Lánglelkű költők - Döntős 60 vers 4. rész
2012.11.04. 18:33
Weeber Ilona
Vágyaimtól
karnyújtásnyira voltam
(nem csak szomjúságomban,
gőzölgő zöld-habos undok,
méreg-teám mellé
rejtem lázálmaimba
testem felemésztődő
titkait)
hüvelykujjam
darabolt bőrébe fojtom
tehetségtelen voltom
hogy felszabadítsam
az ”érveket.”
derengő rémképeket múltamból
halottak napján idézek fel
apró részletekkel
győzködöm jövőmet egyre
hát persze! tegnap felfedted újra
hibáid. két érzéketlen szemed
életképtelen mozdulataid
unottak. maradsz elfecsérelt idő.
ha nem lennél ilyen
tökéletesen távol…
k a r n y ú j t á s n y i r a
Hajdu Mária
Értelem
Hazug éjjelek között vergődött a lelkem,
nincs rá bocsánat, pedig megbántam ezerszer,
ám néma nappalokkal büntetett az égbolt,
mindnek szárnya nőtt, mi valamikor szép volt.
Csak állok egymagam, nem zavarnak hangok.
Fojt a csend szava, s nem zúgnak harangok!
A rongyos szívemen feslik a szerelem,
mert győz a szív felett végül az értelem
Runa Ivett
Hókeringő
Ezüstszín tánc, pehely felhő
parancsomra széllel száll,
szívemben szerelmet álmodón
ajkam csókjaidra vár.
Elmerülve az éjhullám
fent szálló hűs peremén,
tündérekkel táncol a vágy,
így élek e földtekén.
Kinek nem volt sehová sem,
teret hajlítottál értem,
kibélelted végtelennel,
s világokat adtál nekem.
Mikor kezeimben tartom,
s keccsel táncol lángoló hó,
akkor tudom Égen-Földön
értem van most itt minden jó.
Szívem dobban erős hittel.
Veled szárnyal. Most repíts el!
A reménnyel teli házba
álmom találhat családra.
Fogd meg kezem, hű lovagom,
tarts akkor is, ha gyönge kardom.
Hókeringő tűz hajnalon,
szívemet szívednek adom.
Szilas Ildikó
Ősz
Csillogó arany-ősz
- nyírfáknak ékszere -
mint lányhaj omlik alá a fűz,
és megannyi rege szálldos,
susog a lomb alatt,
míg jő az alkonyat,
narancsvörös a vérjuhar,
megannyi hangulat...
A tűztövis bogyói közt
fázósan bukdácsol a szél,
és dalra kél a vén dió,
zörög a sok levél...
Aludj, aludj csak néma kert,
én őrzöm álmodat, míg hólepel
borítja el a csupasz ágakat,
álmodd, álmodd a szép tavaszt,
- most alszik a vetés -
hintázó hópelyhek alatt
az újabb ébredést...
Zs. Daróczi Klára
Csillagos ég
„Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok,
a szegény legénynek utat mutassatok.”
Döccen az égen a Göncöl,
reccsen a tengelye; hőköl
szárnyaszegetten a Hattyú,
ül, s nem költ a Fiastyúk.
Lantnak a hangja nem árad.
Jaj, Pegazus, hol a szárnyad?
Cassiopeia, te is futsz?
Tejpocsolyába beléfúlsz!
Nyávog a hős, nagy Oroszlán,
Rák, ni, előre poroszkál!
Hol vagy, Szűz, kikacaglak!
Nem kellesz te a Baknak!
Kos, biza nem verekedhetsz!
Herkules is szereket szed.
Ej, te Nyilas, hol a vessződ?
Tej csöpög? Adjatok ernyőt!
Csillagok, csillagok, végem, ragyogjatok.
Nekem többé utat már ne mutassatok.
Schneider Tibor
Isteni tűz
Bátyám után itt vagyok én
Ő feláldoztatott a Golgota hegyén.
Testét megkínozták, elvették életét
Értetek adta lelkét, testét, mindenét.
Itt van lelkem s nem testem
Mit ő áldozott a kereszten.
Lelkem kincses házát kitárom
Legyen egy kis melegség a világon.
Atyámtól hoztam e lélek melegét
De nincs ki igényelné szeretetét.
Kinyitva lelke hideg kapuját
Megváltva ezáltal önmagát.
Lelkem forró Isteni tüze
Belevész a nagy semmibe.
Isteni tűzre vágyó lélek
Amit itt hiába remélek.
Pénzsóvár, gonosz, akarom
Ezt kéne elpusztítanom!
Erő kevés, nincs csak lelkem melege
De igényt nem tart rá senkise.
Bájer Máté
Hexameter esőben
Őrködik ébren az este, falak közt nyugszik a fétis.
Szél irdalja az ázott utca keszegköpenyét is.
Halkan duzzad a járdaszegély, ahogy alma a fákon.
Mély tócsák levesében ezer szúnyogdög a tárkony.
Felhők öntik a záport, mint egy pultos a rossz bort.
Még dermedt kék aszpik az ég, félholdja ma rokfort.
Kín álló tál itt a panel, tálcája az aszfalt.
Már régóta csak éhesen őrzöm e roskatag asztalt.
Csendben várom a bordám, illata átfut a házon,
Mégis a dőlt szoba mélyén most egyedül vacsorázom.
Nézem a táj takaróját, szikrákkal teli jáspis.
Ő, aki enni meg inni adott, vajon adhat-e mást is?
Popele-Schantl Judit
ősszel...
ősszel még felmászom a hegyre,
vándormadaraktól búcsúdalt remélve
ősszel még járok az erdőbe,
színes levelek közt titkokat temetve
ősszel még kiülök a kertbe,
s emlékeim gyűjtöm álmodni a télre
Maráczi Rea
Azt hiszem, szeretlek…
Próbáltalak elfelejteni,
emlékeim mély kútjába dobni,
útjára engedni, mint léggömböt a gyermek,
de nem ment…
Kinyitottam kalitkád ajtaját,
hadd szállj el szabadon.
De a lelked estére mindig visszatért,
és várt rám ugyanott…
Kergettem ezernyi szikrát és csillagot,
hátha majd egyszer beleszédülök,
elfelejtem ki vagy, és nem fogok emlékezni Rád,
de végül mindig a Te arcod tekintett vissza rám…
Ki kellene tépnem a szívemből azt a darabot,
amit Te foglalsz el benne,
és elküldeni Neked bizonyítékul,
hogy végre higgy nekem…
Talán, az életem is sokkal könnyebb lenne,
csonka és üres szívvel reménykednék benne,
hogy a szívem darabkája a szívedhez illesztve,
legalább a Tiéddel újra egész lehetne…
Vassné Kökény Éva
Csodák birodalma
(St.Martin koncert az aggteleki cseppkőbarlangban)
Csodák birodalmában
jártam a hegyek gyomrában
hol óidők
tanúja cseppekből épített
palotát
és felcsendültek
istenáldotta
hangok
égi dallamok
a szent zene zengett
hol megkövültek
tegnapok
és felszálltak
sóhajok
a szaxofon és
pánsíp siratta a
magányost
kit megkönnyeztek
az angyalok
könnyeikből
könnyű pára
kővé válva
megdermedt.
Utry Oszkár
Kék harisnya
Elég volt a feslett nőkből, kék harisnyákból
Csömörlök a könnyű vértől, a miniszoknyáktól
Fülledt, buja, elrabolt nappalok, éjszakák
Csöpögve árasztják magukból a kéj szagát
Sok laza erkölcsű nőcske illatos mocska
Skarlát szalaggal szorosan összefogva
Bársonyos párnák közé puhán temetve
Lakattal lezárva a fagyos vízbe bevetve
Vigye másnak, tőlem kellően messzire
Már csak Rá gondolok, másra senkire!
Silingi Zsófia
Ősz
Égig nyúló fák közt
színarany fényfolyó,
arany lombok alatt
ősz-szőtte takaró.
Őszi szőttes bársony,
halkan lép rajt a szél,
arany függönyt lebbent,
röpít a fák fölé.
Arany ár, méz eső,
levél-lepke párzás,
halálos zuhanás,
ősz-örvényű nász tánc.
Fűri Mari
Az Adrián
Az az erős, élénk középkék
Tengerré mossa szíveinket
A tiszta hullámokban elveszünk
Nem feledve, hogy jártuk Triesztet
Amelynek óriás terén
Rusztikus, régi paloták
Körülfogtak, belénk karoltak
Nem akartak engedni tovább
Hogy Grado szűk sikátorai
Zöld zsalus házai a múltat
Hozták el, homokos partjai
Csupasz talpunk alá simultak
Hogy okos és szép volt Adrienn
Hogy végül a csúnyából is szép lett
Míg ellenzőt vont szemünk elé
A gazdag mediterrán növényzet
Takó Ernő Attila
Holdfény a Tiszán
Távolból hívó énekszót hallok... nézem
a képet: oly tündér táj, mely szívem csücske...
Csillagtüzes kék égbolt, Teliholdfényben
fürdik a szépséges vén folyó, álom-tükre
sok-sok nevezetes írásnak, költeménynek.
Fekszem vízpartján... képzelet szárnyán éltet
hullámzása: kis hajón ringatóznék Veled!
Régmúlt időkre hajló fák köszöntenének,
utaznánk Kettesben forráshoz és tengerhez,
gyönyörben átölelve lépnénk a Mindenségbe...
Varázslatos világ, ha így megérint az éjjel:
Csókjával áldaná Szerelmünket a Természet!
Bogdán Mária
Vágóképek/csapó 2012
Kocsmák sötét sarkában szőtt
cefre-szagú álmok
esővízért jajgató föld
deviza-koldus átok
szerelemtelen kiégett kamaszok
tág pupillájuk előtt
füstfelhő gomolyog
céltalan golyót ki lőtt
számolatlanul elméje
zavaros nem is lehet más
a XXI. század regénye
erről szól s az Ősrobbanás
mi leszakított kontinenseket
pocsék facebook profiljáért
egy diplomát átvehet
mert a Vámpír Farkast plagizál még…
Szoby Zsolt
A halálraítélt
Pálcát tört a kevély praetori gőg, ostoba nyegleség;
ujjongott Kaifás: el vele, míg pártol e csőcselék,
s vádolt ősi jog – ám védte Pilátust, ha kezet mosott.
Bíborszín ragyogott köntöse ujján, bele vére folyt;
gúnyolták katonák: hisz te király vagy, koronádra nézz,
nádat tart ma kezed, míg a kereszt, s majd utad is nehéz.
Irgalmas, ki világ bűneiért nyögte a Golgotát,
hol zúgott gyülevész nép: ha vagy Isten fia, tégy csodát!
Nem fogják fel Atyám, mit viszek én – szólt, s vele porba hullt.
Bőrén ösztöke vájt rút sebeket, mert a düh elvakult,
ám hű asszonyok arcán siralom: menj Simon, ó segítsd,
mert szentség, amit ő éjen a lelkünkbe, szavával írt.
S jött harmadnap a hír: már üresen porlad a sziklasír;
ő itt volt elítélt, teste helyén már csak a szemfödél,
éltét vette a föld, adta az ég – hol szava bűnt ítél.
Szegő Judit
Érzés-torzó
Elindulok veled
Magányom felöltve,
Mint rossz kabátot,
A hideg időre.
Berreg a vén autó.
Gondolatod siet.
Kihunyó zsarátnok
Lánggal égő szíved.
Felcsendül a zene.
Düh-szikrákat látok
Szemedből izzani…
Futnak a platánok.
Lopva nézem arcod
Ez új ránc, úgy látom!
Elfáradtál te is,
Elfáradt egy álom.
Üveggolyóba zárt
Gomolygó szerelmünk
Lágy füstje elillant.
Hideg lesz a telünk!
Rossz kabátom szellős.
Fagyosabb a tél is.
Tűzre fahasábot!
Tán melegít mégis…
Szabó Zoltán
Tulakodás
Róka gomba, Erdőszélen,
Nő halomra, A cserjésben,
Sárga gomba, Együtt nőve,
Egymást fojtva, Ott a földbe',
Társainak egyre mondja:
Én növök a legnagyobbra.
Lukács Mária
Ecsetvonások
Ma minden madár
nekem énekelt,
lélekfalamra tapadtak
az örömpercek, sarkában
gömbölyded ecsetek
színezik az évek élét.
Szivárványom nem törhet el,
nyújtózkodik a boldogság
hegyén kiáradó örömmel.
Körülöttünk forog a Világ,
egy darabig még maradunk,
mint hullámvasúton a gyerekek,
egymásba kapaszkodhatunk.
Halad szépen a sorskerék
és mi benne változunk,
mint csillagom két éj-szemen,
még vibrál a lét -
addig van szerelem.
Kovács Ágnes
Gyász
Zavarodott némaság -
sötét lepelbe burkolózó
ezüst színű fák
Torokszorító fájdalom -
kétségbeesett
hangtalan ordítás
Távolról felhangzó
gyász-szavak,
sziklákként gördülő
könnycseppek,
fehér homályba vesző
vágytöredékek
Néma táj -
furcsa üresség,
megkopott szavak
Bécsi Judit
Huszadik század
Az analízis előre meghatározott szempontok szerint zajlik.
Szabdalt világ, mint rongyolt valóság a tér-időben.
Fényben fürdik s mosolyog, a szintézis nagy Mágusa,
a kimaradt szempontok nyílvesszejével
ledöfi, s kalapjára tűzi a tudományt.
Adám Éva a kertben, fázósan összebújnak e rettenetben,
s a kert almái mind beértek.
Varga L. Krisztina
Hazatérés...
Kezem fáradtan teszem a kilincsre, de szívem
mintha lovak vágtatnának, oly robajjal, zajosan dobog.
Ez a mozdulat, mit oly rég vártam, ez választja el
éjtől a nappalt, mától a holnapot.
Csak egy mozdulat, jelentéktelen, apró, nem zengenek
róla méltató, nagy szavakat;
de a kéz, ami mozdul s a kilincs, ami enged,
először táncol s az első számukra ez a lázas pillanat.
Mély levegőtől tágul a tüdőm, pupillám mohón issza
mind, a torlódva beszűrődő fényeket;
a falon, egy remegve közelgő árnyék képe feldereng
Herczeg Liliána
Sans lendemain
lángolva lebbenő lélek-pihenő és a szívemen szögesdrót
fényt olt az est és fest végtelen vágyat, hogy feszítsd tovább a béklyót
boldogság betegen, és felkel a szellem fájdalmat sebbe mélyeszt
ahol smaragdzöld a fű és szürke az ég ziháld még, hogy "csak élvezd"!
az éjben ködös látomás, vágytól vörös minden, ami megmaradt
vad, perzselő egek, hogy szerethesselek a lélek tovább hasadt
te az enyém, én a tiéd, a csókodért legyek hát szerető rab
kicsit kevésbé szeress, csak hogy ne fájjon és onnantól nincs holnap
Balogh Veronika
Szakítás
Visszaadom a szíved,
de az enyémet nálad hagyom.
Kötözd be, kérlek, ha fájna,
gyógyítsd csókjaiddal,
s majd akkor add vissza,
amikor a tiéd összeforrt.
Aranyodi Zoltán
Spontán eufória
elődeim nyomdokain ülök
illatosan morajló
inkarnáció halmaz
kering körülöttem
fájna a dal
ha találnám
de csak halvány
ködfoltokban
dereng a képzelet...
béke van
a régi lámpás
megtöri a csendet
meglelem
mit nem is keresek
belehallom
szívdobogásom
egy régi sanzonba
könnyezem
spontán eufória
Hajdan Vali
Szóvirágszálak
Szirmaimat bontom
a panasz világában,
Illatomat ontom
a szavak virágában.
Szóvirágok szirmai
kinyílnak-bezárnak,
Rejtőzködő titkokat a
szívekbe zárnak.
Szóvirágszálak
hajladozva szállnak,
Rímek bokrai közt
hozzád eltalálnak.
Lelkeknek üzennek,
szívekhez beszélnek,
Bárhogy ki vannak is
téve szembe szélnek.
Eszedbe juttat majd
néha egy poétát,
ki versbe kötötte
Neked e bokrétát.
|