Beszámolok 2013 : Vers-esszenciák- Helyezést elért versek, valamint a zsűri összetétele |
Vers-esszenciák- Helyezést elért versek, valamint a zsűri összetétele
2013.10.29. 15:11
A „Vers-esszenciák” – pénz-fődíjas versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:
Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
http://www.poet.hu/user/Bero
Csák Gyöngyi – költő, író
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/
Lajtai Gábor – költő, szerkesztő, a NapSziget a Művészetekért Alapítvány elnöke
http://hu.wikipedia.org/wiki/Lajtai_G%C3%A1bor
Kőhalmi Ildikó - költő
//kohalmi.gportal.hu/
Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29
Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473
Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője
http://www.serfozoattila.hu/
Első helyezett:
Mátyás Ferenc
Ködturista
Metró kocsikban álmodik a nyár,
szakadt reklámújság halom között,
s cipőmre folyt planéta-csendben állt,
mert feltűntél a zárt ajtók mögött.
Hát légy te az, ki végre rám talál,
nem bírom már a kínzó félsz özönt,
hadd legyek hangban tőled intonált,
s ne rozsdamarta szféraüldözött.
Ha megfeneklett múltú létigémet
jelenné szíved mégse színezi,
elhalkulok egy borda közti résben,
hiányod száraz mészpor égeti.
Mert rab vagyok, aki e földi létet
a ködbe zárt magányban éhezi.
Második helyezett:
Hódi Richárd
Június
Fulladozva nyögnek fel a fák,
Nem csillog a hajnali harmat,
A szél mintha mélyen aludna,
Csak a nap nem ismer irgalmat
Tüze lángra lobbantja testem,
Forró fejem az üveghez nyomom,
A bokrok reszkető, nehéz sóhaja
Behallatszik csukott ablakomon
Nyár van - éltető, tápláló és meleg,
Örülnöm kellene - hosszú volt a tél,
De érzem, hogy nagy vihar közelít,
És hűvös szele majd engem is elér
De addig csak fürdesse arcom a nap,
Csillagok ragyogjanak halk altatót,
Hajlongó füvek párás, zöld köntösét
Magamra húzom, mint puha takarót...
Harmadik helyezett:
Egervári József
Joseph reménykedései
Joseph, a vak, konok szörnyeteg,
hitte egy szebbnek tűnő napon,
nem hiába teremtette Isten a
finoman tekergőző jégvirágokat
az ablakon.
Joseph, a vad, gonosz szörnyeteg,
vitte hátán múltja zsákját, rongyosat,
s úgy vélte, tán nem hiába teremtette
Isten, még ha életéért már senki egy
petákot sem ad.
Joseph, akár egy hógörgeteg,
zuhant a mélybe, hallgatagon,
s tudta, Isten nem hiába engedte
el kezét, miközben oly sokan
járkáltak az utakon.
Joseph, akár a tört jeget
megvilágító gyenge téli fény,
csak ült a semmi szélén, némán,
s tudta, ha az idő megállna is,
már alig van remény.
Joseph, a vak, konok szörnyeteg,
hitte egy szebbnek tűnő napon,
szinte hiába teremtette Isten, a
tekergőző jégvirágok úgyis
elolvadnak az ablakon.
Negyedik helyezett:
Kovács Dániel
Egy tiszteletteljes szonett
Szemedben néha önmagamra lelni…
Akár ha égbe néz az óceán,
Úgy néz arcodból vissza és le rám
Saját arcom. S ajkam, ha hívva zengi
Néhány sorod, neked próbál üzenni,
De mégis, hangom már tiéd, s talán
Te szólsz hozzám, a tűnt az új után…
Hiszen bennem nincsen számodra semmi…
Csak, mint az égnek új a tó s a tenger,
Úgy új neked, mi versemben nem ember,
S csak, mint ekhó mi visszaszáll a csúcsra,
Honnan lepattant, - s mégis új a báj -
Szól édes új dalom hozzád e furcsa,
Kegyetlen völgy felől, Babits Mihály!
Ötödik helyezett:
Kincses Edit
Homokóra homlokodra
Az idő, mint lágy futóhomok, fékezhetetlen
gördül tovább. Tévedsz, ha azt hiszed,
markodba szoríthatod
majd egyszer
az időt,
mint
a
port,
mely a
végtelen alakú
üveg nyolcasban fel-alá
igyekszik: a féktelen futó homokot
akaratod alá te soha nem kényszerítheted.
Különdíj:
Bicskei Viktória /19 éves/
Szürrealista önarckép
Csak fekete öntudatot találhatsz
e csenevész életnek romja alatt.
A lány az eget fürkészi, keresi a választ
- s rávicsorog lomhán egy mennydörgés-darab.
Kezében ásó: emléket temetne.
Arcán különös fintor csillan.
Ha tehetné, elfutna, rohanna fejvesztve,
mert rejtekhelye füstként illan.
De inkább esőtáncot jár mezítláb a porban,
fülében dübörög a félelem.
Baljósan nevet, s egy sötét sikátorban
arcon csókolja a végtelen.
Mozdulata merész, de tekintete félszeg.
Pipája füstjébe vékony, cingár,
szabadságtól bűzlő, magánytól részeg
éjfekete szemű testet pingál,
aki ott vár a párás ablakod alatt.
Érted mit dalol? Nem? Kár.
Azt lesi, jön-e még pirkadat.
De gondolatban már messze jár.
|