Bender Máté

No es mentira

Szűz teagőzben halkul a látszat,

Fárad a gond ezer ízen,

Mintha meséje a nap sugarának

Szólna, ahogy csak hittem.

Székem az ég és alkony az ágyam,

Lágy zamat álmokat érlel,

Illata kedv, ki a szem bogarában

Fényfalat épít éjjel.

Szűz teagőzben nyílik a rejtély,

Kérdezi minden a semmit:

„Hát, te ki ellenem élsz, hova lettél?

Vessz oda még egy percig!”

Bágyatag éltem régi betűit

Csésze melegbe temetném,

Hogyha leszűrik, a bánata tűnik

Száraz levelek nedvén.

Szűz teagőzben csillan a Lélek,

Titkaihoz ma közöd lett,

Mintha a tűz, ami hirtelen ébred,

Árnyék lenne fölötted,

Nyurga palástján halk üzenet függ:

„Múltam a mámat akarja”,

Harcol e kettő, és a szerelmük

Csendként száll a magasba.

Draskóczy Ágnes

Őszi kép

Mézízű napfény vajúdik a vesszőn:

gömbökké csókolt felejtés… Hűs ima

csordul a zengő diófa alatt,   

vénádba táncol a Jelen angyala.

Lizák Pálma

Kicsi Petkó

Csipke király három fia

készülődött a lagziba.

Csipke Palkó csupa kékbe

Csipke Lackó kék-fehérbe

kicsi Petkó hófehérbe.

Mentek, mentek, mendegéltek,

Tüske várhoz odaértek.

Tüske király szúrós, hegyes

Tüske Manci csinos, begyes

Csipke Palkó őt megkérte

legyen az ő felesége,

érte dobog szíve nagyon

ne maradjon hát hajadon.

Tüske Manci pironkodott,

végül mégis igent mondott.

Kezdődhet a lakodalom

jöhet már a sokadalom.

Tüske ország királyának

fiai most elő állnak:

- Nem addig az, Csipke Palkó!

Hol van ehhez a foglaló?

Bizonyíts be bátorságod,

vitézségben jártasságod!

Manci kezét csak az kapja

ki a fegyvert jól forgatja.-

Tüske Ferkó buzogánya

máris lendült egy csapásra,

suhogott az jobbra-balra

Palkó nem készült e bajra.

Fölkap gyorsan egy lapátot

és egy nagyot odavágott.

Tüske Ferkó csodálkozott,

ily erőre nem számított,

ütött tovább egy jókorát,

Palkó állta ám a csatát.

Jött a kisebb Tüske gyerek

voltak nála jó fegyverek.

- Csipke Lackó hallod-e

állj ki velem ízibe,

gyáva kutya lesz a neved

ha e párbajt meg nem nyered! -

Tüske Gyuszkó kesztyű dobott

és gúnyosan felkacagott.

Csipke Lackó szelíd fajta,

de e sértést  nem hagyhatja,

előkapja ezüst kardját,

táncoltatja kis pej lovát,

villog a kard, sújt a penge,

de hátrálni egy se menne.

Így küzd a két Csipke gyerek,

Tüske fiúk kegyetlenek,

ütnek-vágnak kardcsapással,

de nem bírnak el egymással.

Tüske király most megszólal:

- Álljon le már a viadal!

Esküvő lesz palotámba’

sok vendég jön ide máma,

mulatozni szeretnének

gazdagok és a szegények. -

Tüske fiúk rendületlen

párbajoznak ők kegyetlen,

nem kímélik fegyverüket,

nem használják az eszüket,

nem is hallják apjuk szavát,

pedig ő már újra kiált:

- Fiúk, fiúk szép leventék

megjött ím az első vendég,

párbajozni már nem való,

abbahagyni volna már jó. -

Tüske fiúk csak nem hagyják,

fegyverüket csak forgatják.

vendég lovag most közbelép:

- Legyen a harcból már elég! -

Nem figyelnek a szavára,

csak a harcra, semmi másra

Tüske néni sóhajtozik,

vékony hangon sopánkodik:

- Jaj, istenem, mi lesz ebből,

ha az egyik-másik kidől,

segítsenek jó emberek

megsérülnek a gyerekek. -

Nem mozdulnak az emberek,

élvezik a jelenetet.

- Hajrá Csipke! Hajrá Tüske!

Ide vágjál, oda üss be. -

Jóakaró alig akad,

Tüske Manci sírva fakad.

- Ki lesz az én édes párom,

aki elvesz most a nyáron?

Csipke Palkó, Ő kell nekem,

vele boldog az életem. -

Nem tűrte ezt kicsi Petkó,

alatta is volt egy pejló,

sarkantyút ad a lovának

s odavág a daliáknak.

Tüske Ferkó sajnálhatja,

buzogánya száz darabba.

Tüske Gyuszkó kardja bánja,

hogy kicsi Petkó odavágta.

Vége lett hát a csatának,

nincs harag és nincsen bánat,

öt királyfi átöltözött,

esküvői ruhát öltött.

Kezdődött a dínom-dánom,

nem voltam ott, nagyon bánom.

Aki ott volt, jut eszébe,

mint táncoltak jó zenére:

Tüske Manci Palkójával,

Tüske király a párjával,

Lackó, Ferkó, Gyuszkó párja

egy-egy szép lány még pártába.

- Kicsi Petkó te nem járod?

Ki lesz végül a te párod? -

- Szép királylány a szerelmem,

de szívét még meg kell nyernem. -

Halk zeneszó szállt az éjbe,

Csipke Palkó csupa kékbe,

Csipke Lackó kék-fehérbe,

kicsi Petkó hófehérbe,

álmodott a messzeségbe.

Nyakacskáné Pribék Mária

A mézlopás

Feri Maci újra itt van,

s mit talált ki mára,

mézet akar csenni, ezért

felmászik egy fára.

Gondolja, hogy sok lépes méz

van ott az odúban,

s hogy nem őrzik a méhecskék

talán állandóan.

Ezért hát, hogy korgó gyomrát

színültig megtöltse,

bátran benyúl az odúba,

de jaj, hol a mézecske?

Helyette száz szurony hegye

mered a mancsára,

mérges méhek hadserege

indul támadásra.

Szegény maci, mi lesz veled,

hogyan éled ezt túl?

Menekülni kéne, de ő

inkább belepusztul,

akkor sem hagyja a mézet

megkóstolatlanul,

kotorászik az odúban

meggondolatlanul.

A méhek se tűrik ezt már

tovább türelemmel,

megindulnak haragosan

az egész sereggel.

Feri Maci, szedd a lábad,

menekülj, ahogy bírsz,

összeszurkálnak a méhek,

míg végül te csak sírsz!

„Fele sem tréfa már ennek!” -

gondolja macikánk,

s a közeli tó felé

vette gyorsan az irányt.

Szedte lábát, amennyire

bírta szusszal őkelme,

így is fele a méheknek

mégiscsak elérte.

Megszurkálták orrocskáját,

mivel a bundája

védelmezte testét máshol,

így csak orra bánta.

Mikor a tó szélére ért,

arca felragyogott,

tört egy darab nádszálat,

s boldogan beugrott.

Mire kellett az a nádszál,

kitaláltátok azt?

Azon lélegzik a mackó

megbújva a víz alatt.

- Jól kicseleztem most őket

- gondolja macikánk -,

a víz alatt el nem érnek,

hiába a sok fullánk! -

A méhek még egy ideig

fölötte köröztek,

majd jól hoppon maradva

végül visszatértek.

Így menekült meg a maci

méhek bosszújától,

meggondolja, csen-e mézet

még egyszer odúból.

Csuromvizes lett mindene

tetőtől talpáig,

ráadásul korgó gyomrát

hallgatta hazáig.

Geoffrey Saccular

A harmadik pogány

Két pogány nyúzott minket török korban,

A mai világ rosszabb: harmadik van sorban.

Rákóczi és Kossuth a sírjában forog,

„Hová tűnsz Magyarság?” – üvölt ezer torok.

A Kelet már nincs itt – a Nyugat még nem jött el,

Siránkozz csak magyar, amíg bírod könnyel!

Kapaszkodnál most is, ahogy Mátyás óta,

Csak az a probléma, hogy már nincsen hova!

Gondoltad az EU a kátyúból kirángat,

Varsó helyett Brüsszellre bíztad a hazádat!

De elhiszed-e, vagy sem: van ennél is rosszabb:

Midőn saját kincsed magadtól oroztad!

Önnön testedet keresztre szegezted,

Jézusként bensődet közszemlére tetted,

De mindez Teneked nem hoz Feltámadást,

Sírodat saját körmeiddel megásd!

Ezer év csatáit majd mind nyerted volna,

Ördög szekerével Pokolba nem tolna!

De mindig, és épp a döntő pillanatkor,

Görcsölt össze a sok mindent nyelt gyomor.

Elkésett Zápolya hadával Mohácsnál,

S hiába bízott Dembskiben Aradvár!

Zrínyit bécsi császár meg nem mentette,

Dédunokáját „vadkannal” ölette.

Hívták a kurucok franciát hiába,

Nem hozott örömöt Lipót szabadsága!

Golyó a magyarban: mint a rosta lika,

Nem jött el ötvenhatban Amerika.

Játékként használták Nagyok Légiónkat,

Ferdinándért dobtunk oda milliókat!

S ezután halmoztuk hibára a hibát:

Százezreknek vére Voronyezsnél kiált!

Hej, te magyar, ki a segélyt mástól várod,

Gerendát a sajátodban soha meg nem látod!

Irigyled sikerét – ha van – a szomszédodtól,

Miközben mindkét szemed pókhálós hályogtól!

Zokogsz ezeréves határt emlegetve,

„Volt egy Aranycsapatunk!” – sóhajtasz feledve,

Hogy azóta – tudom, hangzik sután –

Többtengernyi lefolyt könny öntözte Dunán.

Terveid mindig légvárra építed,

Homokkal itatod elmúlt dicsőséged!

Sirámmal szórod tele e világot,

Nem ültetsz sosem fényt hozó virágot!

A fát – minduntalan – alattad elvágod,

Ki mocsárból kimászna: újra visszarántod!

Szájhősök között az élbolyban haladsz,

De tettek versenyében folyton lemaradsz!

Engeded, hogy elszívják a sok zseni agyad,

Éhezik művészed, aki otthon marad!

Nem vetsz el magot hosszú távú földbe,

Halált hozó ringlissel száguldsz körbe-körbe!

Hej, te szegény magyar, egy esélyed van csak:

Ébreszd az oroszlánt, aki benned szunnyad!

Bontsd le kishitűség építette falad,

Győzz harmadik felett, aki te vagy magad!

Higgy a szebb jövőben, múltadat eltemesd,

De tanulságait annak soha el ne feledd!

Csak szívedben bízz, támaszkodj erődre,

De más nemzeteket se kapj puskacsőre!

Ha pedig mindezt megvalósítottad,

Diadalnak útját szépen kitapodtad,

Rákóczi és Kossuth sírjából felébred,

Örömmel köszönti e feléledt népet!

Géczi Szilvia

Féreg

Férgek rágják csontjaim;

koponyámban kukac vonaglik,

mellemen legyek orgiáznak,

fülemben százlábú ténfereg.

Ó, hát ezért kellett megszületnem,

ezért neveltek gondosan;

ezért a sok lemondás,

hát ezért nem voltam gondtalan?

Megszületni; új élet,új remény,

s miért,hogy a férgek jóllakjanak?

- ha szerencsések, még egy kis

szenvedést is okozhatnak.-

Értem ne sírjon senki!

sirassanak a kukacok,

én minden halandóért

vérkönnyeket hullatok.

Hát megszülettél? Isten hozott!

S már mész is, hát ég veled!

és mit végeztél e világon?

A Világért jobb nem lett!

A féreg gyomrában ülve

a világ is másként dereng,

születni, meghalni; lényegtelen,

csak enni legyen szüntelen!

Sokan élve is ottan ülnek;

nagy életcél: enni, lenni;

bogárként mások fejében túrva,

rágva élnek esztelen.

Talán én is egy bogár voltam

s mások testén éltem meg;

s most saját magam testét rágva

önmagamat emésztem meg!

Bányász Miklós

Első ecloga

Pásztor

Ülj ide drága barátom, elállt az eső csepereg csak.

Költő

Kedves a tűz, simogatja a vándort láng melegével.

Jó neked itt, leülök melléd. Régóta beszéltünk,

mondd, hogy telt a hideg tél? Szárnya elért-e idáig?

Pásztor

Hosszú tél volt. Lásd, a tavasz se akarja mutatni

még igaz arcát. Nyájamat óvta a téli hidegtől

kőakol ott a hegyekben, a csillagok álltak az égen,

s búzamezőink védte a hó, ellepte a tájat.

Költő

Égbolt csendje felettünk, szürkén úsznak a felhők,

s bár a virágba borult fákról a tavasz közelít már,

s szerte a szélben a zöldellő fű élesen izzik

tánca nyomán, a sok állat is éled, s száll a madárdal,

mégis nékem e gyermeki tánc a telet teszi szebbé.

Fátyla a földnek nincs már, elszállt, vége a násznak,

és nem köttetik újjá újjab egy évig a szép frigy.

Pásztor

Szíved a télért mért eped? Így sóhajtani érte!

Költő ritkán, csak ha a lelkét nyomja a kín, mond

ily szavakat. Tán csak nem láz ez, az ifjakat érő?

Költő

Oly nehezen viselem, mint gyapjat a juh ha a télnek

vége szakad, de a nyíró nem jő, egyre csak izzad.

Pásztor

Hát jól láttam az arcodon ifjú, tudtam a szíved

ettől terhes. Hallgass most ide kérlek e szóra!

Tudja a nyáj idejét, nyírója mikor jön el érte,

tudja a nyár idejét, a tavaszt mikor érje utol már,

s tudja az ősz is a télnek uralmát, hódol előtte.

Most kikelet van, a szívedet elfedi, gyapju takarja?

Most ne takarja! Le kell vetned, gyorsan cselekedj hát!

Költő

Könnyen siklik az olló, gyapjam nyírja beszéded.

Míly igazad van, pásztor! Most megyek, áldjon az Isten!

Ím, az eső is elállt végleg, tovaúsztak a felhők.

Csend honol erre, a hold is előjött kék köpenyében,

s csendes csillagok égi mezőn térnek pihenésre.

Biczó Anna

Lettél és vagy Nekem!

Te, aki a sötétség mélyéről a megvilágosodást hoztad felém, 
Te, aki kimozdítottál az árnyak világából, 
Te, aki fényt küldtél a fénytelen életembe, 
Te, aki visszahoztál az élettelenségből az élők világába,
Te, aki elhitetted velem a hitetlenség talajának nemlétét, 
Te, aki visszahoztál engem a mélységből a felszínre, 
Te, aki elhitetted velem, van még remény e Földön, 
Te, aki szívembe meghoztad a szeretet érzését, 
Kérlek, ne menj most tovább, maradj velem. 

Hisz tudod Te azt nagyon, tán érzed is már, 
Te vagy a Megvilágosodás, a Fény, az Élet, a Hit, a 
Mélység magaslata, a Reménység megtestesítője, a 
Szeretet ereje, az Ember, aki értelmet adott az 
értelmetlen életemnek. 
Kérlek, maradj velem, mert szeretlek Téged, 
Kérlek, maradj velem, hogy Te is szeress. 
Hisz tudod már te is, örökkön örökké, tiszta szívvel, 
E borongós, megváltozott Világban kell ez most nekünk, 
Szükségünk van rá, a Nyugalom Szigetén... 

Legyünk példaképei embertársainknak, 
Mutassunk utat az empátia mérhetetlen megérintése felé. 
Segítsünk minden bajba jutott védtelenen, 
Kik reményt vesztettek céltalanná vált boldogulásukban.
Emeljük fel hontalanná vált lelküket a magaslatra, 
Adjunk bizalmat bizalmatlan mentalitásuknak, 
Hisz nincs még veszve semmi sem, 
Ez csupán csak egy múlandó állapot, 
Melyhez felemelt fejjel erőt kell gyűjtenünk, 
Teljes odaadással túl kell lépnünk rajta. 

Adjunk mi ketten erőt, hitet, szeretetet, 
Elsősorban bizalmat, 
Mindent, amit e megrokkant emberek némán, 
Suttogó árnyakkal kérnének tőlünk, de 
Csak hallgatnak, csak gondolkodnak, 
A bizalmatlanság talajára helyezik önmagukat, 
Hisz társadalmi kirekesztettnek érzik magukat, 
Értelmetlenül, érzéketlenül, másmilyenné váltan. 

Kérlek, segíts nekem Te kedves lényem, életem, 
Segíts, hogy boldog élet költözzön a Földi élet 
Minden rejtekébe, senkik földön kívüliségére, 
Láthatatlanság láthatóságában, 
Hervadó virágok felélesztésében, 
Kiszáradt talajok műveltté tételében, 
Vulkanikus erők pusztító erejének visszafojtásában, 
Újraéledésének megfékezésében, 
Nyugalmi Földi életek megszentelésében, 
Isten mérhetetlen hatalmának, figyelmeztetésének 
Időszerű érzékelésében, azok 
Emberi érző lelkek helyretételében. 

Kérlek, Te, aki megérintetted Isten szeretetével 
Szívem legmélyebb kulcspontját,
Kérlek maradj velem, segíts nekem. 
Hisz tudom már, van még élet e Földön, 
Kiút a legmélyebb szakadék mélyéről, 
Visszaút a boldogsághoz, a reményhez, 
Legnagyobb kincsünkhöz, 
Szívünk Meleg Szeretetéhez., 
A Földi Örök Élethez.

Bartis Ilona

Koldus                                                             

Mondd Ki vagy Te? ki bűzös utcák sarkain fénytelen

könyörgő  tekintettel nézel fel ránk! S így

 megalázva,  várod a könyöradományt!

Ki vagy, kitől emberek százai undorodva fordulnak el,

ha adnak is , vigyáznak   kezük kezedhez ne érjen.

De Te úgy teszel mintha észre sem vennéd, nem nézel fel,

megaláztatásod  vállalod, pár forint reményében.

Te Jó Isten!  Igazságot e földön miért így osztogatsz?

az egyik ember koszos markát nyújtva kéreget,

a másik drága autóban ülve lenézőn méreget.

Kérdezem hol itt az igazság? és kit mi szerint  áldasz,

vagy büntetsz e földön? az egyik ember luxusban él,

a másik éhen kell, hogy dögöljön!

Mondd Ki vagy Te,  aki  a pénzt csak úgy odadobod?

 így könnyítve lelkeden,

ki vagy te tudatlan ember luxusautód ölelésében,

kinek láttán elszorul a koldus szív,

te miért lehetsz boldog, és ő miért nem?

De nem tudni mit hoz a holnap,

mely sötéten lebeg fejünk felett,

nem tudni mikor kérdezed, amit sok koldus kérdezett

Mond te miért? és én miért nem lehetek EMBER?