Faludy György – 1910.

23 évesen robbant be a magyar irodalomba hírhedett Villon-átköltéseivel. A korabeli irodalmárok által gyakran támadott, de máig tömegek által olvasott kötetben azonban fölöslegesen keresnénk homoszexuális tartalmú verseket. Ezekre 1947-ig kell várnunk, mikor megjelentette egy, a háború kitörésének évében írt versét.  A verset ugyanis következő, majd fél évszázaddal későbbi megjelenésére meglehetősen átírta, nyíltabbá tette és kibővítette. Az élmények  1926-ból valók, amikor is egy La Manche-parti francia intézetben meglehetősen közel került német szobatársához. Az eredeti szöveg elég nehezen férhető hozzá.

"Ajkad kemény volt mint a nyers barackok
mosolyod durva és fogad jeges,
tested rügyedző illatot fakasztott,
mint szél, ha hómezőn evez -
ajkad kemény volt mint a nyers barackok.

Kinn bukva szállt a cinkos telihold,
szemed setétjét sárga szikrák törték,
körmünk az ágyvason szikrát csiholt,
ágyékunk szembenállt, mint két tükörkép,
s kinn bukva szállt a cinkos telihold."

"Kéjünk vad volt s merev, mint béna görcs,
mellünkig nőtt, mint álomban a tenger,
ágyékod - mézgás, karcsú ős-gyümölcs -
kezemre folyt patakzó, lanyha nedvvel:
kéjünk vad volt s merev, mint béna görcs"

„Hány asszony jött tested hülő helyére (…) de csókjuk kínzott és szavuk gyötört"

Ez a változat, mely a ma kapható kötetekben is megtalálható, jó példa a Faludyra jellemző át- és újraíró hevületre. Bár 1939-es évszám áll ez alatt is, tulajdonképpen új verssel van dolgunk, mely hosszabbá és nyíltabbá vált: a sperma üdítő vízesésként folyik, herék himbálódznak vagy épp ilyen strófák jelennek meg:

"Szökőkút lettél. Magadból, szerelmem,
torkomban vadvirág fakadt. Olyan
boldog voltam veled. Fanyar tejedben
lubickolt mind a harminckét fogam.
Szökőkút lettél torkomban, szerelmem."

"Ma már tudom, hogy minden elveszett
és győzelmes lányok prédái lettünk.
Sírhatnék, de utunkra nem lelek,
hol összenőtt a sűrűség megettünk.
Ma már tudom, hogy minden elveszett."

Minderről a harmincas évek olvasója mit sem tudhatott. A mai kötetekben föltalálható, olyan nyíltan homoerotikus versek, mint A húszéves magiszter vagy a Fiatalember Jeremiás próféta jobbján, 1511 ugyanis csak 1992-ben, illetve 1995-ben láthatott napvilágot. Ugyanakkor versben és prózában vannak apró utalások. A pompéji strázsán versben ("Fiúkkal hálok. A spártai vártán"). Továbbá többször emlegeti Wilde-ot, idézve gyászjelentéséből "erkölcstelen életmódját". 1938-ban emigrál.  Párizsba, majd a német bevonulás elől Afrikába menekülő Faludy nemcsak Marokkót fedezte föl a magyar költészetben először, hanem az arab irodalom terjedelmes meleg-részét. 1940-1941-es évek meleg szeretőket is hozotak a fiatal házasembernek és meleg szereplőket az írónak. Ám ezen élmények kiírása sem történt könnyedén, hosszú évtizedekbe tellett. Újraírásra is sok esetben került sor, az idők változtak s Faludy egyre nyíltabban vallott műveiben. Például az európai külsejű ifjú sivatagi rablóval egyetlen éjszakára találkozott: szenvedélyes szeretkezésük a Pokolbeli víg napjaim újabb kiadásainak felejthetetlen része (a 2000-es kiadásban: 106-107. oldal).

Negyven évvel korábban mindez még csak így szerepelhetett: "A szőke riffkabil volt, ki már találkozásunkkor feltűnt hajszíne, kék szeme miatt. Anélkül, hogy szólt volna, hozzám tolta gyékényét, letakart burnuszával, mellém feküdt, nyakamra fonva karját és engem is vízszintes állapotba húzva maga mellé. A következő másodpercben már aludt. Egyenletes lélegzése, teste melege hirtelen megnyugtatott és rövidesen én is elaludtam." (Dolgozók Világlapja, 1946. szept. 28.)

Ugyanígy megtisztítva jelenhetett csak meg a nagy marokkói szerető, Ámár is. Ámár akár gyilkossággal megszabadulni feleségétől. Igaz, a kissé átlátszó érv - a nő műveletlen - kapcsán megint rábukkanhatunk a költő elszólására. "Ha én egy analfabéta nővel ölelkezem, az az érzésem, hogy szodómiát űzök. Mert mi a szodómia, ha nem ez?" kérdi Ámár, mire Faludy: "A szodómia még mindig kisebb bűn, mint a gyilkosság." (Menora, 1969. március 22.).

Történt ugyanis, hogy a németek elől menekvő Faludyék hajóra szálltak Afrika felé: a költő, neje, egy Lilian nevű bárcáshölgy és annak a mamája.

"Később visszasompolyogtam a szalmára. Alighogy végigheveredtem, vállamon éreztem Lilian kezét. Villámgyorsan felkönyököltem és rávetettem magamat arra a pontra, ahol a táncosnő száját sejtettem. Forró, cserepes ajkakhoz értem, amelyek hosszan és mohón viszonozták csókomat.

- Danke - szólalt meg végül egy barátságos fiúhang németül.

Faludy 1966-ban felesége három évvel korábbi halálát próbálta feledni Máltán, mikor megérkezett élete nagy férfiszerelme, Eric Johnson (1937-2003). A volt balett-táncos Faludy írói munkássága után szeretett bele a költőbe, s nyomába indult. Eric Johnson nemcsak művek hőse, hanem maga is író volt. Latin verseket költött, angolra fordított, többek között Faludy több művét is, s társszerzőként is debütált az olvasmányos Jegyzetek az esőerdőből kötettel. Két tucatnál több szerelmes szonett árulkodik csak Máltáról.

Ragaszkodó szeretet és az elvesztéstől való félelem tükröződik e művekből:

"mert mióta bárkád mellé kötöttem
    rozzant bárkámat, a beszélgetés
    folyója árad közted és közöttem
    és minden óra s minden szó kevés"
(A száznyolcvanadik szonett, 1980; Új Látóhatár, 1985, 322.).

A hetvenegyedik

Szemed sarkából szilvakék, kegyetlen
rakétákat röpít az ifjúság.
Ha csak egy csepp becsület lenne bennem,
nem engedném, hogy számat érje szád.

Talán még most sem késő, hogy lerázzam
szédült hűséggel s kidobjalak.
Te jámbor őrült, mit akarsz e házban?
Tört bútorok és bérbevett falak

közt ráncos képem vonz, vagy a szegénység?
Ébredj álmodból! Nem látod a végét?
Az iszonyaton kívül mi marad

örökbe rád, ha ócska bábom eldől?
Húzd ki kezedet ráncos tenyeremből,
honnan az idő vize kiszalad.

(London, 1966)

Faludy előtt talán csak Kosztolányinak és Szabó Lőrincnek sikerült, hogy versfordításkötetük egyben teljesnek tekinthető világirodalmi antológiaként is megállják a helyüket. Az 1400 vers több évszázados tabukat dönt meg. Eddig legföljebb pár antik szerző versét lehetett eldugott kötetekből magyarul élvezni, most hirtelen betört a teljes homokos-világirodalom. Iskolai tananyagok szerzői, Anakreón, Verlaine ("térdelj mögéje szépen, / húzd szét farráncát, lődd meg"), Rimbaud ("Az állat fara nem szép, de némely fiú sápadt / segge csodás.")

Az évezred végén jelenik meg a sikeres önéletírás irodalmilag kevésbé kimunkált, ám legalább annyira érdekes folytatása, a Pokolbeli napjaim után. Megtudhatjuk belőle, hogy londoni metrón "Kétszer munkásfiúk nyomták seggemhez a farkukat. Egyszer egy szép strici."

Köztudott, hogy 2002-ben házasságot köt a kétszer már elvált, egyszer megözvegyült költő, Kovács Fannyt véve el. Így nyáron már arról nyilatkozik az egyik megyei lapnak, hogy életében mindig is fontos szerepet játszottak a nők. Ami persze igaz, bár az is tény, hogy mint láttuk, a férfiak is.

Platen 1796-ban született Ansbachban, egy Nürnberg-közeli frankföldi kisvárosban, amely abban az időben egyike volt a sok száz apró, független német államocskának. Platen mint arisztokrataivadék 1806-ban a müncheni királyi udvarba került, kezdetben mint kadét, később mint apród. 1814-ben hadnaggyá nevezték ki, és részt is vett a Franciaország elleni hadjáratban. A költészet iránt már korán érdeklődést és hajlamot érzett, a katonaélet nem vonzotta: amint lehetett, lemondott rangjáról, és egy hosszú alpesi utazás után

Lélek teste s a test lelke vagyok
   neked!
Nő férje és a férj nője vagyok
   neked!
Mondd, szerethetsz-e mást, míg
   örök csókjaim
Elűzik a halált, mely ajkadon
   remeg?

Nélküled haszontalan báb vagyok, üres tok..." - írja szerelmének, Vita Sackville-Westnek (1892-1962), az angol író- és költőnőnek Violet Trefusis (1894-1972) - "mások kedvéért ráaggattam néhány függönyt modoromra, de veled nem kellenek függönyök, még fátyolszövetből sem. Oly jó tudni, hogy milyen kevés közünk van a világhoz..."

A szenvedély költője s elemi erejű lírikus, sokat írt a vágy lélekrengető erejéről. Arisztokrata családból származott, apja Szkamandronümosz, anyja Kleisz volt. Mütilénében fiatal lányokból társaságot (thiaszosz) alapított Aphrodité és a múzsák tiszteletére. Barátnői körében, akikhez a hagyományok szerint rendkívül gyengéd szálak fűzték, a zenének, a táncnak és a művészeteknek hódolt.

Kerkülaszhoz ment feleségül, akitől egy leánya született, Kleisz. Költeményeit később kilenc könyvben adták ki. Az ókoriak igen nagy becsben tartották, mint a legkiválóbb költőnőt. A hagyomány szerint egy ifjú iránt érzett szerelme miatt levetette magát Leszbosz-sziget egyik hegyéről. Az ifjú 20 évvel volt nála fiatalabb, és nem viszonozta érzéseit.

Jellemző verselési forma a költőnőről elnevezett szapphói strófa, mely a középkorban, majd a humanizmus elterjedésével széles körben alkalmazott versforma lett:

"Tarka trónodról, ravasz istenasszony, mért küldesz nékem szerelemkirálynő, bút és bajt mindég, te örök leánya fényes egeknek?" (Aphroditéhez, részlet, ford. Babits Mihály) 3 szapphói sorból és egy adoniszi sorból álló versszak.

VAN NEKEM EGY SZÉP LEÁNYKÁM...

Van nekem egy szép leánykám,

  mint arany virágszál

Ring csodás alakja - Kleuisz

  az, kiért rajongok;

Hej, nem adnám Lűdiáért

  cserébe, sőt a kedves

(Leszboszért sem...)

GONGÜLÁHOZ

..........

Jöjj hamar hozzám, amilyen hamar tudsz,

rózsabimbóm Gongüla, tejfehér szép

köntösödben: lásd, a szivem szerelme

      száll körülötted,

szép leány: mert már ha ruhádra nézek,

akkor is reszket, gyönyörömre, szivem.

Egykoron szórtam magam is szidalmat

      Aphroditéra,

most pedig kérem, szavamért kegyét ne

vonja meg tőlem, de kiért leginkább

vágyom én, azt hozza el újra, hozzon

      téged ölembe

ÉDESANYÁM! NEM PERDÜL A ROKKA...

................................

Édesanyám! nem perdül a rokka, olyan

      szakadós ma a szál -

      vágy nehezül rám:

mert a sudár, szép Aphrodité letepert!

      Szerető, szerető

      kell ma nekem már!

HALNI VÁGYAKOZOM...

...................

Atthiszt már sose látom én.

Halni vágyakozom csupán.

Sírt ő is hevesen, mikor elhagyott,

s ezt modotta zokogva: "Jaj,

mily szörnyű a mi végzetünk,

Szapphó! Nem szivesen megyek, esküszöm."

S ez volt akkor a válaszom:

"Járj csak boldogan, és reám

emlékezz: tudod, úgy szeretett szívem.

S hogyha elfeleded talán,

emlékedbe idézem én:

kedves volt s gyönyörű közös életünk:

fontál szép koszorút sokat,

rózsát és ibolyát, s hajad

vélük oldalamon diszitetted itt;

sok fényes kenetet sima

szép bőrödre előttem itt

kentél, balzsamokat, fejedemi szert;

s édes lágy kerevetre is

dőltél rózsaszirom között,

s vágyadtól szabadult e helyen szived.

Nem volt ünnepi tánc soha,

szent ünnep sem, amelyben én

nem vettem vala részt közösen veled;

nem volt oly viruló liget,

hol csörgődobod és dalod

nem zendült föl a szép tavasz ünnepén..."