|
Őszváró - Dobogós versek
2010.10.01. 17:00
Első helyezett:
Benyó Gergely
Ősz-sirató
Anatolé lábat lógat a horizontról –
széles köntösén Maulbertsch hűvös felhői
lágy-kék fátylába félve vérnarancs vegyül –
az Aranykorong csók-csíkja földperemre ül
alma-lomb közt eltűnt már sarjasztó Thalló és Auxó
alkalomhoz illően vetkőzik most, s gyümölcsöt oszt bőkezű Karpó
rajta tarka-barka kardigán, sárga-barna garbó
nadrágja veres vadszőlő-óceán, langy szélben fodrozó
Zephyrus eljárja lassan a táncot
mögötte szétfoszló, megsárgult akácok
lassú eső mossa a hideg földet
a pocsolyák holnapra megöregednek –
a város halkabban dúdolgat
tompa tükör a könnyező villamosablak
a körúton Szeptember szalad, az aljas vámpír
zsákjában arcokról lopott, édes nyár-pír
Farkasréten temetnek –
a komor lombok még sóhajtanak a rögök felett
de tudják, itt soká alkudozni már nem lehet –
az Október rájuk lép majd, s bennük hentereg
futóverseny félhomályos vidéki utcán:
most színes papírfecniket zörget Zephyrus
Valaki kioldotta a csomót – megadták magukat
s ökörnyál-szálon szállnak a versenyzők Nyugat
felé –
kergetőznek, s a platán-anyák,
mint filodendronok, könnyezik őket
lágy ezüstfüggönyt sírnak
égett tarlók kora-esti füstjébe
halkan… aztán már csak
néhány csepp csillan
csupasz csontjaikon –
ha az Ősz végül elillan –
Dionüszosz még fürtöt érlel a tágas lugasban
de az Aranykorong már távoli szférákból mosolyog
mélykék otelló- és arany sárfehér-szemekre
s a kert végében hideg égkönnyektől átázott a lóca léce –
jegenyék fagyos árnyéka már fáj néha a földnek
holt napraforgók pára-párnára hajtják elszáradt fejüket –
meleg szobában aszalt szilvával telt üvegtál –
s almás pite illatával vár a délután –
rövid nappalok, hosszú kávék fogynak
meg mézes tea; míg Düszisz elmegy –
s vele az Alkonyat –
halvány Göncöl rúd-pöttyök között
hangtalan műhold úszik át
felhőnyi és szolid-szelíd ködök
fölött kettévágja a nyirkos éjszakát
November –
a gereblyék sírhantokat
halmoznak –
fagyot üzen apró csíz-csapat –
és felhővé lett komor koromdarabok
nevetnek felettem:
a varjak a szertartás végét várják
dér betűit böngészik:
„Az Ősz itt nyugszik,
levélhalmok alatt…” –
Második helyezett:
Kozma Ágnes
Őszváró
szikár nyarat hamvaszt
a vékony-csontú ősz
csillámló-aranyat
puhán libbenőt
egek fodrán száll
az ökörnyál-spirál
siratót búg fészkére
az árva rozsda-madár
a nap múló gyertyaláng
fénye földre csöppen
halálkeringőt jár
egy felhő-erkélyen
sírdogál a haraszt -
kotorja a szél
dióbél-vázakba'
reccsen a dér
Harmadik helyezett:
Varga Nóra
Őszünk
Ismét fejet hajt a nyár,
az ősz elé tárva
diószín kapuit,
zizzenő éjeken,
mikor kandallók
lángölén lobban
a tétován pergő,
szélfútta, tekergő
avartól nedves hasáb.
Kora délutánt ír az idő,
s mégis, álmosító pernyéit
szuszogja már az este,
fahéj és forralt bor illata
dereng még ajkamon.
Várlak.
Közelgő lépted zaját
temeti szívem harangszava,
csendes remények lopódznak be veled,
a cipőd koppanása, ahogy leveszed,
csípős hideg érintése
bíborlik párás bőrödön.
Vállad arcom menedéke,
elmúlt őszök szövedéke
fonja át múltunk és jelenünk.
Különdíj:
Csipler Vanda
Búcsú
A hosszú csend előtt levetkőzök,
Ősz hajamat a szélnek adom,
Az édes múltat újraálmodni megyek el.
Eleven testem most bágyadtan ernyed
Az elnémult avar leple alatt,
Álomba ringó arcomat köd takarja el.
Talán visszajövök még, nem tudom,
Inasom, a halkan suhanó halál,
Pompát húz fel reám pizsamának.
S hogy szerettelek? Tiszta szívemből.
Rózsás arcod, lázvörös, izzó szerelmed
Kulcsra zárom az ég ezer szeme elől.
S hogy elmegyek, csak emlékem marad,
Búcsút énekel a magányos világ,
S reám gondol Vivaldi pálcája alatt.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
