|
Őszváró verspályázat - A 25 döntős vers
2010.10.01. 17:06
1* Benyó Gergely - Ősz-sirató
Anatolé lábat lógat a horizontról –
széles köntösén Maulbertsch hűvös felhői
lágy-kék fátylába félve vérnarancs vegyül –
az Aranykorong csók-csíkja földperemre ül
alma-lomb közt eltűnt már sarjasztó Thalló és Auxó
alkalomhoz illően vetkőzik most, s gyümölcsöt oszt bőkezű Karpó
rajta tarka-barka kardigán, sárga-barna garbó
nadrágja veres vadszőlő-óceán, langy szélben fodrozó
Zephyrus eljárja lassan a táncot
mögötte szétfoszló, megsárgult akácok
lassú eső mossa a hideg földet
a pocsolyák holnapra megöregednek –
a város halkabban dúdolgat
tompa tükör a könnyező villamosablak
a körúton Szeptember szalad, az aljas vámpír
zsákjában arcokról lopott, édes nyár-pír
Farkasréten temetnek –
a komor lombok még sóhajtanak a rögök felett
de tudják, itt soká alkudozni már nem lehet –
az Október rájuk lép majd, s bennük hentereg
futóverseny félhomályos vidéki utcán:
most színes papírfecniket zörget Zephyrus
Valaki kioldotta a csomót – megadták magukat
s ökörnyál-szálon szállnak a versenyzők Nyugat
felé –
kergetőznek, s a platán-anyák,
mint filodendronok, könnyezik őket
lágy ezüstfüggönyt sírnak
égett tarlók kora-esti füstjébe
halkan… aztán már csak
néhány csepp csillan
csupasz csontjaikon –
ha az Ősz végül elillan –
Dionüszosz még fürtöt érlel a tágas lugasban
de az Aranykorong már távoli szférákból mosolyog
mélykék otelló- és arany sárfehér-szemekre
s a kert végében hideg égkönnyektől átázott a lóca léce –
jegenyék fagyos árnyéka már fáj néha a földnek
holt napraforgók pára-párnára hajtják elszáradt fejüket –
meleg szobában aszalt szilvával telt üvegtál –
s almás pite illatával vár a délután –
rövid nappalok, hosszú kávék fogynak
meg mézes tea; míg Düszisz elmegy –
s vele az Alkonyat –
halvány Göncöl rúd-pöttyök között
hangtalan műhold úszik át
felhőnyi és szolid-szelíd ködök
fölött kettévágja a nyirkos éjszakát
November –
a gereblyék sírhantokat
halmoznak –
fagyot üzen apró csíz-csapat –
és felhővé lett komor koromdarabok
nevetnek felettem:
a varjak a szertartás végét várják
dér betűit böngészik:
„Az Ősz itt nyugszik,
levélhalmok alatt…” –
2* Szecsődy Kristóf - Enyésző csendélet
Gondosan összeszedett, szép gyümölcskosár,
maradék már csak, oda a jó alkalom.
Ott marad úgy, ahogy elhagyta csalfa nyár,
s elenyész bűzösen a kopott asztalon.
Nem lehet üdvös a sors, elrepült a dús
öröm, arcátlan avar emészt életet.
Ellepi undorom. Árván halott a hús,
üveges létbe fagy, eloson réveteg.
3. Molnár József - Augusztus végén
Még éjszakai gyászkeretben fellegek,
s fűrészes bíborpalástban az ég.
Az ügyelő nap hűtött világban lebeg.
A távolban most felgyullad a rét.
Fák lombaranyhaját fésülő reggel ez.
A távozó nyár Janus-arca mély
uszodakék szemével, mint lázas beteg
nyugtalan fényét sugározza szét.
Hadat üzent az ősz, súlyától megreped
bárányfelhőket terelő tüzed,
s az üvegburába zárt meleg hónapok
szétroppanva vallanak új nemet.
Vén rühes oroszlán helyett szüzek.
A hajnal takaróján néma csillagok.
4* Őryné Bodnár Gyöngyi - Feltámadt a szél
Feltámadt a szél, ez a nap már nem olyan, mint mikor itt voltál.
Szomorúság ült a szobám közepébe, hiába sóvárgok a nyár izzó fényére.
Az őszi levegő illata mámorosan ivódott arcomba,
a napok fénysugarai egyre csak halványodtak.
Eljött az ősz öreg, kalapját emelve már felénk integet, viszlát nyár,
itt már az ősz csörtet.
Száraz ágak, falevelek játsszák muzsikájukat,
itt-ott elsuhan egy-egy hangos madárcsapat.
Gyenge fényként pislákol már a Napsugár pillája,
a reggeli harmat vízcseppjén, lecsapódott pára.
Színes ruhába bújt az erdő sűrűje,
csak a festő látja benne kedvét, örömére.
Nem baj ha elmúlik, a fény, a virág, mert mindeközben
fordul, forog velünk a világ.
Megújult természet epekedve várja csókját újra,
de ha elmúlik egy esztendő,
az ősz a csókot mohón magának rabolja.
5* Torday Teodóra Éva - Kenyér-dal
Íz a keserű,
íz az édes..
Szélfútta kalászok,
mik véráztatta
földből nőttek,
keser-édes
kenyerét
rejtitek
e szegény népnek..
Íz az édes,
íz a keserű..
A kenyér,
a magyar,
ízlelni édes,
nyelni keserű,
ha könnyeid,
mint sós patak,
mint lelkednek vére,
ízesítik azt..
Míg érzek, létezek!
Állj meg, idő,
ne fuss!
Még legyek!
Engedd,
hogy érezzek!
Tavasznak friss szelét,
a nyárnak víg hevét,
szíveknek melegét,
muzsikáját ősznek,
ízét, illatát
a magyar kenyérnek!
6* Nagy Zsuzsanna - Az, az Ősz
Eljött az utolsó Ősz, sárgás-vörös
színekre csapva a nyarat.
Arcát fehér hideg fénybe mártja
dért permetezve szálkás hajamra -
Színes lián-híd a zajos múlt,
s a békés jövő között...
Mozaikok villannak monoton
vonatom ablakán… Buja
képszilánkok vetülnek arcomba.
Nincs emlékezet a múltról,
s az előttem lévőt nem ismerem.
Hajtórúgóm az időkerék, -
motorja mellkasomban ketyeg.
Időzített bomba a testem, -
néhány perc, s égbe száll a színes
szerkezet... Csak a vászon fehér
takarója nehezül békésen darabjaimra.
Az örök vadászmezők illata csalogat.
Nincs tér, és nincs idő és semmi más,
csak örökké tartó ragyogás - Van.
7* Szabóné Horváth Anna - Ősz küszöbén
Az ősz csosszanását hallom ablakom alatt.
Fagyos szél leheletétől lúdbőrzik lelkem…
Nyomában néma sírhalmok várják a havat.
Megremeg eső verte, öregedő szemem,
Mely emlékezi a mézben gazdag szép nyarat…
Már kifakult szirmát hullatja édenkertem.
Rőt falevelek ússzák a reszkető tavat,
Ahol langy holdfénybe öltözve vártál engem…
Hagyom, hogy melírját fesse e színes évszak.
Közben meglop, mint délceg fákról a levelet…
Megfáradt utamon velük zizzen vén csontom.
A tél altatódaláról képzelgek még csak,
Most az ezerszínű ősz hevíti véremet.
Opál ködfátyla mögött sejtelmét borzongom…
8* Mildner Katalin - Őszi tánc
Mint gőgös, rideg kényúr,
Állát felszegve közeleg az ősz.
Súlyos lépteitől megremeg a táj,
Cserzett bőrén némán elhal
A leáldozó napsugár.
Jön, mint tagbaszakadt, nyers erő,
Vállán lobogó tarka palást.
Körötte piaci forgatag, vásári kavalkád.
Lába elé új szüret zsenge mustja csordogál.
Szolgája, a nyár, hajlongva marasztalja,
Kínálja gyümölcstől roskadó kosarát.
De ő meg nem áll, mint ki
Titkos küldetés rabja,
Elszántan megy tovább.
Hívja már halk sóhajjal a tág határ,
A messzi bérc, a hegyorom,
Tekintetétől összerándul a zöldellő lomb.
Előveszi nehéz, arany-bíbor ecsetét,
Mint konok szerető,
Ki nász előtt kifesti kedvesét,
Tarka színeit csorgatja rá,
Majd kéjesen könnyű permetet szitál,
Gyöngéd szellővel cirógat,beleremeg a táj.
Vad vágya buja örömre csábít,
A színpompás karnevál felizzik,
Ittasan zúgja már győzelem-dalát;
Megint tarka cédája lett a határ!
A tudatlan, ostoba szerető,
A nász hevében ájultan elvesző,
Ki nem sejti, hogy lobogva utolsó táncát lejti,
S már szíve alatt halálos kórt cipel,
Az ősz szerelem-álarcban, az elmúlás
Fagyos leheletét hozta el.
A nász izzó heve még épp a csúcsra hág,
Már pusztító orkán tépázza a bérc festett haját.
És az ősz, a beteljesült vágy roskadt bohóca,
Tettétől bénultan ocsúdva fel,
Megtört, kócos fejét lehajtja,
Lábaiba lomha vért pumpál a szégyen.
Elindul, üresen, aléltan, lassan,
A megtépázott özvegy magány
Megy, karjába veszi halott kedvesét,
Eltűnő lábnyomára
Gyönge zúzmarát hint a tél.
9* Purzsás Attila - Őszbefordult a világ
Sárgul lassan a természet, hervadozik a sok virág,
borongás lett a szép nyárból, őszbe fordult már a világ.
Még egy-egy kósza napsugár próbálja fogyó erejét,
de áttörni már nem tudja a szürke felhők seregét.
Fázósan ébred a hajnal, nem hallatszik madárdal már,
hideg reggeleken köddunnával takarózik a táj.
Néha csillan még napfény, melengetve szívem pitvarát,
de már sárgult levelek terítik be házam udvarát.
Csípős őszi széltől mogorván repülnek a fellegek,
sírva susognak a fák, már didergősek a reggelek.
Didereg az én szívem is, fázik rajtam a nagykabát,
deres ablakon lecsorgó vízcseppek siratják a nyárt.
Az idő, mint művész, a tájra száz színárnyalatot fest,
a szép zöldet sárgára, barnára átfesteni nem rest.
Az éj többet követel, a nappaltól lopva perceket,
bús szeptember ködfátyollal teríti be a kerteket.
Itt van hát, megjött újra, az ősz kopogtat az ablakon,
meleg szobám rejtekében magamra húzom paplanom.
Együtt fázom álmaimmal, megdermed minden gondolat,
de nyaralásunk szép emléke elűzi a gondokat.
10* Szabó Kila Margit - Eljött már az ősz
Eljött már az ősz, búcsúzunk a nyártól.
Sárga falevél, lepereg a fákról.
Megyek a néma, esős, szürke ködben.
Hosszú, fehér ökörnyál száll a szélben.
Elmúlt a nyár, borongós őszi nap jő.
Aranyhajú Napot takar a felhő.
Kopaszak a fák, haldoklik az erdő.
Szélcibált lesz a fa, az avar zörgő.
Hervadt virágoknak levele hullik.
A bús, őszi hideg szele megérint.
A természet piros-sárga köpenyt ölt.
A fecske, a gólya, délre költözött.
A szerelem már elsuhant fesztelen.
A szelíd Nap megsimogat gyengéden.
A fa, a virág, álomba szenderülnek.
Nyár után, hideg őszi napok jönnek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
