|
Lírikus képzelgés 2010 verspályázat - A 25 Döntős vers II.
2010.12.10. 01:50
10* Csécsei János - magány, emelkedettség és bánat
varázsszavakat suttognak a fák
az ezüstpalástot öltött nagyúr
az égre csillagokat kalapál
az asztalon szegetlen kenyér és bor
jázminillat szökött a szobába
most sötét sarkokban szűköl a téboly
vérvörös szirmokat bont egy emlék
szeplőtlen surran a selyeméjben
bennem van és bár sosem feledném
meztelenek vagyunk a sötétben
óvatos léptekkel araszolva
szíveinkben kapcsok és törések
11* Cseh Györgyi - Napbárka
Te vagy bennem a láz -
Te vagy bennem a tűz -
Magányom vagy, s tükröt tartok magányodnak...
Nem az anyag összegyúrására érkeztünk,
csak lépni egymás mellett.
Magányunkat vezetjük magányunk mellett - együtt.
Testünk kínját-gyönyörét tárjuk fel,
magunkat adjuk - magunknak - egymástól...
Lépcsőn imbolygó lelkünk vajon jó utat választott-e?
Nem tudjuk még - de,
egyszer visszanyeri örök formáját,
s "Napbárkába" lép "konok istenekkel".
S akkor puszta lesz s védtelen, mint indulásakor -
S ott állunk majd mind, leplezetlen szégyenünkben,
a hús helyén lapul majd meztelen lényegünk...
Én vagyok benned a bűn -
Én vagyok benned a remény -
Léted vagyok - s tükröt tartasz létemnek...
Keret vagyok világodban,
világomnak vagy kerete...
S ha nem szeretni jöttünk - s mégis szeretni tudunk,
lépjünk egymás mellé a csendben,
hagyjuk tűzbe veszni magányunkat vacogva is.
Megfosztva kincseinktől - a múlt tékozló kezétől -
ékesítsük arcunk fényével egymás arcát...
S ha még hitünk egymáshoz ér,
s önmagunk dísze lesz önmagunknak,
felzárkózunk az álmainkhoz...
Akkor a lépcsők magasából már bármerre nézhetünk
s lelkünk önmagunk testébe szakad be újra
Az "Örök" leszünk...
S te bennem leszel -
S benned leszek én...
12* Stramszky Márta - Elengedlek
Illatos tavaszi mezőn rád várva heverő testtel
Fűben szirmok emléke után kutató kézzel
S a szerelem maradék morzsáit emésztő aggyal
Keservesen küzdve próbálok szabadulni emlékedtől.
A lomha tájra megváltóként érkező eső hullott
A virág-illúzió ragacsos sárként szétfoszlott
S a mámorító ígéretek helyett már csak szakító
Magadtól taszító szavaid harsognak süket fülembe.
Így múlt el bennem minden, mit valaha szépnek hittem
S tört darabokra ábrándozásom torz tükre.
Így próbálom elengedni legdrágább, legszebb kincsem,
S fohászt zokogva, feloldozásért kérlelem Istent.
13* Szabó László - Lehetne
Két fél az egy egész,
Nem külön két elem
Kettő az egy meg egy,
S nem képlet képtelen.
Képzelem, részletben
Életem képekben
Színekkel, ízekkel
Festenél hirtelen.
Máz lennél, befednél
Csillogó réteggel…
Életlen életem
Éleznéd léteddel.
Árnyalat –színekben
Rezegnél, lélekben.
Tükörként tükrözném
Rezgésed számait…
Hagynálak repülni
Nem nyesném szárnyaid.
Szellőként fújnám szét
Félelmed árnyait…
Szemed lehetnék
Mit ébredés tágra nyit.
Valóság lennék
Mert képzelet nem taszít.
Kavargó forgószél
Mely hosszú táncba hív.
Nappali álom,
Mit képzelgés nem lazít
14* Molnár József - Oltsátok dühöm!
Álmom lovon tart,
fogságától szenvedek.
Gúzsba kötötten verset írok.
Hajózom a nyíló tengert.
Viharokba fúlok.
Hatalom-madárként menekülök.
Beszélgetek a szavakkal.
Delejes harangokat hallok.
Süketen-némán per-beszélek.
Fázom.
Magammal takarózok.
Szomjazom.
Látomások jönnek:
"Oltsátok dühöm!"
Felbosszantanak kedvességükkel.
Elterülök a végtelen szárnya alatt.
Félénken elnézést kérek.
Megadják magukat a titkok.
Az elmosódó szelek énekét hallom.
Kések alatt fekszem.
Jól eső kínok kövesednek.
Sárkányok üvöltenek tűz nélkül.
Egy tollpihe vág pofon.
Csókok emléke hó-ízű arcomon...
Felszáradok,
de addig még
könnyelmű zivatar vagyok.
Szétszakadó napban hízok.
Vöröset s iszaposat mondok.
Elindulok.
Százhússzal körülnézek.
Fáknak világítok.
Házakat viszek.
Néma csendet vetek.
Átkokat cipelek.
Árkokat temetek.
A felhők szeretkező varjak.
Legyintek öreget, fiatalt.
Dühöm felszárad,
homokká válik,
sivataggá szelídül.
Egy gitáron játszik
a teliholddal.
Robbanó rózsákat figyelek.
15* Iványi Balázs - Múlás
Mint a haldokló nyár
az őszi táj oltárán,
úgy múlt el minden.
Minden, mi te voltál.
Többé már nem nézek
körmöd gyöngyházára,
csontra nőtt testednek
gyönyörű vázára,
nem rémlik a hajad,
a hullámos, fekete,
orrodnak lágy íve,
szerelmem ereje.
Megkopott emlékek
megroggyant kőfalán,
fénykép vagy kedvesem,
az is csak halovány.
S tudom, nem leszek én se más,
csak egy ázott műfogsor,
mit megörököl majd,
egy léha utókor.
(nem lennék én se más,
ha nem lenne Megváltóm.)
16. L. Teng - Emlék
Megfagyott emlék a híd alatt,
megkapó szavak, mind szétszaladt.
Ígéret, ellobbant rőzseláng,
hazug szavak, mögötte némaság,
vacogó hajnalok, didergő éjszakák.
– Boldogságot, csak kannába mérek –
Kiporciózott, zörgő csontú lélek,
piszkos körömmel kaparász…
fájó ébredés fortyogó dolgán,
savanyú örömmel könnyít az élet,
ez a te béred.
Vacogó hajnalok, didergő éjszakák.
A törvényen kívüli nyikorgó gépezet még vár…
múlt gyöngyszeme, a jelen szemete már,
pereg, száll,
létem kakukkos órája, végleg megáll.
17* Szecsődy Kristóf - Aranyitató
Felgyújtasz, elaltatsz, aztán elölről kezded,
felszínünk nagy sebességgel összeütközött,
azóta buzgón áldok minden egyes percet,
egy szem homok sincs a fogaskerekek között.
Tekinteted szivárványát felkapta a szél,
pupillád vetítővászon-szélesre tártad,
ahogy kimondtad azt a szót. Mondd csak, nem féltél?
Kimondod és észreveszed, máris megbántad.
E pillanat lett a kincsem, így számolgatom,
alkalomról alkalomra egyre többet ér,
és benne vagyok, mint gyémántban a szénatom,
vagy búbos kemencében a forró, friss kenyér.
Leszek örökké kirakhatatlan kirakó,
légy’ kakaskirálynak öntött aranyitató!
18* Pásztor Piroska - Sóhaj
Ismét erdőn köszönt rám a néma alkony,
szívemen fájó emlékek suhannak át,
sétálok, s fák pőre lombjait faggatom,
jársz e erre, hallgatni erdő halk szavát?
S ha igen, elmeséli ő neked titkon,
hogy van valaki, ki oly sokszor idejár,
nem panaszkodik, és néha már mosolyog,
de szeme nem rejtheti, szíve fájdalmát.
Úgy tesz ő mint aki boldog, nagyon boldog,
szorgoskodik, végeznie kell a dolgát,
pedig egész lénye kedveséért zokog,
mégis tagadja égő, kínzó bánatát.
Sírni már nem tud, könnye régen elfogyott,
csak vergődik mint kalitkába zárt madár,
járja az erdőt, bízva ott az oltalom,
halkan sóhajt, s visszasóhajtanak a fák.
19* Balázs László - Sokadik ősz
Halkuló napok
hagynak még időt
holnapot felejtő
ábrándozásra,
ahogy finoman simul
újra az ősz a nyárba.
A partok előtt
ringatna még
egy kis darab kéket
a lassuló víz,
míg a leszálló est
dallá nem oldja
eltűnő színeit.
Sötétlő tükrében
magamra maradtam
és az éj dallamára
ringatlak magamban.
20* Purzsás Attila - Sorstalan
Kopott cipőben lépdel a magány
sötét sikátorok rejtekén,
koszos szatyrokba csomagolt élet,
újságpapírba rejtett remény...
Hideg, kemény pad, te drága otthon,
agyon gyűrött kartonlap-világ,
kukák mélyére bújó túlélés,
s már senki sem kíváncsi rád...
Mint kutyapiszkot járda szegletén,
undorral lépnek át emberek,
csak filléreket kérsz és kis reményt,
árulod sorstalan életed...
21* Dezső Márton - Üzenet Pestről
A hőség mára már övék-
a szerelvény prágai,
sárgán tűnnek el délután
a szegények délibábjai.
A férfiak mind mocskosak,
savanyút izzadnak a nők,
kutyák hevernek a gyárak
lezárt kapuja előtt.
A hőség mára már övék-
és talán még a húgyszag,
nem értheti ész, a józan,
hogy milyen nyomorultak.
22* Fürész Veronika - Őszvégi körforgás
Égből esett, messzi tóból száradt,
majd vízből kristállyá változott,
minden pontjáról a világnak
valamit magával hozott.
Pereg szüntelen, fehérre festené a tájat,
takarná a mezőket hevesen,
de az ősz még nem elég fáradt,
könnyei tartják a földet melegen.
Tócsába hullnak a buzgó pelyhek,
a víz magába emészti őket;
s mint egészben újjászületett sejtek
gyűrnek le így ők örök időket.
Mi lehull, mindig újraéled egyszer,
meghajolva az égi erőknek.
23* Bazsó Éva Andrea - A költészetről
Szabadság ez, mi pénzzel
meg nem váltható.
A lélek örök szárnyalása
a gondolatban-
hol színes képekkel fest
a szó.
24* Torday Teodora Éva - Játszom
Nem ordítok.
Csak, mint szellő,
ha jár,
forgatva
vidám faleveleket,
édes kis játékot
játszva,
dúdolok veled!
Mint esti szél,
ha nádszálakról
selymesen visszapattan,
végeláthatatlan
zenét zengve
vágyról, szabadságról,
zenélek neked!
Nem kiabálok.
Csak suttogok,
dúdolva veled:
könnyűfegyverzetű
lovas vagyok!
Mint Ámor, ha nyilaz,
nyilammal,
mely a Szó,
szíven talállak!
Csak dúdolok, halkan,
s meg fogod érteni:
múltunk Óceánjából
igazgyöngyöt hoztam fel
neked!
Szavakat!
Tavaszi énekem szava,
a Szó:
Magyar!
S ha játszom a Szó-val,
örülj:
a Ló én vagyok!
" Látszik,
hogy játszik!
Élvezi! "
25* Molnár Szilvia - Önarckép két pillanatban
báránybőr alatt
elrontott farkas üvölt -
megismerlek: én.
pajzsát támasztja
farkasforma vágyálom
ráordít a nyíl.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
