Szigeti Beáta - Testek

Kialudt lámpa fényénél

hamuszürke arcú testek

lassú mozgása vet árnyékot

a falra, ahogy átszaladnak

a paplanhuzat alatti labirintus

utcákon. És egymáson.

Kódolatlan üzeneteket küldenek

a zsigerek vérköreibe a bőr

tónusain keresztülhatolva:

„szaporábban! szaporábban!”

Feltüzelt vágyba fúló

végtagok takarják el a

bemocskolt pontokat,

ahogy a két test fő

mozgatórugója egyesülve

elveszik egymásban. –

Önmaguk lettek.

Elhaló sóhajok párásította

levegőt szívnak újra és újra

be, majd ki, ahogy  a tüdőben

egyenletesre váltakozik a

spirituális világra felcserélt

szoba egyre sötétedő képe.

Fénymondatok százai rajzolódnak

ki a szembogár belső határmezején.

Még néhány lüktető szorítás

és kiszabadul börtönéből

a látható láthatatlan elixír,

amely tintaként ivódik be

a lepedő szövetszálaiba.

Egy utolsót fordul ívelten

a gyenge gerincoszlop, amivel

emelkedésre, majd zuhanásra – 

és szemzárak tágulására –

bírja a felső testtakarót.

Meg önmagát.

Karok szorítása lazul és

Dől hátra ernyedten.

Kielégültek.

Terényi Anna - Kincskeresés

Puha vágyam ölén gerjed
Kemény akaratod.
Dús gyöngyű verítékcseppek
Hűtik indulatod.

Duzzaszt kéjvarázsos hajnal,
Hogy szeretlek, s szeretsz,
Érzed minden sóhajommal:
Most birtokba vehetsz.

Buja hullámot ver testünk.
Karcolata hátadon
Kincsestérkép, merre megyünk,
Át a testi gátakon.

Mélységekre hatolsz bennem,
"X" jelöli a helyet.
Neked adom, bármit rejtek.
Büszkén hajtok ma fejet.

Madarász Gábor Viktor - Házastársi hűség…?!

Nem követtem el bűnt…
mert nem csókoltam édes ajkaid.

Nem követtem el bűnt…
hisz nem nyaltam meg gyöngyház fogaid.

Nem követtem el bűnt…
mert nem hámoztalak ki ruhádból, mint érett gyümölcsöt.

Nem követtem el bűnt…
hisz nem illettem ágyékodban az áldott bölcsőt.

És nem tettem Veled semmit, pedig vágyom rá egyre,
mint megbéklyózott alpinista az áhított hegyre.

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér?

Egy frászt! Böjt vagy nekem, önmegtagadás!

Nélküled életem már mit sem ér,
a víz száraz homok, létem már nem vanás.

Igen, fájsz nekem, Édes. Egyre jobban.

Halódó keszeg vagyok a parti homokban.

De, sajnos bűnös vagyok…
mert bennem már enyém voltál.

Bűnös vagyok…
hisz álmomban visszacsókoltál.

Igen, bűnös vagyok…
mert szemhéjamra sokszor kivetítettelek,
ruhátlan feküdtél, s ízleltem lúdbőrző testedet.

Te hosszan felnyögtél, ajkad csillogott a nyáltól…

…és azt hiszem, még bűnösebb lettem mától.

Kovács Judit - Extázis

Ó édes kéj parázsa égeti testem.

Extázisba estem.

Elragad érzése, úgy él szívemben varázsa.

Forró illata, gyönyöre,

izzó verejtéke.

Csorduljon testemen szerelmi kéje.

Vibrálása üde.

Érzem élek.

Kényeztet, hozzám tartozol.

Lihegve kiizzadom.

Lassú ütemben benne égek újra és tovább.

Tűz éjjelén vágyat oltó.

Izgató kecses testem.

Lágyan simogató simuló percében,

boldogan libabőrös leszek.

Szememben árad, forrón ölel.

Lüktetve izgatja szenvedély izzó vágyát.

Gyönyörbe hull szerelmi kéjnedve.

Dédelgetett mámora él testemben.

Tátrai Koppány Bence - Ég az istálló

Libbenő léptekkel lobogó fáklyafény:
Huncutul kíváncsi, kalandos tudat.
Tüzesen terjedő felperzselt pillantás,
Lángoktól nyerítő megvadult lovak!

Elemi ösztönnel szorított bőrnyereg,
Reszkető combok karolta izmos derék.
Izzadtan lihegő, forró pórusok közül
Borzongva meredő izgatott szőrpihék.

Forogva táncoló vad gyönyörtől
Ziháló gondolat, tajtékzó szívverés!
Fülledt levegővel telt tüdőből
Lázasan feltörő, érzéki lüktetés.

Szerelmes szalmában szikrázó csók között
Mereven lángoló vaskos gerendák.
Roskadó födémből gomolygó füst alatt
Meztelen vágtató megfeszült paripák.

Féktelen, vibráló parazsas lehelet,
Ellazult falakban megmaradt mohó vágy.
Lovaknak hűlt helyén izzó tetőcserép,
Megfáradt testekből áradó forróság.

Távolból tekintő sejtelmes tapintat,
Melletted meghitten szuszogó meleg.
Bágyadtan leomló kibontott lófarok -
Finoman átkarol, s megfogja a kezed.

Cseh Györgyi - Egyszer öleltelek, de ezerszer foglak...

A szeptemberi Holdnál szőkeséged ezüst csóváiba öltözöm,
szemed két csillagát homlokomra emelem
s ahogy lépek galagonyabokrok égnek,
fátylam forró sóhajodból szövöm.
Melleim fölé vágyad kármin díszeit emelem
míg megérinted mirtusszal rezzenő kezem.
Hajnallal hintett pázsiton a harmatba lépek
s Te megcsókolod nyomom.
Ujjaim, mint zsibbadt szitakötők zizegnek fehér válladon
átkarolsz lágyan, s én csak hagyom, hagyom.
Majd leheleted parázsára lépek,
táncomban csípőm megremeg,
koszorúm szirmain át karodba térek
s vágyam gyeplőit megengeded.
Combjaink páfrányok fonják körbe,
ölem örvénye elragad,
az ég a földdel helyet cserél,
mályvaszín szirmaim oltják szomjadat.
Hátad fűzfavessző íjába feszül,
s gyémánt nyilaid záporát befogadja türelmetlen ölem,
kútjaink méze gyöngyözve egymásba vegyül
kioltva az időt s a végtelent.
Nászi ágyunk körül lehajló violák, égő liliomok,
bőrünk párás bársonyán bíborló tűznyomok.

Horváth Piroska - Ambrózia

Apró testem, ha lágyan átkarolod,
Szívem ritmusát hangosan dalolod.
Rám borulsz, mint fűz a patakra,
Csókod ráleheled kiszáradt ajkamra.
Édes nektár ez, isteni eledel,
Oly jó érzés, az égig felemel!
Szárnyaim növesztem, hatalmasra tárom,
Felrepít az égig örökifjúságom.
Illatos kenőccsel masszírozod testem,
Őrjítő a vágy: erős, szűnhetetlen.
Csókod édes íze, halandó létemmel,
Tussal mártogat, majd ír a véremmel.
Mézízű nektárod tőlem nem sajnálod,
Vágyam korbácsolod, mindig ezt csinálod.
Ambróziát leheltél ajkaddal ügyetlen,
E pillanattól fogva halhatatlan lettem!

Dömötör Péter - Mit is mondanék

Jöttél s emléked reményeit adtad
nekem. A tegnap voltál és a holnap.
Hanyatt feküdtem, néztelek: alattad
voltam. A csípődet fel és le toltad.
Úgy voltuk együtt, mint akiknek teste
nem is kívánja a fájó örömöt.
A függönyt behúztuk. Itt volt az este
mikor a testem a tiédbe törött.
S a gyönyör után mellénk bújt a bánat,
kivel pihegve szórtuk szét az estét.
Csupán a vágyak vágtattak utánad;
nem írta ezt a verset, csak az emlék.
És ha újra jönnél, mit is mondanék?
Elfakult, gyűrött, és szürke lett a kép.

Nemes István - Vágyódás
 

Szeretném bebarangolni a tested,
Felfedezni minden rejtett zegzugát,
Őrülten kívánni, s várni az estét,
Csókolni meredő hegyvonulatát.
Tintafoltfolyamként hajad szétterül,
Rétillatát magamba szívom mélyen,
Hűsítő forrásából szomjam enyhül,
Patak csörgedezik lomberdőd mélyén.
Vágytól felajzott barlangod mélye vár,
Kíváncsi énem lassan belé hatol,
Forró, vad szenvedéllyel magába zár,
Fogva tartasz, nem engedsz el magadtól.
Eggyé leszünk, s talán megfogant a mag,
És génjeink örökre megmaradnak.
 

Zajácz Edina - Tűzben

Nem vágytam még így a csókra, melegre
 mit adhat gyufaláng, összefonódni
 a tűzzel, ostobán kúszni egekre
 és fáradtan tarló tövébe bújni.
 Újra lángol a nap bíbor hajnalán,
 szelek alá hullik a meztelen nász,
 hogy ne lássa senki élte alkonyán.
 Nyomában csend, zokogó, fekete gyász.
 Elfeledett árva álmok fénye int,
 karodban ringatózó azáleák.
 Tegnapi magányban nem vagyok más, mint
 monoton faladon, szakadt képfonák
 
 és szerelembe fúló cédaságom
 szűz sóhaját a válladra borítom.

Sashalmi Viktória - Bálvány

Csak egy pillanat,

tétova tekintete hívogat, őrület!

Szemében téboly, vonzol, Istenem!

Lábaid előtt heverek, köröttem selyem,

ég a lelkem, édes illata éltet

Szerelmem...

Ösztön csókok, őszinte lélegzet,

érzelem, mi múló még-időben marad.

Szerelem s örök őrület,

immár rabok vagyunk.

Szorítása erős nem állhatom,

hűvös ajka méz arcomon,

e porcelán test, szobor markodon,

forma, ezer az egyből s tiéd.

Egy lélegzet, mozdulsz, csak álmodom,

hátam fened, ezüstös karmodon,

érezni, csak e lüktető valót lehet!

Ily tompa táncban, valljuk hát a Szerelmet?

Ezer tövissel szúr e test, rabod retteg.

Minden dalban óva cirógatja tested.

Örök vagyok, s én bennem világod,

megvakít az állat, csak nőnek látod.

Hevesen ver a tér, minden képtelen,

ránézek újra, de néma vagyok védtelen!

Árban árva szívvel Démoni angyal,

csontomig hatol, s beborít arannyal.

Hullámokat látok, repülök szárnyain,

minden eleven káprázat, karmazsin,

érzem világod, testemé a tested,

s lélegzetünk pillanat, a mában kővé dermed.

Gál Tamás - Életöröm

Arra vágyunk mindig

ne a hétköznapok gongjai,

ne a kételyek terheljenek;

ne a lelki élet elemzése

ne a hibás szavak tettek.

Az örökké billegő mérleg

noszogat javítsad magad.

Örökké fejem fölött a kérdésed.

Szeretsz? Ritkán mondod!

Hibáim sokaságával együtt

az én én vagyok.

Érzed óceán mélységű örömöm

amikor meztelen testedet,

hevesen dobogó szeretett

szívedet látom?

A szivárvány minden színe

hullámokban futkos rajtad.

Szeretem érezni bőrödet.

Csókoljuk egymást átölel karod!

Szép melledet becézem,

halkan duruzsolsz.

Kezem combjaid között jár.

Oly jó hallani a sóhajt!

Szemeink egymásba mélyednek

egymás szeretetéről beszélnek.

A tied ismételten azt mondja:

a lelkedet imádom!

És a test?

A válaszod: az szétporlad egyszer

a szeretkezés pillanatnyi élvezet.

Az én szemem kiált!

A testben van a lélek!

Mindegyik akkor elégedett

ha szépnél szebbek az együtt töltött

mezítelen percek.

Bogdán Mária -  (V)ágy-háború

Testem parázslott még szerelmed tüzétől
ahogy cseppjeidet megízleltem,
s mámorod ringató ölében
újra éledt bennem
a vágy sikamlós ritmusa,
mi tudatom tompítja.
Mint guruló gyémántok,
csillognak bőrödön a
verejték csíkok,
míg édes teherként
rám nehezülsz,
nem számít,

hogy a jövő mit hoz,
ebben a harcban nincs baj,
ha alulra kerülsz,
vagy ha elveszted a fejedet
még a csók-csatát is megnyerheted
és dicsőséged díja
kéjes sikoltásom lehet...

Vízhordó Katica - Vad tánc
 

Szedj szét, majd rakj össze!
Húzz magadhoz! Akarj! Ölelj!
Szoríts! Érints! Csókolj!
Remegnem kell tőled.

Öled feszüljön ölemnek.
Harapd a nyakam.
Tartsd a fogaid közt a lelkem.
Markolj a hajamba!

Kényszeríts térdre.
Két kezed közé fogd az arcom!
Csípőd mozdulatát,
torkomban érezzem!

Mély, ősi vad táncod,
velem táncold.
Akarom, hogy két karom
erősen lefogd.

Teperj le, érezzem
neked lélegzem.
Megtestesült vágyad,
Síkos kéjes, sóhajt-kiált.

Remegő, parázsló,
szédítő érintés.
Csattogó, feszítő
nedves szelídülés.

Húzz magadra, hogy öledre érjek.
Két combom közt érzed?
Nem tudni hol kezdődök én,
s, hogy hol kezdődsz te.

Szabó-Rékasi Mónika - Fájdalmas nincs

Kormos éjszakába fulladt fáradtság.

Zuhannék már az álmok kútjába,

de agyam tekervényeit hiába

erőltetem alvásra. Pimaszság!

Fülledt szobában szenvedő magány.

Örülnék, de egónk volt gátja,

hogy boldogan fonódjunk egymásba

nászunk ágyán. Kívánj!

Vágytól remegő, feszülő testek.

Távol vagy, pedig karom nyújtva

elérlek és sikítanám az éjszakába:

Fáj a hiány! Engedd!

Idegesen szuszogó szoba dől ránk.

Fojt a beteljesületlen vágy egy párt,

akik hiszik, vallják az összetartozást

most is. Ne bánd!

Izzadt tenyér landol homlokomon.

A mélyfekete lilává színesedik,

találkozik ajkunk, a világ kerekedik

és súgom: Akarom!

Éhes szerelem falja étkét.

Gyönyörűséges, vad, páros magány

kezd önfeledt táncba, s halvány

fény jelzi: az ég kék!