Így írtok ti II.
2007.09.22. 01:18
avagy a verspályázatra beérkezett versek
Nagy Erzsébet / Hajdúböszörmény/
Mama
Mama
Köszönöm, hogy vagy nekem
Hisz tudod, én csak általad létezem
Fakó arcod ragyogó fény nekem
Kezed melege jó, ha kezemben megpihen
Mama
Végy erőt magadon
Hogy e világban ne érjen fájdalom
Engem, ha már nem leszel velem
S önzőségemért megbocsáss
Hogy csak veled tudom elképzelni életem
Mama
Szeress élni! – nézd, hogy ragyog a nap
Bíborszínű hajnal rózsát fakaszt
Nézd kerted kedves virágait
Neked bókolnak, sarjadnak itt
Mama
Itt állok előtted pőrén, meztelen
Lelkemmel, főhajtva, csendesen
S bocsánatodért esedezem, bántó tetteimért
Ha idáig ellened vétkeztem
Mama
Hisz csak te tudsz úgy megbocsátani
Mint soha, senki más
Fogadd e csokor virágot
S érintse lelked e vallomás
Pappné Fülöp Beáta /Vác/
AZ ÉLET FÁJA
Nézd a mozdulatlan tájat, Távol látsz egy száraz faágat, Madár sem száll rá, ha fáradt, A szellő is elkerüli, nincs rajt levél, amivel játszhat.
Mondd, mi a jövője ennek a fának! Nem gyümölcsöt hoz, hanem száraz ágat. Apránként kiszökik belőle az élet, Ereiből a nap szívja az utolsó cseppet.
Régóta várja már a megváltó felhőket, Csupasz ágait hiába nyújtja az égnek, Ha nem hull eső erre a vidékre, Hamarosan lejár a fának élete.
De jól látom, bárányok legelnek az égen, Csorda közeledik fejtetőn, fehéren! Esőfelhő lesz talán belőle, Haldokló fának ez a megmentője.
Forgószél csavarja össze a felhőt, Gyúr belőle morgó, dühöngő erőt. Vadállat lett a szelíd bárányból, Most készül kitörni a szélkarámból.
Villám cikázik végig a tájon, S ez hatalmas mennydörgést magával von. Reng ég, föld s minden mi közte van, Jaj annak, ki részt vesz e háborúban
A fa magányosan áll a viharban, Természet erőinek kiszolgáltatottan, A nap megsütötte, most eső áztatja, Megtépi a szél, s villám hasogatja.
Sárban hever fának koronája, Mert egy tüzes lándzsa eltalálta. Szörnyű a látvány, ó mily csonka! Csak törzse maradt meg, s vékony ága.
De gyökerét vízzel jól teli szívja, Jöhet bármilyen szél, fel nem borítja. Aztán lassan csendes lesz minden, A vihar elvonul, egy ideig pihen.
Nézd a mozdulatlan tájat, Távol látsz egy zöld faágat, Madár száll rá, ha fáradt, S levelével szellő játszhat.
Papp János /Hajdúböszörmény/
Elvisz az álom
Gyönyörű reggel csillog az ablakban.
Itt ébredsz mellettem.
De ellép az ágy mellől az álom
és elvisz mellőlem téged is,
s a friss, fényes reggelben
az ablakból szökő hűvös huzatban,
itt ébredtél mellettem.
Itt… a tudatban.
Még gyorsan utánad nézek:
szemhéjam visszazárom
ijedt tekintetemre s látom,
ahogy a távolodó álom
átkarolva kísér a ködös határon.
Távolvisz tőlem téged.
Átbillen az élet a halálon.
Látod…?
Ilyen reggelekre ébredek.
Átkarolt vágyakat ölelek
fáradó karjaimmal
s árnyak játszanak
képzeletem féltett, édes titkaival.
Tudják, hogy ott vagy.
De az vagy még aki voltál?
- Ott vagy…?
Szoltál? -
- Dehogy! Nem…! -
- Akkor hogy lehet az,
hogy erősebben vagy,
mint bármely félelem? -
- Pedig nem szóltam semmit. -
- De én mégis minden
egyes szavadat értem
és biztosan felmértem azt is,
hogy ébren vagyok-e vagy álmodom.
Hangod az éjben ma még újra hallhatom? -
- Nem… Ó nem. Többé soha sem! -
- Ne menj tovább!!!
A határon túl végleg
elvesztelek kedvesem. -
Átbillen a halál az életen.
Az éj sűrű
homályával takarózom.
Aludni nem tudok,
csak forgolódom,
s mint akit ólom-nehéz
súlyok szorítanak
a valóság talajára,
úgy fekszem itt síromban:
az ágyban.
Várom, hogy jöjjön
a könnyítő álom.
Hiába.
Veled találkozni
itt nem tudok
a fájó valóságba.
Átbillen a tudat
egy képzelt világba.
- Már látlak is.
Itt vagy?
- Itt is és nem is.
- De mégis csak itt vagy,
bár képzelet,
de mégis
oly emberi.
- Álom-emberi,
de igen.
Álmaimban ott vagyok.
De hol van a valóság?
- Ó…,
az a nyirkos valóság,
melyben csak fájdalom
s csalódás van kell-e az?
- Kell.
- De ha fáj
nagyon akkor is?
- Igen.
Hát neked nem lenne jó
ilyen hideg éjszakákon
érezni ölelésem,
s nem csak
képzelt tenyeredbe
bújtatott kézzel
sétálni az utcán,
vagy ölemből nem kiesni
s összeborzolt hajjal
úgy felkelni,
hogy együtt engedjük
a reggelt csillogni szemünkben,
vagy ha nem lenne
többé az a szó, hogy:
nélküled vagy hiány, vagy…
- Kérlek ne folytasd tovább!
Fáj…, fáj a valóság,
s mindenbe kapaszkodom,
hogy ne tudjon
innen visszarántani.
- Ne haragudj.
Nem akartalak bántani.
De így, ahogy
most éled az életed,
hogy a jót, a szépet,
a boldogságot csak
álmodod vagy képzeled…,
mi lesz így veled?
- Még nem tudom.
Verseket írok.
Verseket, neked.
Posta Alexandra /Hajdúdorog/
Elárulva
Sok töprengés után nagy levegőt vettem,
Hogy segítsen elfeledni, akit szerettem. A könnyek már sok álmom elmosták, Belátom, szerelemre nincs orvosság.
Pedig de jó lenne valamilyen pirula, Ami hirtelen hat, akár egy csoda, Ami fájdalommentes és nem kegyetlen, Nem úgy mint az, akit én úgy szerettem.
Az élettől igazán nagy pofont kaptam, A fájdalom, amit éreztem, még itt van. Legbelül mardos, mint ezernyi tű, Húsomba tép, szívemet falja a lassú keselyű.
Szemembe sötét foltokat vet a fény, Valahányszor belém kap a Remény, Ami egyre halványabbnak tűnik, Ahogy nyúlnak a napok egymáson végig.
Sokféle érzés gyötör minden percben, Édeskés és keserű, kettő az egyben. És még én önmagam kínzója vagyok, Addig ő valahol élvezi a napot.
Mi ez, ha nem nagy igazságtalanság?! Mikor már így szerettem, arcon vág! Elárult, akitől soha sem vártam, Közönyével hirtelen ölt és bátran.
Bárcsak ne lenne az a sok közös emlék, Úgy kívánom néha, én se lennék... De lehet, nekem ez volt elrendelve, Hát üssed csak, Sors, még élet van benne!
Urgyán Tibor György /Hajdúdorog/
Benned születni újra
Dal, ami a szívünket járja
Át – meg át eónok óta,
Csalogány, ha párját várja
Ajkán hallik ilyen nóta
Mint amit a lelkem dúdol
Megtalálva léte álmát,
Megszabadulva a bútól,
Szerelmétől kapva pálmát
Győztesként a célba érve
újjászületve a mában
sötétségből visszatérve
rügyet lelni száraz fában,
megtalálni, mit kerestem
láztól hajtva, botladozva,
hányszor és hányszor elestem
és kutattam hajladozva
lábaid nyomát a porban.
Míg nem voltál, én sem voltam…
Kerestelek minden korban,
Vágytam rá élve és holtan
Szívedben születni újra
Főnixként a létezésre.
Hallani hogy szívem húrja
Nemet mond a kétkedésre
Kinevet már téged, Halál,
Nem dől be a régi szónak,
Annak örül, amit talál, Megmarad már szépnek, jónak
|