|
Négy évszak versei - Döntős 29 vers I. rész
2012.07.03. 17:26
Hamberger Sarolta
Tavasz a szigetünkön
Ablakomon kinézve szigetünk
látványa tárul elém,
Zagyva folyónk ölelésében
fái boldogan integetnem felém.
Mintha mesebeli elvarázsolt lények lennének,
S új, tavaszi ruhájukkal dicsekednének.
Mint koldusokból átváltozott királyfiak
Kik eldobták rongyos, fehér rongyaikat.
Mesebeli fa ország halálából feltámadt,
Madaraival, virágaival új életet áraszt.
Takó Ernő Attila
Februári ének
Fázósan ébredtem reggel... ám meglehet,
képzeltem a mély alvást, mint tél-Természet,
mely ily hidegben, fagy-világát mutatva,
jégvirágot rajzolt a kis ablakomra.
Kályhám tüze rég kialudt, szénre nem tellett:
- Megunhatnák végre az áremeléseket,
mert, hógolyózás lesz! - Örömöm ami maradt,
itt az erdei környezetben, hogy láthattam
és hallhattam varázslatát a hegyvidéknek,
érezhettem, ahogy a Mindenség meghitten
körbevesz s átölel. Hector kutyám csóválta
lompos-farkát, jelezve, vár a havas udvar
Minket és mivel Farsang járt, táncolni lett kedve.
Holle Anyó által, a táj szépen fehérlett
már napok óta s mikor ajtómat nyitottam,
a kert közepén egy tizenéves fiút láttam,
öreg fenyőfánk alatt állt - fehér öltözetben -,
kucsmáján szépséges kis hóvirág díszelgett.
Ismertem régóta, évente meglátogat,
Mátyásnak hívják és köszönt Február hónapban,
kedvesen nézett, barátsággal mindkettőnkre...
lám, jobb karját előrenyújtotta, tenyerében
bogyók, magvak jelentek meg, csodák csodája,
kis cinege odaszállt, csipegette boldogan,
s érkeztek a madarak, állatkák, békésen
sorakoztak és Barátom megetette őket.
Szép látvány volt, emléke kísérjen, példája
legyen útmutató! ... Így még aznap, madárházat
farigcsáltam és megtöltöttem lelkem melegével...
Habár Julianna
Nyár
Forró leheletében dús szenvedély
Lüktet a tájnak aranyló mezején,
Felpezsdítve állóvizek csendjét,
Bebizonyítva tartós szerelmét.
Hűsítő pillanatokat nyújt lázhoz,
A vízben zajló egyoldalú mámor,
Naptüzével hevítve gondtalant,
Nyaralást köszönt megfoghatatlan.
Elepedni ölelésében nem kell,
Csak úszkálni dúsan terített fényben,
Könnyedén kalandozva hevében,
Mit nyújtani boldogsággal képes.
Ó kedves, érzelmet adó csillagzat,
Ragyogással műveled nyári magad,
Míg a vihar évszakot szét nem tép,
Egy átalakuló nap éjjelén.
Gálné Tóth Magdolna
Hóvirág
Fák közé költözött a napsugár
szűrt fényben melegszik egy kismadár.
Várja ő is a tél törését,
a tavasz megjelenését.
Hangját hallatja csicsereg,
magát mutatja, megszűnik a téli csend.
Még feketék a fák, csupaszok ágai,
de már éled a világ,
az olvadt hó alól a zöld kibújik.
Kis virág mely először kikandikál érzi,
hogy itt van a tavaszt hozó napsugár.
Kis fejét lefelé lógatja, nézi a földet alatta,
mely kopott, foltos szürke ruháját készül eldobni,
és a szép új zöldet próbálja magára venni.
Szabady Shira
Veréb
Táncoló foltok a falakon,
Vergődő virágok az ablakon.
Gyilkolja őket a Nap sugara,
Vérdíjat tűzött ki jégszirmaikra.
Riadt verebek ülnek a fákon.
Csipogva csüngnek a tavaszon.
Éhes, anyátlan kis jószágok,
Még üldözik őket a téli álmok.
Egy ül ott némán, mélázva,
Az utolsó szélrohamnak támaszkodva.
Csak figyeli az életet,
Alig rebben az a halott tekintet.
Beteg ez, a Világ betege,
S min ül fa, rohad a kérge.
Tudja a Nap hamis, a tavasz hazudik,
Mert a világ szíve még téli álmot alszik.
Gulyás Miklós
Dobogó
Tavaszi olvadás
Tavaszi kert fehéren
olvadozik napfényben,
felengedek szemedben.
Föld foltok a hóban,
sáros, vizes hintóban
a kemény tél elrohan…
Remény száraz szigete,
rálépett a szerencse-
pihenget egy ideje.
… Ritkák már a hó-nyomok,
a hideg is elmúlott,
szemedben már virágok.
B. Faragó Aranka
Bús őszi dal...
Hiányoddal köszönt be
az idei ôsz is,
nélküled járom
a száraz avart.
Nem számoljuk már
az ôzszem-barna
gesztenyét,
tarka falevél
színeit másnak
ontja.
Magányos séták
kacskaringós
utakon.
Léptem hozzád
nem igazíthatom
már soha.
Hûvös szelek
járják át
fázó csontomat.
Kopár fákról
varjak károgják
gyászhimnuszukat.
Vörös Júlia
MI EZ A TAVASZ?
Ünnep ring a zászlók alatt,
rügy és virágillat fakad,
kéken ragyog a szabadság,
elég volt a hosszú rabság,
a telet elűztük vitézül,
szívünk ünnepelni készül,
tele lelkünk hősi korral,
hol ágyúszó bosszút forral...
Régi szóhoz sok fájdalom,
de ez mind az én bánatom,
segít ez a zászlós ünnep,
gyászaimban is repüljek,
fény-ünnephez meneküljek,
kívül és belül derüljek.
Ilyen gyógyírt hozó tapasz
a lelket simogató tavasz,
okos is meg ravasz is,
bús szemével záport hint,
a másikkal rád nevet,
szórja rád a meleget
elűz minden felleget,
szabadságot ereget!
Fitó Ica
Csendes még a Duna
Csendes még a Duna,
ballag méltósággal,
hátán farönkök
sodródnak az árral.
a part csöndburka
szinte tapintható,
bennem békesség van..
Én is megnyugodtam.
Csendes még a Duna...
Csak egy rigó fütyüli
az „élni jó" üzenetit
a homokos parton
mélázó füzeknek.
Suttogó nyárfának
pihe-hírnökei
boldogan szállnak
elébe a nyárnak.
míg víg rigódalra
tündértáncot járva
hirdetik ők is,
hogy élni jó!
Élni jó, csuda jó!
suttogják a füvek,
pedig megszenvedték
a vad tavaszi tüzet,
mi felperzselte hátuk.
Mi láttuk,
s nagyon vártuk,
hogy zsendüljön új élet,
és zendüljön az ének,
mert úgy akarta a lélek
hogy a színek, meg a fények
együtt hirdessék a rigóval:
Szép az élet! Szép az élet!
Csendes még a Duna,
ballag méltósággal.
Hátán farönkök
utaznak az árral..
Partja csöndburokban..
én is megnyugodtam.
Élni jó, csuda jó!
- suttogom magamban.
Herédi Tímea
Múljon a tél
Havak havas királynője
kérlek téged
állj meg végre !
Húzd vissza hosszú karod ,
engedd végre
ki a napot .
Eleget fáztunk már
a télen ,
engedj szabadon
Egyre csak ezt kérem ,
tisztuljon meg
az ég újra
Öröm jöjjön már a búra ,
víg szavak a
keserű szóra .
Színt akarunk a tiszta hóra
zöldet , szürkét , kéket
a vigadóra .
Harsányi Mónika
Ősz lengedez
Falusi tó partján
padon üldögélek,
vidám napraforgók
hirdetik, hogy élnek.
Táncos szitakötők
nászának már vége,
nádasból sok madár
párjával szállt délre.
A szőlőhegy kopáran
bámul fel az égre,
aranyló gyümölcsét
leszedték már régen.
Búsan nézek körbe
elmúlás vesz körül,
de minden újra éled
s ennek szívem örül.
Horgászok csöndjében
érkezik az este,
vörös-lilán száll le
az éltető Nap teste.
László Edit
Nyugalom
A siklósi vár tövében eszem a szilvát.
Tűz a nap, harminckét fok az autóban.
Gyenge szellő lengedez,
szelíd dombok lankák,
fehéredő sziklák, a tekintetet símítják.
Ásító házak, takaros szőlőskertek köröttük.
Távoli utakon autó zúg, suhan, s hallgatom.
Villanyvezetékek, rozsdás tartóoszlopok,
zöld rét alattatok.
Lóhere fehér és rózsaszín, cickafark, utifű,
s egyéb más, mi kibírja a kaszást.
A kék égen felhőtutajok békésen vonulnak,
madarak a távolban versenyt dalolnak.
Zümmög egy traktor,
épp gyümölcsszedő létrákat pakol.
Egy-egy bögöly zúg, távol kutya ugat,
millió bogár, szöcske neszez,
elugrik léptedre.
Csend van, nyugalom.
Lambrozett
KESERGŐS/Z
Ösvénytelen csapáson
járok
keskenyre taposott
avaron
haladok
lépésenként
meg-megállva
köröket taposva
a csörgő hulló-ősz
színpompás forgatagában
földbeivódott
levelek
ereinek minden
egyes vonalsugarába.
Beragadtam a zöld nyárba
nem akarom a komisz
zuzmarás dermedést.
Tartanám a nyarat
két kezembe
fogva,
hogy összes napsugara
legyen
tenyeremnek foglya.
Hegedűs János
Ősz
I.
Hull a lombja,
lomb a hulla.
Nyári emlékei,
örömei, játékai,
deresednek reggelente.
Létünket betakarja
e lomha filozófia,
készülvén az álomra,
földanyánk pillantása.
II.
De valójában mit csinál,
ebben a zűr-avarban?
Mint ücsörögvén a lugasban
kerti székén a nagyanyám,
telve bronzosodó körte illatokkal.
Aludni készül,
a véges végtelenbe?
Vagy csak mereng,
a télről, a tavaszról,
reményét latolgatva,
fája kizöldül- e újra?
Kihez fohászkodik?
Istenhez, vagy természet-önmagához?
S egyáltalán, ismeri- e önmagát,
s tékozló urát, az Embert?
Aki nem érti még,
a pókhálón függő
szaltó mortálét.
Az egyensúly kínját.
Böröczki Mihály
HORTOBÁGY DÉLBEN
Feslett sárgájú fű zörög
a hólyag-bőrős szik fölött,
gémeskút billeg, döng a nyár,
karámok, zsúptetős hodály,
foltokban birkanyáj,
egy eltévedt bögöly
lapítva döng, árnyékán szöszmötöl,
verejték úszik, illatára lágy
fuvallat ül,
nagy messziről nomád
világ neszez, körül
szabályos félgömb láthatár,
szétnéz a csönd, illő helyet keres,
a fűre dől, megnyújtózik a tág
puszta fölött. Delel a Hortobágy.
Bajzik Lajosné
Bíbor alkonyat
Forró, pilledt alkonyatban
bíborfénnyel süt a nap
Erdő mélyén fák csúcsával
szellő játszik pajkosan.
Sűrű lombban kajla fészek
Szomjas torkú galamb-pár
Kitárt szárnnyal hűsítik
a pelyhes-puha fiókát.
Forró tisztás, méla a csend,
enyhet áhít rét, határ.
Augusztusban fülledt az est,
kábán lapít őz, s madár
Rezzenetlen fűszál hegyén
kabóca és tücsök jár,
élvezik a nyár melegét,
zöngetik szép dallamát!
Narancs fényben szénaillat
Búzavirág, bojtorján
Sütkérező gyíklány illan
Meleg földben zsázsa-szál.
Káprázatos fényjátékkal
köszön el a napsugár
Átadja az ezüst Holdnak
őrhelyét a Tűzvarázs.
Komáromi Petra
Tél
Ettél-e már télen herét?
Kakas here
Hősök tere
Ételosztás
Koszt ás minden ember
És latyakot
Atya kotor
Anya horkol
És dorgálja csemetéjét
Sáros cipők szemetéért.
Álltál-e már sorba télen?
Koriélen
Gémélen
Csetelve
Forró csokit vadul vedelve
Rolba szól be
Mollba lép be
A tél szólama
Átfagyott emberek álma
Belőlük forró csoki válna.
Álmodtál-e már a télen?
Don Juan
Casanován
Jéghegy
Szerelmes álmok közé úszik
Bekúszik
Becsúszik
A jéghegy
Náthás lesz a szerelem
S benne minden értelem.
Írtál-e már télen verset?
Nyerset evett
Múzsa nevet
Kinevet
Ki ne szeretné a telet…
Költő tolla
Magát tolja
Fázik
Belemászik otromba
Betűtakarómba.
| |