Kmeczkó Ildikó

Halotti Bőgés

Itt fekszik előttünk a lágyan ringó,

Vörös fű hátán óltársunk Bimbó,

Kire a mi gazdánk, régen feni vasát.

Most nemsokára azzal szeli fel a hasát.

Nemrég még bőgve a pajtában ellett,

Akkor még volt feje, mostanra nem lett.

Reggelre leves lesz elmetszett gigája,

Bőgeti borja és szerető bikája.

Pár órája a réten ringott bájos hája,

Amiből gazdánk estére a hájast várja.

Tegnap még büszkén állt fenn a mérlegen.

Most kiterült előttünk puhán és vértelen.

Szőre mindig szép volt, bár egy kissé hóka,

Ám a késsel azt is leszabdalták róla.

Levetette bőrével a csordafői rangot,

A hátsókertben többé nem legel pitypangot.

De kényes volt pedig mind a hat gyomra,

Ami majd pacalként urunk hasát nyomja.

Nézzétek tehenim, lám ilyen a gazda!

Heves étvágya a csordát aggasztja!

Ezért élünk nomádul a réten őgyelegve,

Hogy az ő tejét hevítse testünk tőgymelegre?

Mondjátok, mit ér a pajtába hajtás,

Ha nem lett az ember a patással pajtás?!

Mit tenne nélkülünk? Mit is tudna enni?

Hiszen a bélszínűnk nem pótolja semmi!

A nyúl húsa túl inas, a pulyka íze fura,

Csak bámulna éhesen, mint mi az új kapura!

Ha nem lépünk úgy járunk, mint a véresen ringó

Füvön e fél társunk, a kettészelt Bimbó!

Ezzel mindenkinek tele van a szarva,

De sajnos igen sok közöttünk a marha.

Tehetnénk valamit, de mi tűrünk, hagyunk!

Látjátok tehenim mik vagyunk?

Íme, porc és ragu vagyunk!

Albert Gáspár

Okos Majom

Majom banda zsibong, ugrál.

Ki lesz ma a majomkirály?

Talán Mó, Numi vagy Nika?

Ki a csapat legjobbika?

Legyen az a mai főmajom,

ki kimajmolja mi a bajom!

Makkantja ki Mika

a tegnapi főmaki.

Majomagyak beindulnak,

pattognak a mamlaszok;

s kórusban rikácsolva

érkeznek a válaszok.

Kemény a fogadnak a banán!

Makogja Mó a kaján.

Szemtelen vagy! Mondja Mika,

s lendületből vágja pofán.

Kukacos a makkod Mika!

Böki Numi pimaszul oda.

Dehogy is! Csak elfonnyadt...

Veti közbe foghegyről Nika.

Mó tovább találgat tétován.

Megkukult a mamád talán?

Vagy luk lett a karikán?

Tán kérges a kéreg a fán?

Nem talált! Buta makik!

Makog örömében Mik,

s mint egy majomgyerek ugrál, 

hogy ö lesz újra a király.

Az ötletekből kifogyva,

Mó, Numi és Nika

végül elcsendesül.

Talán holnap majd sikerül...

Mama a barlangon belül

a csapat csendjére felül.

Nem tudhatják, hogy mi Mika baja,

se Numi, se Mó, se Nika!

Nem valami az, hanem VALAKI; 

egy csinos lánymaki, Mónika.

A választ anyai szíve "súgta"

- mert ő a majmok Mámija -

mikor egy este kileste, 

hogy kap kosarat nagykorú fia.

Mónika egy fán csücsülve döngölte

Mika fiú önérzetét a földbe.

"Mássz utánam ha tudsz barlangi majom!"

Kiáltotta, s odébb lendült röhögve.

Hátsó kezén Mika ujja 

nem fog ágat, botot sem.

Viszont esze, mint borotva

vág mindent a talaj szinten.

Hiába van fenn a banán

fészket a fán nem rakhatott.

Mika majom kissé bénán

így hát egy barlangban lakott.

Bénaságát kompenzálja

fejlett szürkeállománya.

Amit akar, rafináltan

megszerzi a Drága.

Végül Mónikát is megkapta Mik.

Csapdával fogta be kedvesét,

aki hálából (vagy büntetésből?)

okosnak szülte meg gyermekét.

Mészely József

Válasz egy levélre


Hiába csodaszer, kegyes kegy,
egyszer mindenki úgyis elmegy.
Bár jó volna gondolni arra, ó,
amin nemcsak töprenkedni jó,
hisz testet és lelket kényeztet,
ellazít s elbájol ez a kéjérzet,
de tereld elméd komolyabb mederbe,
mert elmegyünk poklokba, mennyekbe,
hisz hiába csodaszer, kegyes kegy,
egyszer mindenki úgyis elmegy.
                                                    
Mert hiába éljenző taps és örömkönny,
a színésznek is végleg legördül a függöny,
hiába sürgeti a vetés és az aratás,
az aratóért is eljön a nagy kaszás,
a szabónak is véges ám a férc–vonala,
neki is elszakad egyszer az élete fonala,
a pénztáros is, és nemcsak a főnökének,
egy nap elszámol majd a teremtőjének,
a bajnokon is kiver az elmúlás verejtéke,
a gonosznak sem marad még egy mentsége se,
lélekbúvárnak is kerül nyelve hegyére a lelke,
a lovász sem abrakolja a lovait örökre,
a papnak is egy nap majd harangoznak,
a katonát is várja az örökös őrszolgálat,
az órásnak is üt majd az utolsó órája,
a prímásnak is elszakad az élete húrja,
a molnárt is porrá őrli a halál garatja,
a fogolynak is végzete a láncát ledobja,
a halász is majd a halál horgára akad,
a vegetáriánus is egyszer a fűbe harap,
a kovács is egy napon majd elpatkol,
a szorgalmas is végleg mindent elnapol,
a mentős is lesz biztos menthetetlen,
a mohó is marad végleg telhetetlen,
a tanító is, aki mindhiába nevelt és oktatott,
buktatóból ő lesz egyszer a végleg buktatott,
a kántornak is, bár hallgatná papja fohászát,
egyszer végleg elfújják a kedvenc zsoltárát,
a búvárra is előbb-utóbb majd sor kerül,
egyszer ő is az örökös álomba alámerül,
a meteorológusnak is végleg befellegzik,
a nyugtalan is egyszer majd elnyugszik,
a lantos is majd végleg leteszi a lantot,
a hantolónak is emelnek majd hantot,
a pékről is majd egyszer elmondják,
hogy rég megette már a kenyere javát,
a virágárus is, bár szívesen kötné csokrát,
egy nap majd alulról szagolja az ibolyát,
az öltőztetőt is öltöztetik utoljára,
a költöztetőt is költöztetik a másvilágra,
a mozdonyvezető is befejezi pályafutását,
a zsarnok is, kinek gyarmata szülőhazád,
búcsú nélkül hagyja ott idegen otthonát,
a bellér is egy nap a halállal iszik áldomást,
a fogász is egy nap majd otthagyja a fogát,
a hegymászó is egyszer beadja a bakancsát,
a táncos is végleg feldobja majd a talpát,
a dögészt is biztos a föld alá takarítják,
a foglár is végleg beadja majd a kulcsát,
a világjáró is kivándorol az evilágból,
a sorban álló is távozik az élők sorából,
az örökbecsüs sem örökön örökké becsül,
a szegény is egyszer jobblétre szenderül,
a dúsgazdagnak is por lesz az aranya,
a dalnoknak sem zeng örökre a dala,
a boldogtalan is egyszer megboldogul,
a derűlátó is halálsápadtra komorul,
a türelmes is egyszer bedobja a törülközőt,
a bíró is fog állni majd a legfőbb bíró előtt,
a fűtős sem fog mindig fűteni,
a hűtős sem fog mindig hűteni,
a szemérmes sem fog mindig elpirulni,
az elmenő sem fog egyszer visszafordulni,
a hamvasztót is elhamvasztják,
a virrasztót is elvirrasztják,
a búcsúztatót is elbúcsúztatják,
a gyászolót is meggyászolják,
a dobost is majd kidobolják,
hogy valahogy hírül is adják:
ez már a párhuzamosok nagytalálkozása,
mert kimért e létben minden földi pálya,
hiába csodaszer és kegyes kegy,
egyszer mindenki úgyis elmegy.

Felsorolásom folytathatnám napestig,
de remélem ennyiből úgyis kitetszik,
hogy a majdan is elmegy majd hajdanba,
s nem mindig jövőt lobog lenge zászlaja.
Jaj, addig is, amíg végleg elmegyünk,
maradjon velünk a játékos kedvünk,
és szavunk, ha van, legyen vigasztaló,
senyvesztő gondban is segítő, bátorító!
Jaj, míg elvisz a gyengülés, agyvérzés, tumor,
maradjon velünk még sokáig az éltető humor!

Paksi Sándor

A nátha

Ágynak dőlt a család feje!

Úgy érezte, nagyon fáj a feje.

Éjjel még a horkolást szaporázta,

arra ébredt, hogy a hideg rázza!

Vagy lecsúszott a paplanja?

De nem, orrát tüsszentés facsarja!

Arca sápadt, foga vacog,

ajka reszket, nyelve gyapot,

keze remeg, zúg a feje,

térde sajog, forró a teste,

fürdik az izzadság poklában,

egy sündisznó van a torkában!

Könnye csordul, szenved nagyon,

nyögve morog: „Ez nem az én napom!”

Egy dobszóló halántéka lüktetése,

mi ez, ha nem isten büntetése?

Mozdulni sem mer az ágyon,

mi végre van ő ezen a világon?

Törtfényű szeméből kialudt a tűz,

a természet vele micsoda gúnyt űz!

Csontjaiból sugárzik a fájdalom,

jól esne most egy kis szánalom.

Miért nincs most segítsége?!

Hol van ilyenkor a felesége?

Mért törődik most mással,

mikor ő küzd a kaszással?!

Így van ez! A beteg ember magára marad,

minden gond a nyakába szakad!

Ám, jön az orvos, megáll mellette,

- jajj, hogy vakít a fehér köpenye -

kezét a homlokára teszi,

másikkal a pulzusát teszteli,

arcán hűvös nyugalom.

„Mije fáj angyalom?”

„Mindenem!”- rebegi.

De ez nem az ő hangja!

Mintha nem is ő mondta volna,

saját hangját fel nem ismeri,

úgy szól, mintha sírból jönne ki!

„Üljön fel, a tüdejét meghallgatom!”

-Ez nem látja, hogy fáj minden tagom! -

„Azért hívott, mert megijedt a párja,

de semmi baj, csak egy kis nátha!

Két nap fekvés, citromos teát igyon sokat,

itt hagyom ezeket a labdacsokat,

lehúzza a lázát, tőle jobbat alszik,

holnapután már futkározik!”

Micsoda kontár! Csak egy kis nátha!

Mi lenne, ha ennyire neki fájna?

Hívná a mentőt, gyerünk a kórházba,

csak engem fog itthon rövid pórázra!

Mi ez?! Szétreped a kobakom!

Csörög az az átkozott telefon!

Felesége épp a doktort engedi ki.

Megölöm azt, ki tovább csörgeti!

Jön a neje, a kagylót felveszi,

férjéhez fordulva kérdezi:

„Ultizni hív a haverod, mit mondjak neki?”

„Mit, ugyan mit?!”- harsog a felelet.

„ Azt, hogy egy óra múlva ott leszek!”

Drosztmér István

Szerelmes vers

Gyémántlelkű, drága kincsem, úgy szeretlek én

Mint ahogy még senki mást az egész földtekén

Csak egyetlen apró kérés nyomja lelkemet:

Néha azért mossad meg a kicsiny testedet

Te is tudod, babám, hogy a kérésem jogos

Elég taszító, hogy minden hajlatod dohos

Be kell, valljam, hogy nem érzem magam remekül

(Ha) áporodott popódról a bugyi lekerül

Figyelmedet felhívnám egy fontos dologra

Nagyon hasznos tud lenni egy szép, új borotva

Mindig átható félelem költözik belém

(Ha) hónaljadból virgonc szőrök intenek felém

Harminckettő lukas fogad azt súgja nekem

(Hogy) fogkeféből nincs túl sok a környéketeken

(Mert) lássuk azért be, hogy nem túl kellemes dolog

(Ha) böfögésed permetétől eltántorodok

Milliónyi mitesszered már messziről látom

Sötét csillagként ragyognak zsíros orcádon

Ne haragudj, ha egy kicsit nyers voltam veled

Látom, hogy már könnytől gyöngyözik csipás szemed

Nem fogom fel, hogy miért vagy szappanellenes

(Az) illatod így nem túl kellemes

Kérve kérlek, kisangyalom, hallgass most reám

Ne legyél ily büdös kisleány!

Molnár József

Eb-adta

Morzsiék derék családból
származó, ám korcs ebek,
hallanak egy ajánlatról:
„Ez a számla ingyenes!”
Balgán telefont ragadva,
hívják az üzletkötőt,
ki majd tompán elhadarja,
mitől lesz jobb a jövőd?

Morzsiék a pereputtyal
ábrándoznak rendesen,
jól keresnek, nem találnak,
lesz ám sok pénz, dögivel!
Nem is tűnt fel, hogy az ügynök,
dögkeselyű-szemivel,
ártatlan nézését bűvös
vadászra cseréli fel.

Látják a sok irományt, haj!,
megrökönyödnek, kicsit,
legapróbb lábú Aranyhaj,
felsír, még szopna, picit.
Így szól az apró betűs rész,
nem jár hozzá szemüveg,
akkor, ha nincs csip-tetű-vész,
házatok lesz, semmilyen.

Ment a nagy négylábú banda
tanácskozni sebtiben,
úgy döntöttek, hogy a hanta,
elfogadható szöveg.
Fizetésük átutalták,
számla is megérkezett,
közben a bank neve napján,
szarkával szövetkezett.

Sajnos, hitel is becsúszott,
ácsolva, s nem faragott,
a baj soká nem várt, kúszott
kamat, s tőke sokasodt.
Egy darabig nyögték, bízón,
nem hitték, hogy van ilyen,
de az árfolyam csak hízott,
nem tudták fizetni sem.

Fenyegették jobbról-balról,
az ebadta társaság,
nem jutott előbbre mattról,
jött az új csekk-rakomány.
Már a szegényházuk vinné,
kilakoltató alak,
hordár-lajhár el se hinné,
mennyit keres ezalatt.

Kétségbeesve rohannak,
„tán a tőzsde palota?”,
vérebeik kidobálnak!,
nem mennek hát, nem oda.
Új bank nyitott városkában,
ez ő képviseletük,
hirdetik is nagykanállal,
nekik pénz az istenük.

Nyakkendős majom kiugrál,
„Mit parancsol?” – kedvesen,
letudja ebünk a búját,
lehordják, mint szemetet.
S míg a többiek kínt állnak,
tanács nélkül körbe néz,
Morzsi, családfői állat,
fegyverért nyúl, tiszta vér…

Iványi Balázs

Egy nyúl nyavalyája

Hajtás van a mezőn, vadászat alkonya,

- kétnapi járásra van oda Palkonya-,

fűben egy kicsi nyúl lapul meg remegve,

életének filmje fejében eképpen pereg le:

„Ej, drága jó nyúlanyám, mér’ hoztál világra?

Jó meleg almodra gondolni hiába!

Ó, milyen jó is volt nyúlcsecsedet szopni,

pázsitos mezőkön nyulak napját lopni!

Tanított a puszta szerényen megélni,

káposztát sokáig nem mertem remélni.

Kopár tarlón sokszor mentettem az irhám.

Ó, ha én mindenik futásom megírnám!

Tavasszal már megint szerelembe estem,

azóta szüntelen nyúlnőmet kerestem,

s amíg az a céda mással nyulaskodik,

árva nyúlszívembe bánat furakodik.”

„A kis nyúl didereg, megbújik a földön…,”

futni egy nő után indul a göröngyön,

fülét és a farkát erősen behúzza,

de hopp, a vadász máris, nyúlbőrét lenyúzza.

Moralis

Amint a mellékelt ábra is mutatja,

ha egy úr, élete szerelmét kutatja,

elnyeli őt sötét szerelemnek verme,

bizton belé esik, nincsen segedelme.