Tartalom
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Publikum
Indulás: 2007-02-28
     
Beszámolok 2012
Beszámolok 2012 : Csoporttagunk sikere

Csoporttagunk sikere

  2012.03.19. 15:20

Megjelent Varga Nóra prózája a kolozsvári Szabadság nevű erdélyi napilapban


Az Édentől Északra csoport tagjának, Varga Nórának Mózes tanár úr című prózáját jelentette meg a kolozsvári Szabadság nevű erdélyi napilap. Ez már a harmadik mű, amit az írótól közreadtak.

 Az írás a Tetőn című irodalmi rovatában található, amelyet Lászlóffy Csaba, József Attila díjas író, költő, drámaíró, műfordító szerkeszt.

 

A próza itt érhető el:

 

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article,PArticleScreen.vm/id/71243#.T2BCEVUNWpE.facebook

 

„A Szabadság – Erdélyi Közéleti Napilap 1989. december 23. óta jelenik meg Kolozsváron, s hozzávetőlegesen 40 ezer olvasó veszi naponta kézbe. Az újság on-line változatát (www.szabadsag.ro) több ezer erdélyi vagy innen elszármazott magyar olvassa a világ minden tájáról. A Szabadság 1995. március 15-e óta letölthető a világhálóról – napilapunk volt az első ilyen jellegű romániai és magyarországi sajtókiadvány, amely felkerült az internetre. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a Szabadság volt az első romániai napilap, amely az offszet nyomtatási technológiát használt és polikrómiát közölt.”

     
     
Írások
     
Tartalom

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen