Balla Zoltán /Hajdúböszörmény/

Csókodból koronát

Csókolj, ha ajkad

csókra éhes.

Csókolj, ha folyton

fűt a vágy.

Csókodból mindent

jobban értek,

mintha ezerszer

mondanád.

Csókolj csak csókolj

Csillagfényben.

Ajkamra csókolj

száz csodát.

Csókomért újabb

csókot kérek –

csókolj fejemre

koronát.

Bayer Ferenc /Hajdúdorog/

      VAGÁNYHANGZÓK

HA VAN HAVANNA ANNA CSAJ,

AKARVA, ZAKLATVA NAGY A BAJ.

ANTAL AKAR, ANNA TAGAD,

NAGY A ZAJ, AJAK A LAKAT.

ÁRVÁN LÁT MÁR SÁTÁN,

VÁLLÁN ZSÁK, JÁR LÁBÁN,

SZÁJZÁR VÁR RÁ, LÁT MÁR,

SZÁZ ÁTKÁT LÁSD SÁMÁN.

KEREK PEREC, EGY PERC NEKED

KEZED, KEZEM, EMBER SZERET,

SZERELEMNEK LEHELETJE,

BELE REMEG, ENDRE, NEJE.

KÉT LÉNY FÉL KÉK JÉG ÉLÉN,

ÉGÉST MÉR FÉL ÉV VÉGÉN,

KÉT ÉRZÉS KÉST MÉR ÉS KÉSZ,

LÉGZÉS, VÉRZÉS, KÉSZ ÉS VÉSZ.

ILDI VISZI PISTIT INNI,

VIZIT ITT IS, VÍZT VINNI,

MIT KIBÍR KIS VIKI ÍGY IS,

HISZ NINCS MIT INNI WHISKIT

MOST MOSS, MOSOTT PÓLÓT,

MOSÓPOROM HOZD S OLLÓT,

OTTÓ OKOS, GYORS MOST,

FOROG, ZOKOG, ROBOTOL,.

ÖT ÖRDÖG KÖRMÖM KÖZT PÖRÖG,

ÖRÖMÖM JÖN , SÖR FÖLÖTT,

ÖNZŐK KÖZÖTT ÖN DÖNT ÖDÖN,

ÖRZÖTT ÖRÖM, BÖRTÖN BÖDÖN.

Beri Róbert /Hajdúdorog/

        Felmorajló érzelem

Távoli hangok, beszédes mozdulatok,

az emlékezés gyönyörrel tölt el,

s míg tehetem, lélekben lélegzem veled.

Csak tudnám, hol kalandozol, s én

mire várok, mikor búsharanggá zendül

a tétova, lappangó vágyakkal teli szív.

Vártalak a kertben, hol nappal madár dalolt,

s az esti szürkületben, hol fátylat hord

a csillagszemű  holdas ég.

Meglehet ébrenlétem képei fakók,

az agynak szüksége van álmokba

rejtjelezett érintésre, szerető melegségben.

Mert ízlelem hiányod citromfalevelét,

átkozott gyümölcsének fanyar,

keserű nedvét minden percben.

Ám ajkad, negédes málnaszemek

mámorosan szétáradó igéje,

oltaná szenvedélyem túlzó hevét!

De Te csak körbefonsz csalfasággal,

ármányos cinkosságod elveszejt,

s én csak átkozhatom, a sorsba rejtett végtelent…

Bódi Erika /Hajdúdorog/

Az apokalipszis álmaimban

Maszatos kézzel, sebes arccal nézek előre

Nézek előre, és csak téged látlak

Nem látva a világot, tudom, semmi sem maradt belőle,

És semmi sem maradt már a világnak.

Nem érdekel ki ad árnyékot a fáknak…

Csak téged látlak minden erőmmel romokon át

S bár csak a világ járna jól véle

Legszívesebben visszafordítanám a nagy homokórát

Fesd más emberek álmait is kékre

S ha te belehalnál, hiába lenne béke.

Maszatos kézzel, sebes arccal nézem a világot

Nézek előre… egyedül maradtam

Nem látva világom, nem maradt semmim a világon

Szívből szerettem míg két kézzel adtam

És boldogan megnyílhat így a föld alattam.

Dr. Bodnár Robin /Hajdúdorog/

       Add vissza…

Nem tudom, hol van Auschwitz, odavitték anyát,

Úgy hallottam rossz hely, s a halál vert ott tanyát.

Kihallgattam a felnőtteket, amikor arról beszéltek,

Hogy bántják őket ott, fáznak és félnek.

Most egy szekrényben lakom, nem tudom mióta,

Hideg van, sötét, s rettegek néha.

A szomszéd néni zárt ide, csak ritkán kapok enni,

Neki sincs, meg mondta, csöndbe kell lenni.

A legrosszabb nem az, hogy most egyedül itt vagyok,

Hanem, hogy nem látom a holdat, s a sok kis csillagot.

Éjszakánként két bátyámmal kémleltük az eget,

S arról beszélgettünk, a jóisten hol lehet!

Drága Isten kérlek, add vissza őket,

Meg is verhetnek most, csak add vissza őket,

De ha már nem élnek, s őket nem tudod,

Add vissza a holdat, s a sok kis csillagot.

Endes Ilona /Hajdúböszörmény/

      Fekete világ

Fekete télben, fekete éjben

Vágtat egy fekete ló,

Fekete tóban, fekete mélyben

Hullik a fekete hó.

Fekete vízben, fekete tűzben

Lángol a fekete Nap,

Fekete szélben, fekete földben

Sarjad egy fekete mag.

Fekete lángot, fekete álmot

Kerget a fekete szél,

Fekete csöndben, fekete várost

Ébreszt a fekete fény.

Fekete ember, fekete lelkét

Tisztítja fekete tűz,

Fekete világ, fekete végét

Siratja fekete szűz.

Fekete táncos, fekete lépte

Fekete földet ér,

Fekete szívben, fekete érben

Folyik a fekete vér.

Fekete sírban, fekete holtak

Fekete átka fog,

Fekete népek, fekete könnyel

Várják a szebb holnapot.

Fekete függöny, fekete fénytől véd

Fekete ablakot,

Fekete szemekben, fekete könnyek

Várják a Fehér Napot.

Horvát Ágnes /Hajdúnánás/

Életem

Egyedül fekszem a sötét szobában.

Rád gondolok, s végigráz a hideg.

A múló pillanatok húsomig marnak,

Mégsem lehetek a tied…

Idő, mely nem adatott meg,
Szó, mely kimondva nem lett.
Érzelem, mely bennem élt,
S a csók, amiből ő nem kért...

Belül háborgó tenger,

Kívül mosolygó arc,

Ti csak a jót látjátok bennem,

Pedig a pokol mélye belém mart!

Pereghet az életem kockáról kockára,

Bezárkózom, reménykedve a jóban,

Nem jutok kettőről a háromra.

Úgy örülnék egy őszinte reményteli szónak!

Végleg itt hagyom ezt az életet.

Szememből lassan kihuny a fény.

Hideg szél fújja testemet.

Lelkem végre nyugovóra tér.

Jantek Zsolt /Hajdúnánás/

Így is próbálkozom

Nem szűntem meg létezni,

Csak pozitívan érezni,

Mindenben a rosszat látom,

S kétségek közt halált várom.

Szegények közt vagyok nincstelen,

Hazugok közt vagyok becstelen,

Ártatlanok között vagyok üldözött,

A Remény már rég elköltözött.

Hittel vagyok Isten gyermeke,

Barackvirág óvó permete,

Pesszimizmus, Halál jobb keze,

Keserűség, Magány tengere.

Szomorúan féltő szerető,

Egy hullaszagtól áradó temető,

Az Igazságot folyton kereső,

Becsületben büszkén szenvedő.

A Romantika nyíló virága,

A teremtésnek végzetes hibája,

Szent Lászlónak büszke harcosa,

Az igazságnak fényes pallosa.

Vérengző háborúban armada,

Elhalványult önmagamnak harmada,

Fényt hozó reggel harmata,

A társadalom utolsó jaj szava.

Vagyok szépnek szép, csúnyáknak csúnyája,

Hóbortos lányoknak levetett gúnyája,

Végtelen időnek ketyegő órája,

Zsenge, szép lányoknak életük próbája.

Vagyok feszült percek időzített bombája,

Keserű szavaknak kilója, tonnája,

Tetemre hívott pusztulás bomlása,

Kicsinyke pataknak végtelen sodrása.

Reménytelen napok alkoholistája,

Csalódott lányoknak fekete listája,

Eső után természet illata,

Sötét éjek tündöklő csillaga.

Kedves Zilahi Enikő /Nyíracsád/

          ŐSZ

Ismét elszökött a nyár

és nyitva hagyta a hátsó kertkaput.

Vele osont a játszi napsugár,

hátrahagyva várost és falut.

Nézd, hogy lopózik az ősz!

Megbúvik az almafa megett.

Megsárgít, majd lustán letép

reggelenként egy-egy falevelet.

Didereg a hajnal,

dércsípte orra fázósan vacog,

a hűvös alkony jeges fuvallata

szorosra zár minden ablakot.

Sóhajt a kémény,

pipájában felizzik a parázs,

álmosan pöfékel és várja, várja,

hátha visszatér a nyár.