Az Éden Művészeti Hálózat rendezvénysorozatának legutóbbi vendége Kónya Gábor, költő volt. A költővel Beri Róbert, az Édentől Északra Művészeti Csoport vezetője beszélgetett.

A beszélgetésre a korábbi hagyományoknak megfelelően szintén a Spinóza Színházban került sor, bár helyszínéül most a színházterem helyett a télikertet célozta meg az esemény. A télikert befogadóképességéhez mérten elég nagyszámú közönség lelkesen, érdeklődéssel hallgatta a fokozatosan kibontakozó beszélgetést. A kérdező felkészültségének, a jól irányított diskurzusnak és Kónya Gábor fokozatos, egyre magabiztosabb megnyílásának köszönhetően elég sokat tudhattunk meg a szerzőről, kettejük beszélgetése pedig egy idő után olyan interaktívvá tudott válni, hogy kérdéseivel, meglátásaival a közönség is bekapcsolódhatott a folyamatos interakcióba. Így lett végeredményben az esemény egy kellemes, érdekes, közös együttgondolkodás, melynek középpontjában mégis az est vendége maradt.

Kónya Gábort első ízben láthatta és hallhatta önálló műsor keretében az érdeklődő közönség, aki jelenségével, gondolataival táplálóan töltötte be a teret. A rendezvény kapcsán a továbbiakban leginkább alakjáról és a költészetről alkotott felfogásáról érdemes beszélni – noha szó volt pályakezdéséről, antológia- és folyóirat szerepléseiről, munkájáról, hobbyjairól is –, mert ezekről világos képet kaphatott a jelenlévő közönség, gondolatai, felfogása pedig továbbgondolásra érdemesek.

Kónya Gábor alakjának jellemzésére nem megfelelő és kimerítő kifejezés pusztán az, hogy visszafogott, vagy, hogy szerény, mert ha külsőleg első és valahol sokadik ránézésre ilyennek is hat, nem csak ilyen, él benne és érzékelhető rajta valamifajta megfoghatatlan tűz is. Megnyilatkozásai visszafogottnak, szerénynek is nevezhetőek, de ha tényleg pontosak akarunk lenni, sokkal inkább megfontoltnak nevezhetjük, mindamellett, hogy azért a humortól sem óckodik. Abban, amit csinál, és ami érdekli látszólag igényességre, pontosságra törekszik, egyfajta módon maximalistának nevezhető. Tisztában van vállalásai súlyával, megvalósításuk lehetőségét egészen pontosan látja maga előtt, noha különösebb tervei nincsenek. Az a fajta költő, aki semmit sem akar, de valami kétségtelenül mégis történik vele és körülötte, amit még ő maga is folyamatosan átértékel, újraértelmez. Aktuális, személyére és pályájára vonatkozó helyzetértékelése, értelmezési kerete főbb körvonalairól pedig egész pontos és kiforrott definiciókat ad.

Számomra úgy tűnik, hogy Kónya Gábor valamit tényleg megsejtett a költészet lényegéből. Ahogy Hamvas Béla írta, nála a művek „Feljebb. Beljebb.” történnek. Igaz lehet ez sajátos alkotói módszerére – mivel írásait kizárólag fejben szerkeszti és a kész műveket jegyzi csak le –, valamint ars poeticájára, amihez megint Hamvas gondolatait idézhetjük: „Minden mű történik valahol, és minden műben történik valami. Csaknem mindegyik itt történik a földön, ember és ember között. Meg akarok győzni valakit, szórakoztatni akarok, tanítani, harcolni, vitázni, hódítani, csodálatba ejteni. A halhatatlan mű nem itt történik.” Kónya Gábor nem akar művein keresztül harcolni, meggyőzni, tanítani és semmi más hasonlót sem tervez. A költőt egyszerű médiumnak, közvetítőnek tartja, így magának a szerzőnek nem tulajdonít túlságosan nagy szerepet az alkotás folyamatában, legalábbis annál nagyobbat nem, mint ami a fentről lehívott tartalmak szubjektív átértékelésén és izgalmas, érdekes, igényes formába öntésén túlmutatna. Szerinte a szerző a kész műtől elválik – nem sajátja többé –, elengedi azt, ami végtére is sosem volt az övé, csak ideig-óráig kapcsolatba kerülhetett vele, de amit aztán továbbad az Olvasónak, hogy az új életre keljen az olvasatban. Az olvasatot pedig mindig az Olvasóra bízza. Számára a visszajelzésből csak annyi lényeges, amit az Olvasó leszűr az adott írásműből. Hogyan értelmezi azt újra a maga számára, hogyan azonosul vele?

Kónya Gábor munkái tartalmilag fogósak, szerkezetileg kimunkáltak, úgy, hogy az erőltetettség, mesterkéltség nyomait véletlenül sem lehet érezni rajtuk. A szerző tudja, hogy miről kell ma írni és azt is, hogy hogyan, mégha ezek talán nem is feltétlen tudatosan, inkább ösztönösen, ráérzés szerűen működnek benne, noha egészen nyilvánvaló, hogy a verstan jelentőségével és szabályszerűségének főbb csapásaival bizonyosan tisztában van. A művekből érzékenység, realizmus, helyenként bölcselkedő hajlam és a költészet iránt alázat sejlik fel. Ha pár szóban kéne jellemezni Kónya Gábor költészetét, azt lehetne mondani, hogy ő a megélő és gondolkodó ember, aki ismeri a tevékeny csend erejét! Mindemellett érti és átlátja a kortárs költészet helyzetét. Magáról nem állítja, hogy költő, ő egyszerűen csak az.

Összességében Kónya Gábor olyan szerző, akire érdemes figyelni, és akire éppen ezért oda is figyelünk, mert megsejtünk valamit annak a léthelyzetnek a varázsából, amiben ő él, és amit igyekszik számunkra is közvetíteni. A figyelmes közönséget tanulva tanítja, úgy, hogy akarva-akaratlan a valódi költő létállapotából szól hozzánk. 

FOTÓK:

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=18658107&gid=2818867

Kónya Gábor versei

http://www.poet.hu/user/SajnosNem/versek

Forrás:

http://comitatusfolyoirat.blogspot.com