Dobosi Valéria

Ősz

libbenő függönyök árnyaiba

                          bújik a füstszagú est,

a lámpavilágot fényeivel

                          nézd csak:a Hold nyeli el,

lombokat  lopkod az őszi idő,

                           futna is,várna is,

hűtelen lett,mint egy rossz szerető,

                           karjait,ágait

fényesre mossa az ólmos eső,

                             s hirtelen tűnik el,

mint hajdan,egyszer egy múltba vesző

                             szó,s többé nem felel

se ősz,se  est, se Hold, se fény,se ág,

                            itt minden magára maradt,

az ablakon túl gyönge  köd szitál

                            míg én álmodom a tavaszt…..

Sebek Sándor

Őszi töredékek
 

Hull a falevél, őszi szél fúj hidegen,
Erdőre, s rétre vastag paplant tereget.

Ősszel a fák felteszik a koronát,
Ragyogó zöld színük bronzszínűre vált.
Szikrázva ragyog a sok, sok korona,
Bíbor színnel vonja be a lenyugvó nap sugara.

Elővett az ősz egy nagy fehér lapot,
Ráfestett egy csodás tarka színes álmot.
Arannyal, ezüsttel vonja be a tájat,
Bronz vörös levéllel takar minden ágat.
A tájat tarka ruha takarja,
Pici kis állatok bújnak az avarba.
Mókuska begyűjti a lehulló makkot,
Fázósan könyörög a melengető naphoz.
Nyuszika remegve lapul meg a réten,
Ijedten kérdezi- mi lesz majd a télen.

Az erdő ősszel nem hal meg,
Csak alszik csendesen.
Levél paplan őrzi álmát
Míg eljön a kikelet.

Szentes Zsófia

Téli csillag

Téli estén még a csillag sem ragyog.

A hópelyhek, zúzmarás, ropogós, fagyos kelyhek.

Nappal a selymük eltakarják a napot,

Sűrű szitálással védik a boldognak hitt lelket.

Ha beköszönt az éjfél, a csend mindent beföd,

Nyugalom honol, mely biztonságot szór szüntelen,

Ilyenkor a múltat eltemeti a köd,

És az ablakban csak a fák fekete fénye meztelen.

Mi tudjuk, hogy a csillag most is tündököl valahol,

Csak a fénye nem jut hozzánk, de ott  van, él, létezik.

Lelkünkben reményt gyújt a fehér hótakaró,

És a remény sugara reggel visszatükröződik.

Rhorer Viktor

Hulló levél

Városunkban délután az élet, 

A betonba zárt vénülő természet

Sokat tárhat elénk, bár csak

A margóra kaparjuk jegyzetként.

Míg mi belefutunk a gúnyos halálba,

Kényszerünktől pörögve, zihálva, 

Szánkon borbuborék lebeg, addig

Körülöttünk sírnak a hűvös szelek, 

Megtépik a száraz kérgű tölgyet, 

Tornáztatva a hajdan büszke hölgyet, 

Kínját nem oldja fel hamar 

A földbe bújó tisztító zivatar, 

Hosszú útjuk előtt a vörös 

Cserepeket látva, 

Molnárfecskék cikáznak, 

Pihennek meg idén utoljára,

Játszótérre futnak ki a lányok,

Egymás kezét fogva-rántva

Ugrálnak fel a korlát rozsdás vasára,

Járnak kacska gyerek táncot,

Kacagnak a kavargó avarra,

Emléket karcolnak a mészporos tűzfalra.

Feketenyár köré ősz borostyán kúszik, 

Forró évszakunk ily módon búcsúzik. 

Vízhordó Katica

Hatszor érzékel-Tél
 

Illata van a télnek, decemberben
mézeskalács és fenyő pára lebben.

Színe van, didergő fagyos ruhája.
Fehérben ragyogó hóból szőtt kabátka.

Íze van a kegyetlen dermedésnek.

A haldokló rügyek utolsó lélegzetének.

Tapintása jéghideg, tenyere a végzet.
Madárkák teteme koppanva ér földet.

Hangja csikorgó a kicsiny csizmáknak.
Mint a havat taposó nehézkes járásnak.

Hatodik érzéke folyvást lüktet belül:
Elmúlok majd én is, ha a tavasz csendül.

Fekete Sándor

Ha eljön az Ősz

Miként hamvas szőlőszem szívja mohón a napfényt magába,         

Úgy szívom én is utolsó lehét a nyárnak,

Majd búcsúcsókot lehelek mézédes ajakára,

s engedem, hadd költözzön más tájra…

Amint elment ő,

mezsgyéken általszállva,

Sárgás-vöröses kabátját a tájra hajítva,

Az Ősz érkezett,

S a nyár emlékinek utolsó morzsáját is

Befalta a feledkezet.

Keserédes illata a hajnali napfényben,

Mindig eszembe juttatja, miért is érdemes élnem!

Tűzvörös a rúzsa,

Reggel arcomon ég csókja,

Az év tizenkettőjéből, övé három óra,

Gyönyörű, fennkölt, bénító hóra…

Szelíden játszik a járdára tévedt falevelekkel,

Tornyot épít belőlük, ledönti,

Nem törődik a pirospozsgás, siető emberekkel,

Kik napját a rohanás és a robot tölti ki.

Zápor kíséri minden lépését,

S így teljesíti pór embernek szerény kérését;

Bort fakasztasz, kenyeret hozol,

Mikor eljössz, nálunk bőség honol,

Sáros lábad, ha beteszed,

a fák levelét megeszed,

fecske száll a kék messzébe,

itt vagy végre, itt vagy végre…

Lukács Mária

Tavasz-percek

Végre itt van a tavasz
szabadság és kikelet,
ezer fénye szikrát szór
nyugszik benne a lelkem.

A fagyos tél-perceket
felhőtlen kékre gombolom;
rám aggatott tarisznyával,
melyben az idő dobog,

formálódik lényem benne;
erőm a szív-zsebemben.
Boldog vagyok,ha nézhetlek
mindennap - szemtől szemben.

Bazsó Éva Andrea

Tavaszváró

Hó borítja az erdőt, téli álmát alussza még

ám a tavasz órája közeledni látszik

az éltető Nap, melengetőn árasztja a fényt.

Lassan ébredezik a természet, ledobja

e fehér lepelt, hűen védte őt a hideg szelektől,

mint jó anya a gyermeket.

S ha majd eljő a tavasz, színes ruhát ölt a táj

a szikrázó napsütésben, újra éled minden

lerázva magáról a zord magányt.

Bakos Erika

Hópaplan alatt...

Hópaplan alatt szunnyad a mező,

dér-palást ruhát öltött az erdő

jég-csipkés ága.

Csillogó hóban megfürdik a hold,

hidegben varázsos-vágyakat old

télnek virága.

Dallamát feszíti csendben a fagy,

majd gyönyörű fehér hósapkát hagy

hegyeknek ormain.

Jégbe fagyott patak tükör-arcán,

látni a gyerekek ragyogásán

a jövő álmait.

Hajdu Mária

A tavasz festőművésze

Ködöt lehel még a hajnal,

dombokra ül ólomsúllyal,

viaskodik még a Nappal.

Erőlködik, meg-megfeszül,

vastag ködnek ellenszegül,

előbújik hegyek mögül.

Aranyhaját, míg kibontja,

ködfátyolát felszakítja,

harmatkönnyét felszárítja.

Vidámságot szór a földre,

szürke tájat festi körbe:

hol színesre, hol meg zöldre.

Újra kezdi minden reggel,

fényes, aranyszín ecsettel,

rigófüttyös  kísérettel.

Papp Bianca

Bizsergés

Hangolnak már az égi zenészek
készül a tavasz ugrásra vár,
télhava búcsúd hosszúra nyúlik
- ködbe veszett már jégpalotád-
korcsolya, szánkó helye a tárló,
elő a bringát, túracipőt
indul a vándor vonzza a távol
nincs maradása húzza világ
átélni végre természet ölén
ezt az örökös megújulást…