Presser Éva - Mea culpa

Sebzett ajkadról vér

csepeg bőrömre,

szemed aranylón kér,

legyek örökre

rabtartó gyilkosod.

Hiszed, hogy megkapod

az öröklétre

ébredők kegyét.

Hajad szerteszét

terül az ágyon;

félek, de kívánom

kegyetlen testedet,

melybe a rettenet

vájta szemfogát

és a bűn szagát

ontja magából.

Adva is harácsol -

nappalt és éjeket,

lelkekben kéjeleg

torztükör - arcod.

Nem adod a harcot,

ha veszve van sem,

jeled a Gonosz Szem

rózsás krétarajza.

Tűrnéd készakarva

azt is, hogy szeretlek…

de előbb temetlek

fanyar rózsák közé

és hajlataid fölé

szemfedő gyanánt

borul majd amaránt.

Szentirmai Mária Edit – Miskolc – Mintha

Mintha kezeiddel magam simogatom,

Minden rezdülésben lényed kutatom,

Idézem közös perc-boldogságunk,

Feledem kék-hideggé vált nászunk.

Érzem, ahogy mohón számba túrsz,

A bevált mozdulattal mellemhez nyúlsz,

Meredten kíván valód, szétfeszít a vágy,

Mégis kéjesen húzod, messze még az ágy,

Holló lány vagyok, húsodba vájok ma újra,

Atomjaid fröccsennek szerteszét a világba

Remeg testem, bennem lüktetsz mélyen,

Ívben hajlik, simul testünk tökéletesen,

S mikor megáll az élet egy pillanatra velünk,

Beteljesül torzult arcodban lopott szerelmünk,

Utolsó csókolt cseppjeid emelem számhoz,

S emeled szád magadévá tett barlangodhoz,

Nedveink buja utakon át gazdát cserélnek,

Fehér színt festve tiltott gyümölcsünknek,

Test lebeg a testen ernyedten Nihil szigetén,

Átfordulunk egymás világába telehold éjjelén.

THÖKÖLY VAJK - Szilágyzovány – Erdélyből - Én Zeusz, te Vénusz

Minden kitervelt pillanat, ami gyönyör, csak te vagy,

S így a Kánaán, mézédes lüktető pulzust kavar,

A szív untalan játéka vár, mit tested takar,

És a sóhaj, a hang, ami hív, és engem akar.

Ruháinkat a szél lebontotta, megrongálva,

Ott maradtunk, végtelen, védtelen érzelem,

És magányunk, hogy ne legyen kiégett katlan,

Öleltelek, te csókokkal büntettél és égtél velem.

Fényben úszunk a sötétben, mint hős felfedező,

Ki domborulatok között, örömökben gazdag,

S ott, hol az élet forrása lüktetve lő, duzzadó nő,

Táborozok addig, míg lehet, míg hagynak.

Csillag, tekints fel rám, te Zeuszért, én Vénuszért,

És uralkodjunk minden földön, mit test fed,

Úgy, hogy te légy az én uram és én a tied, úgy tárulj szét,

És legyen izzadt a talaj, amit befed a testnedv.

Elmerengve meredezek, kapaszkodok beléd,

Szemedben állva, mellmagasságban, nedves, nyálas szájjal,

Hol kopogtatok untalan, hogy engedj beljebb még,

Fejem vesztve és egy részem, táncolunk a Kamaszutrával.

Tóth Mária – Mezőcsát - Érzékek halma

Leengedi fátylát

a sötét szemű éjszaka.

Csillagporát szórja

az univerzum kapuja.

Csillagfények futnak

ablakom néma üvegén,

melyet megérintett

a narancsvörös gyertyafény.

Megvillan az estben

egy álmokat szövő varázs,

körbefonja lényem

az utat törő sóhajtás.

Kutató szemedbe

beköltözött a hívó vágy,

kérőn nézed testem

megrezdülő körvonalát.

Meglebben hajfürtöm,

meztelen vállamon pihen.

Törékeny alkatom

lágy, fehér selyem fedi el.

Suhanok az éjben,

kitárt karodba érkezek,

már megbabonázott

az álmodozó képzelet.

Illatod körbe leng

bársonyos bőrömön kószál,

izzó tüzem lobban,

melyet szenvedélyed táplál.

Sodor kívánásod

örvényként húzó vad árja,

a buja óhajod

titkon, epekedve várja.

Csókok halmát hagyod

alakom sok apró zugán.

Szád, mámortól ittas,

a nyakszirtemnél meg-megáll.

Ujjaid kutatnak

széles völgyeken, dombokon,

sebesen siklanak

forró, reszkető hajlaton.

A szívem zakatol

éji lüktető zenével,

heves ritmust alkot

a kéj kábult ütemével.

Duzzadó ereink

vad, féktelen táncot járnak,

a beteljesedő,

intő, megváltásra várnak.

Igéző barlangom

hintázik csípőm szurdokán,

a férfiasságod

kielégül a vágy fokán.

Indaölelésed

nyugtató írként körbezár,

belopódzik a csend

pillanataink ajtaján.

A köszönő hajnal

derűs sugara ránk talált,

boldog mosolyunkon

látta, e csodás éjszakát.

Lelkünk együtt szárnyalt

a világűrig  meg sem állt,

szerelmünk románca

a végtelenbe, messze szállt.

Tóth Tibor –Debrecen - Szerelmes chanson, kedvesemhez

szigorú szemem szomorkásan szertenéz,

szám, szavak szórva szomorkásan szól,

szerelmesem szemét szerelmesen szemlélgetem,

szerelmesem szemérmeit szemérmesen leszeretem.

szorosabban simulok szorosan simuló testedhez,

magamhoz szorítom két szép nőies bájod,

számmal szemlélgetem remegő testedet

s szívembe szorítom szívembe szorult szívedet.

szép tested szőrtelen csúcsain

szívom felém szálló szüntelen illatod,

számmal szorítom szép szirmaid,

ajkammal ízlelem szerelmes csókjaid.

szép teste megfeszül alattam,

szerelmes szavai szüntelen szeretnek,

hosszabban szólnak szikrázó szavai

s szorítanak szívembe szorító combjai.

szigorú szemem szomorkásan szertenéz,

szám, szavakat már nem szór,

szerelmesem szemét szépen lezárta két szemem,

szeretek szorosan simulni hozzád, szerelmem.

Válóczy Szilvia - Vulva és völgy [18]

Blúzom alatt, dombjaim hegyén
Izgalom bizsereg…
A levegőben áramló vétség
Annyira, de annyira hideg,
S mégis forrón lüktet,
Akár testemben a vér,
Izzó lávaként csap fel csóktalanul.

Hámozott ruháim
Szerte-szét ölelik a sötét teret,
Egymagamban a kéj
Szertelen vet meg ágyakat,
Köröttem őrzött vágyakat
Kerget kint a szél,
Párnáim húznak maguk felé.

Vonaglik a csend,
Áhított üres ölelések helyett
Ujjaim indulnak selymes bőrömön,
Most ez minden örömöm,
A láz, mi fogva tart,
S önző valóságában
Gyönyörbe hív kíméletlenül.

Combjaim nyílnak az ég felé,
A buja Hold is kívánva kér…
Gyengéd mosolya ledér,
Rám nevet, fényével betakar,
Feszült mellemen lángja belém mar,
Érintésétől fáklyává válok,
Nem bírom tovább… Megadom magam.

Belsőmben lázadok,
Akarva akarok mindent…
Sikamlós ujjaim közt, csiklómra vetült
Körkörös szerpentinjein ül
Sikolyaimnak halk szava,
Mint puhán érintett, vágyakba rejtett
Ezernyi csodálatos kívánalom.

Csípőm emelem fel, s még feljebb,
Ritmusként járom ágyas táncom,
Ügyes kezeim utat parancsolnak,
Játékom hüvelyembe mártom,
Csodálattá folyt parázna bűnöm
Kényeztet és szeretkezik,
És én gátlástalanul élvezem.

Fenekem alatt a gyűrött paplan
Lágyan simogat,
Hátam közepétől zilálva tapogat,
Szinte felfal, csókol, nyalogat…
És süppedő, illatos valóságába tűröm
Az andalító perceket…
Mámorító oltalma szinte elnyel.

Forró lélekké olvad minden érintés,
Belső pontomban robban,
Az összehúzott mennybéli varázs,
Kéjtől fűtött, nedves hovatartozás…
S végül… Csendben alélok…
Fáradt testemre bágyadt álom vetül.