A „Verstónus” – versíró pályázat zsűrijének összetétele és helyezett versei a következők:

Beri Róbert – költő, az Éden Művészeti Hálózat vezetője, a Comitatus folyóirat főszerkesztő-helyettese

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914748

Márté Zs. Fruzsina költő, az Édentől Északra Csoport tagja.

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5914742

Mátyás Ferenc költő, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja. //edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=36497411&nid=6547724

Sánta Zsolt – költő, az Édentől Északra Csoport tagja

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906779

Szecsődy Kristóf író, költő, filozófus, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja.

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906779

Varga Nóra író, költő, az Édentől Északra Csoport tagja.

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735&nid=5906841

Zsigmond Eszter – költő, az Édentől Északra Csoport és az Éden Irodalmi Műhely tagja.

//edentol.gportal.hu/gindex.php?pg=32133735

Gratulálunk a helyezetteknek.

Első helyezett:

Szöllősi Dávid

A hontalan

Egy kurd vidéken látott napvilágot,

olyan volt épp, mint minden más gyerek;

ínségben nőtt fel, állatokkal játszott,

körötte testvér, egy egész sereg.

Apja és anyja régen munka nélkül,

akár a többi falubéli nép;

járt iskolába hébe-hóba, végül

kivették, nem volt rávaló elég.

Perzsa sosem volt, arab sem eléggé,

szívében mindig igaz kurd maradt;

török az nem lett, grúz meg még kevésbé,

aludt a földön, utcán, híd alatt.

Éhen ne haljon, kénytelen volt lopni,

elkapták persze, börtön jött, bilincs;

nehéz a mások megvetését szokni

annak, ki rongyos, még egy ágya sincs.

Fegyverbe hívták, lázadó lett végül,

szabadságharcos, hívd akárhogyan;

de bárhol él is, menekülni készül,

öt ország közt él, mégis hontalan.

Becsüld meg, testvér, van saját országod,

mindenki ezt ma nem mondhatja el;

hazádat hogyha sehol nem találod,

légy vétkes, vétlen – hontalan leszel...

Második helyezett:

Jacsó Pál

Régiségbolt

Az öreg kávédarálón már lepergett sok élet,

illatától az ódon sarokház (de) hány reggelre ébredt...

A plüssmackó unottan üldögél üveges szemekkel,

hisz két ölelő mancsa, már e világnak nem kell.

Megkopott bundája alatt, elporladt a szalma,

ámuló gyermeki lelkeken már régen nincs hatalma.

Egy törött gramofonban mélyen alszik a recsegés:

„Hamvadó cigarettavég…” - de hányszor eldalolta!

(végül kopott történelemmé vált a szétszakított kotta…)

A bedeszkázott kirakaton túl, súrló félhomályban,

csonka ólomkatona keresi elveszett szerelmét,

egy félredobott, magányos porcelánbabában.

Oxidált kandeláber, kibelezve is adna még világot,

mit utoljára ’44-ben az Andrássy út látott…

Az egész történelmi díszlet avitt-eneteriőr,

halkan mesélik a múltat, míg jön az éjjeliőr…

Odébb hallgatja őket egy szakadt húrú gitár,

ki ércesen zengő hangjára már ’68 óta vár!

Üresen ásítozik egy elegáns szivarosdoboz:

(régen nyugta van már minden izgalomtól)

nincs olyan hatalom, mi tőle bármit el is koboz,

ez  a „népi szokás” már kiment a „divatból…”

Cintányérját álmában is összecsapja síró zenebohóc,

mint fiatal évei oly sok karácsonyán,

ha megkérnék, még játszana tán Bachot is,

a sarokban porosodó, kivénhedt zongorán.

Hátán hordja őket egy vétlen kiégetett, öreg perzsaszőnyeg,

kit a világ szebbik oldaláról már senki meg nem győzhet.

A falról nézve, felsőbbrendű arccal tekint rájuk,

mattüveg fátyla alól, egy dölyfös goblein-madam,

elmerengve múltbéli szép emlékein, ha van…

s nem vágyik a portálon kívüli, rohanó világba,

jó lesz így még újabb hetven „békeév” Európa közepén, 

ha az elmúlt hatvankilencet a falon innen,

 az Óperencián túl élők szegény rokonaként,

e pókhálós zugban, oly konokul kivárta…

Harmadik helyezett:

Németh Péter

Helios algoritmia

Öreg kézjegyek sora,

megbarnult lapokra

írt szigillum varázslat,

rovótoll értő kézben,

papírra rajzolt idéző

virágzat, védőmágia

szirmain szirmalin pók

szalad, s hálójába vésett

véna lüktetése éget.

Védikus órám ketyegi

lélek-biometriám,

papírra árnyképet szül,

s csepűt rágó részem

e mormogó ég-imában

remegő fodrát bontó

füst a gyertyalángban.

Szakrális metronóm

ütemre kulcsol kulcsot,

s teremt, mint teremtő

Isten kezében fekvő

magokat a gorgó-sirám,

csillagok vésték jeleik

belém, alvó természetem,

Helios-algoritmiám.

Negyedik helyezett:

Capári Balázs

Útban München felé

A lelkem egy kartoték, borítója cserzett, erős

Vaskos ráncait könnyű vászonnal fedem,

Majd lezárom, ne lássa illetéktelen.

A lelkem egy kartoték, néha napján felnyitom neked,

Poros aktáit sorba rendezem,

S a sok fűszerillatú, mesés grafika végigsimítja bőrünk,

És újra ránk nevet.

A lelkem egy kartoték, naftalin szagú vaskos polcait

Tenger mossa és száraz vörösbor

Kulcsait két ember őrzi csak,

Egy néma bölcs és egy harsány kalandor.

A lelkem egy kartoték, de egy nap lezárul minden rész,

S a sok mesés emlék, mit veled éltünk át,

Nyomtalan tűnik el, örökre elvész

Ötödik helyezett:

Vinklmann Attila

Decemberi szürkület

Roppan a hótakaró, fagyosan csikorognak a léptek.

Vadmadarak csapatát riogatja a jég rianása.

Cserjék holt tövisére akadva remegnek a fények,

Zúzmara-tüskét hullat a fáknak tört koronája.

Ritkás felhők fátylai úsznak a tétova szélben.

Szürkül az ég, a ködöknek kósza lidércei járnak.

Feljön a hold is, halk nesze rebben a nád levelének,

Ónos esők üvegére vetülnek az alkonyi árnyak.

Mint a halál, oly hangtalanul suhanó repüléssel

Macskabagoly szeli át a homályt, belopódzik az éjjel

Sűrű csöndje a vágyak tompa, sötét viaszának.

Néma vizeknek ráncai gyűlnek, s partra vetődnek.

Lobban a láng, parazsát elemészti az érces időnek,

S álmok ezüst avarára borulnak az angyali szárnyak.

Különdíj:

Guti Karina /20 éves/

Anorexia

Könnyedség, álomlét, holdjárás-testetlen-

Nincs napfény lelkemben.

Ételt már nem kérek,

Nincs élet, nincs élet.

Szépség van, kislányság,

Árnyéktest, kristályláb.

Mókusszem-némán néz-

Kristálytest,

Kristálycsont,

Kristályláb,

Kristálykéz…

Hercegnők táncolnak.

Árnyékok. Tündérek.

Testetlen tűnnének.

Álomhold. Álomnap.

Mű test és mű lélek.

Gyermekként álmodnak.

Nincs merszem nő lenni

Tengerszem, zöld semmi…

Filmsztárok, hercegnők,

Elhízott, testes nők…

Emberlét. Szex és vágy.

Nő és lány. Egy-két tárgy…

Felnőtt nők, kislányok,

Mit higgyek? Mit látok?

Gyengék és sorvadnak.

Nagy harcos, Rád várok.

Nagy harcos, védj engem,

Itt kell most szenvednem

Testetlen lelkemben…

Gyöngyházfény, álomtest,

Álomvágy, álom-szex,

Álomnő, álomlány,

Tündérlény. Megtört szárny.

Jöjj, kérlek, védj engem,

Csókold meg tárgytestem,

Adj lelket, adj napfényt,

Pillants rám csillagként!

Mégsem megy. Elvesztem.

Törj és zúzz! Ölj engem!

Tördeld szét mindenképp

Nőlétem, lánytestem.

Csillagként meghaltam,

Árnyékként táncolnék.

Testem most álomszép.

Lelkem még sír halkan.

Nincs testem. Nem bánthatsz.

Nem fáj már. Nem fáraszt.

Nincs test és nincs élet.

Nincs fájás, nem félek.