Vers-esszenciák verspályázat
2013.11.05. 22:35
Jóbi Annamária
Szerelemház
-csak haladjak
csak meg ne haljak
csak vele érte megmaradjak-
szeretett valakit
eljutott hozzá
a zárig a lakatig
ahol lakik a vágy
ahova szív is kell
ahol kevés a máz
sok kétség nyomán
osont át
a kibérelt szobán
de félelmét is beengedte
szálkás küszöbén
egy feslő érzés
duruzsol fülébe
sós mesét:
,,megrajzolt mosolyából
vetettél téglát
koszorút tűztél a félfára
ő letépve tiporta át
hiába mert a homályban
vakon nőtt a láng
s két kézzel ütötted
hited ajtaját”
-csak haladjak
csak meg ne haljak
csak vele érte megmaradjak-
és nőttek nőttek a falak
tövissé értek az eltitkolt szavak
de a vályogot már hiába meszelik
hol kormos gerendát tartanak
telt az idő gyászolt a nász
felépült a kicsi ház
selymes kertbe átfészkelve
beköltözött a magány
élt ott ki sem csomagolva
utcasorba besimult
elfoszló rongyában két lélek
két felé rohant az út
napok napok
éjek évek
szürke fényben lépő érvek
a szemek tárgyakra tekintenek
eszik a megkopott emlékeket
-csak haladjak
csak meg ne haljak
csak vele érte megmaradjak-
végül magára maradt
ki harcba szállt
kinek szívet karcolt
ki véle érte hordta össze
ki ásott és tapasztott
útra kélt és nem hagyott
a lehorzsolt festék alatt
csak hazugságból felépített
rideg üres igazat
szögessé deszkázta
fásulttá tette a jövőt
labirintusba rejtett szíveket
hogy ne felejtse el soha
az utána jövő:
élek de karmolok
éhezem ne etess
szeretni csak akkor fogok
ha újra
ha szeretni
megszülethetek
/ha beenged még valakit
egy későn érkezőt
imáiból hímzik meg
ő színeket kacag és ölt
kezébe teszi kavicsait
hogy szívet varrjon belé
dúdoljon balzsamos dallamot
gyógyítson életet reményt
tán bekopog még valaki
a Hozzá érkező
benne leli meg otthonát
az életre ölelőt
csendbe fonja a kérdéseket
sóhajtva omlik a pont és
újjászületnek az udvar egén
a haldokló csillagok/
Pálos-Tóth Bálint
Tegnapután
Izzadságból épített palotában
még a címer is hazudik,
Kapun innen és túl
némaságért kapsz alamizsnát.
Törvényből varrott ruhát osztanak
a büszke hazáért golyót kapó szenvedőknek,
Hisz háború van,
mikor még az Isten is kitér a hitéből.
Rossz tolmácsnál már csak
a magát rosszul tolmácsoló szónok a rosszabb,
Ki a népnek biztonságot ad félelemért,
s hallgat a lelki szegény.
Rakjunk ma jó nagy tüzet,
miben majd zászlóembereket égetnek,
S hamuba írja nevét,
ki a jövőnek fitogtatja erejét.
Fabók Endre
Csak aprócska részletek
Fakanálon nyújtod
felém a főztödet,
a hús persze
még megéget,
így szaftos most
az ingem ujja,
feltűröm hát,
morgolódva…
Ami forró,
az nem meleg;
talán ezek
csak aprócska részletek…
De…
Mit tehetsz te róla,
hogy van akinek
nem szőrös a torka.
– Kimennék –
de te maradnál;
van-e jobb hely
a szobádnál?
Azt mondom
lusta vagy
azt mondod,
öreg vagy…
Na, ezek is,
csak részletek,
hagyjuk békén,
az éveket.
Sietünk,
de te megállsz,
valami butikban,
valami csodát találsz.
Sietünk,
de te cigiznél,
a szipkád persze
sosincs kéznél;
keresed,
keresem,
végül ott van
a zsebedben…
Ezek is csak
részletek,
szólj közbe,
ha tévedek!
Szeretsz,
és tán megcsókolnál,
gyűlölsz,
és tán megpofoznál…
De egyiket se jó
az utcán,
súgsz valamit
igen kurtán,
és sietünk oda,
hol erre, hol arra,
hol a falnak füle van,
de szeme nincs.
Ezek nehezebb
képletek,
ezek persze
részletek.
Melléd bújok,
álmatlanul,
s te rám nehezedsz,
váratlanul,
te horkolsz
és én vakarlak,
ha hideg van,
betakarlak.
De ezek
csak részletek,
ahogy az is,
hogy Istennek néztelek.
Dezső Ilona Anna
Mester és a báb
Minap egy olyan helyen jártam,
hol együtt volt mester és teremtménye, a báb.
Madzagokon ugráltatta, ráncigálta…
Az alany apró, rongyból szedett-vedett alak,
kit a publikum szeretete mindig visszavár.
A férfi magas, dölyfösen, keményen
mozgatja a felfűzött szálakat,
mert ő tudja, melyik mit ér,
ha kezét emeli, a közönség tapsol,
ha lábát, a báb táncolni kezd,
és akkor, ó, mily szép is lesz ettől,
olyat tud mutatni, akár egy egész színház.
A bábos kacag, büszkesége nagyobb,
mint amit elképzelhetne a világ.
Egyszer a teremtmény gondol nagyot,
egy ilyen furcsa szerep neki lelket ad,
faggatni kezdi alkotóját a rongy:
– Mondd, Mester! A produkció meddig tart?
Mikor tapsolnak végre csak nekem,
elvégre a táncot magam lejtem el.
Mire a férfi holt csendet mímel,
de a báb csak kérdi, kíváncsian figyel:
– Ó, Mester! Láttad piruettem? Mint hattyú,
nyakam úgy nyújtottam neked…
Mozgatója végre legyint egyet: – Tudom,
elvégre a cérnát én lebegtetem veled.
És a báb, kinek akkor már szíve is dobban,
szomorúan lehajtja fejét, rá se tud nézni,
hangját elnémítja, hiába kérdi,
soha többet teremtőjének nem felel.
Rángatja fonalát, szinte mindet,
a marionett lába egyhelyben marad,
mert akinek már szíve üti rímjét,
sokszor tépi el a selyemcérnákat…
A nagyra nőtt ember egyre kisebb,
a néző éhes, produkciót remélve ül ma itt,
elvárja méltán, hisz fizetett érte,
hogy játsszanak neki valamit.
A bábu sértetten duzzog, megfeszíti tagjait.
Fogja hát a mester, a felbőszült ember,
kit eddig a közönség csak ünnepelt,
bedobja a sarokba egyik reggel,
hisz őt szolgálni már nem tudja semmivel.
Még le is köpi, hisz szégyenbe tette,
megbukott miatta az előadás!
A sarokban, kiszolgáltatottan, bűzös
nyálba ragadtan, erőtlenül a figura mégis feláll.
Mire a mester becsapja az ajtót, ő már lejti
megszokott táncát, sem taps, sem reflektorfény,
csak a többi eldobott ócska lom előtt járkál.
És milyen boldog, hisz kapott egy percet,
mikor törött tükörben billegetheti magát,
pupillája tágul, láthatja foltarcának mosolyát,
még ha a báb rongy is, megérheti diadalát!
Voltam a minap egy furcsa helyen,
hol egy marionett csodálatosan táncolt.
Nem fűzte gúzsba emberi kéz,
magától szövetfoszlányokat rázott,
olyat tett, amivel mindenkit megbabonázott!
Megértettem, mit rég illett volna már:
Nem az a mester, ki bábokat mozgat,
hanem ki foltosan bár, de szabadon foroghat!
Holb Alexandra
Ősz
Sárguló, ropogó szőnyeg tárul elénk újra,
szól a hűvös szél komor hangja.
A tél előzenekara, a harmadik fellépő,
a nyárból kikelő fákat vetkőztető...
Merengő hangulata magával ragadóan
utaztatja gondolatainkat városban,
s faluban egyaránt.
Dallamára táncolva vetkőznek a fák.
Nemzetünk havában forradalmi hangulat,
hangulatunk hevében forradalmi öntudat.
Komor hangja hangosan szól,
ropogós szőnyegén egy csapat menetelve dalol.
Emlékül őrzi a régi nagy szavakat,
szelében érződik még a szabadság-hangulat.
Titokzatos, múzsai szereplő nyíla lőtt,
s eltalált az Ősz.
Nagy-Eged Boldizsár
Test az űrben
Hideg van és sötét
Véget ért a lét.
A Szaturnusz fénye sem töri szét
A semmit.
Fojtogató poklot
Három Fiastyúk kotlott
Egy emberöltőn át.
A test nem lát, nem hall
Csak érez, mint szárazon a hal.
Hideg a sötét
A pokol sem segít
Titkokat szenderít
Akit napfény vakít.
Kezdet és vég térré válik
Az idő csillagokra mállik
Álom, halál összeér
Az emlékezet útra kél.
Miért nem néztem fel
Sohasem,
Nem készültem az űrre
Egy percig sem.
Amire emlékszem,
Szerintem nem is történt
Csak lépre csalt húst és vért.
Merre tartok nem tudom
Életem emlékét iszom
Duka Nicollette
Nemes fájdalom
Ne add kezembe aranykoszorúba öltözött,
szerelemtől hevülő-vérző igaz szívedet.
Nem kereslek, igaz, sohasem marasztallak,
De vedd esküm újra-, s újrapecsételésének,
mikor mélyen fájó-vágyó szemeidbe nézek.
Hagyd, hadd harcoljak érted!
Hadd hívjam párbajra azt is,
ki csak Reád nézett!
Hisz, ha meg is sebeznek,
óh, nem bánhatom..
Forró testem vérfolyóját
szerelemtengered befogadná, tudom.
Nem vagy még enyém,
S én Tiéd nem vagyok még..
De már nem keresünk!
Már a rátalált egyetlennel ismerkedünk!
Várd ki Kedvesem, s az időt ne űzd!
Várjuk ki, míg minket Isten örökre összefűz.
Mert, kinek kell az,
Ki odaveti magát?
Kinek kell az,
Mit könnyen kézhez kap?
Vagy, ha kell is... nem nagyon.
Csak ideig-óráig értékes vagyon.
Nem kell az, mit kézhez kapok!
Csak az szép, miért megharcolok.
Szívem nemes prédáért hevül,
De Érte rendületlenül!
S egy pillanat:
(a harc, az idő, az álderű)
Mindkettőnket elragad,
S mint tiszta-hű szerelem áldozatait,
Minket Isten egymásnak ad.
Tulok Teréz
Egy családi ökör
(A modern gyermeknevelésről felnőtteknek)
(Arany János parafrázis)
Este van, este van, csendesebb a világ.
TV előtt gunnyaszt mind az egész család.
Villog a képernyő, rombolja az elmét,
sokan ebben lelik életük értelmét.
Csapong a hülyeség az eget sodorván:
horror, krimi, thriller az összes csatornán.
Frankenstein, Drakula, örülnek a kölykök,
nagymama-kedvencek, nyafka Golden Görlök.
Véres vajas kenyér a temető falán, Batman, ET-kukac, jönnek egymás után.
Étkezés helyett is a Superman-t nézik. Még a dolgukat is bilin ülve végzik.
Reggeltől estéig örömüket lelik, ahogy a gengszterek egymást agyonverik.
Megvillan a fegyver az apró kezekben. Petárdák lapulnak dzseki s nadrágzsebben.
Hogy kiment néhány szem? - Azzal nem törődnek,
fejveszettül immár csak egymásra lőnek.
Ropognak a csipszek, vacsorát nem esznek,
azt gondolják, hogy így mind karcsúbbak lesznek.
A képernyő elől el nem mozdulnának,
napfényt, fákat, mezőt talán sosem láttak.
Háziasszony nem főz, nincs helye panasznak,
Wrigley’s gumit rágnak, Coca Colát isznak.
Törődik-zúzódik minden apró csontjuk, hogy a colától van, azt már régen tudjuk.
Úgy imádják ezt a cukros, barna vizet! Nem nézik a boltban, hogy ki, mennyit fizet.
Cola helyett jobb az energia ital.
A tánc közben feldob. Erős mint a bivaly.
Pillanatok alatt fent a mennyben lebegsz,
Amikor lehuppansz, kék-zöld vagy és remegsz!
Zúg a pop-rock zene, ártalmára fülnek.
Hónapról-hónapra egyre csak hülyülnek.
Gyermeket nevelni eszükbe sem szökik,
sokkal egyszerűbb, ha TV elé lökik.
Manapság ebből tanulnak legtöbbet, itt nevelnek gyilkost, tolvajt, betörőket.
A valóság show-kkal tömnek minden fejet, jelenleg e műsor tölt be legtöbb helyet.
Vajon miért kell az erkölcstelen adás? Ezzel csak egy a cél, a rejtett agymosás!
Hitetni akarják, hogy a vallás méreg,
halál után úgy is elpusztul a lélek!
Az értelmes műsort rég felfüggesztették,
Mert a Való Világ feldúlja az estét.
Felborzolja a tinik lelki világát,
kedvenc altatójuk a sikoly, a kiáltás.
A közszereplésre sokan jelentkeznek. Sajnos nem híresek, csak hírhedtek lesznek!
Ott aztán fejlődnek, egyre okosodnak, sokan nemhogy írni, olvasni sem tudnak.
Ha valaki mégis mást szeretne nézni, nem probléma kérem! Lehet Győzikézni!...
Szíved ha egy másik, jobb műsorért repes,
Nem kell sokat várni! Itt a Heti Hetes!
Az a baj, hogy holnap nem tudod kit szeress?
Itt egy ötlet! Benkő feleséget keres.
Pendülnek a húrok a vén, öreg lantján,
S rögtön lába előtt hever minden vénlány!
Az RTL újabb műsorral bolondít. Nem számít, hogy erre mennyi időt fordít!
Láthatod azt hogy Éjjel-Nappal Budapest! Ily műsort adni a csatorna sosem rest!
Új mód a gyerekek tönkretételére!
S hogy kerülsz ki onnan? Vagy halva, vagy élve!
Majszolják a sok-sok cukrot és a kekszet.
Mese helyett öntik nyakukba a szexet!
A tinik számára nem ismert az óvszer!
Azt gondolják sokan: nátha ellen gyógyszer.
Iskolákban kézről- kézre jár a hasis.
Egyik cukorkás, a másik rágógumis.
Fűves cigi szájban, folyton pöfékelnek,
Unicumos üveg fenekére néznek.
Bekapnak rá néhány extasi tablettát,
Így jut el hozzájuk gyorsan a mennyország.
Sokan kipróbálták, gyorsan rá is szoktak
Testileg-lelkileg mindnyájan elkopnak!
Addig isznak, míg a májuk ki nem készül.
Koporsóba jutnak, s temetőbe végül.
Kaszinók, presszók, éjszakai bulik.
Vajon van-e pénzed?
Ezen áll, vagy bukik!
Addig vagy csak barát,
míg tele a zsebed. Ha már nincs zsetonod,
kezed, lábad remeg!
Tanulók körében elveszett a szókincs.
Magatartáskontroll - régen volt, de már nincs!
Nem számít a mocskos és a trágár beszéd!
Mai fiatalság elhagyta az eszét?
Manapság a lurkók olyan lomhák, suták,
csak a TV-t nézik,
azért süsük, buták.
Észre sem veszik ezt a gyilkos csapdát,
szülő, gyermek mind-mind csak az orráig lát!
Hazajön a gazda, munkából fáradtan,
felbont egy üveg sört, TV elé zuttyan.
Üveges szemekkel bámulja a krimit,
éppen egy kispapnak nyomják ki a szemit!
Autó csikorog,
Robbannak a házak,
kéjelegve nézi
ahogy torkot vágnak.
Emberevő cápa
kisgyermeket fal fel,
akit fürdés közben
szüleitől mart el.
Élvezi a család Hasfelmetsző Jacket. Hogy kell beváltani fedezetlen csekket?
Bankot kirabolni csupán egy pillanat! Rendőrt, tisztviselőt lövik, mint a nyulat.
Spriccel, folyik a vér,
a padló is síkos…
Ilyenkor a TV-t kikapcsolni tilos!
Öngyilkos merénylők irtják a jónépet,
erről látjuk a sok, vériszamos képet.
Ártatlan holttestek töltik meg a szobát.
Gyilkosoknak bottal üthetik a nyomát!
Egyik gyerek titkon apja zsebébe nyúl,
hátha akad benne alma, netán kisnyúl.
Egyiket sem leli, helyettük a halál,
csőre töltve nehéz, belga pisztolyt talál.
Fegyver nélkül járni életveszély máma:
hálával gondolunk „nagy” Amerikára.
Hogy ez hová vezet? - Leírni is félek.
Ettől „nemesedik” a gyermeki lélek? !
Pisztoly, bicska, bomba,
és egy rozsdás bökő:
így ragyog előttünk
egy új világjövő…
Gyermeket nevelni
bizony - ma már – dráma.
Imádkozhat értük
a Dalai Láma.
Talán annak szava majd meghallgattatik.
…Csak nehogy átszúrják neki is
a bögyit!...
|