Beszámolok 2013 : Tiszta szavak ereje verspályázat - Helyezést elért versek, valamint a zsűri összetétele. |
Tiszta szavak ereje verspályázat - Helyezést elért versek, valamint a zsűri összetétele.
2013.02.20. 18:58
A „Tiszta szavak ereje” – pénz-fődíjas versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:
Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://www.poet.hu/user/Bero
Csák Gyöngyi – költő, író
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/
Kónya Gábor - költő
http://comitatusfolyoirat.blogspot.hu/2012/05/konya-gabor-versei-rolunk-vers-nehany.html
Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29
Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473
Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője
http://www.serfozoattila.hu/
Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home
Első helyezett:
Németi Anett
Hazafelé
A város
Lágy szelek hangja zúg, reszkető csoda,
porzik a lusta út, rálép az éjszaka.
Szédelgő fénykova, a város nagybeteg,
elaggott házfalak lázában szendereg.
A lámpák
Pislog egy vak pilács, lobbanni vágyik,
forróság pang belül, lüktető pánik.
Meggyújtva önmagát a fény felébred,
s roppanó lángjával mindent feléget.
Az út
Szomorú szürke kő, szilánkos szenvedés,
gőzölgő emlékek tükrébe visszanéz.
Hordott bár bánatot – ujjongó döbbenet,
lépések sárszaga, világok hídja lett.
Az otthon
Hűs-meleg téglafal, mennyei oltalom,
Ős-tető, tág szoba, őriző holnapom.
Lényem benned pihen, nálad csak béke vár,
lelkem csendes zuga, hű falad körbezár.
Második helyezett:
Zajácz Edina
Skizofrénia
Gyere, súgok neked valamit;
te József vagy, s én Máriád,
régen feketében jár a hit,
nem nyílik más, csak gyászvirág.
Mindennap rendre elvetélek,
hiába áldásra áldás,
csúfot űz velem a szentlélek,
sírgödröt ás már a csuhás.
Meddő álmot ringat a jászol,
megfagyott benne a szalma,
holt fiaddal hiába játszol,
rothad a fán minden alma.
Gyere, súgok neked valamit;
te József vagy, s én Máriád,
holnap Isten engem hazavisz,
látod, ez itt egy más világ.
Harmadik helyezett:
Bájer Máté
Elgépelt vallomás
Hajnal van.
Újságpapírként nyílik a táj.
A buszok arcán alszanak a diódák,
és bokrokat fésül a reggeli szél.
A kertekből kilógó lombos diófák
alatt, mint egy imbolygó füstfelhő,
felszállásra vár kábán az esti műszak.
Fűnyírók torka rekedten berreg,
miközben terjeng a fűszag,
és csikkekhez ég pár zsibbadt köröm,
míg maghéjat köpködő unott páriák
a város férges elefánttestét
narancstollú nyűvágóként járják.
Hajnal van.
A lámpavasak végén
elalszanak a pásztortüzek. Én
egy színes pad hátán püfölöm a
betűket szívem billentyűzetén.
Folyton beírom és
kitörlöm a neved.
Üzenni akarok,
vagy csak beszélni veled,
és olyasmit mutatni,
amit más gépe nem ment el.
Elküldjem? Hallgassak?
Jó. Legyen.
- Enter -
A tér eldugott csücskén ülve
várom, hogy előbújjon minden emlék.
A szélben forgó maghéj táncát
figyelik az éhes fecskék.
Érzem, ahogy ereimben
visszafelé csordul a vér,
meghasad az idő,
elpattannak az agyi erek,
és nem lesz többé semmi kerek,
és nem marad se fecske, se tér,
és eldől minden forma,
eltorzul minden alak,
és letérdelnek libasorba
a messzi házfalak,
csak én maradok a hulló téglák között.
Ott voltál, mikor testemből
kiköltözött minden,
mi a világon szent még,
és csodára várva néztél,
mint egy szentkép.
- Ctrl + v -
Félek, emlékünk széttörné
ez a furcsa üzenet.
Avult tűzfalak intenek:
„Nem láthatja más, még te se!”
Nem mondhatom el senkinek?
Pedig ordítom legbelül,
gégém némán pattog,
lelkemen lelked ül.
Legyen hát!
- Caps Lock -
ELMONDOM MINDENKINEK,
MIT REJT A GYŰRÖTT KÉPZELET.
TUDOM, ÉN LÖKTEM EL
NYAKAMHOZ FESZÍTETT
ÍZZADÓ KÉT KEZED!
DE MOST BÚJOK MÁR
TÖRÖTTEN, VISSZAMENNÉK!
- SZISZEGVE KÖRÖZNEK
FELETTEM A FECSKÉK -
RÁÉGETT TARKÓMRA
UJJAID HIÁNYA,
ÉS HIÁBA GYŰRÖM FEL
INGNYAKAM, HIÁBA
OSONOK CSAPZOTTAN,
CSENDBEN HETEKET VISSZA
A KÉPZELETEMBEN,
CSAK A FÜREDI MÓLÓN
MERENGŐ PÁRT LÁTOM
- FESZÍT A MÚLT,
IZZIK A LÁZÁLOM,
FOGY A LEVEGŐ,
A SZÁJSZEGLET KÉK,
A SZEMEM LECSUKLIK -
- pause/break -
Elszállt az erő és korhadtan
ledől az odvas értelem…
annyi rejtett emlék dühöngve tör elő,
mikor feltöltöm
közkinccsé forintos életem.
Az üzenet kész, de néhány kis ablak
hibát jelezve ugrik fel bennem:
Csatolmány érkezett…Merül az elem…
Meztelen ikonok, mimóza szexkép…
Mit tegyek? Elküldjem?
Hiányzol…
- Esc -
Negyedik helyezett:
Gajdos Orsolya
Az út
Sokáig azt hittem, sötétebb az éj, mint amilyenre azt az égbolt festi.
S minden pesti éjszakának ugyanaz a hajnal vet véget.
Azt hittem nem változhat semmi,
S a sorsunk egy olyan köpönyeg, melynek súlya több millió lélek
Vállát húzza, s minden reményük
Darabokra zúzza szét.
Aztán teltek múltak az évek,
És valahogy nem állt össze a kép.
Valami hiányzott, valami, ami épp
A lényegre mutat. Ami vízzel tölti meg az ember ásta kutat.
Ami képessé teszi, adja és élteti az élet értelmét,
Mit minden ember kutat.
Mert nem létezik, az nem lehet, hogy annyi felnőtt és gyerek
Képtelen legyen változtatni sorsán. S ugyanaz a dallam
újra es újra pislogjon a kottán, gúnyosan azokra, kik nem hisznek benne.
Kiknek a lelke reményből enne,ha lenne.
Mert igen vannak mások, bátor fiúk és lányok
Serege hirdeti, hiszi es vallja, mert hinni akarja,
Hogy nem a sors az élet atyja, az csupán a játszóteret adja
Egy magasabb és mesteribb műhöz,
Mely térdre kényszerít és lenyűgöz
Ha ajtaján betévedsz.
S hidd el, tévedsz, ha azt hiszed te nem vagy elég bátor,
Hogy csak egy gladiátor véres kezéhez tapadhat dicsőség
A mai korban. S könnyebb lehajtott fejjel kuporogni a sorban,
S hinni, hogy a portól szárított torokban
Nincs elég erő ordítani. Ám az égbolt fényei
Sem aludnak ki, mert felhő borítja az eget. Ha kitartóan lesed, a csillagok
Újra felbukkannak, annak, ki hisz bennük, ragyognak.
Az én csillagom újra fénylik, érzem, mint annak idején.
Új idők szele fúj régi sebek helyén.
Én most kiállok a sorból, ismét, és útnak indulok.
780 napig vándorolok majd a miértek ösvényén,
A semmi közepén járva,
Útban Compostellába, hogy sorsom lába új talajra lépjen.
Ahol lelkemben nem csak másnak terem majd gabona,
S elmém tiszta szavak nyughelye, otthona.
Ötödik helyezett:
Nagy László
Elment
Denevérszárnyú gondolatok cikáznak
a füstkarikák s a kávéillat között,
ólomszagú újságok betűi közé
dermedt, halálos csend költözött.
A szellő is tétován megállt aznap,
a vonatfütty valahol messze még hallgatott,
rikkancs kiabált nyújtott-hangosan
s a gangon kitártak minden ablakot.
Lelkek dermedtek rímes magányba,
a tintapacát zokogva papírra cseppen,
egy gyerek karikát hajt a macskakövön,
a fákon fájó némaság, madár se rebben.
A nyomdagépek ólmos cseppeket sírtak
a papírra, könnyük örök nyomot hagyott,
a szedőkeretben némán sorakoztak a betűk,
József Attila: halott!
Különdíj:
Vasas Marianna
Kozmosz Múzsák
Merkúr rejtélye búg bele
az űr hideg csendjébe,
Ő a világ ismeretlen szelete...
Légkör habos zamata nem édesíti
kráter-mélységű űr-tortát, s a
rideg, élettelen bolygó harangjai
az örök éjfélt bongják.
Vénusz millió, suhogó felhője
forró, szenvedély lelkét a csöndbe
oltja, s ha éjnek óráin a szem rátekint
a csillagokra, tükörképként
csak Őt, esthajnalszem szépét
láthatja... Dermedt fenségű éji
sziluettet a tüzelő lélek lángja áthatja.
Mars, bíbor űralma fagyragyogása
ősi hadistent ihlet a világra.
Vihar-lelke kráter-ágyak párnáin
lel csak menedékre, ritka levegő
életszomjat szül a sosem bolyduló,
csendes égre.
Jupiter, űr gigásza, megannyi
színét sziporkázza...
Társa miriád holdkorong,
egét kémlelve sok apró,
fénycsepp zsong.
Vénusz arcát bár nem
pirítja fénye által,
lelkisége mégis egünkön
pompázik sugárral.
Szaturnusz, sárga csillag
álmodók egén, ha megpillantja
kósza szempár, kirajzolódik belőle
egy szó: Remény...
Világűr jegyese,
szép Szaturnusz,
a Mindenség által
eljegyezve
kering gyűrűjével,
Tejútnak ölén...
Galaxisok ködén...
Uránusz, sötét gyűrűk fakó
ragyogása a messzeségen...
Türkiz tenger,
hűvös csenddel,
gömbje suhan át
a kietlen Téren...
Az örök éj jegyezte el
Őt csupán, gyűrűje nem
fogant szépségben...
Neptunusz, alig- napfény tája
jégkék szépségből villant
a világra. Fellegekkel
tarkított varázslatot
viharok fátyla ködösíti
el, ám tengernyi holdja
csitítja Őt ezüst kezével.
Óriás, kék szőlőfürtje
kozmosznak szintén
gyűrűvel kering-
hogy igent mondhasson
szféra-románcra megint.
Plútó, kis árva, drága
letagadott bolygó,
elfeledettség ködéből gomolygó
fáklyás vándor, ki örök társával,
Charon-nal
szánkózik égi körök felé.
Föld... mind közül a legkülönb,
kék hullámzás, smaragd táj,
barna farönk...
Ki a Földet csodálja,
örök éginek barátja,
kék bolygó keze az égre
színdarabot önt...
Hold kíséri útján,
kinek arca titkokat
súgván ihlet lelkeket...
Nap minden gyermekét
átöleli- ám a legtöbb
csókot a Föld zengi...
S kiknek Ők nem puszta
hideg űrbéli testek,
Kikbe a csillagok életet
lehelnek,
Ha ilyen szellemek
mindig is lesznek-
Űrruhát ezentúl a halandó
csak belülről ölthet...
|