Hosszú unszolás után Papp János javaslatára soron következő rendezvényünk témájaként a magányt jelöltük meg. Ellenérzéseim fő oka abban rejlett, attól tartottam sok új rendezvénylátogatót elriaszthat ez a letargikus téma, valamint, hogy alig estem át téli depressziómonJ)). Mindenestre kijelentettem, sok-sok gyümölcsöt, süteményt és finom bort fogyasztok majd a rendezvény közben, hogy jobban elviseljem a témát.

A könyvtárban megtartott rendezvény 18 órai kezdésére tizenkilencen gyűltünk össze - köztük nánásról érkezett vendégekkel kiegészülve -, amely létszám azért is becsülendő, mivel a moziban 19 órától a népszerű show-man Fábry Sándor tartott előadást.

A programot a szokásos módon, versekkel kezdtük.

Elsőként hajdúnánási barátunk, a nemzeti érzelmű Jantek Zsolt osztotta meg velünk „Ábrándok” és „Kicsi patak” című igencsak sajátságos verseit. Az „Ábrándok” első két versszaka nagyon jellemző a versíróra:

„Egy hívő, Magyar ember

keresi a párját,

eltelt több mint 20 év,

sokallja az árát.

Olyan leány jöjjön,

kiért lángra lobban szívem,

s ki szelíden, nem némán,

megérti a hitem”

E versben a vágyakozás, a hit fontos elemként jelenik meg, a közérthető megfogalmazás pedig magával ragadja az olvasót.A „Kicsi patak” idézendő két versszaka nekem különösen tetszik:

„Keserű biz vized,

könnyektől tán sós is,

fel a fejjel csermely,

jöhet eztán jó is.

Nem bíztatlak tovább,

hisz nem Te írod sorsod,

kemény kő és sziklafal,

az biz a Te gyolcsod.”

A versek egyébként igen hosszúak a „Kicsi patak” például 15 versszakos. A jelenlévőknek elnyerte tetszését Zsolt versei, melyeket teljes egészében itt, az Édentől Keletre honlapon a Bontakozó című menüpontban találjátok

Jómagam egy 2003-as versemet olvastam fel, melynek címe „Sodrásban”, s amelyet a főoldalon találhattok meg. Mikor elszavaltam nyomban felmerült a kérdés: Ezeket a sorokat mi váltotta ki belőlem? A dátumot nézve csak a tél és annak januári számomra nyomasztó, rideg, unalmas összhatása miatt vethettem „papírra” gondolataim. Mindezt alátámasztja, megjeleníti az utolsó versszak:

„És rám terül, mint lavinás hófehér.

Fagyott vagyok, kristályos jégszobor.

Formálhat, de csak a tűz erején becézve,

míg életre ítéltek sorstalanul.”

A versek után a magány kivesézése következett.

Elsőként Rehó János a „Hétköznapi pszichológia” sorozat „Magány” című kötetéből olvasott fel részletet.

Dr. Bodnár Robin megpróbálta definiálni közgazdaságtani, jogi és filozófiai szemszögből a magányt. A teljes cikket szintén olvashatjátok az oldalon, ezért csak a jogi megközelítés egyik fontos megállapítását emelném ki: „A magyar büntetőjogban nagy szerepe van a magánynak. A bűnelkövetők jelentős százaléka magányos, ezt mutatják az életrajzi adatok.”

Robin eszmefutatása után Papp János vette át a szót, aki dorogi származású, Hajdúböszörményben él, s akiről fontos tudni, nagyszerűen gitározik és remek verseket ír. János Szabó Lőrinc - szeretőjéhez, Korzáti Erzsébethez írt - „Huszonhatodik év„ című, 120 szonettből álló lírai rekviemjéből kiválasztott 16-ot, majd felmondta egy cd-re és ezt lejátszotta nekünk.

„Kit törvény véd, felebarátnak
még jó lehet;
törvényen kívül, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, amikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
s én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.”

Nagyon hatásosan szavalta a szonetteket, mindenki elmélyülten hallgatta. A 120 versből mindössze négy szonett született kedvese életében (25 évig tartott kapcsolatuk), a többit halála után egy évvel, a huszonhatodik évben írta a költő. A meghallgatott versekből nem a szerelem boldogsága szólt, hanem az elmúlás és a veszteség érzése. Megjegyzem Jani nem véletlenül választotta Szabó Lőrincet, hiszen köztudottan egy rideg, pesszimista ember volt, aki nagyon rossz véleménnyel bírt az emberről, világról, legalábbis nekem ez jött le a verseiből. Az egyik kritikus ekképpen írt róla:

„Talán egész költészetünkben nincs még egy ennyire hitetlen, semmiben sem bízó, aki szakadatlanul figyeli-boncolja önmagát is, de saját lelki életében is csak lesújtót talál. Úgy látja, hogy az élet értelmetlen és kegyetlen, s ebben az életben ő maga is kegyetlen, nem tud feloldódni az emberi kapcsolatokban. Még a szerelem is kíméletlen élet-halál küzdelem, és ha véget ér, akkor nem múló gyász.”

A folytatásban Chopin és Csajkovszkij zongoradarabokat hallgattunk, amelyek nagyon magával ragadóak voltak. El is döntöttem beszerzem a műveiket, főleg Chopint.

Bódi Erika versíró a nyíregyházi Móricz Zsigmond színház műsorában futó „Művészet” című darabról beszélt, annak magányról szóló hitvallását ismertette.

Ekkor ismét magamhoz ragadtam a szót és ismert emberek magányról alkotott gondolatait, megállapításait idéztem.

„Úgy élünk, ahogy álmodunk - egyedül."

Joseph Conrad

Az est hátralévő részében a témától eltekintve egészen oldott légkör uralkodott a könyvtár hangulatos olvasótermében. Igaz, rendesen fogyott a bor, a gyümölcs és Bencze Anita kókuszos sütije is jókedvre sarkalta a jelenlévőket.

Összegezve, a három és fél órán át tartó rendezvényt megúsztam infúzió nélkülJ.

A viccet félretéve, legjobb rendezvényeink közé sorolom a magányról szólót, pedig a 9 év alatt volt egynéhány. A társaság egy része - ahogyan már szokás - természetesen nem akart hazaindulni, ezért egy közös pizzázással fejeztük be a kellemes estét.