Az eutanázia jelentése görög: ευθανασία -'ευ "jó, szép", θανατος "halál" Az eutanázia mai jelentése: a gyógyíthatatlan beteg halálának a belegyezésével történő meggyorsítása vagy előidézése szenvedéseinek megrövidítése céljából. Az eutanázia hívei abból indulnak ki, nevezetesen: kisebb értéket tulajdonítanak az életnek, amikor annak hasznossága csökken, vagy egyenesen a végéhez közeledik. Így követhető az a gondolatmenet, hogy a gyógyíthatatlan és fájdalmas betegség esetén vagy a végstádiumba jutott beteg esetében az élet fenntartása már nem áll érdekében sem a betegnek, sem a családjának, hozzátartozóinak, sem a társadalomnak. A következtetés pedig: az embernek nemcsak az életéhez van joga, hanem a halálához is, az emberhez méltó halálhoz való jogról beszélhetünk. A szenvedéstől való menekülést, megszabadulást humanista elvekkel magyarázzák, ám e vonatkozásban szembekerülnek a keresztény hitelvekkel – melyek a szenvedést az élet természetes részének fogják fel, sőt bizonyos lelki megtisztulást rendelnek hozzá. A legtöbb jogrendszerben nincs kifejezetten erre vonatkozó intézkedés, jogszabály, ezért az eutanáziát vagy öngyilkosságnak, vagy gyilkosságnak tekintik – ha mások követik el.

Története:

Az a vélemény, amely szerint az eutanázia erkölcsi szempontból megengedhető, egészen Szókratészig, Platónig és a sztoikus filozófusokig vezethető vissza. A hagyományos keresztény vallás elutasítja, főleg azért, mert ellentmond az ötödik parancsolatban foglalt, ölésre vonatkozó tiltásnak. Az eutanázia legalizálására vonatkozó szervezett mozgalom Angliában 1935-ben indult, amikor C. Killick Millard megalapított egy szervezetet, az eutanázia törvényesítéséért küzdők önkéntesek társaságát. A társaság törvénytervezetét a Lordok Háza 1936-ban és 1950-ben elutasította. Az Egyesült Államokban hasonló szervezetet 1938-ban alapították.

Eutanázia program a Harmadik Birodalomban :

A náci Németországban tudatosan törekedtek az eugenetikára, ennek folyományaként kezdődött meg 1940-ben a T-4 Eutanázia Program. A program célja volt, hogy szisztematikusan megöljék, sterilizálják azokat a testileg, szellemileg fogyatékos, pszichésen beteg embereket, akik "nem járulnak hozzá a német faj genetikai állományának javításához". Tulajdonképpen a T-4 Eutanázia Program egyfajta eugenetikai program volt, nélkülözve az eutanáziának azokat az ismérveit, melyek megkülönböztetik az egyszerű emberöléstől (saját elhatározás, gyógyíthatatlan beteg, szenvedések megelőzése, csökkentése). A program során közel 200.000 embert gyilkoltak meg, ám maga a program mégis meghiúsult, köszönhetően a betegek hozzátartozóinak és az egyház egyre erősödő nyomásának.

Fajtái:

Az eutanáziának két fajtája van, attól függően, hogy cselekvéssel, vagy mulasztással valósul-e meg.

Az aktív eutanázia egy tevőleges cselekmény, mely megvalósulhat kémiai, fizikai, biológiai eszközökkel. Leggyakoribb formái a gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel a gyógyíthatatlan betegek szenvedéseinek lerövidítése.

A passzív eutanáziának további két formája van, az egyik, mikor nem is a beteg, hanem az orvos dönt a halálról. Ez esetben arra a kérdésre kell választ kapni, hogy meddig, milyen eszközökkel köteles azt a beteget életben tartani, akinek élete visszafordíthatatlanul a végéhez közeleg. Itt az orvosi kötelesség és az emberhez méltó szép halál kerül szembe egymással, mely azonban feloldható. Az orvosi kötelesség nem értelmezhető egyoldalúan, a beteg jogainak tisztelete nélkül, így az élet működésének erőszakos fenntartása már nem az élet meghosszabbítását, hanem a haldoklás elnyújtását jelenti.

A passzív eutanázia másik esete lényegében az, amit az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény, az ellátás visszautasításának jogának nevez, mely jognak két esetköre van. Az egyiket a törvény 20.§ (2) tartalmazza:

a beteg minden olyan ellátást, melynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, visszautasíthat – Magyarországon közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban.

Az ellátás visszautasításának másik esete az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítása. Az egészségügyről szóló törvény szerint (20.§ (3)):

A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

Az eutanáziával kapcsolatos viták, vélemények:

A Hospice Szolgálat (idős, haldokló betegeket gondozó alapítvány) vezetőinek állásfoglalása szerint az egyre jobb palliatív terápiák mellett nincs létjogosultsága az eutanáziának. A palliatív terápia az a súlyos állapotban lévő haldokló betegnek a sokoldalú testi, lelki, szociális ellátása. A palliatív terápiának a lényege az, hogy a beteg életét megpróbálja úgy javítani, hogy élete végéig egy viszonylag elfogadható életminőségben éljen és ne kívánja feltétlenül a halált.

Az Orvosi Kamara álláspontja szerint, aki orvos, az-az életre esküdött fel, azaz az életért küzd. Mivel tehát az orvosok az életre esküdtek, így azt szeretnék, hogy az eutanázia esetleges engedélyezése esetén se az orvosokat kötelezzék a kegyes halál végrehajtására. Az hogy az élet kioltása legyen a célja az orvosnak, ez nem függ össze a hivatásával és a szakmával.

Az orvosoknak támpontjai vannak az eutanázia kérdéskörrel való foglalkozáskor. Ilyen a Hippokráteszi eskü, melyet diplomázáskor tesznek le, ez az élet tiszteletén, megőrzésén alapszik. Mind az eskü mind a minden orvosra vonatkozó Orvosi Etikai Kódex egyértelműen tiltja az aktív és a passzív eutanáziát.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1980-ban kimondta, hogy "a modern palliatív kezelés megjelenésével szükségtelenné vált az önkéntes eutanázia törvényesítése."

A Katolikus Egyház továbbra sem fogadja el az eutanáziát, de ellenzi azt is, hogy egy gyógyíthatatlan, halálán lévő ember számára mindenáron, értelmetlenül fenntartsák a kezelést.

A holland szabályozás:

Hollandiában a korábbi teljes tilalmat a bírói gyakorlat kezdte feloldani. 1973-tól kezdődően több olyan ítélet született, melyek a gyógyíthatatlan betegét halálba segítő orvosokat azzal az indokkal mentettek fel az emberölés vádja alól, hogy szükséghelyzetben cselekedtek. A Holland Legfelsőbb Bíróság egy 1984-ben hozott ítéletében nyilvánította ki elvi éllel, hogy bár más megölése a büntető törvények alkalmazásában változatlanul bűncselekménynek tekintendő, a beteget halálba segítő orvos bizonyos feltételek esetén hivatkozhat arra, hogy az emberölést szükséghelyzetben követte el. A bírói gyakorlat ennek feltételeit is kimunkálta. E feltételek a következők: az orvos a beteg szabadon kinyilvánított akarata alapján jár el miután tőle és a betegtől független orvossal konzultációt folytatott, a betegnek ez a kívánsága átgondolt, megfontolt és tartósan hangoztatott, a beteg tűrhetetlen fájdalmaktól szenved, és nincs kilátás állapota javulására, a szenvedés enyhítését eredményező módszer pedig nem áll rendelkezésre.

E legfőbb bírói döntés hatott a törvényhozásra is. 1994-ben módosították a büntető törvényt és a halálesetek kivizsgálásáról szóló jogszabályt. Ezek úgy rendelkeztek, hogy gyógyíthatatlan betegét halálba segítő orvosnak minden ilyen halálesetet jelenteni kell egy e célra felállított bizottságnak, mely állást foglal az orvos eljárásának jogszerűségéről, és jelentését megküldi az ügyésznek, aki dönt arról, hogy büntetőeljárást indít-e az orvos ellen.

A belga szabályozás:

Belgiumban 2002. május 28-án hoztak törvényt annak lehetővé tételéről, hogy az orvos a gyógyíthatatlan beteg kívánságára véget vethessen életének. A törvény szóhasználatában ez eutanázia, melyet így határoz meg: eutanázián az orvos által eszközölt azon cselekmény értendő, mellyel szándékosan véget vet betege életének.

A törvény szerint az eutanáziát elvégző orvos nem követ el bűncselekményt, ha megbizonyosodik arról, hogy a beteg nagykorú, cselekvőképes, az eutanáziára vonatkozó elhatározására önkéntesen, megfontoltan és külső befolyástól mentesen jutott, orvosi szempontból kilátástalan a helyzete és olyan állandó, elviselhetetlen testi, vagy lelki szenvedés állapotában van, melyet gyógyíthatatlan betegsége, vagy balesete okoz.

A betegnek írásban kell előterjesztenie az eutanázia iránti kérelmét, amelyet neki magának kell megírnia és aláírnia. Ha nincsen erre képes állapotban, a kérelmet az általa választott olyan nagykorú személynek kell elkészítenie, akinek nem származhat anyagi előnye a beteg halálából. E személynek a kérelmet az orvos jelenlétében kell megírnia, ebben az ok megjelölésével rögzítenie kell, hogy a beteg maga nem képes kérelmet készíteni.

Hogy élik meg ezt a kérdést Ausztráliában és az Egyesült Államokban?

Az aktív eutanáziát először 1995-ben regionális jelleggel Ausztrália északi területén engedélyezték. Két évvel később az ausztrál szenátus visszavonta a törvényi rendelkezést. 1998-ban az egyesült államokbeli Oregon államban tették lehetővé, hogy bizonyos feltételek mellett az orvosok halálba küldhessék betegeiket. Más államokban ezt tiltják az USA-ban, így Michigan-ben 25 év börtönre ítéltek egy férfit, aki halálos méreginjekcióval altatta el örökre betegét.

Hazai helyzet:

A hazai törvények az eutanázia minden fajtáját mereven elutasítják. A kérdésben már több Alkotmánybírósági határozat is született az elmúlt évek során, a jogi kérdés fő alapja pedig az emberi élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog egymással való ütközése, mert ebben a kérdésben ezek bizony nem férnek össze.

Ne kezdjünk azonban jogi fejtegetésekbe, hiszen azok nem vinnének előre minket. Az eutanázia kérdése a rendszerváltás után először 1993-ban rázta meg (és osztotta meg) a hazai közvéleményt. A hivatalos (jogi) állásfoglalást az eutanázia kapcsán Binder Györgyi – egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő lány édesanyjának – bűnügye óta sürgetik jogi berkekben. Az édesanya akkor azt állította: kislánya kérésére dobta a hajszárítót a fürdővízbe, ám mivel az áramütés nem következett be, úgy döntött, hogy tizenegy éves lányát, Andreát a fürdővízbe fojtja. A tragédia az után következett be, hogy az orvosok teljesen lemondtak a kislányról, és az anya feladta állását, hogy otthon folytassa az ápolást. A kegyes halál meghatározás – mint jogi kategória – e per alatt hangzott el elsőként, ám Binder Györgyi ettől nem remélhetett enyhébb büntetést. A bíróság végül kétéves szabadságvesztésre ítélte az anyát (Göncz Árpád akkori köztársasági elnök kegyelme nyomán később Binder Györgyi kétéves szabadságvesztését négy évre felfüggesztették).

Az eutanázia kérdése Magyarországon 2001 februárjában, az úgynevezett Fekete Angyal-ügye kapcsán került újból az érdeklődés középpontjába. A 24 éves ápolónő (Faludi Tímea), 2000. május, és 2001. februárja között nyolc idős embert segített át a halálba. Bár a bíróság véleménye szerint a fővárosi Nyírő Gyula kórház volt nővére nem eutanáziát hajtott végre a beteg, haldokló embereken. A nővért többszöri emberölésért, illetve emberölési kísérletért 2002 decemberében kilenc év fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Bíróság.

Ezek után kérdésem:

v     Jó halál csak a természetes halál lehet?!

v     Mi a helyzet az abortusszal, a halálbüntetéssel és az öngyilkossággal?