A februárban elhunyt Csomós Róbert írónak a Napsziget Alapítvány Bólya Péter-díjat ítélt oda. Az alapítvány az Éden Művészeti Hálózat vezetőjét Beri Róbert költő, szerkesztőt kérte fel, hogy a díjátadón laudációt, megemlékező beszédet mondjon.

A 2013. március 1-jei díjátadón közel 100 fő jelent meg, az alábbiakban olvashatják a megemlékező beszédet.

Tisztelt Egybegyűltek!

Megtiszteltetésnek vettem a felkérést, hogy méltassam Csomós Róbert írót, akit személyesen is ismerhettem.

Mielőtt rátérnék írói munkásságának részleteire, elengedhetetlen, hogy röviden felelevenítsem a néhol embert próbáló, regényes, veszélyekkel bőséggel átszőtt életszakaszait. Már csak azért is, hiszen egy alkotó életútjából sok következtetést lehet levonni ahhoz, hogy megértsük alkotásainak magasságait, mélységeit.

Az 1930-ban születet író úgy szerzett érettségit, hogy közben vasöntő munkásként dolgozott. Nem sokkal rá már a hadseregben teljesített szolgálatot, először az Esztergom-tábori páncélosokhoz került, majd a szolnoki önálló ejtőernyős zászlóaljhoz, onnan pedig a pécsi gyalogostiszti iskolára, Kossuth Akadémiára került.

1950-ben koholt vád alapján, miszerint átszökést kísérelt meg az ellenséghez, az úgynevezett „HŰTLENSÉGI OSZTÁLYRA” hurcolták. A koncepciós eljárás után börtönbe került, ahonnan csak három év múlva szabadult. A börtönévek mély nyomokat hagytak a lelkében - hiszen a szomszédos cellákból naponta vitték kivégzésre az elítélteket.

Szabadulása után nehezen találta a helyét, többek között volt konyhalegény, úszómester, csónakmester, révészmatróz. A hatalom mindeközben szemmel tartotta, folyamatos rendőri felügyelet alatt állt. 54-ben és 56-ban is letartóztatták. A forradalom kitörése előtt öt nappal szabadult és úgy érezhette elégtételt vehet sérelmeiért, meghurcolásáért, mindamellett, hogy egy nemes ügy mellé állt, ezért az első perctől kezdve a rádiónál harcolt a szabadságért. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a forradalom elveszett, elhagyta az országot és Izraelben telepedett le. Kétségeink nem lehetnek afelől, ha nem így tesz milyen sors várt volna rá.

Vállalkozó kedve új hazájában sem hagyta el. Először tengeri mentő, aztán búvárhalász lett, ez utóbbiban megtalálta az izgalmat, szépséget és évtizedeken át ebből a munkából tartotta el magát és családját. Fő tevékenysége a tengeri puskás halvadászat és a szivacsszedés volt, de emellett kincsvadásszá is vált.

Az elsüllyedt antik hajóroncsokból korsók ezreit, agyag és bronzszobrok százait, ágyúkat, páratlan kincseket hozott a felszínre. Egyedül, egy föníciai bárkából több mint 250 istenszobrot hozott fel a múzeum részére, amelynek bejáratánál az a négyméteres, két és fél tonna súlyú bronzágyú is megtalálható, amelyet szintén ő talált meg.

Összességében több mint harmincezer órát töltött el a tenger hullámai alatt. Nevetve mesélte nekem az egyik alkalommal, hogy több órát töltött egymaga a tenger mélyén, mint az összes magyar búvár. Azt is elmesélte, hogy öbölbeli kincskereső tevékenységét más is megirigyelte és mikor tudomására jutott, hogy az illető modern fémkereső szerkezettel akarja átvizsgálni a tengerfenéket leleményesen százával szórta tele fém söröskupakokkal az adott területet. Így riválisa egy idő után bosszúsan, zsákmány nélkül volt kénytelen feladni a kincskeresést.

A sok értékes régészeti lelet felszínre hozása után elismerésül megválasztják a haifai TENGERÉSZETI MÚZEUM donátorává.

Elmondása szerint mivel az ötvenes évek végétől majd harminc éven át búvárkodott élő szemtanúja lehetett annak, miként pusztította el az ember káros tevékenységekkel a  tengeri élővilágot.

A búvárkodás mellett elkötelezetten küldi a Kádár rendszert leleplező írásait a nagyvilág szinte minden magyar nyelvű lapjába, valamint a SZABAD EURÓPA rádióba.

A kötelező izraeli katonai sorkötelezettség miatt részt vett mindhárom arab-izraeli háborúban. Átélt háborús élményei a „Vérző sziget” című könyvében olvashatók.

A magyarországi rendszerváltás hírére 1991-ben hazatért, erről a későbbiekben következőket nyilatkozta:

„Nem vártam, hogy virágot szóró, rózsaszínruhás lányok várnak majd a határon, de ami bekövetkezett, az minden képzeletet alulmúlt. Nem kaptam vissza szüleim elkobzott vagyonát, a liberális demokrácia álarcába bújt, újjáéledő kommunista vircsaft még lakást sem adott, albérletről-albérletre vándorolva írtam meg könyveimet. Minimál nyugdíjon, és Amerikában élő gyermekeim (két lányom és fiam) támogatásából élek. Eddig sok száz novella, krimi jelent meg tőlem. Időnként az emigrációban használt HALÁSZ RÓBERT, máskor az ugyanolyan jelentésű ROBERT PESCADOR nevet is használom. Különböző lapokban, nívós folyóiratokban publikálok, miközben életművemen, egy háromkötetes eposzon, évszázadokat átfogó családregényen is dolgozok. 1998-ban megnősültem, fiatal fehérorosz festőművésznőt vettem feleségül. Jelenleg és remélhetőleg, tartósan a XIII. kerületben, a Szent István körút közelében lakom.”

Csomós Róbertnek szüksége volt az írásra, mert szerette volna tengernyi élettapasztalatát megosztani másokkal, és mert mindig voltak ötletei, amelyeket igyekezett megvalósítani, ezért már korán reggel felkelt, hogy írhasson. Azt vallotta, a reggeli órákban legfrissebb a szellem.

Egyik legszellemesebb írása a Bakancs novella, amelyben egy bakancs meséli el, miként látja az emberi sorsokat.

Első könyve, amely egy novelláskötet 2002-ben jelent meg  TŰZPARANCS JERUZSÁLEMBEN címmel, majd 2004-ben A LIMANOVAI CSATA HITELES TÖRTÉNETE, BÚVÁRKALANDOK BIBLIAI VIZEKEN, A MOSOLYGÓ OROSZLÁN ESETE (Robert Pescador néven krimik, krimi paródiák), 2006-ban jelent meg A MAGASLAT című történelmi kalandregénye, 2007-ben a CSIRIP című könyve, amelynek alcíme (romantikus történet az 1956-os forradalomból), 2009-ben a már említett VÉRZŐ SZIGET majd, 2011-ben JAJ! MURÓ DÁD! JAJ! MURI DÉJ! című könyve, amely a cigányholocaust témáját öleli át, és amely egyben az író utolsó műveként marad fent.

Könyveihez barátja Faludy György írt recenziókat, aki a legjobb kortárs írók között tartotta számon Csomós Róbertet.

Sikerei között említhetjük, hogy 2009-ben és 2010-ben elnyerte a Magyar Írószövetség és Honvédelmi Minisztérium Pályázatainak különdíjait, amelyet magyar történelmi regényekért írtak ki.

Mivel sok történelmi eseménynél jelent volt szerette volna, ha egyszer írásai közül lenne majd egy, amelyet iskolai órákon példaként olvasnának fel.

Utolsó hónapjaiban Budapest második világháborús ostromáról gyűjtött anyagokat. Az író 14 évesen élte át az ostromot. Sajnálhatjuk, hogy nem tárulhat elénk a fiatal Csomós Róbert szemén keresztül ezt a történelmi esemény.

Csomós Róbert kiemelkedő színvonalon megfogalmazott, valós és kitalált történeteket egyaránt tartalmazó, hiteles, nagyon emberi, valamint sajátságos humorral megvalósított írásokat hagyott hátra az utókor számára. Emlékét megőrizzük.

Köszönöm, hogy meghallgattak.