Első helyezett::


Csilllag Tamás
 
Vasízű szélbe kortyolok
  
 
A férfiak magánya mély,
vasízű szélbe kortyolok…
Ujjaim közül elfolynak éveim,
víztükörre rótt sorok.
 
A viharsarki égre fénylő
szegeket szór az alkony…
Jólesik a pénzre váltott gyermekkor
kirakatüvegén felejteni arcom…

 
 
Második helyezett:

 
VGY Monty

 Így akarlak
 
 
Elvennélek, az se tudva kitől,
csal közös jövőnk, mi nincs,
indulat táplálkozik fájó szerelemből,
feléd-ajtómon nincsen kilincs…
testet ölt zúduló fantáziám vize,
üzen, s a neutronhálón fennakad,
füstölgő zöld koktélt kér, fizet,
s búhermelinjében barlangjába elszalad…
szakad az ideg, s mint tarkólövés,
egyetlen égető halálos pillanat,
illan az élet, vérölelés,
de zihálva, dohogva itt marad…
akar a lélek,
kér a kar,
karol az élet,
felkavar,
csókra szomjasan inni részegségig,
reggeltől, reggelig áldozva a testnek,
légbe lehelni a gyönyör igéit,
s míg banyák a plafonról reánk lesnek,
parázna bőrünkkel egymást takarva,
lüktetve elhalni, s megmaradva,
akarva szeretve, fájva vággyal,
életet préselve egyetlen éjszakába!
Így akarlak,
így szeretve,
elemésztve, s
újra megteremtve!
 

 
Harmadik helyezett:


Pálinkás Imre

X. STÁCIÓ

 
Fázom,
lelkem vetkőztetted meztelenre,
szögeid szaggatják húsom.
Letépted álcám, múltam meztelen,
bújnék hozzád, így piszkosan, véresen.
 
Fázom,
kioltottad tüzem, a parazsat taposod,
keresztem törött vállamra rakod.
Metsző hideg jeges szél vág arcomba,
cipelem magam, s téged, fel a dombra.
koponyákon járok, élő, síró lelkeken,
kálváriám - mert megszülettem - végtelen.
 
Szánj meg,
ha akarod, tedd hideg értelemmel,
engedd, hogy betakarózzak forró testeddel.



Különdíj:

A legjobb helyezést elért 25 év alatti pályázó verse:

Bordács Attila  /24 éves/

Álmatlan


Szívem ládikája telis-tele széppel
Alattuk gonosz manó őrült szenvedéllyel
Játszik napról-napra, azt élvezi ha fáj
Titkot rejtő erdőből lett élettelen táj
Fák hullajtják levelük, álmot visz a szél
Mosolyt repít messzire, a rossztól ő is fél
Nehéz már a könnycsepp, kis patakból folyó
Elalszunk, míg elgurul a színes üveggolyó
Sötétedik halkan, a Napot takarja sok felhő
Szótlanul figyel, lefelé kézen fog a lejtő
A lakat aranysárga, csillag izzik feketén
Éjjel nem látszik a Hold, felbukunk a tetemén
Égig érő néma kiáltás, képet fest az este
Ma eltorzul a valóság tüneményes teste
Nagy étvággyal felfal, csúf, megtört élet
Habzsolja a múltat, s mi még megtörténhet
Feneketlen mélység, kavics kútba ejtve
Eltüntetve emlékek, a gondolat elrejtve
Kitaposva az ösvény, ő mutatni akarja
Boldog aki látja, nem magányba takarja..