vallomást,

hogy már sose hagyjuk el ezt az állomást?

Hová akarsz menni, ha nincs felsővezeték?

A vonat bizonytalan ideig késik.

Fittné Szilvási Ildikó - Nyáridőre

Égig érő szép bodzafa

erdők között bársonybúza

merre viszel, milyen útra?

kavicsosra, kopogósra

gyönyörűre, másik útra.

Másik útra, gyönyörűre,

kopogósra, kavicsosra

milyen útra, merre viszel?

bársonybúza, szép bodzafa

gyöngyös rétre, napvilágra

most gyöngére, majd puhára

merre viszel, milyen útra?

lépéseim erdő hallja

lépéseim hű temploma

Másik útra, gyönyörűre

napvilágra, gyöngyös rétre

milyen útra, merre viszel?

most puhára, majd gyöngére

Égig nyúló gyöngyös bodza

erdők rétjén bársonybúza

merre viszel, milyen útra?

napvilágra, gyönyörűre

puha, gyönge nyáridőre

Másik útnak szép bársonya

búza, bodza, egy az útja

milyen út ez, merre visz el?

nyári égre, messzire fel.

Bazsó Éva Andrea - Nyári délután

Nyári délután a rekkenő hőségben,

az udvar csendjét semmi sem zavarja meg.

Loncsos szőrű puli hever háza árnyékában,

a melegben nyelvét lógatva liheg.

A tyúkok sem kárálnak, óljukban hűsölve

fejük meg-megbillen álmosan.

Az ablak szegletében pók szövi hálóját

csendben, légy csapdát készít szorgosan. 

A tikkasztó melegben lassan mozdul minden,

a méla csendet csak Bodri vakkantása töri meg.

Lába is rándul, nem létező nyulat kerget

álmában néha nagyokat nyel.

Szmilkó Ákos - Kempingben halkan

Kiskoromban gyakran

Sátoroztunk halkan,

Hálózsákban háltunk,

Kilógott a lábunk.

Hiszen a kempingben,

A távolság centikben

Volt mérhető épp.

Ez volt benne szép.

És a vékony ponyva

Hangokat csak ontja.

Hogy megértsétek,

Jönnek a kérdések,

Halmozódnak benned.

Örül-e vagy szenved?

A szomszéd sátorban,

Vihar vagy mámor van?

Az éjszaka sejtelmes,

Minden nesz rejtelmes.

És reggel a zipzárt

Húzom, s szemem mit lát:

Minden sátor körbe’,

Össze-vissza dőlve.

Vihar volt az éjjel,

Pont engem nem ért el.

Tehát a hangok este,

Nem sün vagy medve,

Nem ők voltak bizony,

Hanem a víziszony.

Mi ijesztővé válhat;

Álmukban a turistákat

Mossa át mindenen,

Földön és réteken.

Foggal sárba harapva,

Kikötnek a patakba’.

Köszönöm most nagyon,

Hogy állhatok a napon,

Én víz nélkül megúsztam,

De még vagy húsz nap,

Mit kisgatyában, ingben

Ki kell, bírnom a kempingben.

Vörös Judit - Nyári ébredés

Nyári reggel
csodán rebben,
illat árja
csendben lebben.
Álom tűnik,
messze illan,
zöld fűszálon
harmat csillan.
Búg a galamb,
rigó kacag,
vidám füttyén
hajnal ballag...
Ahogy mélán
elsompolyog,
kelő nap rá
lemosolyog.

Lupsánné Kovács Eta - Kirándulás a Hortobágyon


Mint egy harang, hasít a hang,
ostorpattogás,
sötét éjnek vége szakad,
itt a pirkadás!
Ünnep lesz a Hortobágyon
szól a zeneszó;
csárda előtt kantárszáron
pihen a csikó.
Hídi-vásár minden évben
nyitja kapuját,
bemutatóra terelik
a szürke gulyát;
gulyás, és a gulyásbojtár
pásztortáncot jár,
fürtös puli, - sötét, bogár -
hívó jelre vár.
Favályúnál gémeskút áll,
fejjel lefele,
figyeli, hogy remeg a táj,
kibékült vele;
Hortobágyon, forró nyáron
hív a délibáb,
...mint az álom, vékony szálon
ring a parti nád.
Végtelen a róna képe,
égig ér a táj,
vízpart szélén, nádtengerben
fészkel a madár;
...éneke a széllel rezdül,
hangja muzsika,
trillájára lelke feszül,
kész romantika.
Híd alatt a kilenc lyukon
ki-be jár a szél,
- homokszínű víztől tudom; -
csodákat mesél.
Míg az alkony, bíbort festve
tóba szenderül,
ezer csillag nyári este
víz alá merül.

Csintalan Ila - Nyári idő

elfolyt a nyári idő,

prizmája égette az arcom.

napnyugtában fürdő

hintaját még látom.

mégis, úgy akartam a távoli ölelések ízét,

a moha selymes zöld fényét,

a hársfák részegítő illatát,

a hűs felhők színpadán.

mint rézkarcok

úttalan útját,

a girbegurbaság síkján,

a majdan rajtam nevetőt,

a mindent kiheverőt.

tétovázva állok

a napra vágyok

még vemhes a dél

gyümölcse narancsos fény

ujjadról csorog a nedű,

mézszínű angyali kezű

lények simogatják.

Józsa Enikő - Ébredőben

Mintha tenger lenne,

s rajta habzó tajték,

úgy vált ki a földből a

kíváncsi hajnali köd;

az ég kékjéből sejlő

Pilis lágy ormait

köszöntik a vadonban szült

Duna-parti fák.

Csendes hullámban jár

repce közt a szellő,

lágyan meghajolva

bókol minden pipacs;

violakék zsályák

rabolják el szívem,

s akác illatától

részegül a táj.

Jámbor Magnetta - Nyári est a ringben
 

Már ismerőssé rövidült az út,
már hajbókol a kamillabokor,
már tudom minden pór-virág helyét,

S karomba záporoz belőlük a csokor…

Az est neszei megszólítanak,
a kanyarban a tücsök-cincogás,
a semmiségek túlsúlyával áld

a képzelet, és lábamhoz simul

e kőkeményen valódi világ…

A nyári este színpompába zár,

s a távol-hegyek lágy karéja ring;

nagy lomha test hullámzó púpjai.

Bár nincs közönség
körülzár a ring,

se bíztatást, se gúnyt nem hallani.
Felém csupán növekvő árny hajol,

még bámulok létem korlátain,

kettős horoggal földre küld a vágy –

s egy ezüstfa kiszámol szótlanul…

Tomasovszki István - Nyári várakozás
 

Napsugár melegít és forral,
kalász reped, mag száll a porral,
minden készen, várunk a széllel,
hogy számolva ezer veszéllyel,

az egyenes kaszák hegyével,
lusta madarak fellegével,
izzadság fojtó kötelében,
pocsolya poshadó vizében,

kavarj, rohanj, zilálj serényen,
kalászt, lányok haját merészen,
száradó ruhát a kötélen,
áztass a vízpermet ködében,

jöjj végre! Hiányzol igazán,
augusztus kövér derekán,
te, rakoncátlan, zengő mámor!
Hűsítő,  üdvözítő zápor!

Hiányzik - Habár Julianna
 

A forró lehelet izzasztó volta,
Hangulatomat eligazította,
Lángja levetkőztetőn álmodoztat,
Bőrre festet könnyező tűznyomokat,

Felforralva nyári gondolatokat,
Könnyedén perzseli meg mondatomat,
Melyben az ősszemérem járja táncát,
Megfeledkezve tétlen vágyak nászán.

Nem állhat egyhelyben lázas látomás,
Forognia kell nyárnak dús mámorán,
Egyre fokozódó körforgásában,

Véredények lüktetnek lobogással,
Megigézve testet-lelket kábítón,
Nem csoda hogy nyár ebben a csábító.