Az „Áramló lélekversek” – pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Balázs László költő, az Édentől Északra Csoport tagja

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=6065908

Fábián József – költő, a Magyar Parnasszus szerkesztője

http://magyarparnasszus.hu/fabijoe?page=1%2C0%2C5

Kádár Valéria – költő, író – az Ars Poetica Versklub vezetője

http://kadarvaleria.blogspot.hu/

Márté Zs. Fruzsina költő, az Édentől Északra Csoport tagja

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914742

Szecsődy Kristóf író, költő, filozófus, az Édentől Északra Csoport tagja

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906779

Varga Nóra író, költő, az Édentől Északra Csoport tagja

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906841

Zsigmond Eszter – költő, az Édentől Északra Csoport tagja

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735

Első helyezett:
 

Néma Judit

Üvegkövek c. ciklusból

4.

Hangod torkomba metsző, mellkasomon futó y vágás 

és lefejted rólam az embert,a bőrt . Hagyd, hogy éljek,

hogy reszkető szemem, siralomház-tükör táguló pupillám

benned pihenjen, de pengéd hegyén gyöngyökké futtatod 

higanycsepp szívemet. Miért nem csákánnyal boncolod testem?

Ha szeretsz, miért nem bárddal szabadítasz?

Élvezed a pergamenbe zárt fortyogó mérget,

hogy emészt, hogy fájdalommal szakadozom fel 

önmagam által. A fröccsenő savdagályból élet bomlik,

tarka virágok helyett hiénák közt kódorgó fél testéből

vérző bárány. Nézd csak, hát látod, ez is élet, de tudom 

mikor átlépsz a sírom felett,derűs szívvel, jószándékkal,

nyugodtan taposod majd visszalépve a belőlem csírázó

fűszálakat, mert mást eddig sem viseltem, mint Isten képmása helyett

halovány lábnyomát.

Második helyezett:

Magdás Emőke

Emlékezés egy régvolt éjszakára

Valami volt.

Mint nehézkes homályban

Tétova keresgélés közben

Elguruló gomb.

Hideg padlón

Meztelen talpak párás csoszogása,

Kiosztott gyógyszerek az asztalon.

Sarkon leselkedő magány.

A pohárból

félig kiivott víz.

Vékony kéz egy őszes homlokon

- Senkinek Senkije -

- Ne féljen! – suttogom -

Holnapra jobb lesz minden –

A gyár füttye, az éjszaka álma,

Ódon ház sötétje,

Az álom éjszakája

Keserűn facsarog.

Fölriadt gyermek csöndes hüppögése,

- Csicsijja, aludj csak, kincsem!

Összeszorított ajkaink közt

Elszálló barna sóhaj,

S szemünkben egy pillanatra

A fény sem csillan,

Tudod édesem,

Valami elillan –

Aztán lélegzünk tovább.

Kertünkre leomló égbolt.

Fekete mezőkön

Hajlott emberek.

Vonatra várók álmos suttogása.

Görbe lócán

Döcögnek fázó asszonyok.

Éjszaka árnya, utca tompa fénye,

Falombok árnyékát

Szél dobálja szanaszéjjel –

Csatornák zubognak,

Egy alak elsuhan,

Végtelen kábulatban

Kavargó Minden,

Valami mégis volt,

Valami elillant.

Éjszakai műszakból hazafelé

Harmadik helyezett:

Sinkó Adrienn

Hazavágyom

Bodzavirág illatú a

honvágy, akác-fürtjeibe

asszonykacajt tűz a hajnal.

A kenyeres füttye ide-

festi pírját tejbőrére.

Könnycsatornán ered vére.

Hangja vonatrobajjal szőtt

harangszó, nyárfapihén száll.

Csalánnyelve sajgón simít

és szívkoszorúmba kószál.

Ujja nyomán fenyőgyanta

csenget ünnepet nyaranta.

Íze túlsózott tetejű

krumplis lángos – puhán telít;

piros ringló üveg alján

kísértő lelke – andalít

s elvadít attól, ki lettem,

vágykarómhoz kötözötten.

Negyedik helyezett:

Borcsik Kornélia

Alkonyat

Díszes ketreccé vált a lemenő nap, 
sugarai mind aranyos rácsok, 
az éj puha szőnyege sötét átokként, 
foglyul ejti végül a világosságot. 

Fekete bársony borul már a tájra, 
mint egy halotti szemfödél, 
elalszik, nem gondol másra, 
szél-dallam fölötte altatót zenél. 

Rózsának virága sárgára érett, 
szirmait két kézzel szórja már szét, 
zümmögő rovarok szorgos víg hadától, 
nektárt remél a kaptárbeli nép. 

Nehéz a levegő, valami készül, 
tücsökbanda húzza csak biztató dalát, 
esőcsepp-batyuból hideg előkerül, 
nedve még nincs, de érzed illatát. 

Lebukott a nap is, majd a lábát törte, 
Kárpátoknak magas láncos csúcsain, 
a hold puha karjával szelíden felfogta, 
elfektette szépen, felhőnek párnáin. 

Csillagszeplős arccal ragyog az égbolt, 
irigyen sárgulnak a városi lámpák, 
fényükkel szolgálják az arra járókat, 
ők mégis csak az égi gyémántokat látják.

Ötödik helyezett:

Bíró Erika

Otthonok

Elköltöztem megint, hoztam magammal a lakást.

Csendestét nem mosolyít szomszéd göndörkacagás.

Már csak a néni olvad a falba: ruhája, haja…

vagy inkább nénivé olvad a sarokház szürke fala?

Napszemüveg mögül macskának dúdol altatót,

Tchiboval ébred, megadja neki a megadhatót.

Ajtaja szárnya ha nyitva, s benézel, szürke lakat

zsémbeli ridegen, szürkén: a magány nem kirakat!

Hazajövök, ha van még nekem hazám.

Kávéba cukor, cukorba merül a kanál…

Minden a helyén, csak máshol keresem,

nem számít. Még mindig kettővel szeretem.

A kanál meg a villa helyet cserélt, vagy

az már egy másik helyen ivódott belém?

Kaktusz a kétség, papucsom mellett fogad,

a mosogató meg ugye magától mosogat.

Még csak első fordulós a kismacska alom,

a másodikra itthon leszek, ha úgy akarom.

Addig tán keresztbenyel egy másik világ,

mondj, anyám értem, ha tudsz, egy imát!

Sohase máskor, most, ha lehet,

követelj tőlem még egy hetet.

Nektek egy évszak, belőlem darab

otthon-érzés, mi tovább szakad.

Kondenzcsík lopja, reggel viszi,

anyám ha mondom, el sem hiszi.

Különdíj:

Dezső Katalin

BeszŰRődés

Ott vagyunk, ahol a Tejút tekint

csillagporból szőtt űrporondra,

ott, hol galaxisok árnyéka ring

és a Nap rávetül a Holdra.

Mi vagyunk, kikre a Tejút lenéz,

kozmoszködbe vesző fénylidércek,

kikben a teremtés csillagpenész,

kikben a rossz fekete ígéret.

Kiknek minden szava légritkulás,

gyűrűlobogás tengelyfogságban,

kiknek hang helyett a fény is busás

megmentő, ha a csend fogytán van.

Hitehagyott, kaotikus kérgek:

körülvevő elemeinkké váltak,

melyek között keringő tények

az örökmozgó hullócsillagárnyak.

De mégis eltűnni látszik a tér;

bárki volt itt dimenziók rabja,

az mostani magából visszatér

abba, melyben ragyogását hagyta.