Tartalom
Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Publikum
Indulás: 2007-02-28
     
Beszámolok 2007-2011
Beszámolok 2007-2011 : Másság és tolerancia

Másság és tolerancia

  2008.08.02. 00:30

Beszámoló a júniusi rendezvényről

Júliusi rendezvényünkre egy igazán kényes ámde igen aktuális témát választottunk, a másság és az ehhez szorosan kapcsolódó tolerancia témakörét. Aktuális, hiszen az utóbbi időben sokat lehet hallani az azonos neműek házasságát támogató politikai törekvésekről, valamint a tavalyi és az idei melegfelvonulást kísérő erőszakos cselekményekről. Jómagam jelen voltam az ellentüntetők között az Andrássy úton, saját szememmel láttam, milyen indulatokat váltott ki az emberek egy részéből a melegek magamutogató, polgárpukkasztó felvonulása, amelyet a világon példátlan módon a rendőrség hatezer fővel biztosított. Ennek ellenére a főként ferencvárosi, kispesti, újpesti, debreceni, békéscsabai, stb. futballhuligánok mintegy ezer fős alakulata több órán át  tartó súlyos zavargásokat robbantott ki, komoly támadást intézve a rendőrség ellen, melynek során 12 rendőr sérült meg – kettő súlyosan – 13 rendőrautó lett felgyújtva, szétverve. A tüntetők több civil ruhás nyomozót bántalmaztak, földön rugdostak – akik megpróbáltak beférkőzni a radikálisok közé – és volt olyan eset, amikor testi épségük védelmének érdekében kénytelenek voltak fegyvert rántani. Mindezekért napjainkig kb. 80 ember ellen indítottak eljárást, többeket felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Hozzá kell tenni, hogy a nemzeti radikális ellentüntetők teljes győzelmet arattak, akármennyire is próbálta a politikailag elfogult média nagy része ezt másképpen beállítani, hiszen:

 

- Nem indult el az egész Nyugat-Európa homoszexuálisait összegyűjtő autókaraván, amelynek a végállomása Budapest lett volna.

 

- A korábbi évekhez képest jóval visszafogottabban, kevésbé provokatívan, közszeméremsértően viselkedtek, illetve öltözködtek a homoszexuálisok.

 

- Az ellentüntetők legszebb győzelemként értékelték, hogy végül elmaradt az '56-osok emlékét is meggyalázó, a kommunisták által lerombolt Regnum Marianum templom helyén megtartandó koncert.

 

Mindezek az események június 5-én zajlottak szeretett fővárosunkban. A hajdúdorogi Édentől Keletre Csoport tagjai pedig ezt megelőzően június elsején gyűltek össze, hogy kivesézzék ezt a sok indulatot kiváltó témakört.

Elsőként Jeles Erzsébetet kértem meg olvassa fel Urgyán Tibor György írását, aki nem tudott személyesen megjelenni, de mindenképpen szeretett volna állást foglalni az ügyben, ezért írásban küldte el gondolatait. Tibor egy saját idézettel indította eszmefuttatását:

 

„A másságot azért érdemes tisztelni, mert a világ nem más, mint a másságok összességének egysége.”

 

Véleménye szerint a közép-kelet európai népekre jellemző, hogy csak egyformaságban tudnak gondolkodni, ezért kevésbé toleránsak azokkal a dolgokkal szemben, amelyek ellentétesek k vagy nehezen összeegyeztethetők saját elképzeléseikkel, hitükkel. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy egyes vélekedések szerint mindkét nem sajátosságait magunkban hordozzuk.

Urgyán úr írásának elhangzása után könyvtárosunknál maradt a szó, aki szokásához híven egy gyűjtést állított össze a témával kapcsolatban, amelyből többek között megtudhattuk, hogy a „homoszexualitás” műszót a homoszexuális Kertbeny Károly író, műfordító alkotta meg. Nyomtatásban először a magyar 1869-ben névtelenül közreadott, német nyelvű pamfletjében fordult elő. Erzsike információkkal szolgált még a meleg szimbólumokról, a vallási üldöztetésről, ismert homoszexuális történelmi személyiségekről, a leszbikusság szociális státuszáról valamint a másság témakörének különböző művészeti ágakban való megjelenítéséről.

Rehó János írásában azt fejtegette, míg a múltban a homoszexualitást betegségnek, bűnnek tekintették, napjainkban inkább a szexualitás egyik lehetséges alternatívájaként tartják számon.

 

„Az emberekben él az a tévhit, hogy a homoszexuáliscsábítás, homoszexuálissá változtatja az embert. Az is tévhit, hogy sokkal többet molesztálják a nem homoszexuális embertársaikat.”

 

Kihangsúlyozta, az előítéletesség, a rossz beidegződés családra tett káros hatásait valamint szót ejtett a melegeket ért diszkriminációról és arról, hogy a melegekkel szembeni ellenérzések mögött többnyire nincs valódi tapasztalás.

János után Bodnár Robin következett, aki főként közgazdasági és jogi szempontból közelített a témához. Elsőként párhuzamot vont a másság divatszerű hullámainak megjelenése és a globalizáció között, hiszen egyesek jó marketinggel reklámot csinálnak maguknak valós vagy csak kitalált homoszexualitásukból. Mindennek a mozgatórugója pedig nem más, mint a pénz.

 

„Ha egy sztár lefekszik egy nővel szinte senkit nem érdekel, de ha kiderül, hogy homokos, az egekbe szökik pld. a lemezeladása (pld: George Michael). Sajnos így nem kell zenei minőségre törekedni, elég csak a saját neméhez vonzódni.”

 

A külföldi és a magyar jogrendszer egyaránt elítéli a faji és a nemi diszkriminációt, ugyanakkor nem szerencsés engedélyezni a melegfelvonulásokat, mivel az a társadalomból többnyire csak visszatetszést és erőszakot vált ki. A tavalyi budapesti melegfelvonulás kapcsán a btk. több paragrafusának is életbe kellett lépnie az erőszakos cselekmények miatt, jelentette ki Robin.

Bódi Erika igen részletesen utána nézett a két éve elhunyt költő, író Faludy György homoszexuális hajlamait bizonyító verseknek. A jelenlévők igencsak megdöbbent arccal fogadták a nem mindennap hallható versszakokat:

 

 

"Kéjünk vad volt s merev, mint béna görcs,
mellünkig nőtt, mint álomban a tenger,
ágyékod - mézgás, karcsú ős-gyümölcs -
kezemre folyt patakzó, lanyha nedvvel:
kéjünk vad volt s merev, mint béna görcs"

 

Kiderült, hogy Faludy első homoszexuális élménye 1926-ban történt, tehát alig volt 16 éves, amikor is egy La Manche-parti francia intézetben meglehetősen közel került német szobatársához. Erika hosszasan taglalta Faludy férfiakhoz való vonzódását, amelyek időnként visszaköszöntek verseiben. Természetesen szerette a nőket is, hiszen nem véletlenül vette feleségül élete utolsó éveiben a fiatal Fannyt.

Mi tagadás sokkoló volt Erika előadása, amely után jómagam olvastam fel írásom, amelynek nem véletlenül adtam a „Szivárványszínű zászlót lengető politikusok” címet. Hazánkban egyedül a liberális pártban, az SZDSZ-ben vállalták fel nyíltan másságukat politikusok. Elsőként Unger Klára, majd Szetey Gábor. A politika számára egyáltalán nem lehet közömbös egyetlen egy a kisebbségeket érintő kérdés sem.

 

„Mindenesetre legyen az jobboldali vagy baloldali párt ezzel a témával kapcsolatban nagyon óvatosak, hiszen lehet éppen annyi    szavazatot veszíthetnek kijelentéseikkel, amennyi az éppen aktuális választás megnyerésére elegendő.”

 

Említettem, hogy Terry Black transzvesztita birtokában van egy olyan lista, amelyen nemcsak férfi, hanem női politikusok is szerepelnek, akik még nem vallottak másságukról. Kitértem arra, is, hogy nyugat Európában egyre több politikus vallja meg saját neméhez való vonzódását, nálunk erre még azért sokat kell várni.

A rendezvény témájához tartozó írások felolvasása közben és végén a jelenlévők sok érdekeset szóltak hozzá az elhangzottakhoz. Barna Júlia költőnő koránál fogva fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a kommunizmusban erről a témáról nem igazán lehetett hallani, olyan volt, mintha nem is léteztek volna homoszexuálisok vagy csak nagyon elenyésző számban, de a másság kérdése mindenképpen tabu témának számított. Ezzel szemben a rendezvényen megjelentek közül többen kijelentették, ismertek vagy ismernek melegeket, vagy jártak már kiváncsiságból melegbárban. Bizonyítva, hogy napjainkban mindezek már nem számítnak annyira rejtett dolognak, persze a társadalmi elutasítás még mindig erős. Ezt erősítette meg Tihanics Norbert is, aki közel másfél évig élt Angliában, ahol elmondása szerint sokkal toleránsabbak az emberek.

A rendezvény végén a verseivel érkező Posta Alexandra olvasta fel három művét, amelyek nagy tetszést arattak. Nagyon reméljük, hogy Szandi hamarosan teljes értékű tagunkká válik, hiszen nagyon tehetséges!!

 

„Rozsdás haját lassanként elhullajtja,

Mielőtt gyászba borulna a világ,

Szálanként, egy-egy aranyat adva

Kalapjából, melyben elhervadt a virág.”

 

A rendezvény zárásaként én is felolvastam „Elnyel a mindenség” című versemet, amelyet még júniusban írtam.

 

„Egymást keresztezték sorsom kies, kusza útjai

Most öncsapdámba esve megadón, kínzón szenvedek

S ahogyan lelkemen átszitál a meddő boldogság

A mindenség időlabirintusában elveszem”

 

A nem túl vidám gondolatok után kis csapatunk meglehetősen vidáman „bontott tanyát”, de a kemény mag még késő éjszakáig társalgott pár üveg finom bor társaságában.

A csoport következő rendezvénye augusztus 16-án lesz a városi könyvtárban, amikor az országos verspályázatunk döntőjére kerítünk sort, valamint egy versíró-találkozó keretén belül vendégül látjuk a poet.hu versíróit.

     
     
Írások
     
Tartalom

Részletes személyiség és sors analízis, 25-30 oldalas+3 év elõrejelzés. A megrendelés után a konzultáció ingyenes. Katt!    *****    Nagyon részletes születési, párkapcsolati, fogamzási és gyermektervezési horoszkóp, biotérkép elemzés, itt az oldalon!!!    *****    A Faun és a három Nimfa története - új novella a blogon. :)    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, képek, Underground írások,Sniffanytól.    *****    Cipõ-csizma extra all mix 1650 helyett 495.-Ft/kg - Jelmez 1-2 o. 1400 helyett 990.-Ft/kg 1-2 napos szállítási határidõ    *****    LAMOUR NAPOK -10-40% KEDVEZMÉNNYEL! SZEREZD BE KEDVENC ÁSVÁNY- VAGY DIVATKARKÖTÕIDET, ÉKSZEREIDET! ANGYALI AJÁNDÉKOK...    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei, versei az új blogban:)    *****    MYBOOKCLUB - Könyvismertetõk - MYBOOKCLUB    *****    Halloween mix-ek és Jelmez mix-ek már 500.-Ft/kg-tól 1 zsák 15-18 kg gyors 1-2 napos szállítási határidõ    *****    Sniffany felnõtt meséi, képei és versei a blogon :)    *****    Lilith Megéhezik 4 - Az Apáca Show,a fantasy új epizódja elérhetõ    *****    Felnõtt mesék, különös történetek, némi erotikával fûszerezve. Versek, eszmefuttatások. Underground írások,Sniffanytól.    *****    BLACKPINK NEWS • Gyere és ismerd meg a világ egyik legismertebb és legnépszerûbb dél-koreai bandját, a BLACKPINK-et!    *****    LEPD MEG MAGAD VAGY SZERETTEDET EGY KÜLÖNLEGES MANDALÁVAL, VAGY ÁSVÁNYÉKSZERREL! RENDELÉS ÜZENETBEN VAGY AZ OLDALON!    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    IGAZÁN DÖGÖS ÉS EGYEDI SZERETNÉL LENNI? 10-20% CSAK MA MINDEN ÁSVÁNYKARKÖTÕRE, GYÖNGYKARKÖTÕRE, MEDÁLRA! NÉZD MEG FB-OT!    *****    "Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM