Tartalom
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Publikum
Indulás: 2007-02-28
     
Beszámolok 2007-2011
Beszámolok 2007-2011 : Félelmek - Jeles Erzsébet

Félelmek - Jeles Erzsébet

  2007.05.21. 14:06

"A félelem velünk élő belső érzés..."

Több mint egy hónap telt el az Édentől Keletre Csoport legutóbbi találkozója óta. Az összejövetel előtt egy érdekes kiállítás megnyitójának voltunk a részése: Váradi Andrea bőrdíszműves munkáit csodálhattuk meg, aki bőrrel dolgozik és azokat ki is festi. Az esti találkozó témája most sem volt egyszerű és szokványos. A kérdés az érdeklődők felé: Te, mitől félsz? Az első felkészült vendégünk Daróczi Tamás volt Hajdúnánásról (bevallom, hogy az ő eszmefuttatását sajnos nem hallottam, mert egy fontos telefonbeszélgetés miatt rövid időre el kellett hagynom a kis társaságot). A következő hozzászóló Rehó János volt, aki mindannyiunknak egy félelem tesztet adott át. A 24 pont összeszedése már komoly figyelmeztetés a kitöltő számára, mert annak már szakemberhez kell fordulnia a félelmével, szorongásával együtt. Megállapítottuk, hogy a magyar nyelv mennyi szót ismer a félelemre (megijedtem, megrémültem, szorongtam, remegtem stb.) A kisgyermek 6-8 hónapos kora körül találkozik először a félelemmel, amikor is ha az édesanya kimegy a szobából, megijed és sírvafakad. A félelem velünk élő belső érzés, mely nagyon sok mindentől függ: szokásainktól, neveltetésünktől, élettapasztalatainktól stb. Nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy Papp János legújabb versét felolvashattam, melynek címe: Rémület. A vers mindarról "beszélt", amit egy zárt, sötét szobában átélünk. Ezután Bodnár Robin fejtegetésére került sor, aki őszintén elmondta: az egyedülléttől és a boldogtalánságtól fél a legjobban. Érdekes volt az a hőlégbaleset, melynek ő maga is szenvedő alanya volt. Hallhattunk az alkoholisták álmairól, akik az álmukat úgy élik meg, mintha az valójában megtörténne velük. Innen a feltételezés, hogy az ő halálukat okozó szívmegállás ezekből az álmokból fakadhat. Igaz, ez a vizsgálat még gyerekcipőben jár, de sohasem lehet tudni. Nagy sikere volt a rendezvény végén a szalámis muffinnak, melyben szerencse cédulákat helyeztünk el. Mindenkinek fel kellett olvasnia a sajátját, és voltak olyan üzenetek, melyek "telibe" találtak. Ismét egy sikeres, érdekes, mindenkit érdeklő találkozónk volt.

     
     
Írások
     
Tartalom

Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?    *****    Will Vandom Rajongói Oldala ♥ nosztalgia W.I.T.C.H. a javából, 2006 óta ♥ Te még emlékszel?    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie. Tedd meg te is, én segítek értelmezni! Kattints! Várlak    *****    Nagyon részletes születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + kötetlen idejû beszélgetés diplomás asztrológussal! Kattints    *****    Smart Elektronika - Arduino és Okos Elektronikai termékek webáruháza .Álmodd meg, alkosd meg, vezéreld a jövõt!