Szerető érintés - Erotikus verspályázat - Dobogós versek
2011.10.11. 22:28
Első helyezett:
Gyarmati Gábor
Vonzerő
Mikor falatnyi szoknyád horizontján,
felbukkan egy izgató domborulat,
tudom, hogy a teremtés minden pontján,
az iránytű kilengve terád mutat.
Zsong feletted a tölgyfa lombozata,
vibrálva vetkőztet le az esti fény,
kezed lassú, csábító mozdulata,
színét mélyíti szememnek íriszén.
E langyos fuvallatú, lágy éjszakán,
megcsillanó triangulumod láttán,
elbűvöl fedetlen, kéjelgő tested,
s mint egy tolakodó, szemtelen vagány,
sikamlós ágyékod szeplőtlen taván,
a félhold saját árnyékát kereste.
Második helyezett:
Tátrai Koppány Bence
Ég az istálló
Libbenő léptekkel lobogó fáklyafény:
Huncutul kíváncsi, kalandos tudat.
Tüzesen terjedő felperzselt pillantás,
Lángoktól nyerítő megvadult lovak!
Elemi ösztönnel szorított bőrnyereg,
Reszkető combok karolta izmos derék.
Izzadtan lihegő, forró pórusok közül
Borzongva meredő izgatott szőrpihék.
Forogva táncoló vad gyönyörtől
Ziháló gondolat, tajtékzó szívverés!
Fülledt levegővel telt tüdőből
Lázasan feltörő, érzéki lüktetés.
Szerelmes szalmában szikrázó csók között
Mereven lángoló vaskos gerendák.
Roskadó födémből gomolygó füst alatt
Meztelen vágtató megfeszült paripák.
Féktelen, vibráló parazsas lehelet,
Ellazult falakban megmaradt mohó vágy.
Lovaknak hűlt helyén izzó tetőcserép,
Megfáradt testekből áradó forróság.
Távolból tekintő sejtelmes tapintat,
Melletted meghitten szuszogó meleg.
Bágyadtan leomló kibontott lófarok -
Finoman átkarol, s megfogja a kezed.
Harmadik helyezett:
Ágai Ágnes
Erósz partja felől
Miféle szélvihar sodorta össze őket?
Álltak az eresz alatt,
figyelták az ágak reccsenését,
a felhők koccanását,
a dörgedelmes égbolt
felvillanó cikkanásait.
Nem tudtak semmit egymásról,
csak azt, hogy egymáséi lesznek.
Néhány percre
vagy talán örökre.
Egyre megy.
Valami delejes vonzás,
talán a vihar, e mágneses kerítő
összetapasztott
két ismeretlen testet.
Utána szétváltak.
Néhány percre
vagy talán örökre.
Egyre megy.
*
Két kar karanténjába zárva,
a testmeleg védelem övezetébe,
ahová tompítva ér el
a kiáradt világ hullámverése,
a félelem reszketeg vacogása,
mert a kar eleven hőt sugároz
az óvás és birtoklás kettősében,
a távol tartás és kisajátítás
fenntartott zónájában,
ahol az elomlás luxusát kínálja
a megtartás parancsuralmáért cserébe.
*
Beléd botlottam, elestem.
Ne segíts föl!
Jó ez az akarattalan elesettség.
Lehet, hogy ezt akartam?
*
Valami furcsa végzetszerűség.
A bekövetkezés.
Hazárdjáték.
N’est va plus!
Forog a kerék.
Ki pörget?
Néma csend.
Két egymásba csúszó test.
Elkárhozás.
*
Szavakba göngyöllek,
puha, meleg szavak szövetébe,
és a szavak nyílása mögött
az érzések rejtelmes birodalma tárul,
foghatatlan, párálló világ,
dús burjánzású növények,
kacsok, liánok egymásra indázó
halmaza fon be, ölel és fojt
a szenvedély drótkötelével,
az elrántó mozdulat erőszakával
a megsemmisülés aknájába taszítva.
*
Fekvő helyzetben, vízszintesen
más vagy, más vagyok.
A bőr a bőrhöz ér.
Több, mint érzékiség, éteriség.
Bizonyosság. Leállított idő.
A percek nem telnek.
A mulandóság érvényét veszti.
Levetve minden sallang,
minden öncsalás, minden külmáz.
Ártatlanok vagyunk,
akár az újszülöttek.
*
Nincs rövid és nincs hosszú szerelem.
Nincs mértékegysége,
súlya, hossza, szélte,
nincs időtartama,
nincs jelzője.
Önmaga van önmaga által,
nem lehet definiálni.
Nem érzet, nem állapot,
nem tudatforma. Mindez együtt.
Összesség, teljesség,
halmazat, koncentrált erő.
Sűrített létezés.
A kezdet és a vég
egymásba futó totalitása.
Olyan tömény, hogy elviselhetetlen.
*
Vad volt, és úgy akarta a másikat,
mintha az nem akarta volna őt,
mint ragadozó a zsákmányt,
úgy cipelte odvába, rejtekhelyre,
szem elől, és szedte ízekre, darabokra,
majd áldozatként bemutatta az Úrnak,
hogy bűnbocsánatot nyerjen,
és bűnbe eshessen újra meg újra!
*
Két lélek simul össze.
Szorosan, eggyé melegedve.
A test kérdez, a lélek válaszol,
Beszélgetnek egymással.
Az anyag a szellem nyelvén.
Értik egymást.
Percekbe zsúfolt végtelenség.
*
Felvette a ruháját.
Öltözött.
Olyan lett, mint volt
annak előtte: felöltözött.
Takarta minden,
elfödte a konvenció.
Rétegesen húzta magára
a viselt életforma szemmel látható kellékeit.
Szalonképes lett,
utcaképes, társadalomképes.
Csak a szeme villant
valami furcsa fénnyel,
szalonképtelenül,árulkodón.
De lesütötte, és elsietett.
*
Amikor az ajkak szétnyílnak,
és a csók végigfut a gerincen,
a kéz végigpásztázza a testet,
hullámzik a tér,
a tárgyak összedőlnek,
a magas a mélybe zuhan,
a mélység a felszínre tör,
omlás és emelkedés
megbillent tengelyén
minden másutt van,
de minden helyére kerül,
mert rend van a szédületben,
rend a káosz ősi törvénye szerint,
ahol a végletek
egymást kioltva összeérnek.
*
Hányféle csók ízét őrzi az ajkad?
Hányféle múltat viselsz?
Vagy minden ölelés szűzien első,
friss, ropogós, makulátlan?
Vad és szelíd örömök hajnala pirkad,
a kezdetek láza hevít,
ujjá születsz a másik ölén,
és felnövekszel az új szerelemben?
Elfeledett magadra találsz,
kiről az idő salakja lehámlik,
és ha az ifjonti vágy
tagjába belerándul,
soha nem látott magasokba röpíti?
*
A szólítás művészi tökélye,
a vonzás hívó napiparancsa,
két test felindult ütközése
az érzések és ingerek körzetében,
az eggyéforrás elsöprő rohamában
és megsemmisítő diadalában.
Micsoda kijátszhatatlan erő
zónájába estünk!
*
Néhány másodperc az élet.
Mögöttünk évek garmadája.
De ne siessünk! A halált nem lehet lekésni.
A szerelem ezt is megkísérli.
*
Ne hagyd, hogy kezed közül kicsússzak!
Fogj erősen, utolsóként csak te tarthatsz.
Minden lejátszott tétel
benned visszhangzik.
Finálé. Fergeteges, szép zenedráma,
a levegő megáll,
a hangszerek beleremegnek
a dübörgő, végső crescendóba.
Utána csend. Piano.
Különdíj:
Zajácz Edina
Tűzben
Nem vágytam még így a csókra, melegre
mit adhat gyufaláng, összefonódni
a tűzzel, ostobán kúszni egekre
és fáradtan tarló tövébe bújni.
Újra lángol a nap bíbor hajnalán,
szelek alá hullik a meztelen nász,
hogy ne lássa senki élte alkonyán.
Nyomában csend, zokogó, fekete gyász.
Elfeledett árva álmok fénye int,
karodban ringatózó azáleák.
Tegnapi magányban nem vagyok más, mint
monoton faladon, szakadt képfonák
és szerelembe fúló cédaságom
szűz sóhaját a válladra borítom.
|