Beszámolok 2014 : Vershajtások - saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázat - Helyezést elért versek, valamint a zsűri összetétele |
Vershajtások - saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázat - Helyezést elért versek, valamint a zsűri összetétele
2014.03.02. 23:52
A „Vershajtások” – saját kötet és pénz-fődíjas versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:
Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese
//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748
Csák Gyöngyi – költő, író, a Magyar Írószövetség tagja
http://www.muveszetek.hu/csakgyongyi/
Gyimesi László – költő, irodalmár, a Magyar Írószövetség tagja
http://hu.wikipedia.org/wiki/Gyimesi_L%C3%A1szl%C3%B3_Lajos
Lajtai Gábor – költő, a Napsziget Irodalmi Folyóirat szerkesztője
http://www.muveszetek.hu/lajtai/
Payer Imre – József Attila-díjas költő, esszéista, irodalomtudós
http://hu.wikipedia.org/wiki/Payer_Imre_%28k%C3%B6lt%C5%91%29
Petz György – költő, író, Szépírók Társasága egyesület
//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=34377846&nid=6161473
Serfőző Attila – költő, író, festőművész, a Héttorony irodalmi portál vezetője
http://www.serfozoattila.hu/
Szinay Balázs – író, költő, irodalomkritikus a Comitatus folyóirat szerkesztője
http://comitatusfolyoirat.blogspot.com
Zalán Tibor – költő, író, dramaturg
http://www.zalan.deltabroker.at/ikreator/zal/cms_pub/home
A 63 döntős vers is hamarosan felkerül az oldalra.
Első helyezett:
Zajácz Edina
Ajtód előtt állok
Ajtód előtt állok, talán ma beengedsz
szeretni, és állig gombolt nagykabátom
leveted. Ágyadon felzokog a vászon,
szivárványbordám torkodon keresztülmetsz
egy mondatot, és felsóhajtok helyetted.
Olyan régóta látsz meztelenül, nem jut
eszembe, ráncaimmal kössek alkut.
Simítsd hátra a hajamat, úgy etess meg.
Az érted koplalástól cserepes a szám.
Jóllakatni magjaiddal, akadna zug.
Ablakod előtt márványszagú a párkány,
melynek késélnyi szélére rásimulok.
Koporsószeged leszek, te meg a fejfám.
A gerléknek nincs hűségnyilatkozatuk.
Második helyezett:
Péter Éva Erika
Vess szenet, anyám
Anyám, a partok egyre távolabb
vonuló fecskék - reped a lárma,
savanyú vágyakat ráz fel a köd,
az ősz lengő köteleit kuszálja.
Az éj süllyedő teknőjében lélek,
a lángoló szavak harangjait
a roskatag hajnal még hazahordja,
de lassan se ösvény, se ócska híd.
Lélegzetgolyókba felejtek
- a pallótlan mélyből él, ki hazajár -
még felverődik egy-egy részlet,
ahol egymásba kapaszkodnak a csendek,
s ahol a legőszintébb igaz a halál.
Vess szenet, anyám, mert megigéztek.
Harmadik helyezett:
Bieber Mária
Isten fényében tündökölve
Elmaszatolt, színes festékfoltok
felhőzik a violás égboltot
az alkonyba sejlő messzeségben,
ablakom szürkéskék négyszögében.
Itt a naplemente siket-néma,
szívszorítóan szép színjátéka
megismételhetetlenül mindig
más és mégis ugyanaz. S megint itt
a nyárutó, a fények búcsúja,
és az árnyékok súlytalan súlya,
mint az élet, mint a halál terhe,
úgy nehezül kisgyermek szívemre.
Búcsúzkodnak a színek, a fények,
hosszan marasztalva a nyárvéget,
a lemenő nap utolsó percét,
de az égen szétfolyt, színes festék
ablakom megszürkült négyszögében
mégis éjbe hajlik észrevétlen,
és emlékké lényegül a látvány:
minden napnyugta s minden szivárvány.
Nem tudom, végtére hogyan történt,
hogy az ablakon átszüremlő fényt
fátyolszerű homály függönyözte,
csak azt tudom: lassacskán örökre
éjszakába fordul minden látkép,
s a szememre szarusodó árnyék
mögött, a látható valóságon
túl, befelé néző pillantásom,
legyen bár ez vagy az vagy akármi,
a Te szemeddel tanulja látni,
Nem sokat, nem keveset, csak éppen
A lényeget a lélek tükrében.
A teljes egészbe végül mindig
Minden kicsiny részlet beleillik,
Amit tudok és amit csak sejtek,
A csúnyák, a szépek meg a szebbek.
Semmi sem vétetett el hiába,
A színek és a fények hiánya
Nehéz, de boldogtalanná nem tesz,
Hozzászelídít tekintetedhez.
És bár nem értek még mindent túl jól,
De beszélni tudok Veled újból,
És amiként szeretettel nézem
Setesuta, Istenképű lényem,
tudom, hogy egyre jobban szeretlek,
És minél kevesebb dolog lep meg,
Annál többet tudok megköszönni,
S fényedben tanulok tündökölni.
Negyedik helyezett:
Kovács Gabriella
Apám ritkán, de szeret
Két bezárt égöv a szemed,
és a színét sem látom soha,
mert cigizel, és a sűrű konyha
szűkjén a tüdőd kitölti
minden tered és időd.
És különben ennyi.
Ennyit láthatok belőled,
Te szent és kopasz dolog.
De néha, hallgatom
ahogyan magadban beszélsz,
tanulom, hogyan káromolsz, remélsz.
De van, nem veszlek észre,
ülsz, mint konyhabútorok része,
melyekben se hit, se hanyatló inger.
Könyvet olvasol, a címe "Hitler".
És mégis, büdös részegen,
mikor kiválsz a bútoréleken
és meggyűlsz mellém,
mint bénában a mozdulat,
hogy szótlan kinyilatkoztasd,
az édesapám vagy,
megszeretlek. Mindenkinél jobban.
És ölelnélek, és ölelnél
ebben a kettőzött titokban. De nem.
Mert ilyen a szíved, hideg és meleg,
mint az Istené, ritkán, de szeret.
Ötödik helyezett:
Nagy Gizella:
Dionüszosz bora
Bátorítón nyújtottad felém borral teli kelyhed,
s én göndör fürtjeid varázsától babonázva
buzukin pendülő andalító muzsikára
nyújtottam kezem önfeledt táncra,
s mint szőlőlevél koszorúd
lágyan fonódó indája,
öleltek karjaid
gyengéden
vigyázva.
Bejártam gazdagon termő csoda-vidéked
tarka citrusokba öltözött völgyeit,
langy-meleg permettel kevert
fanyar-édes illat lengte be
aranyló napkorong
csurranó mézének
bronzával vont
égig nyúló
hegyeit.
Hívogató szemeid tengerében fürödtem,
merülve olvadtam kékeszöld tintába,
domború tükréről csillant vissza
Kréta fehér partját csiklandó,
habosan fodrozó hulláma,
s pilláidon hintázó,
holdfénnyel játszó,
piruló arcom
képmása.
Majd orrod büszke görög ívét követtem,
pajkosan ugrottam, csusszantam alább,
hévtől gyorsuló lélegzetednek
ütemét némán hallgatva
alélva hullottam tova,
s várt reám ajkad
eperszín puha
vánkosának
bársonya.
Szüremlő fénysávok kérlelése keltett,
ragyogó égre kék palettát tártam,
Beáramló hűs fuvallat játéka
lebbentve mosta-szárította
szerelem-borával átitatott,
majd magára hagyott,
mezítelen lelkem
vakítóan
tisztára.
Kétség leplébe tekerve kutattam át érted
hiányodat visszhangzó, kongó szobáid.
Jöttödet remélő lépcsőkön lefutva,
homályból lassan fény felé jutva
tenyerem kérdőn simította
titkod féltőn őrző
néma házad
hófehér
falait.
Olajfa árnyába reményt vesztve hevertem,
ő magányomra hajtotta vigasz-ágát,
érett bogyója mellém pottyant,
könnyként tompán koppant,
míg görög tüzed távol
másnak lobbant,
s felém már
csak füstje
szállt.
Különdíj:
Pátkai Réka /19 éves/
Zsebemben kutatlak
Az éj dunyhája alatt felfénylik árnyam.
Tudom: mindez elég paradox,
s mégis valósághűn rándul meg vállam
a pocsolyacsipkés aszfalton.
Didergő kezem zsebembe markol:
szórólapok, tavalyi zsebkendők.
Míg tudatalattink kincseket hajszol,
kacattal tölt meg egy esztendőt.
Bár szövetkesztyűt nem találok,
felesleget tucatszámra.
Várok Rád, de mindhiába várok
bélésbe süppedt mohó vágyra.
Szinte igényét érzem az ürességnek,
marék lomnál többet ér.
Lenne hely reménynek, értéknek,
nem foglalná törmelék
letűnt idők málló kőfalából.
Lám: tekintetem a jelenre tapad,
már nem is kabátzsebemben járok,
téglák bomlott sormintája szalad,
melyet fénylő árnyam oltalmában látok.
Rohan a pillanat fejvesztve,
Apró részéleteknek is jelentést szánok.
A törmelék alatt vagy elrejtve.
Várok rád, de mindhiába várok
bélésbe süppedt mohó vágyra.
Már nem moccanok, az aszfalton állok,
felemészt közelséged hiánya.
|