A szegedi Somogyi-könyvtár meseíró-pályázatára csoportunk tagja Jeles Erzsébet könyvtáros benevezett, az eredményhirdetésre május 5-én került sor, így lelkes kis csapatunk, amelynek jómagamon kívül tagja volt még Horvát Attila gitártanár, Tihanics Norbert leendő filmrendező – megelőlegezett bizalom neki - indult útnak a tőlünk nem kis távolságra lévő megyeszékely meghódítására.

Utunk során kétszer is hatalmas felhőszakadásban volt részünk, az egyik alkalommal meg kellett állnunk, mert képtelenség volt továbbhaladni, ugyanis semmit nem lehetett látni. Szerencsére Szegeden a város hírnevéhez méltón – mármint, hogy az ország legnapfényesebb városa - napsütéses idő fogadott minket.

Először jártam Szegeden – illetve 1997-ben a PG-csoport előtt felléptem a Sweet Childreen nevű zenekarommal, amelynek Horvát Attila is tagja volt, de akkor este sajnos nem sétálgattunk a városban. Ezért nagy kíváncsisággal figyeltem az elém táruló látványt.

A város meglehetősen szép, sok a zöld terület, a parkban hatalmasak a fák, s minden rendezett és tiszta. Ellenben alig láttam igazán szép hölgyet, amin meg is lepődtem - de lehet elbújtak:-)) Mindenesetre meg kell becsülnünk a hajdúsági lányokat, asszonyokat!! Az volt a benyomásunk - kis túlzással -, mintha nem is Magyarországon lettünk volna. Az emberek arctípusa erősen eltér a mi tájegységünkön találhatótól és kisugárzásuk is más. Erdeklődő, vizslató pillantásainkat sokan viszonozták, valószínűleg számukra meg mi lehettünk furák.

Az ebédidőn már bőven túl jártunk, amikor vendéglátóegység keresésébe fogtunk. Sajnos nagyon beleválasztottunk, a rendelt pizzák nem igazán nyerték el tetszésünket, vágytunk is az otthonira.

A nem éppen üdítő étkezés után a megyei könyvtár felé vettük az irányt a „Ma én mesélek neked” című mesekönyv 5. kötetének bemutatójára, amelynek tartalma a már említett meseíró-pályázatra beérkezett művekből tevődött össze. Útbaigazításra szorultunk, megszólítottam egy idős nénit, aki igazi ízes szögedies tájszólással volt segítségünkre.

Az eseményre mintegy 50-60 ember gyűlt össze, megjegyzem sokkal több nem is fért volna el az egyébként hangulatos könyvtárrészlegben. Miután Sántáné Kurunczi Mária a Szegedi Amatőr Alkotók Körének vezetője köszöntötte a megjelenteket, ismertette a pályázat helyezettjeit. Volt gyerek, junior és felnőtt kategória, valamint külön kategória a mesékhez készült illusztrációk és rajzok számára. A pályázatra összesen 136 alkotás érkezett.

A mellettem ülő Erzsike nagy meglepődéssel fogadta, amikor a felnőtt kategóriában III. helyezettként oklevélátvételére szólították. Jómagam titkon reméltem a dolgot, hiszen könyvtárosunk egy profin mondatszerkesztett, tartalmilag jól felépített történettel nevezett be, amelynek a címe „Az oroszlán és a rák” volt. Csalódott is lettem volna, ha ez nem így történik. Az Édentől Keletre Csoport büszke újdonsült tagjának sikerére.

Az öröm mellett azonban hadd legyek kritikus a rendezvénnyel kapcsolatban. Furcsa volt, hogy az eseményen fellépők mind-mind folyamatosan bakiztak és gondjaik voltak az olvasással. Egy olyan 10-12 év körüli kislányt hívtak ki meséjének felolvasására – amellyel első lett – aki alig tudott megbirkózni a szavakkal, történetének olvasásának felénél elfáradt – két oldalas mese volt – az egyik zsűri segítette ki, aki elfelejtett szemüveget felvenni, legalábbis szabadkozott a felolvasás végén. Elgondolkodtatott vajon tényleg a kislány írta az egyébként komoly alkotásnak tűnő mesét, amikor még olvasni sem tud? Véleményem szerint a szülei voltak, de akkor miért nem ők neveztek be a felnőtt kategóriába? Ezzel csak ártottak annak a gyereknek.

A bakik sorát egy idős bácsi folytatta, aki hegedűn zenésített meg egy verset, amely nem lett volna rossz, de a bácsi vagy csak két napja gyakorolta vagy nem is tudom, mert nagyon sokszor úgy tűnt, hogy meg kell állnia, mert nem tudja a sorokat idézni, és volt, amikor egy kamerázó hölgy – a vers írója – segített neki megkezdeni a versszakot.

Egy saját versét szavaló hölgy pedig, a második versszak olvasásánál jött rá, hogy neki szemüveg kell… Meglehet, mindezek mind a véletlen számlájára írhatók, nem tudom. Ellenben nagyon szép gesztus volt, hogy a jelenlévő gyerekek virágokat vihettek haza édesanyjuknak anyák napja alkalmából és a mesegyűjtemény a lehetőségekhez mérten külalakjában is színvonalas volt.

Igazából csak azért részleteztem a hibákat, mert mind az Édentől Keletre Csoport mind pedig a Hajdúdorogi Mészáros Károly Városi Könyvtár sok rendezvényt bonyolít le és jó volt összehasonlítani őket egy megyei könyvtár által szervezettel. Úgy gondolom, nekünk Dorogiaknak nincs miért szégyenkeznünk!

Az örömteli esemény után városnézésre indultunk, lementünk a Tiszapartra fotózkodni, megtekintettük a Szegedi Dómot, amely sajnos zárva volt. Szerettünk volna egy kellemes helyre beülni, átértékelni a történteket, ezért leszólítottam két fiatalembert, hátha tudnak valami hangulatos kis csehót a környéken. Természetesen tudtak, sőt mi több oda igyekeztek, mondták, tartsunk velük, így is tettünk. Egy valóban kulturált sörözőbe invitáltak minket, ahol kísérőinkről érdekes dolgok derültek ki. Egyikük szláv származású volt, aki mellesleg festő, de jelenleg szobrásznak tanul, míg a másik a Mozaik könyvkiadóban dolgozik, mint illusztrátor. Jobb társaságot nem is találhattunk volna. Lehet a karmánkban volt, hogy pont őket szólítottam meg. Mindenestre nagyon jó fejek voltak, összebarátkoztunk. Sajnos nem sokáig maradhattunk mivel még hosszú út várt ránk.

Összegezve egy eseményteli, sikeres és egyben tanulságos „túrán” vettünk részt, amelyre még sokáig szívesen emlékezünk majd.

A szegedi eseményekről készült fotók a képözönben találhatók!!