rögeszméim – verseim

1

Kiengedem tollam hegyén

ha túltöltődöm érzéssel gondolattal

kibomlott forma-tokban habzó mondatokban

a versírás magánya – ahol fényesedik

a szegényes szavak aurája –

az egyedüllét felsőfoka

a képzelet vegyesboltja árugondola

a vers sugárzó mágia a vágy víziója

a valóság egyik dimenziója

bennem nézi magát a világ

a szememből issza

nem tehetem, hogy ne tükrözzem vissza

a tó sem mondja ha belenéz a hold

hogy visszaragyogni rá nem akarok

az érvényes mondatokkal

zúduló törmelékben

a versekkel sodródó mellékes érben

tátongnak a szavak rései

a lényeget elnyelik mélységei

bárcsak tudnám hogyan kell

a szavak fajsúlyát az igazsággal mérni

többet mondani és kevesebbet beszélni

mint a nagyon bölcsek vének

akik nem szólnak már

csak messze néznek