Amirov Rüsztem

Vissza az Édenbe

De jó lenne most visszamenni!

Mezítláb arra a helyre,

Hol az ősapám s anyám lakott,

Ádámhoz, a kertbe.

S ott lakozni vizek, hegyek

Természetes ölén.

Munka nélkül megpihenni.

S tudva, hogy az enyém

Mind, mind, ami körülvesz és

Amit Isten adott,

Uralkodni a Föld felett.

De jó is lenne ott!

Nem így itt a nagyvilágban,

Hol az édenkert halott.

Hol csak munka, tanulás van

S így telnek el a hónapok.

Hol csak gyűlöletre tanít

Minden kép és hanganyag.

Hol a megteremtett lények is,

Betegek, búsak, és vadak.

Hol a világ hajt és rohan,

S, hogyha te nem vagy kész vele

Együtt rohanni, hamar elér

A balszerencse jobb keze.

De jó is lenne visszamenni!

S elfeledni most ezeket:

A rosszakat, a hazugokat

A gyűlöletes sebeket.

S csillagos ég alatt aludva

Elterülni a föld ölén,

Hol az érintetlen éden

Ringatna fényes éjjelén.

S, hogyha jönne a Kísértő,

(Mert mindezt nem nézné tétlenül).

De jó is lenne Isten gyümölcsét

Meghagyni érintetlenül!

Geiger Erzsébet

hiába

hiába bizonygattad

egy útonálló makacsságával

nem írod többet verssé

a szívednek döndülő keserűség

görgette sziklatömböket

az élet ez az elrontott földi móka

látod minden elhatározásodnak

néha keresztbe tesz

az ember sokáig elvan

nem kutat

nem remél

nem keres

a kútba dobott erőfeszítések idejét kinőtte

megtanulta beérni

azzal ami van

örülni a vágyainál sokkal kevesebbnek

ezt a leckét sokszor

felmondtad magadnak

de amikor folytonosan

hiányszavakat mormol az est

nem tudod pontokba szedni

a napi teendőket az egykedvűség

járatai elleni harc feléget

és már rég nem törődsz

azzal hogy mások számára

egy végtelenül hosszúra

sikerült keserves  szabadversnek

tűnik az életed

pedig ez a lelki pucérkodás

többet árt mint használ amíg

nyomasztó dolgaid csak

átszellőzteted és soha

nem írsz arról ami igazán fáj

ami a legkegyetlenebb

Simon Alena

Egy kicsike színpadon

Könnyű annak a nőnek,

aki szingli 

és a világot csak átlézengi,

aki, ha úgy dönt este hatkor,

hát akkor este hatkor 

lemegy, vagy elmegy…, hogy hova? –

nos, ezt rábízom az olvasóra!

Én másfajta világot ismerek,

hármunk világát, ahogy élem,

mikor este megfürösztve

gyermekeimet

ágyba bújtatom őket, és ott

várják a jól megszokott

kakaós tejüket, amiből még

soha nem volt elég.

S olvasom az esti mesét,

én azt ismerem, igen, amit

Rónay György megírt, a verseit,

hogy miként járt pórul a tolvaj,

és milyen is

az egér, macska igazi barátsága.

S míg kincseim

álomba szenderülnek, én is

álmodom mellettük egy kicsikét.

Elképzelem esténként, hogy

színésznő vagyok,

ki épp most lép fel a színpadra

roppant tehetséggel, s átéléssel

veti bele magát a macska, 

majd az egérke szerepébe.

Szerep igen,

de micsoda szerep! - ahogy

a költő ezeket papírra vetette,

hogy ki-ki álmodja álmát,

álmodhassa, és még tovább…

Anya vagyok. S minden este

egy kicsike színpadon,

mint nagyszerű színésznőt,

úgy tapsol vissza a közönség.

Telt házas előadás lesz holnap is!

P. Rita

Akciós kari

Fűrészes gyilkos dönti már a fákat,

Malac-heródes hurkát töltöget.

Három szerény király, pár jámbor állat

Álomvilágban csillagot követ.

Megváltólázban fetreng, bőg a város,

Plázában dübörög a Csendes éj.

Porlétben Isten lát most napvilágot:

Jászolban, messze, kisded gőgicsél.

Sok szép mütyür dobozba rejtett fénye

E szent napon harsányan tündököl.

Hozod már azt a rohadt fenyőt bammeg?!!

Kussolj nyanya! A bejglivel törődj!!!

József, a szűz, a bölcsek és a gyermek,

S pár jámbor állat…csendben ünnepelnek.

Szabó László Dezső

Szánom…

(Fleto, a démon)

Szánom ezt a szegény,

torz, kifacsart lelket!

Látszott, amíg beszélt,

hogy mennyire szenved!

Szenved önmagától

és fröcsög a nyála,

gyűlölettel tekint a

magyar polgárra.

Obszcén, durva mondat

hagyja el a száját,

keretbe foglalva

a lelkivilágát.

Beteg ez az ember!

Rángatózik arca,

führeri stílusban

rajzolódik  harcra,

de talán meggyógyul,

ha kórházba viszik…

Mert ha nem,

iszonyún pofájára esik

Bóna Attila

Néha

Néha messze futnék:

Riadtan, előlem.

Híreket se hallanék

Szívesen felőlem.

Becsuknám a szívem,

Becsapnám az agyam,

Ne érezzem ennyire

Egymagamba magam.

Boldogabb a fűszál -

Mennyi társa van! -

Mert a büszke ember

Lelke társtalan.

Bennreked a jó szó -

Úgyse hallja senki! -

Jobb lenne a mezőn

Néha fűszál lenni.

Zajácz Edina

Ipszilon bemetszés

Itt vagyok, és nem fordulok egyszer sem meg az úton,
mindegy, mit mond rólam az oldalról figyelő én,
folytatom így járásom, lágy ruha selyme borul rám,
szűken, gyászosan, éppen, mint esztendei múltnak.
Ösvényem visz előre, megyek, míg látom a végét,
s várok az ipszilon alján... Már int értem a mester,
menni tovább nem kell, majd ő elvégzi a metszést.
Reccsen a csontom, akár a faág, míg hullnak agyamból
féltett álmaim... Eltakarom szép gondolatommal
testem, hogy ne figyeld combom hajszálereit, vagy
mellem holdívét . Engedd a karom, ne hajolj rám!
Parfümöt őrizget csak a vénám. Arcomon ülnek
apró ráncok, rajtuk táncot jár a nap, úgy sír
lelkem... Fázom... Mennék már, kérném: egyedül hagyj!

Oláh Péter

Ellentétek

Siess a helyre, hol a hó parázslik, s hol a lángok mint vízcseppek,
folynak le az izzó jégcsapokról.
A helyre, hol a plafon, a padló, s a padló, a plafon.

Kapaszkodj fel a legmélyebb óceánok tetejére,
s ússz le a legmagasabb hegységek fenekére.

Válj egyenlővé az éjszaka megvilágító sugaraival,
s légy egy, a reggel sötétségének átláthatatlan ködével.

Engedd acél tested, hogy összetörjön
a legnehezebb madártoll súlya alatt,
s repülj magasra, sziklákból készült szárnyaiddal.

Végy mély levegőt a legtisztátlanabb vízből,
s fulladj bele a legfrissebb levegőbe.

Cirógasson a legélesebb kés lágy tapintása,
s tépjen darabokra száz gondoskodó, puha kéz simogatása.

Hallasd imáid a megszentségtelenített templomban,
s hozz feloldozást a legszentebb földekre.

Vívd az első gyermek véget nem érő csatáját,
s légy tanúja az utolsó harcos bukásának.

Mint újszülött, toporzékolj a pusztulás bölcsőjében,
és saját kezdeted legyen az, mi bevégez.

Balogh Krisztina

Előttem áll…

Előttem áll förtelmes arccal,

Fejére tapadt, zsíros hajjal,

Vállait mázsás teher nyomja,

Görnyedt hátán a világ gondja,

Dallamtalan, károgó hangja,

Fáradtsággal van átitatva,

Mennyire szánalmas és sápadt,

De lelkéből haragot áraszt,

Tekintete homályos fátylán,

Tüzet okádó dühös sárkány,

Repülne, de tétova karja,

Mintha lábához lenne varrva,

Teste formátlan, alaktalan,

Még magával is haragban van,

Szívén megkeményedett kéreg,

Belülről rágja ocsmány féreg,

Irigyen, konok dühtől hajtva,

Sárgás, nyúlós epétől marva,

Megkövülten áll velem szemben,

Kisírt szemmel méreget engem,

Forduljon el, kiáltom éppen,

De nem mozdul, hiába kérem,

          S tovább bámulom a tükörképem.

Nyerges Dániel

Perc

Ragyogón ringó reggelen

Színektől szédül szemem,

Levéllengető lágy lombokon

Jövőt játszik a jelen.

Friss fény feszül a fákra,

Hegyhátra hág a hév,

Végbehajló vérszín vágyakat

Éget az égre az év.

Meg-megvillan még a meleg,

-Csalfa csillagú csősz-

Hűvös-heves hazug hölgyként

Ölelve őszül az Ősz.

Bűvös bájú bíbor berkeken

Sziszegve száguld a szél,

Hideg harmattal hintve a hajnalt,

Tétován támad a tél.

Sötét sávokat simít a sár, s

Fagyba forduló fáradt falak

Közt kibújik kába-köpenyéből

Az avarban alvó angyal-alak.

Most még mereng, meg-meginog,

Sűrű sómarta subája sáros,

Hamarosan három hónapra

Vacogó vászonba vonja a várost:

Jeges jövő jön-jár a járdán,

Téli tetőkre tekint a tornác,

A Domboldal dús-dagadó dunnája

Fagy-fehér fényű fodrokat formáz.

Ragyogón ringó reggelen

Kárpótlásul kapom e képet,

Széttört szívembe színeket szór

Az éjjelre ébredő élet.

Kassai Zsófia Szonja

Szeszély

Ó Idegen,
hagyj hidegen,
a könyörgés mit sem ért,
árnyékod elkísért
végig ez utolsó napban,
izzó fényű gázalakban;
érted égek lankadatlan,
mi már-már tarthatatlan,
mert meguntam lángban állni,
nem tudlak már tolerálni,
utóbb levegőt sem kapok,
megtaposnak az üres napok -
húzz közelebb, s eleresztlek,
búcsúzkodj s én kontrollt vesztek,
de fuss csak azért, vissza se nézz,
szájon édes, szemet csíp a méz;
rendre ráz e rémes átok
ha épp nem kínzol, reád vágyok -
s ha visszajössz, én elmegyek
mert bár tépnek mind az emberek
s táncba vihetne már az Ördög is- 
de mindenki fut, míg üldözik.

Paál Marcell

Holnap

Acél izzik, perceg, villan,
sodronyt sodor, füstöt kohol.
Szénpor vegyül, szembe illan,
mozdony motoz, sínpár lohol.

Kerék dohog, szorul torok,

vihart röpít, sikít zenét.

Szikra sziszeg, kazán morog,

talpfa recseg; legyen elég!

Reszket, s rohan, éget Uram,

a mába oltott tegnapi kéj,

pöröly pattog, s belénk zuhan,

törik, szakad a káprázat héj.

Erőnk felett, s reménytelen,

üdv nélkül űzzük a holnapot,

rongyokba burkolt, előnytelen,

maskara létünk halált kopog.

Zentai Eta

Gondolatok

Lehangoló a téli alkony

A fények észrevétlen fogynak

Az ég fölöttünk üres tabló

Hiányoznak a csillagok

Időnként sötét madarak

Hasítanak a bolyhos égen

Ki tudja, merre tartanak

A nap ott fent, másnak világít

Bezárt világ ez, horizontunk

Mosott lepelként összement

A gondolat agyunkba zárva

 Élesít tőrös szavakat

Csak ne volna ez a puha semmi

E megfenyített értelem

 Az önfelmentés technikája, és

A „fortélyos félelem” 

 Hogy magunkat is megsebezzük.

Leírjuk hevülettel mégis

És szégyenkezve félretesszük.

Dvihally Károlyné

Kaszás

Ha kopog a Kaszás

be kell őt engedni,

jó kis itókával

meg is kell kínálni.

Ha ízlik az ital

lehet hogy békén hagy,

és az anyósodat

viszi el magának.

Ha rossz a szomszédod

azt is elviheti,

csak a kis családod

ne kelljen még neki!

Ivócimboráddá

válhat a vén Kaszás,

útitársa lehet az

ellenség közül más.

Arra vigyázz nagyon,

hogy sokat ne igyál,

mert akkor mégiscsak

téged visz a Halál!

Kiss Eszter

Madarasul

Cipőnek

Növeszd szíved tollburkát

színesre, vastagra,

hogy kik, mint te, csak várnak,

láthassák messziről

a színtelen naposban,

hó-szagú szűr-eges

vakító magosban:

nincs még itt, de érdemes.

Érdemes. A lényeg ez.

Fürkész, stigmatizál

bármily közfigyelem

-- szilárd ponttá bélyegez.

Tavaszt vár a sokaság,

szárítsd ki, égesd el

a kételyszavak bokrát!

Várják, csak várják a

gondűző fellegpostát

kívül, belül, felül

valami ismeretlen

isten örömszavát

fájón hitetlenül a

csapzott lelkű szárnyasok

riadós csapatban,

kik, mint te az ághegyen

-- magként az égavarban --:

madarasul fáznak.

Kőszeghy Miklós

Meghalni, de jó lenne…

 Meghalni, de jó lenne
erdőnyi csöndbe rejtve,
szélvészben megpihenni
az őzek lábnyomán.
A tölgyes otthont adna,
árnyával eltakarna,
zúgó szellő, de lennék
a dombok vánkosán.
Nyúl pajtás rám figyelne,
esőt, vihart rettegve
bóklászna át előttem,
mint régi jó barát.
Meghalni, de jó volna!
Lánglelkem kóborolna
szilfáknak égbe nyúló,
névtelen kartusán.

Marton Géza

A bárányok hallgatnak

Alpesi legelő harmatos zöld pázsitján,

Béget a fehér bundájú birkanyáj.
Ábrándozva, mélán friss füvet majszolnak,
Rexi kutya sem terel, csak ha majd szólnak.
Álmos a délelőtt, búsan lóg a pásztor orra,
Nem múlt benne nyomtalan az esti pásztoróra.
Yorkshire lankáin hasonló a helyzet,
Oktondi bárányok csendben legelnek,
Körben pásztorkutyák szerte hevernek.

Hanem az idill néha bizony téves,
Alattomban közelít farkasunk, ki éhes!
Lompos lupus földön csúszva kúszik,
Lógó füllel bokor mögé bújik.
Gúvad kerek szeme, keresi a gyengét,
Aljas gondolatok fűtik a beste elmét.
Támad hirtelen! Ijesztő a látvány -
Nem lesz vezér kos már ez a kicsi bárány!
A pásztor őrjöngve fut utána a farkasnak,
Közben a bárányok csak röhögve hallgatnak.

Dombi Dániel

Fényből született angyal

A réges-rég múltban láttalak először,

Már akkor te voltál a fényből született angyal,

Te nem is tudtad, hogy figyellek.

El is felejtettelek, sajnos,

De most újra itt vagyunk,

Újra megérintetted a szívem.

Most is figyellek távolról,

Ahogy ezeket a betűket kerekítem,

Nézem, ahogy vidáman nevetsz.

A néha-néha előbukkanó fényben fürdik arcod,

Másik fele a sötétben rejtőzik,

Úgy ahogyan én rejtőzök s sötétben.

A lelkem is félig a világosban, félig a sötétben él,

Világosban, amiért újra láthatlak,

Sötétben, azért mert én csak a háttérből figyelhetlek.

Remény azonban mindig van: Egyszer kilépek a fénybe,

És együtt fürödhetünk boldogan, felhőtlenül,

Addig is egy fénysugarat dörzsölök szét arcomon.

Kránitz Laura

Az éj sötétje nem ad menedéket

A magány sarkába
kuporodott,
az éjszaka csendjében megélt,
vágyódás.
Hol vagy? - kérdezem egyre,
miért e távolság?
Most nem érint meg
sem szó, sem gondolat.
Ernyedten ülök,
önmagam által,
összezúzott
romjaim alatt.
Ez az a mélység, mikor
összetört darabokban,
minden szerteszét.
Nem ölelt akkor sem,
mikor egység volt,
egy egész.

Feje Mariann

Epitáfium

Egykoron erőszak áldozata lett a világ,

Vajúdva hozta világra, reménytelen fiát.

Fekete pólyába zárta tehetetlen magzatát,

Selyemmel bélelt koporsója áldozatát.

Gyászdallal altatja ringató bölcsőjét,

Duzzadt emlőjének mérgező bűnét.

Csak egy folt takarója szegélyén a szeretet,

Hisz a halál és bánat szőtte ezt a szövetet.

Harangok hirdetik holtlelkek énekét,

Álmok gyertyalángjának utolsó leheletét.

Wieszt Dóra

Az utcában…

..kerítés lécein
kereplő kisgyerek
ingerli bottal a
csaholó ebeket.

Egyszer csak valami
elvonja figyelmét,
pirinyó nénike
húzogat gereblyét.

Barnuló avarban
levelet söpröget,
tavaszi napsütés
ont reá meleget.

Fal mellett sompolygó
gömbölyű kis kandúr
ugrik a kupacra,
mancsával beletúr.

Kényelmes fekhely ez!
- gondolja forogva,
levelek melege
álomba ringatja.

Friss szellő lengeti
zsenge fű illatát,
barkapor felhője
mozgatja bajuszát.

Jó kedvvel ugrálgat
kis srác az utcában,
virágzó bokrok közt
történt ez déltájban.

Pallang Gabriella

Toborzó

Ím, hol híján voltunk őseink tüzének,

Fellobbant a lángja szívünk rejtekének.

Végre-valahára megszólalt hívása,

Büszkén indulunk el, akárki meglássa!

Jöjj, gyógyító ereje Népünk Nemzetének,

Vegyük újra hasznát hitünk erejének,

Legyen tisztasága ősink szerepének,

Mint szép csillogása gyermekink szemének!

Méltón viseljük hát, hogy Magyarrá lettünk,

Teremtő erővel vigyük véghez tervünk.

Szóljon a harangja mindőnk falujának,

Akárcsak dallama Angyalok szavának!

Boldogságos nemzet, lobogózd fel lelked,

Miképpen szólana Isten szava benned.

Megleled újra, mit elveszettnek hittél,

Dicső Magyarország, erre teremtettél!

Pánti Mária

Illegális mítoszok

Egy szürke napon értem jöttek,

Fejük fölött megpörgettek,

Elevenen elenyésztem,

S így pihentem ölükön.

Nihilükkel átöleltek,

Holt nyelvükkel énekeltek,

Édes halált így ígértek.

S én híztam álmaikon.

Bölcsességgel kecsegtettek,

Szép szemükkel megigéztek,

Ünnepséget is ígértek.