Beszámolok 2013 : Jobb idők fényére várva - Dobogós versek - Zsűri összetétele |
Jobb idők fényére várva - Dobogós versek - Zsűri összetétele
2013.05.22. 11:24
A „Jobb idők fényére várva” – pénz-fődíjas versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:
Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://www.poet.hu/user/Bero
Csák Gyöngyi – költő, író
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/
Kőhalmi Ildikó - költő
//kohalmi.gportal.hu/
Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29
Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473
Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home
Első helyezett:
Geiger Erzsébet
novemberi söprögető
ahogy körbe érnek bennem
a lemondások lassan olyanná
válok mint rozsdás levelek
a tócsában ázva okot
keresnek az elmúlásra
és visszafájnak régi novemberek
apám nagyfejű krizantémjai
erzsébet napra részegen hozta
anyámnak sárgát nekem lilát
de virággal kezében soha nem
kiabált cserébe mindig énekelni
kellett a száll az árva madár
őszi fellegekbent nekem akkor
még könnyű volt a nóta
elénekeltem bármit parancsszóra
nem fájt abbahagyni annyira
mintha saját örömömre dúdolgattam
volna mint anyámnak aki bádogteknőben
durva súrolókefével mosta a ruhát
apám tekintetétől kicsúszott kezéből
a flóra szappan a mosólét már csak
könnye habozta tovább így járok
mindig amikor utólag próbálok
valami idilli képet összekaparni
a gyerekkorból apám svájci
sapkájáról szemembe hull
a téglapor
Második helyezett:
Nagy László
A mi imánk
Uram, alig vagyunk méltók köszönteni,
hisz látóvá tetted a testi, lelki vakot.
Állni tanítod, kinek még lába sincsen,
de mondd, bűnösen lelkünket miért hagyod?
Kitártad a világ ajtaját immár felettünk,
értelmet adtál megannyi szép varázsnak.
Miért hagyod kiszáradni hitünk könnyeit,
miért, hogy nem takarod be, akik fáznak?
Ösvényt adsz az erdei botorkálónak is,
medret sóhajtasz minden pataknak.
Hát miért nem jelölöd a mi utunkat is,
miért hagysz magunkra lelki vaknak?
Miért nem lehetünk mi is, mint patakod,
kinek mindig jelölve tengerig az útja,
el nem ereszted, de béketűrően hagyod,
hogy csobogását a nagy vízig kifussa.
Hisz már egyebünk sincs, csak halottunk,
és tán bűnünk feszítette vak hitünk.
Ne hagyd, hogy elfogyjon az út alattunk,
mert elveszünk, ha már Benned sem hiszünk.
Taníts meg hát minket haragodra Isten,
de jóságod vezérelje esztelen haragunk.
Tartsd meg lábunkat, mert ha botlása nincsen
talán erőnk is lesz s felállunk magunk.
Ne hagyd, ki csak most eszmél még,
vak hitté váljon benne tanított szent igéd,
eltorzult hitekben lassan emészt a vég,
s üszkös lélekkel járulhat csak Eléd.
Hát tarts meg minket szent akaratodban,
hisz annyiszor próbáltuk már Nélküled.
Engedd, hogy majdan a végső sorban
tisztán remélhessük, hogy találkozunk Veled."
Harmadik helyezett:
Gősi Vali
Emberlét
Azt hittem, hogy mindig kék a tenger,
ha pirkadatkor ráolvad az ég,
hogy egyesülnek hajnal-ébredéssel,
és megszületik nászukból a fény.
Megismertem haragját a víznek:
hulláma ha vad, tarajos-sötét,
ultramarin-kékre vált viharban
a halált hörgő, vén tengerfenék.
Hiszem mégis: egyszer minden ember
− mint homoktenger, arany partokon −
kincseit majd szétteríti végül,
ha meghajol az égi színpadon.
Tisztább öröm nincs is a világon:
az emberlét a legszebb hatalom.
Asszociáció - Ellen Nitt: Azt hittem
Negyedik helyezett:
Vaskó Ági
Csendes csodára várva
Szűz-fehér falakon
ólomszürke rajzok,
rettegés - a "mester"
néma csendben alkot.
Várószoba, székek -
egymást átölelik,
rajta ülők terhét
órákig viselik.
Holnapot temető
pergamenbőr arcok,
a száj szegletében
rémület húz karcot.
Fekete szemgödrök,
régen elsírt könnyek,
félelem és halál -
barátságot kötnek.
Parókák alá bújt
pelyhedző hajszálak,
jövőt megteremtő
gondolatra várnak.
Lomha nyikorgással
kinyílik az ajtó:
Kemoterápia-
Bánatot sóhajtó.
Ötödik helyezett:
Dobosi Valéria
Hontalan boldogság
a nincstelenség szájukra aszott,
táskányi motyó minden vagyonuk,
nekik a tegnap csak tüskét adott,
és nem lesz bőkezűbb a holnapuk,
éhség kergeti őket s viharok,
megfagyott testük mindenre tanú,
kérésük elhaló,nem hangzatos,
szemlesütött,tétova,halk szavú,
hogy csak kenyérre,hogy napok óta
nincs,nem volt,nem adtak- tehetetlen
már kérni,de élete szabója
selyembe öltözteti hirtelen,
mert a néptelen utcán várja a
koldusbottal vergődő szerelem…..
Különdíj:
Kánnár Alexandra /22 éves/
Pasztell romantika
Csak rebbennek a mindennapok.
Elvetett kis mosoly-magok,
De mindnek ára van.
Cérnára fűzöm a tegnapot,
Egy érzést, egy gondolatot;
A valóságom rám köszön és meghajol.
Fénycsepp csorog az égből,
Pasztell romantika néz vissza rám régről -
Bárcsak mozdulnál.
|