| Beszámolok 2013 : Lánglelkű költők versei - Helyezést elért versek, valamint a zsűri összetétele |
Lánglelkű költők versei - Helyezést elért versek, valamint a zsűri összetétele
2013.08.26. 14:14
A „Lánglelkű költők versei” – pénz-fődíjas versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:
Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://www.poet.hu/user/Bero
Lajtai Gábor – költő, szerkesztő, a NapSziget a Művészetekért Alapítvány elnöke
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lajtai_G%C3%A1bor
Kőhalmi Ildikó - költő
//kohalmi.gportal.hu/
Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29
Pethes Mária - költő
http://alkoto-haz.hu/?q=node%2F2348
Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473
Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home
Első helyezett:
Pásztor Attila
Születésnap
Czeglédi Zoltán Mamika c. tollrajzához
Száznyolc gyöngy van… Olvasómon…
Elég háromszor sorolnom
napjában… Így éldegélek …
…Zsák-falun, hol harminc lélek…
…jómagam is beleértve…
Sóhajtozunk… fel, az Égre.
Száznyolcszor száll szent fohászom
hegyek fölé, hol a vászon
kékfestőjét a Hold őrzi,
s csillagát a szem sem győzi…
Így vagyok… míg eget nézek –
kendős ablakban: csend, élet!
Száznyolc esztendeje éppen
faraghatta karosszékem
Erdélyben… Tán egy ükapám…
Ülök – mint neje hajdanán –
gyermekkorom felidézve…
Várok… Kórházi ebédre.
Kihalt utcán tehén, borjú
lépeget, cölöpön varjú
tollászkodik – rigó űzi
birtokáról, ha nem tűri…
…Most töltöttem a száz évet –
többet Istentől se kérek…
„Várj még nyolcat! − mondják jósok…
Ki annyit él, az már Boldog!”
Időm kiszabott… Letenném,
ha előbb is megtehetném…
Könnyem száraz, s mint gyöngy – pereg.
Homokba…. E füzér helyett.
Második helyezett:
Czirják Jolán
Progressio
Izmaimba sorvadt gyengeségem
Kórházi ágyamon fekszem, és szememben
könnyem sós patakja elönti árterét,
s megáradt folyamként hullámzik szerteszét
Majd - ágyneműmön végül megpihenve -
kis tóvá szelídül tengernyi-kín cseppje
Gyógyulásom Napja - hiszem - felissza,
s éltető sugárral sorsomat simítja
Nem törődöm bele a progressziómba!
Hitemnek forrása kiapadhatatlan -
életvízzel öntöz - fölébem hajolva
Erejét kéri még testem és a lelkem!
Szteroid-lökéstől mindhiába kaptam -
Szűkülő határaim közé rekedtem...
II.
Szűkülő határaim közé rekedtem,
de gondolataim csapongnak önfeledten
Általuk bejárom én a nagyvilágot -
ha kell, virágot ültetek, s esőt szitálok...
Tomboló tüzekre küldöm - olt`ni - könnyem
Tikkadó apályba - tengerár-reményem
Oázist teremtve perzselő homok helyén -
megpihenni vágyom egy hűs fa lágy ölén...
Ám ha jő a bús felismerés, hogy ennyi volt -
Visszatérek, és magam vagyok megint
Rájövök, hogy álom ez csupán - halottra csók
És újra hangosodni kezd a szörnyű ének
Jeges dalát reám fagyasztva szól e rím -
...Rabja lettem testem börtönének...
III.
Rabja lettem testem börtönének -
életfogytig szól a benntartó ítélet
De cellám ablakán hunyor`g a holnap,
s éltető erőt sugároz alkonyomnak
Rajta hát! - feszítem satnya izmaim -
cellarácsra fonva már - elkékült ujjaim
Ám mindhiába küzdök - ellenáll,
s a csüggedés-fegyőrnek büntetése vár...
Megkötözve végül észre térek -
nincs menekvés - meg kell, hogy nyugodjak
sorsom ez - miért is tiltakozzak?
Priccsemen feküdve sírok egyre -
Itt maradtam - élve eltemetve!
Láncra verve szűkölnek remények...
IV.
Láncra verve szűkölnek remények...
Engedd - rusnya kór - letépnem már bilincsed!
Hadd kacagjak újra önfeledten -
bárányfelhők nyája bégessen felettem!
...És táncra kél a virgonc napsugár -
rajtam ropja - testem mióta erre vár!
Lábaimba is betér a ritmus,
s éltető erőt adón - kering e rigmus...
Eljutok talán a gyógyuláshoz,
hiszen reményem újra bennem ünnepel -
lehullt a lánc, s felszállt a szürke köd-lepel
Szívem is dobogja - rajta, rajta! -
Gyorsuló ütemmel azt vezényli - harcra!
Ám - amíg agyam tudattal átkoz... !!!
V.
Ám amíg agyam tudattal átkoz -
visszahúz a rút felismerés magához
S itt vagyok megint - e szörnyű Végre -
kis családom által meg nem értve...
Nem hiszik, hogy életemre tört - S.M. -
megjátszom magam - bajom csak színlelem...
S ha összerogynak térdeim: "Se baj!
háztartást vezess, de közben meg ne csalj!"
Férjem hangja szólt emígy, s a káosz
meggyötörte fáradt lelkemet nagyon
Úgy döntöttem hát, hogy egyszer elhagyom
Így maradtam egymagam, de érzem -
jó barátaim segítenek, ha kérem...
Száll a képzelet, s repít magához
VI.
Száll a képzelet, s repít magához
Visszahúz a MÚLT - magába rántva átkoz
Kedvem oly` szegett - emészt a méreg
Lelkemet zabálja már ezernyi féreg
Jó apám dereng fel - árnya libben
Életét - konok fejére bízta - nincsen,
mi visszahozná sajnos őt - halott!
Orvosát vakon követve - végleg itt hagyott...
Magával vitte volt hitem, s a szándék
túl kevés ahhoz, hogy újra bízzak én -
Gyógyulásom így csupán hiú remény!
Doktorok, nővérek, fáradt ápolók -
tőlük függök, jól tudom, s bár nem csalók -
Minden új napom csalárd ajándék...
VII.
Minden új napom csalárd ajándék,
mégis boldoggá tesz engem, és a játék
folytatódhat addig, míg csak élek -
verseimmel holtomig zenélek...
Bennük sírok én, ha fojt a könnyem
Általuk - ha üldöz tegnapom - menekszem,
Messze-messze szállok, és a dalban
megtalálom álmom - gondolatban
Megkapom, mit oly régen szeretnék -
verseimben mindörökké élhetek...
Szeretteim! - ti el sosem veszítetek!!!
Ám ha olykor rám tör némi kétely,
máris terveimbe váj, s emészt a métely -
Mert - mi teljesül - csupán a szándék!
VIII.
...Mert - mi teljesül - csupán a szándék...
Ó, miként lehetne minden úgy, akár rég`?!
Úgy, ahogy még néhány éve éltem -
csak önmagamtól kellett néha félnem...
Hogy meddig tart ki hűségem vajon?
Hisz` félreléptem olykor - nem tagadhatom!
S zuhantam mindig, minden új viszonnyal -
mégsem büntettem magam kellő szigorral!
Hát így hullnak rám vissza vétkeim!
Most tiporva - életemnek csalfa évein -
bűneim miatt - saját falamba zártan...
Túl sok ám e büntetés nekem, hiszen
mások vétkeit szintén magam viszem -
Nem mozdíthatom kezem, se lábam...
IX.
Nem mozdíthatom kezem, se lábam...
Megváltó csodára mindhiába vártam
"Kelj fel, és járj!"- mért nem zengi Jézus?!
Vagyok, mi fáj: összetört Milói Vénusz...
Hullt darabjaim nem állnak össze!
Csonka álmaimban is csak meggyötörve
indul útra - imbolyogva - léptem
Vár a fény, mi egyre szaporázza léptem
Nem is éri talpam már a földet -
magasra szárnyalok, hála új erőmnek,
mi visszatért belém egy álom-érán...
Ám a reggel felnyitja hunyt szemem -
Újra látom - naponta - zord ítéletem:
Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám...
X.
Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám -
Gyilkos tekintetét állom én, de bénán
lóg kezem, s így védtelen vagyok,
Segítsetek nekem, szívélyes angyalok!
És harcolok, hisz - együtt véletek -
e rusnya kórral is birokra kélhetek
Egyesült erőnk legyőzi könnyen,
s örömtől pereg szememből majd a könnyem.
És táncolok, vidáman dúdolok
Többé már semmi rosszra nem gondolhatok -
gyógyulásomat - ha megtaláltam...
Ám mi lesz, ha mindez csalfa álom? -
Ismét eljön értem - minden nap - halálom...
Félek - így visz el - magamba zártan!
XI.
Félek, így visz el - magamba zártan -
végzetem. Karom ki én hiába tártam!
Félreértették sokan, s e nyíltság
visszafordult ellenem - cudar naíiság...
Pedig csupán mosolyt adok - kapok,
s begyűjtöm azt, mi engem illet, és vagyok,
ki életemben mindig voltam én -
fényre éhező virág az erdő zord ölén...
Kit vad vihar tépáz gyakorta szét
Ki akkor is feláll, ha gerincét a szél
apróra törte, mégis tűr keményen!
Ím, itt a sorsom - lássatok csodát!
Ítéljetek, ha kell, de bölcs feloldozást
adjatok nekem, könyörg`ve kérem!
XII.
Adjatok nekem - könyörg`ve kérem:
emberhez méltó életet, s ha végem -
azt, hogy kezembe vehessem sorsomat
Eutanáziára hadd adjam voksomat!
Nem akarok vegetálni, ó nem!,
hisz jól tudom, bajom reám mily' ómen,
Esélyem a gyógyulásra semmi,
de emelt fővel fogok majd halálba menni!
Nem kérek pelenkát, sem katétert!
Gyomorszondát sem, se pépes ételt!
Tűszúrás szükségét rég nem érzi vénám!
Egyetlen cél, mi lebeg előttem -
Adjon az Úr, ha a szert magam belőttem:
gyors halált - ne kelljen élni bénán!
XIII.
Gyors halált - ne kelljen élni bénán!!!
Én magam teszem, mi kell ahhoz, hogy énrám
ne várjon túl lassú agónia,
s ne süllyedjen belém a katatónia...
Segítőkre sajnos nem számíthatok -
nem hoztak még törvényt - nem írtak írnokok -
Az állatoknak van joguk csupán -
elaltatni őket szabad - mi több, muszáj!
Fiókom mélyén hát a kegyhalál
Ha szükségem lesz rá, azonnal megtalál
Benne bízhatom csak - útra készen...
Ha nem bírom tovább a szenvedést,
e bölcs italtól kérem majd az enyhülést -
Jussak át minél előbb a fényen!
XIV.
Jussak át minél előbb a fényen!
Kortyolom kegyes nedűm - dereng az Éden
Reszkető kezem kiejti múltam -
messze már a kor, midőn még érte nyúltam...
Már semmi sem marasztal itt - elég!
Habár családomért maradnom illenék,
de nem leszek terhükre, s így a jó -
őmiattuk is teszem - lelkem - hogy illanó...
Bódító, amint - kikúszva elmém -
él`tem zanza képeit vetíti szendén
Visszajátssza összes veszteségem...
Nem bántam meg életemből semmit
Mégis fáj, hogy nem kaptam - csupán csak ennyit:
Izmaimba sorvadt gyengeségem...
Mesterszonett
Izmaimba sorvadt gyengeségem...
Szűkülő határaim közé rekedtem
Rabja lettem testem börtönének -
Láncra verve szűkölnek remények...
Ám amíg agyam tudattal átkoz,
száll a képzelet, s repít magához
Minden új napom csalárd ajándék,
mert - mi teljesül - csupán a szándék...
Nem mozdíthatom kezem, se lábam!
Ágyba fektetett a kór, s lenéz rám -
Félek - így visz el - magamba zártan!
Adjatok nekem - könyörg`ve kérem:
gyors halált - ne kelljen élni bénán
Jussak át minél előbb a fényen!
Harmadik helyezett:
Mátyás Ferenc
Darfúr
Hófehér gyász, az elveszett haza
most zsákba varrva, kábultan hever,
a múlt kínzó fényképek halmaza,
lapjain nő a szív-bilincsteher,
mert kísért a sok felgyújtott falu,
szögesdrótot könnyeznek a hegyek,
és port sóhajtva a hulló hamu
leple alatt fájnak az özvegyek.
Tábor, neonlámpák a csillagok
és napalmtól megkövült illatok
göröngyein játszik a végtelen.
De mondd, szabadságot úgy ad-e még
kréta rajzolta otthon-töredék,
hogy nem lapul benne a félelem.
Negyedik helyezett:
Zajácz Edina
Őszutó
Hagyod, hogy melletted feküdjek. Hajadról
múló évek havát törlöm. Még nem félek,
olyan fehér lettél, mint a nyírfakéreg.
Téged féltelek. Hallod? Most is harang szól.
Zárd be az ablakot, magunkra a csendet
húzzuk takarónak. Ősszel elvetélem
a megfogant nyarat. Sárfészkünkben mégsem
bánom, hogy veled most kegyetlenül rend lett.
Szeretni fogom a halálszagú telet,
a hóarcú gyermekünk szótalanságát.
Zárd be az ablakot, ez nem csak átmenet,
végleg magaméra igazítanám szád.
Ha fáznál, gyapjúingem is tiéd lehet,
melegítene, míg engem hideg jár át.
Ötödik helyezett:
Péter Éva Erika
Tenyérbeíratva
A koraősz ma kikönyököl
a valami új és mégis azra.
Az ablakon túl lágy eső-massza,
a túlon túl még mennyi gödör...
Megmaradásért útra kelhet,
hintója a szél, az álom,
libben rajta hazaszállón,
felébredni még didereghet.
Itthonos a szó: viselet,
felhőkönnyű, puha selyem,
- tenyerében nő a nevem -
szemében zöld falevelek,
eget szór szét, kék plakátot:
a koraősz ma visszanyárlott.
Különdíj:
Baráth Dániel /23 éves/
Láng a költő
Láng a költő, de ha kialszik begyújtja-e
újra a rőzseszavakat valami jóindulat,
vagy elül és elél anélkül, hogy ’lélekzetet’
venne? Mi van, ha üresen ellibeg az is a
gázrészecskékkel ami táplálta, amit óvott
a láng hűvös magjában és a hangjában nem
lesz több rezdülés, csak megrendülés?
Láng a költő, de ha elalszik felölti-e
még avarból szőtt álmait és a túlzó
képeket, amelyekkel mindig olyan szívesen
dobálta tele a tüzet, amit saját magából
és magának gyújtott? Vajon amikor
elfogy körülötte az erdő és az égő fák
felélik a még élőket akkor is láng-e
még a költő? Ha láng a költő, elalszik.
| |