|
Poéták 2011 versírópályázat - dobogós versek
2011.12.05. 01:26
Első helyezett:
Rácsai Róbert
Őszi hexameterek
Szeptember
Szép az idő, tűnődő napfény játszik a kertben;
árnyát üldözi, mint a bohóc, és kergeti egymást
pár koravén, rozsdás falevél, míg tétova erdőn
készül aludni az ősz-ruha színű nyári világ, és
kis bogarat kerget két kései fecske az égen.
Október
Bokrok fáradt ágai áznak a hűvös esőben,
ködszita-permet hajnal-ezüstje borul takaróként
ház falain szaladó indák bronzszín levelére;
s rőtarany ékszerrel díszíti magát a liget, míg
mélyzöld színeivel büszkén áll ott a fenyőfa.
November
Színehagyott a világ, most fázva kiált a fa ága,
bús dala szól, citerázva beszél hozzánk, jön a tél. Nézd,
álmosan ásít zúzmara marta mezőre az óév,
s megveti ágyát, békén tér nyugovóra, amíg zord
szél idehozza az ősz legutolsó táviratát ma.
Második helyezett:
Haász Irén
Őszutó
Domb alatt feszület
felügyelt köves út
kanyarogva, porba fúlva
szőlőhegyre jut,
csendesül a szüret.
Már nem olyan kevély,
megcsipkedte a dér,
vérvörösre színeződik
mint csorranó vér
sárgult szőlőlevél.
Még utolsót moccan
az őszi természet,
adóját rója, vére hull,
must csordul, elnézed,
a présbe fürt pottyan.
Sápad a fény, futó
árnyakkal kóborolt,
aszúsodó szemekbe bújt
álmodozó kobold,
kifacsart őszutó.
Harmadik helyezett:
Csintalan Ila
miért és azt
miért és azt, hogy megmaradtál
a folyosók össztorkolatánál
és a süllyedő iszapban
átmeneti kabátod esőcseppjeiből
növesztettem bizalmat
hittem itt megragadhatsz
ónos ízű volt a lány
a fiókban leltem rá
összefércelt cérnák alján
égtek nyúló szemei
kivetített filmkockák
villogtak át rajta
a színeket megkavarta
tó zöld íze a szádnak
maszkok a ruhákban hálnak
elkobzott gombok
brokátban égnek a türkiz bolondok
elfeslett útja a kéjnek
szétfésült jelenünk rebbenése
birtoklás íve a létnek
újra kezdjük
rajtra készen
Különdíj:
Vasas Marianna
Smaragd táj emléke
Szürkület szomorú csendjén
Őszi sugarakon átsejlő remény
Tovaszáll...
Nem öleli Nap a tiszta eget
Nem énekel rigó a világ felett
Sohamár...
Ágak forró násza többé nem lobban
Csak egy fagyos könnycsepp koppan
A földre.
Fák sziluettje jeges és sivár
Viruló szirmok hervadnak immár
Örökre...
Smaragd táj emléke megfakul
Élet visszhangja belehalkul
A szívbe.
Szépség szikrái bujdosnak
Lét-lángok hullongnak
Tó vizébe.
Madárdaltól dús táj
Kongása a lélekbe váj
Oly' szomorú...
S a Nyár sírján tovább ragyog
Mécsvirággal átitatott
Madártoll-koszorú.
| |